Tolnai Népújság, 2004. április (15. évfolyam, 77-101. szám)
2004-04-20 / 92. szám
SPORT 13. OLDAL 2004. Április 20., kedd •* Kajak-kenu; Alois Dallmayr Kupa, Tolna Aranyos Tolna megyeiek Szombaton a tolnai Duna- holtágon bonyolították le a maratoni szakág idénynyitó versenyét, az Alois Dallmayr Kupát, amely a tavaly elhunyt remek sportember, dr. Szajki Lászlónak állított emléket. Lapunk hétfői számában már beszámoltunk a felnőttek viadalairól, az alábbiakban az utánpótlás eredményeit olvashatják. A fiatalabb korosztály Tolna megyei képviselői alaposan kitettek magukért, hiszen 13 aranyérmet szereztek. A legfényesebb medáliából hat jutott az Atom versenyzőinek, míg hetet a rendező Alois Dallmayr-Tolnatext KKSC sportolóinak nyakába akasztottak. A 15 egyesületet rajthoz állító viadal összesített csapatversenyében a Dallmayr-Tolnatext nagy fölénynyel, 262 ponttal zárt az élen, a Szeged 214, míg az Atom 175 pontot gyűjtött. A Tolnán edzőtáborozó finn kajakosok remekül helytálltak, hiszen 33 pontot gyűjtve a 9. helyet szerezték meg a mezőnyben. EREDMÉNYEK. Lányok: Ifjúsági K-l, 10 km: 1. Szlanyinka Mariann (Atom). Serdülő K-l, 5 km, VI. kcs.: 1. Buchmüller Judit, 2. Szőke Enikő, 8. Bucher Beáta (mind Dallmayr-Tolnatext). V. kcs.: 5. Járfás Tímea (Atom). Kölyök MK-1, 5 km, III. kcs.: 1. Pincés Sztella, 3. Prantner Anikó, 8. Blazsek Zsófia (mindhárman Atom). IV. kcs.: 1. Bucher Ivett (Alois Dallmayr-Tolnatext KKSC), 2. Pupp Edina (Atom). Gyermek MK-2, 2 km, I-II. kcs.: 3. Kosztolányi Adrienn- Szommer Anita (Dallmayr-Tolnatext). Kezdők: Gyermek MK-1, 2 km, 94-95. évf.: 2. Sárközi Réka (Atom), 3. Percsics Mariann (Dallmayr-Tolnatext), 6. Kaluzsnyi Lee (Atom). * * * Fiúk: Ifjúsági K-l, 20 km: 1. Felki Balázs, 4. Felki Bálint, 5. Szajki Balázs (mindhárman Dallmayr-Tolnatext). C-l, 20 km: 1. Lichosyt Róbert (Atom). Serdülő K-l, 10 km, VI. kcs.: 12. Halász Gábor (Dallmayr- Tolnatext). V. kcs.: 1. Pincés János, 4. Cziczer Viktor (mindkettő Atom), 7. Nagy Dávid (Dallmayr- Tolnatext), 8. Bodnár Márton (Atom). K-2, 10 km, V-VI. kcs.: 1. Mátyás Kristóf-Bitter László, 2. Fenyő Balázs-Kalmár László (mindkettő Dallmayr-Tolnatext). Kölyök K-l, 5 km, IV. kcs.: 3. Bor Dániel, 4. Csányi Tibor (mindkettő Atom), 7. Tengölics Ádám (Dallmayr-Tolnatext). III. kcs.: 2. Bucher Barnabás (Dallmayr-Tolnatext). MK-1, 5 km, IV. kcs.: 2. Fejes István (Atom), 4. Herbstsommer György, 6. Kapfinger György (mindkettő Dallmayr-Tolnatext), 8. Szlanyinka Róbert (Atom). MK-2, 5 km, III-IV. kcs.: 3. Kapfinger Bence-Adorján Balázs (Dallmayr-Tolnatext). C-l, 5 km, IV. kcs.: 1. Sohonyai Zoltán (Atom), 4. Kaiser Adrián (Dallmayr-Tolnatext). III. kcs.: 3. Kaiser