Tolnai Népújság, 2004. április (15. évfolyam, 77-101. szám)
2004-04-28 / 99. szám
4. OLDAL M E GYEI TÜKÖR 2004. Április 28., szerda HH|| Erdélyben járt a Búzavirág Magyar táncokkal, rábaközi, kalocsai, somogyi motívumokkal mutatkozott be Erdélyben a nagydorogi Búzavirág Néptánc Egyesület. A nagydorogi együttes mellett két másik tánccsoport képviselte Magyarországot. Nagydorog - Erdöcsinád Egy ötszáz lelkes erdélyi kistelepülés, Erdöcsinád hagyományos néptánc találkozójára kapott meghívást személyes ismeretségnek köszönhetően a nagydorogi Búzavirág Néptánc Egyesület. A falucskában tizenegyedik alkalommal rendezték meg a Gyöngykoszorú Nemzetközi Kárpát-medencei Néptánctalálkozót, melynek szervezője Kukácsy Szilamér A nagydorogíak református lelkész. Huszonhat együttes lépett fel, az erdélyi, vajdasági néptáncosok mellett három csoportot hívtak az anyaországból, egy sopronit, egy marcalit és a nagydorogiakat. A Búzavirág rábaközi, kalocsai és somogyi táncokkal a nemzetközi találkozón mutatkozott be a kis erdélyi faluban. - hangulat hihetetlen jó volt, amíg az egyik együttes a színpadon táncolt, a többiek a maguk kedvére mulattak a közönség soraiban - idézi fel Hellebrandné Kuti Szilvia. Az egyesület elnöke elmondta: Erdőcsinádon a néptánchagyomány ma is él. Az apró gyermektől a nyugdíjasig mindenki táncol még a hétköznapokon is. VT Odalesz a kis vendéglők varázsa Kicsik és nagyok küzdelme, jogszabállyal körítve A jövedéki adóról szóló törvénymódosítás előírja az alkoholtartalmú italok pontos nyilvántartását, napi standolásra kényszerítve a vendéglátósokat. Vajon szolgálja-e a jogszabály a törvényalkotók szándékát, a borhamisítás visszafogását? Tolna megye Vendéglátósok körében nagy felzúdulást váltott ki az augusztus 1- jétől életbe lépő jogszabály. Ennek értelmében minden nap, minden alkoholtartalmú italról leltárt kell készíteni. Dr. Fischer Sándor, a Tolna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerint a törvénymódosítás újabb kísérlet, hogy a korábban négyszer elvetett bornyilvántartást bevezessék. Az elgondolást, hogy ezzel a borhamisítást visszafogják, nem lehet elérni - fogalmazta meg a kamara elnöke. Mint mondta, megoldást az jelenthetne, ha a cukorra bevezetnék a jövedéki nyilvántartást, vagy a borok minőségét ellenőriznék. Szinte lehetetlennek tartja a rendelet betartását, amely elsősorban a kisvendéglőket, hangulatos kiskocsmákat sújtja. Megjegyezte, hogy éppen ezeken a helyeken van jelen a magyar vendéglátás varázsa. Előrevetítette: ha a módosítás életbe lép, az általában családi vállalkozásban működő, kis egységek szűkíteni fogják italválasztékukat, s ez minőségi visz- szalépést jelent. Véleménye szerint a nagyobb vendéglátó helyeknek a napi standolás nem okoz gondot. Úgy látja, jelen esetben a kicsik és nagyok jogszabállyal felruházott küzdelméről is szó van. Rámutatott arra is, hogy az a hivatkozás, miszerint a szigorítást uniós csatlakozásunk teszi szükségessé, nem állja meg a helyét. A kamara az unióban működő társszervezetektől kért információkat, s kiderült, hogy sehol Európában nincs ilyen előírás. Dr. Fischer Sándor az egyik legnagyobb gondnak azt tartja, hogy a kormány a jogalkotás előtt nem egyeztetett az érdekképviseletekkel. (A négypárti egyeztetés után elfogadott törvényt - úgy tűnik - nem akarja megváltoztatni az országgyűlés, a tegnapi információk szerint. - A szerk.)