Tolnai Népújság, 2004. április (15. évfolyam, 77-101. szám)

2004-04-24 / 96. szám

4. OLDAL MEGYEI TÜKÖR 2004. Április 24., szombat HUH Elhivatottság, kontra látóélesség A szemüveg nem kizáró ok, de lehet az is, egy leendő rendőrnél Több Tolna megyei, rendőri iskolában to­vábbtanulni szándékozó fiatalt tanácsol­tak el a felvételi egészségügyi szűrésen, szemészeti probléma miatt. Az erre vo­natkozó rendelet néhány éve szigorodott, ennek ellenére a szemüvegesség nem fel­tétlenül kizáró ok a rendőri pályán. Tolna megye- Egy pillanat alatt egy világ omlott össze a fiamban - mondta a Csapó Dániel középis­kola közbiztonsági osztályába járó egyik végzős diák édesapja, akinek elmondása szerint a rendőri pályán továbbtanulni szándékozó fiú csak a felvételit megelőző egészségügyi szűrésen tudta meg, hogy szemészeti problémája miatt nem lehet rendőr. A fiú két éve lett szemüveges, mindössze 1,5 dioptriás kontaktlencsét hord, szeme azóta nem romlott. A diák édesapja elmondta azt is, hogy fia gyerek­korától kezdve rendőr szeretett volna lenni, emiatt jelentkezett a Csapóba, de a négy év alatt senki nem közölte vele, hogy a szemé­szeti probléma kizáró ok lehet. A férfi tisz­tában van vele, hogy az ő helyzetükön nem lehet változtatni, a nyilvánossághoz azért fordult, hátha a hasonló cipőben járókon még segíthet egy ilyen esettel kapcsolatos információ. Csigi János, a megyei rendőr-főkapitány­ság személyügyi szolgálatának vezetője saj­nálja, hogy üyen elhivatott fiatalok nem ke­rülhetnek a testületbe, de, mint mondta, a szabályokat mindenképpen be kell tartani­uk. A rendőr alezredes ugyanakkor rámuta­tott: a Csapóban pályára orientáló képzés fo­lyik, ami semmiféle elkötelezettséget nem je­lent sem az iskola, sem a rendőrség, sem a diák számára, tehát nem arról van szó, hogy aki a közbiztonsági képzést választja, mint­egy fakultációként, abból rendőr is lesz. Az iskolába történő felvételinél is van ugyan or­vosi vizsgálat, de ez egyrészt anyagi okokból nem lehet túl aprólékos, másrészt felesleges is a rendőrségi szintű egészségügyi szűrés 14 éves gyerekeknél, akiknél nem lehet tudni, hogy négy év múlva akamak-e rendőrök len­ni, és azt sem, milyen lesz akkor az egészsé­gi állapotuk. Csigi János hangsúlyozta-továb- bá, hogy a közbiztonsági osztályba történő felvételi alkalmából a rendőr-főkapitányság képviseletében jelen lévő szakembereknek el kell mondaniuk, hogy az esetleges későb­bi rendőri pályán az egészségi-fizikális köve­telmények szempontjából magasabb a mér­ce, mint más polgári foglalkozásoknál. Sze­rinte elképzelhető, hogy ez akkor elkerülte a felvételizők figyelmét, de az is, hogy a négy évvel ezelőtti tájékoztatás nem volt megfele­lő. Utólag viszont ez már nem deríthető fel.