Jonatán (Dallmayr-Tolnatext). Gyermek MK-1,2 km, II. kcs.: 2. Somorácz Tamás (Atom), 5. Zörényi Márk, 11. Pálinkás Máté, 17. Müller András (mindhárman Dallmayr-Tolnatext). I. kcs.: 4. Balogh Csaba (Dallmayr-Tolnatext), 6. Sárközi Márk (Atom). MK-2, 2 km, I-II. kcs.: 1. Zörényi Márk-Pálinkás Máté, 5. Klézli Barna-Szegleti Bence (Dallmayr- Tolnatext). PC-2, 2 km, I-II. kcs.: 1. Sáfrány Gyula-Csipszer Bertalan, 2. Csipszer Balázs-Tóth Edu- árd (mindkettő Atom). Kezdők: Gyermek MK-1, 2 km, 91. évf.: 1. Gál Alex (Atom), 3. Szekretár Endre, 5. Vastag Bálint (mindkettő Dallmayr-Tolnatext). 93. évf.: 1. Varga Ákos (Atom), 5. Kiss János (Dallmayr- Tolnatext), 7. Szemes Bálint (Atom), 8. Jelics Bálint (Dallmayr-Tolnatext). 94. évf.: 4. Oláh Szabolcs (Dallmayr-Tolnatext). * * * Master eredmények: K-l, 10 km: 1. Szecsei Imre (Dallmayr- Tolnatext). C-l, 10 km: 1. Kaiser János, 2. Odor Tibor (mindkettő Dallmayr-Tolnatext), 3. Somorácz Ferenc (Atom). __________Megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokság, 22. forduló_________ Ta vasszal hibátlan a Sióagárd A bajnokság hét végi fordulójában rangadót játszottak Kisdorogon, melyen a hazai gárda legyőzte, s ezzel letaszította a dobogóról a Majos együttesét. A góllövőlista élén álló Böde István jubileumot ült vasárnap: a fiatal támadó a Döbrököz ellen belőtte 100. madocsai gólját. Kisdorog-Majos 2-0 (0-0). Kisdorog, 200 néző V: Bíró R. Kisdorog: Stölkler K.- Läufer, Pálin kás (Klein), Horváth G., Süveges (Zalavári)- Miklós, Bordi, Palkó (Farkas), Miszler- Fazekas T., Brunner. Játékos-edző: Brunner Attila Majos: Fábián- Pál K., Németh, Vendég Bemáth (Szászi)- Fodor (Török), Szabó (Pál I.) Stangliczky, Vita- Babai (Varga Zs., Schan zenbacher), Varga I. Edző: ifj. Lőrincz Antal. J( iramú, vérbeli rangadón a fiatal kisdorogiak fel őrölték a talajhoz jobban alkalmazkodó vendégel ellenállását. A 70. percben egy előre vágott labdá ra Pálinkás és az alig tíz perce csereként beállt Var ga Zs. együtt ugrott fel, a két játékos csúnyán ősz szefejelt, utóbbi eszméletét veszítve zuhant a föld re. A majosi játékost mentő vitte a szekszárdi kórházba, ahol agyrázkódás miatt éjszakára megfigyelésre benttartották. G: Miklós, Palkó. Kiállítva: Pál K. a 60. percben. Jók: Brunner vezérletével az egész hazai csapat, illetve Stangliczky, Vendég. Tengelic-Gerjen 2-3 (2-3). Tengelic, ISO néző. V: Hartung. Tengelic: Mészáros- Nagy, Nyúl, Szabó, Dombi- Martos (Horváth T.), Tóth, Soós, Pohner- Vida, Parrag. Edző: Molnár József. Ger- jen: Héricz- Bán, Wiedemann Z„ Bíró- Gerendái (Vass), Domsa D., Palásti, Taba, Balogh- Haj- pál (Domsa F.), Kiss. Edző: Gyenis Mihály. Sportszerű mérkőzésen az