-PÁLMély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy GÖNDÖCS GYÖRGYNÉ sz. Németh Ilona 72 éves korában elhunyt. Temetése 2004. április 30-án, 16 órakor lesz a hőgyészi temetőben. Előtte 15 órakor gyászmise. A gyászoló család Várják a civilek véleményét is A közbiztonságról és a közművelődésről tárgyaltak Több fontos napirendi pontot vitatott meg tegnap a képviselőtestület Bátaszéken a testületi ülésen. Talán a legkiemelkedőbb ezek közül a város középtávú közművelődési koncepció tervezetének megvitatása volt, mellyel kapcsolatban a képviselők várják a civil szervezetek és a városlakók észrevételeit is. tegnapi* megbeszélésnek a művelődési ház régi-új igazgatójának kinevezése. Riglerné Stang Erika határozott idejű megbízása ugyanis május harmincadikán lejár. Nem megy ilyen gyorsan ugyanakkor a város középtávú közművelődési koncepció tervezetének elfogadása. A képviselők most tárgyalták először a tervezetet, és jónak ítélték az elgondolást. Szükség van viszont a bátaszékiek és a város civil szervezeteinek véle- ménynyilvánítására is. _______(bki Mé rlegen a költségvetés Folytatódik az ésszerűsítési program SZEKSZÁRD Megint sok, a város lakóinak életét közvetve vagy közvetlenül befolyásoló döntés előtt áll a megyeszékhely közgyűlése. Soros ülését tartja csütörtökön reggel kilenc órától a megyeszékhely közgyűlése. A legfontosabb napirendi pont kétségkívül az elmúlt év gazdálkodásának a lezárása, a zárszámadási rendelet elfogadása lesz. Folytatódik a gazdálkodás átvilágítását követő ésszerűsítési program. így például, pályázatot írnak ki az intézményi közétkeztetés és a takarítás vállalkozásba adásáról. A szociális foglalkoztató működtetésére és a költségvetési ellátó szervezet vezetői állására kiírt pályázatoknak pedig már az eredményhirdetése következik. Ugyancsak kiderül, ki, és mit épít az Augusz utcai volt fűtőmű területén. Dönt a testület arról, hogy melyik cég fogja felépíteni a 34 lakásos, úgynevezett fecskeházat. Az utóbbi három témát zárt ülésen tárgyalja a testület. A közigazgatás korszerűsítésének egyik lépése a több célú kistérségi társulások létrehozása. Ilyennek a létrehozásáról is tárgyal a képviselő- testület csütörtökön. Sok egyéb mellett egy sor pályázat beadásáról is dönt majd a közgyűlés. Több egyesület, alapítvány kér támogatást közcélú működéséhez. Az együttműködés kereteit, ahol ez lehetséges és indokolt, ellátási szerződés szabályozza. ________+ Já nosok voltak a legjobbak A borminták háromnegyede érmes lett Tolna Viszonylag kevés termelő, meglehetősen sok elismerés. Ezt a megállapítást is tekinthetjük az ötödik tolnai hegyközségi borverseny rezüméjének. A tolna borvidéki borút egyik állomása, a Thelena Hotel biztosította a jubileumi tolnai borverseny rangjához méltó környezetet. Bár a megmérettetésre ezúttal sem kifejezetten sok termelő nevezett, azt, hogy Tolnán valóban kiváló borok készülnek, bizonyítja, hogy a Módos Ernő elnökölte zsűri a minták több, mint hetven százalékát érmesnek minősítette. Ami a számokat illeti: 9 termelő 43 bora versengett. A 19 fehérbor között 4 aranyérmest, 5 ezüst és 3 bronz minőségűt talált a zsűri. A 24 vörösbor közül 11 bizonyult aranyérmesnek, 5 ezüst és 5 bronz minősítés született. A legmagasabb pontszámért járó különdíjat Saramó János 1997- es Cabernet Sauvignon boráért (19,2), illetve