egységesebb vendégcsapat megérdemelten nyert a tartalékos hazaiak ellen. G: Parrag, Tóth, illetve Taba 2, Gerendái. Kiállítva: Soós a 85. percben. Jók: Nyúl, Tóth, illetve Taba, Gerendái, Wiedemann Z. kászpári györgy Pusztahencse-Nagydorog 2-1 (2-1). Puszta- hencse, 150 néző. V: Krekó. Pusztahencse: Wascher- Fancsali (Borza), Hahn, Kepics, Krausz- Aschermann, Varga, Brill, Sáfrány (Lakatos)- Borza, Ötvös. Játékos-edző: Porga István. Nagydorog: Sárközi- Fancsali, Kiss, Galambos G., Fekete (Szabó)- Éberdt, Bíró, Mókus, Németh- Juhász (Galambos L.), Bóka. Edző: Máté László. Nagy küzdelemben a vendégek alaposan megnehezítették a hazaiak dolgát. A hazaiak a győzelmet az aktív pályafutásától visszavonuló Jóni Istvánnak (Careca) ajánlják. G: Sáfrány 2, illetve Németh. Jók: Wascher, illetve az egész vendégcsapat. jantó Sándor Madocsa-Döbrököz 3-1 (2-0). Madocsa, 100 néző. V: Franckó. Madocsa: Müller- Sudár, Bujdos, Szili Z., Vörös- Árki (Szili A.), Aradi, Sánta, Hoffer- Böde I. (Bertók), Somogyi (Szintai). Játékos-edző: Sánta István. Döbrököz: Simon J.- Erdős, Horváth, Fandák, Gilllich- Varga (Simon L), Szűcs Milán, Szűcs Mihály, Góvnik (Szabó)- Illés, Szőcs. Edző: Olasz János. Jó mérkőzésen, jó csapatot győzött le a Madocsa a 100. gólját szerző Böde vezérletével. G: Ara■ v .. / . - , ■ A kisdorogi Miklós Krisztián lövése nyomán a majosi kapuban landolt a labda fotó. bakó. 1. Aparhant 21 15 2. Szálka 3. P.hencse 4. Majos 5. Sióagárd 6. Madocsa 7. Kisdorog 21 12 8. Döbrököz 219 9. Gerjen 21 10 21 13 21 13 21 13 21 13 21 12 di 2, Böde, illetve Szűcs Mihály. 10. Szedres 21 11. Bátaapáti 21 12. Cikó 21 13. Tengelic 21 14. Hőgyész 21 15. Decs 21 16. Nagydorog21 Manhalt (Kelemen), Domokos, Dombi- Horváth J. (Major), Szabó, Lambert (Fábián), Páli (Finta)- Kész, Horváth P. (Répás). Játékos-edző: Szabó Tibor. Szedres: Nagy (Katona)- Fauszt, Karip, Nagyfalusi L. (Panga), Válóczi- Vajda (Deli), Szalonna, Walczer, Vörös- Bíró Attila, Bíró Adrián. Játékos-edző: Nagyfalusi László. Jó iramú mérkőzésen, jó játékkal magabiztosan győzött a hazai csapat a lelkes vendégek ellen. G: Simon 2, Horváth P„ Lambert, üetve Szalonna. Jók: Simon, Horváth J., Szabó, Lambert, illetve Karip, Szalonna, Panga, Bíró Adrián. finta mihály Szálka-Cikó 2-0 (1-0). Szálka, 120 néző. V: Lehel. Szálka: Császár- Gayer (Győrfi), Dunai, Veres, Kniesz T.- Szabó, Kiss, Takács G., Schweitzer (Kadosa)- Kertai (Mischl), Bredák (Kasza L.). Játékos-edző: Boros Attila. Cikó: Kiszler- János, Stumpf J., Nagy, Forrai P.- Stumpf Z. (Kaposvári), Pfeifer (Láng), Mester, Kotics (Vass)- Bíró, Sörös. Játékos-edző: Stumpf József. Szikrázóan kemény mérkőzésen megérdemelt hazai siker. G: Kertai 2. Jók: Kertai, Gayer, Kiss, Szabó, illetve János, Forrai P„ Pfeifer. KOVÁCS ZOLTÁN A Decs-Bátaapáti 0-2 (0-1) találkozóról nem érkezett részletes jelentés. Ifjúsági mérkőzések: Kisdorog-Majos 0-9, Aparhant-Hőgyész 8-0, Sióagárd-Szedres 5-1, Tengelic-Gerjen 3-2, Pusztahencse-Nagydorog 2-5, Decs- Bátaapáti 1-3, Madocsa-Döbrököz 1-0, Szálka-Cikó 5-0. ■ 3 42-13 48 4 52-29 43 6 48-27 41 6 36-24 41 7 51-32 40 6 65-35 39 7 46-30 38 5 32-21 34 8 46-36 33 9 30-39 30 4 10 35-34 25 4 11 30-43 22 611 34-44 18 3 15 30-62 12 3 15 19-53 12 - 20 9-81 3 Böde 100. gólja Labdarúgás A hét végi fordulóban csapata Döbrököz elleni 3-1-es sikeréhez góllal járult hozzá Böde István, s ez a találat az ifjú támadó 100. madocsai gólja volt. Böde István az 1999/2000-es szezonban, mindössze 17 évesen - góllal - mutatkozott be a madocsai felnőtt gárdában, s első idényében 19 gólig jutott, amellyel bajnoki aranyhoz segítette az akkor még a megyei III. osztályban szereplő csapatát. A 2000/2001-es kiírásban 28 góllal megye „kettes” gólkirály lett, s csapatának ezüst jutott. A 2001/2002-es bajnokság őszi idényében 13 gólt szerzett, majd Kajdacsra távozott, ahol hétig jutott. Tavaly 20 góllal zárt, csapata pedig bronzérmet vehetett át, míg a jelenleg folyó pont- vadászatban úgy lőtt húsz gólt, hogy hat forulót katonai kötelezettségei miatt ki kellett hagynia. Az élmezőny, I. osztály: 24 gólos: Kollár Sándor (Bátaszék), 18 gólos: Krepsz Krisztián (Du- naszentgyörgy), 17 gólos: Ma- gócs Róbert (Tamási), Rikkers Péter (Rakasd), 15 gólos: Kovács Péter (Ozora), Volár András (Tolna), 14 gólos: Juhász Viktor (Tolna). 13 gólos: Farsang János (Dunaföldvár FC). II. osztály, 20 gólos: Böde István (Madocsa). 18 gólos: Taba Sándor (Gerjen). 17 gólos: Takács Gábor (Szálka). 15 gólos: Kész Gábor (Sióagárd), 13 gólos: Somogyi Viktor (Madocsa), Vida Tamás (Tengelic). ■ Csak röviden ASZTALITENISZ. Április 24 én, szombaton 9.30 órától a tolnai sportszékházban rendezik meg a veterán asztaliteniszezők megyei bajnokságát. A szervezők várják az indulni szándékozók jelentkezését. Érdeklődni, és nevezni Németh Istvánnál lehet a 20/3982-982-es, illetve a 74/450-450-es telefonszámon. ■ Totónyeremények A 16. hét nettó totónyereményei a következők: 13 plusz egy találatos szelvény 5 db, nyereményük egyenként 1.347.294 forint. 13 találatos szelvény 6 darab, nyereményük egyenként 359.278 forint. 12 találatos szelvény 219 darab, nyereményük egyenként 13.534 forint. 11 találatos szelvény 2382 darab, nyereményük egyenként 1244 forint. 10 találatos szelvény 15.781 darab, nyereményük egyenként 313 forint. Góltotó: 5 találatos szelvény 2 darab, nyereményük egyenként 57.041 forint. 