Pruzsina János 2003. évi fehér cuvée-jéért (18,87) kapta. E két termelő volt egyébként összesítésben is a legeredményesebb. Saramó János 6 aranyérmet és egy ezüstöt, Pruzsina János pedig 4 aranyérmet és egy-egy ezüstöt és bronzot kapott. Előbbi borász óboraival aratott, utóbbi viszont csak tavalyi borokat nevezett a versenyre. Aranyos borral persze rajtuk kívül többen dicsekedhetnek az idei versenyen is, név szerint: ifj. Saramó János (2), Tolna Borház Kft. (1), Főglein János (1) és Schmelcz Lajos (1). Közös kezdeményezések Lobbi egy új vízi átért és a diszkrimináció ellen Szekszárd - Strasbourg Újabb feladatot vállalt Braun Márton Strasbourgban. Az európai vízi utak integrációja című program összefoglalóját készíti el. Mint mondta, ez lobbitevekenyég és a csehek kezdeményezték. Dr. Braun Márton, Szekszárd egyéni országgyűlési képviselője, a magyar delegáció tagja újabb raportőri feladatot vállalt az Európa Tanácsban. Mint lapunknak elmondta, a Duna- Odera-Elba csatorna ötletét a csehek vetették fel, ő a magyar érdekek miatt vállalta el annak a megindokolását, hogy ez a program miért lenne fontos. Lobbitevékenységről van szó, s a nyári szünet miatt kicsi a valószínűsége, hogy a téma még az idén napirendre kerülhessen. Az elképzelések szerint az Y alakú csatorna, amely összekötné a Dunát a két másik folyóval, a magyar áruk számára vízi utat biztosítana Németország és Skandinávia felé. A képviselőnek ez a második raportőri munkája, az első 2001-ben a beruházási és fejlesztési bank gazdasági szerepének az értékelése volt. A képviselő elmondta, hogy szlovák, ciprusi, albán, lengyel, olasz, belga, dán, portugál, svájci, lett és liechtensteini képviselők aláírásával, Németh Zsolttal közösen kezdeményzik a romániai helyhatósági választások diszkriminációs szabályainak a megvitatását. Mint ismeretes, az önkormányzati választásokra korlátozó rendelkezések léptek életbe, például csak parlamenti párt indulhat, s ez kizárja a Magyar Polgári Szövetség indulását. ■Hl Tolnában A-Z-ig Bátaszék - Információs tábla- rendszert helyezne ki az önkormányzat. Ennek ára húszmillió forint. Önerőként hárommillió forintot különít el a város, míg a fennmaradó összeget pályázat útján kívánja megszerezni, w) Bogyiszló - A tulajdonviszonyok szempontjából nincs akadálya a bogyiszlói holtág teljes parti szakasza rendbetételének. Mint arról korábban irtunk, a parthoz közeli mederrészeket kotorják, a kitermelt anyagból pedig a holtág község felőli oldalán végighúzódó, a terepszint fölé emelt, gyalogos és kerékpáros közlekedésre is alkalmas töltésszerű utat építenek. A munkát elvileg nehezítette, hogy kb. 2-300 méteres parti szakasz magántulajdonban van. A problémát viszont áthidalták, mégpedig úgy, hogy a parti tulajdonosok hozzájárultak szolgalmi jog bejegyzéséhez a területre. (su Bonyhád - Közel ötszáz tagot számlál a Bonyhádi Dolgozók Horgász Egyesülete. A közösség évente megrendezi egyesületi versenyét. Az idén május 2-án Szálkán próbálhatják ki szerencséjüket a pecások, akiket a szervezők 6 órától várnak a víztározó átvágásánál, nevezni 6 óra 30 perctől lehet. ipái Csikóstöttös - Elkészült a faluház, amely a tíz éve hiányzó művelődési ház szerepét is betölti majd a településen. A mintegy hu- szonkétmillió forintból átalakított, kétszáz négyzetméteres épületet pénteken adják át. m Dalmand - Meglepetésre a dal- mandiak