4 találatos szelvény 7 darab, nyereményük egyenként 24.446 forint. A helyes tippsor: 1,2,1, x, 2, 1,1, x, 2, 2, 1,1,1, x. ■ _______________Megyei III, és IV. osztályú labdarúgó-bajnokságok; duplán boldog töttősi szurkolók ______________________ Cz eglédi-triplával őrizte meg veretlenségét a Kocsola A megyei III. osztályú bajnokság alapszakaszbeli utolsó fordulójában a Paksi csoportjában csak a Gyönk, a Dombóváriban pedig a Nak tudott vendégként nyerni. A Kocsola kis híján Iregszemcsén hagyta veretlenségét, a listavezető a triplázó Czeglédinek köszönhetően mentett pontot. PAKSI CSOPORT Dunaföldvár STE-Zomba 4-0 (1-0). Dunaföldvár, 80 néző. V: Mihálovics. Jó iramú mérkőzésen a helyzeteiket kihasználó hazaiak megérdemelten nyertek. G: Varga, Boros, Gavrilovics, Kun. Jók: Princz, Bakos, Gavrilovics, illetve Erős Sz„ Marsa. Ifi: 5-1. Izmény-Báta 4-2 (0-0). Izmény, 50 néző. V: Somogyi. Megérdemelten nyertek az izmé- nyeik. G: Pásztor, Ömböli, Jakab, Sebestyén L., illetve Horváth 2. Jók: az egész hazai csapat, illetve Besszer, Lukács. Ifi: 0-2. Pálfa-Gyönk 1-3 (1-1). Pálfa, 100. V: Bajor G. A hazaiak még nem ébredtek fel téli álmukból. G: Herczeg, illetve Kovacsics 2., Szép. Jók: Herczeg, illetve Kovacsics. Mórágy-Németkér 5-0 (2-0). Mórágy, 150 néző. V: Odor. Sportszerű mérkőzésen biztosan nyert a listavezető. G: Kovács 2, Kiss L, Lieszkovszky, Sztojka. Jók: Kiss L. (a mezőny legjobbja), Kőkúti, Kiss M„ Lieszkovszky, Zágonyi, illetve az egész vendégcsapat. Ifi: 5-1. Györköny-Fadd 0-0. Györ- köny, 50 néző. V: Haszeg. A tartalékos hazaiak két kapufát lőttek, ennek ellenére a döntetlen igazságos. Jók: Szabó T. Szucskó, Kondor, illetve Szabó A., Gerendái, Romhányi. Ifi: 5-0. A Kölesd. szabadnapos volt. DOMBÓVÁRI CSOPORT Iregszemcse-Kocsola 3-3 (2-1). Iregszemcse, 150 néző. V: Szerencsével vitt el egy pontot a bajnok- aspiráns. G: Hitser, Franke 2, illetve Czeglédi 3. Jók: Kanyó, Franke, Varga, illetve Szabó, Hartung, Czeglédi. Ifi: elmaradt. Kurd-Nak 0-2 (0-2). Kurd, 150 néző. V: Nagy J. Legalább a két csapat játékosai mindent megtettek, hogy kiszolgálják a nézőket... G: Niklai, Tobak. Kiállítva: Bakos (Kurd) a 25. percben. Ifi: 6-1. Daímand-Magyarkeszi 4-2 (1-1). Dalmand, 150 néző. V: Koncz. Egyenlő erők küzdelméből a helyzeteit jobban kihasználó hazai csapat került ki győztesen. G: Schiffer 2, Nagy Á„ Berki, illetve Szántó, Krasnyánszki. Mindkét csapat játékosai dicsérhetők. Ifi: 3-2. Csikóstőttős-Kaposszekcső- Pincehely 3-0 (1-0). Csikóstőt- tős, 100 néző. V: Biszak. A hazai szurkolók nemcsak a kedvencek várva várt sikerének, hanem az ifjúsági csapat bajnoki címének is örülhettek. G: Verese L. 2, Ács. Jók: A hazai csapat minden játékosa dicsérhető. Ifi: 12-0. A Felsőnyék szabadnapos volt. MEGYEI IV. OSZTÁLY Szakcs-Bonyhádbörzsöny 0-6 (0-2). Szakcs, 30 néző. V: Péter. Megérdemelt vendéggyőzelem. G. Strébl 2, Pallósi, Hucker, Csoboth, Récsei (öngól). Jók: Major, Horváth, ületve Strébl, Ettig, Pallósi. Mőcsény-Mucsfa 1-2 (1-2). Mőcsény, 40 néző. V: Petrovics. A döntetlen igazságosabb lett volna. G: Miklós, illetve Radványi 2. Jók: Miklós, Komlói, Bagyom, illetve az egész vendégcsapat. * Tolnanémedi-Alsónána 3-2 (1-0). Tolnanémedi, 50 néző. V: Kardos. A lelkes hazaiak a második félidőben kilenc emberrel fordítottak. G: Szilágyi, Ferenc, Soós, ületve Vass 2. Jók: Ferencz, Zsifko- vics, Szüágyi, ül. Vass, Faragó, Kiss. Harc-Závod 1-1 (0-0). Harc, 100 néző. V: Orosvári. Rekord nézőszám, igazságos döntetlen. G: Simon, ületve Spiel. Jók: Simon, Mester, Bogáncs, Jakab, Erdős, ül. Borbandi, László, Zsók, Spiel. Megyei III. osztály Paksi csoport 1. Mórágy 20 19 191-13 58 2. Gyönk 20 11 8 1 46-20 41 3. Pálfa 20 8 6 6 40-35 30 4. Németkér 20 8 5 7 42-41 29 5. Györköny 20 7 6 7 32-36 27 6. Zomba 20 8 1 11 30-43 25 7. Fadd 20 5 5 10 35-38 20 8. Izmény 20 5 5 10 41-47 20 9. D.földvár 20 6 2 12 36-73 20 10. Báta 20 6 1 13 32-56 19 11. Kölesd 20 5 4 11 30-52 19 Dombóvári csoport 1. Kocsola 16 13 3 - 52-19 42 2. Pincehely 16 7 4 5 29-21 25 3. Dalmand 16 6 7 3 35-31 25 4. Nak 16 7 3 6 36-30 24 5. M.kcszi 16 6 5 5 33-34 23 6. Kurd 16 4 5 7 31-33 17 7. Cs.töttös 16 4 5 7 30-34 17 8. Iregszem. 16 4 4 8 24-37 16 9. Felsőnyék 16 2 2 12 15-47 8 Megyei IV. osztály 1. Börzsöny 20 18 1 1 69 14 55 2. Mucsfa 19 12 3 4 35-16 39 3. T.némedi 20 9 2 9 35-37 29 4. Harc 20 7 5 8 28-35 27 5. Závod 19 7 4 9 30-31 25 6. Alsónána* 19 7 3 9 28-40 21 7. Mőcsény 20 3 4 13 20-45 13 8. Szakcs 19 2 4 13 25-51 10 * — 3 büntetőpont levonva Jók: Aradi, Sánta, Hoffer, Böde, illetve Simon J., Erdős, Szűcs Mihály. LÉNÁRT GYULA Aparhant-Hőgyész 3-1 (3-1). Aparhant, 200 néző. V: Stier. Apar- hant: Bagoly- Juhász Zs., Antal, Beszterczán (Rétfalvi), Palkó- Miszler (Selyem), Kiesz, Tóth, Rózsa (Juhász Sz.)- Szö- köcs (Böröcz), Miklóssy (Kőszegi). Játékosedző: Farkas Zsolt. Hőgyész: Bán- Tösmagi, Királyházi, Máté J., Rill (Máté Sz.)- Varga (Banai I.), Erdős T., Nagy A., Draskóczi (Banai A.)- Bősz (Törő), Erdős I. (Kovacsinszki). Játékosedző: Kurcz György. A gyenge napot kifogó hazaiak jobb helyzetkihasználással nagyobb különbséggel is nyerhettek volna a lelkes vendégek ellen. G: Miklóssy 2, Palkó, illetve Bősz. Jók: Miklóssy, Palkó, illetve Erdős T„ Tösmagi, Bán, Bősz. LÁSZLÓ FERENC Sióagárd-Szedres 4-1 (2-0). Sióagárd, 190 néző. V: Tóth J. Sióagárd: Szegedi- Simon,