nyertek a Szakcs, Kocsola és Dalmand kiskörzeti focibajnokság legutóbbi fordulóján. Az ötödikeseknek és a hatodikosoknak rendezett bajnokságban azért volt meglepő ez az eredmény, mert a 7 fős csapatban három lány is helyet kapott. (ihi) Dombóvár - Horn Gyúla volt külügyminiszter, miniszterelnök és MSZP-elnök találkozott tegnap délután a dombóvári kistérség polgármestereivel a Koronás Házban, majd fél öttől a művelődési ház nagytermében tartott lakossági fórumot, ahol az uniós csatlakozásról tartott előadást és válaszolt a kérdésekre. m Dombóvár - Tízmillió forint támogatást kapott az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztériumtól a város úgynevezett támogatott lakások létesítésére, amelyhez ötmillió forint saját erőt tettek hozzá. A lakásokat fogyatékkal élők kapják majd meg. A szakmai program célja, hogy nappali intézmény keretében működő rehabilitációs és terápiás foglalkoztatásban résztvevők önálló életvitelre legyenek képesek, de ne nélkülözzék a segítséget sem. Május elején 8 támogatott lakásban 12-16 speciális igényű fiatal kezdheti meg önálló életét. A projekt része az önkormányzat „Új Dombóvár születik” ciklus- programban nevesített „Lakható- és Gondoskodó Dombóvár” alprogramnak. m DÖbrÖkÖZ - Megkapta a falu minden lakója a meghívót és a programot a majálisra. A rendezvény nem kerül egy fillérjébe sem a községnek, a költségek egy részét a Miniszterelnöki Hivatal pályázatán nyerte el a település, a többit pedig a helyi szponzorok biztosítják. m DunafÖldvár - A képviselő-testület tegnap délutáni ülésén más témák tárgyalása mellett beszámolót hallgatott meg a közhasznú és közcélú foglalkoztatásról, a közérdekű munkavégzésről, valamint átfogó értékelést az ön- kormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak ellátásáról. (rg) DÚZS - Megveszi a falu a megszűnt postahivatal épületét. A tulajdonos elfogadta az árajánlatot, így 875 ezer forintért megszerezhetik az ingatlant, amelyben közösségi ház létrehozását tervezik. Ott kap majd helyet a nyugdíjas klub és kiállítást terveznek a német és székely vise- letekből. Az épület felújításra szorul. A képviselő-testület a költségvetési tartalékkeretéből mintegy egymillió forintot szán a munkára. A munkálatokat még az idén szeretnék elvégeztetni. (ihi) Értény - Szűrőnapot tartott tegnap a tüdőgondozó intézet a községben. A tüdőszűrésen a lakosság mintegy nyolcvan százaléka megjelent, több harminc éven aluli lakos is részt vett a röntgenvizsgálaton. m Gyulaj - Elismeréssel szóltak a képviselők a legutóbbi testületi ülésen a gyermekjóléti és család- segítő szolgálat egy éves tevékenységéről, amelyet kistérségi szinten látnak el Dombóvár környékén. Elfogadták a képviselők a település hulladékgazdálkodási rendeletét is. Döntöttek arról is, hogy 10 évre a kaposvári központú szakcéggel körnek megállapodást a szemét elszállítására. (ihi) Bátaszék Bátaszék közbiztonsága szerencsére jónak mondható, sőt, az utóbbi évekhez képest javult a helyzet például a bűnügyi munka közlekedésre vonatkozó területén, derült ki a Szekszárdi Rendőrkapitányság vezetője, dr. Kaszás Rozá- í lia alezredes és Csillag József \ rendőrhadnagy írásbeli beszámo- í lójából. A kapitányság vezetőjével j viszont szükségessé vált a további i megbeszélés, mivel nem tudott í megjelenni a tegnapi ülésen. Szin- \ tén fontos napirendi pontja volt a i