- A szemészeti alkalmasság nem dioptria­függő. - Ez a laikusok számára meglepőnek tűnő megállapítás dr. Ezer Zsuzsanna rend­őrorvos részéről hangzott el. A doktornő ér­deklődésünkre elmagyarázta: nincs egyenes összefüggés aközött, hogy valaki szemüveg nélkül mennyire lát jól, illetve, hogy milyen dioptriájú szemüveg szükséges számára a jó látáshoz. A 2000-ben kiadott, a korábbinál szigorúbb miniszteri rendelet szerint egyéb­ként nem kizáró ok a „szemüvegesség”, a rendőri pályára tartók számára sem. Az elő­írás szerint a nyers látóélesség alsó határa 0,3. (Ez azt jelenti, hogy a szemészeti „olva­sótáblán” legalább felülről az ötödik számot látni kell szemüveg nélkül.) Szemüveggel a látóélességnek legalább 0,8-nak kell lenni. A szemüveg dioptriája pedig legfeljebb plusz­mínusz 3-as lehet, a cilinder 1-1,5. A történetben szereplő fiú 1,5-es dioptri­ájú kontaktlencséje tehát nem lett volna akadály, a gond az volt, hogy a nyers látó­élessége rosszabb a megengedettnél. A diákból egyébként még lehetne rendőr, ha egy lézeres korrekciós szemműtét után leghamarabb fél évvel megfelelőnek talál­nák a látását. A fiúnak azonban a történtek után elment a kedve a rendőri pályától. Nem fellebbezett, ehelyett az Illyés Gyula főiskolára jelentkezett. A Gerlék mennek a döntőre A holokauszt áldozatai Bonyhád Közel 1200 zsidó származá­sú bonyhádi lakost deportál­tak a városból 60 évvel ez­előtt. Közülük csak néhá- nyan tértek haza. Az áldoza­tok emlékét kegyeletoszlop őrzi a zsidó temetőben. A holokauszt zsidó áldozataira em­lékeztek Bonyhádon a zsidó teme­tőben. Az ünnepségen részt vett dr. Vidor György, a Magyar Izraelita Baráti Társaság pécsi és Friedmann Tamás, a szekszárdi csoport elnö­ke, Mayer Rezső, a szekszárdi hit­község elnöke, Potápi Árpád pol­gármester és Rittinger Antal alpol­gármester. Mint dr. Vidor György mondta: Tolna megye legnagyobb zsidó közösségének kegyeleti he­lyén, közel 1200 áldozat emlékmű­vénél hajtunk fejet, legyen nyugodt az álmuk, bárhol nyugszanak. Potápi Árpád a történelmi ese­ményeket idézte. Hangsúlyozta, hogy a bonyhádi zsidóságnak az 1700-as évektől nagy szerepe volt a városépítésben, gazdaságának megteremtésében. Bonyhád éle­tében játszott hajdani szerepüket több jellegzetes épület, lakóház és két zsinagóga is jelzi. A polgár- mester megemlékezett azokról is, akik a holokauszt idején sokat tettek a zsidók megmentéséért. Az ünnepség után az azon résztvevők a Petőfi Sándor Evangélikus Gimnáziumban az iskola diákjai előtt emlékeztek meg a vészkorszakról.______rá. A speciális képzésű általános iskolások számára hirdetett komplex tanulmányi versenyt az Oktatási Minisztérium, a megyei döntőt Pakson tartot­ták. Ezek a gyerekek sajátos nevelési igényűek, képessége­ik nem olyanok, mint átlagos társaiké, de nekik is fontos, hogy megméressék magukat, sikerélményt szerezzenek. Paks- A tudás, és hogy arról számot ad­janak, ezeknek a gyerekeknek is ugyanolyan fontos, mint az általá­nos képzésben tanuló diákoknak. Ezek a gyerekek is továbbtanul­nak, szakmát szereznek, s az ala­pokat itt szerzik meg - mondta a házigazda iskola igazgatója, Jantyik Margit az intézményük­ben szervezett megyei verseny kapcsán. Míg más iskolákban álta­lában külön-külön tantárgyanként kell számot adni a diákoloiak tu­dásukról, addig a sajátos nevelési igényű gyerekeknél komplex ta­nulmányi versenyt hirdetnek. Az Oktatási Minisztérium országos felmenő rendszerű programjának megyei döntőjét a Tolna Megyei ÁMK Pedagógiai Intézete szervez­te meg, a házigazda a paksi Gaz­dag Erzsi Általános Iskola volt. A diákokra hat, igen izgalmas elne­vezésű feladatlap várt. Ezek - Űt Európába, Európa védő bástyája, Nyelvben él a Nemzet, Reform­háztartás - a tananyagra épültek és az iskolában tanult tárgyakat, természetismeretet, matematikát, nyelvtant és irodalmat rejtettek magukban. A diákok - hatodik-he­tedik osztályosok - négyfős csapa­tokat alkottak, s közösen dolgoz­tak. Ez leginkább a dunaföldvári Beszédes József Általános Iskola tanulóinak sikerült, az ő Gerlék nevet viselő csapatuk lett az első, így ők képviselik Tolna megyét az országos döntőn, amit a nyár ele- j én rendeznek Sopronban. vt Mindenkit legyőző Tűzcsibék A megye legfiatalabb lánglovagjai keltek versenyre A zombai Tüzes lányok nem kapkodnak, gondolkodnak ___________Bonyhád___________ Sz échenyi Ödön életrajzát, a tűzoltás elméletét és gyakor­latát is ismerniük kellett azoknak a diákoknak, akik részt vettek a megye általá­nos iskoláinak meghirdetett tűzoltóversenyen. A bonyhádi Széchenyi István Álta- ■ lános Iskola harmadik alkalommal hirdette meg a megye általános is­kolái számára a tűzoltóversenyt. Az idei felhívásra öt intézmény tíz csapata jelentkezett. A versenyző­ket Adorján Gyöngyi, a szervező iskola igazgatója és Varga Szilárd alpolgármester köszöntötte. Az if­jú lánglovagok az elméleti forduló­Hepatitis C: évek múlva Eddig két pert sikerült jogerősen megnyerni SZEKSZÁRD A hepatitis C vírussal való fer- tőzöttség vérátömlesztés ré­vén is megtörténhetett a nyolcvanas években Magyar- országon, hiszen akkoriban ezen kórokozó szűrése még megoldatlan volt. A betegek kártérítése még ma is tart, Tolna megyében is. Tóth Ferenc, Tolna megyei on szággyűlési képviselő vetette fel már évekkel ezelőtt a parlament­ben a hepatitis C vírussal önhibá­jukon kívül fertőzött állampol­gárok kártalanításának kérdését. Az általa elindított kezdeménye­zés, minden jogossága ellenére csak lassan kapott erőre, miután az állam elzárkózott a bajba ju­tottak egységes jóvátételétől. Ez váltotta ki azt, hogy az ez ügyben érintettek egyedi perek útján igyekeztek érvényesíteni követe­léseiket. Szűkebb pátriánkban a kiemelten közhasznúnak számí­tó CORA Egészségvédő Alapít­vány állt a fertőzöttek mellé, jogi segítséget szerezve számukra. Tegnap Szekszárdon, a Művese Állomás tárgyalójában sajtótájé­koztatón hangzott el ismertetés ar­ról, hogy az alapítvány által felkért Nadray és Sümegi Ügyvédi Iroda milyen eredményeket ért el a ta­valyelőtti esztendőtől mostanáig tartó időszakban. Dr. Nadray Kata­lin elmondta: eddig több mint tíz ilyen tárgyú ügyben intézkedtek, jelenleg nyolc perük van folyamat­ban. Az eljárások sajnos nagyon hosszú ideig tartanak, általában két év alatt születik jogerős ítélet. Az ügyvédi irodának idáig két pert sikerült jogerősen megnyernie, a közeljövőben várható több ilyen eset eredményes befejezése. A pernyertességre azoknak van jó esélyük, akik az 1980-as években valamilyen műtét alkal­mával nagy mennyiségű transz­fúziót kaptak és hepatitis C vírus­sal való fertőzöttségük az elmúlt öt évben derült ki. Az idő múlása miatt viszont meglehetősen ne­héz bizonyítani, hogy a fertőzött- ség valóban az említett egészség- ügyi beavatkozáskor történt meg. Hazánkban egyébként 1992. júli­us elseje óta kötelező szűrni a C vírusra is a vérellátás céljából vett vért, azóta a megbetegedés koc­kázata igen jelentősen csökkent.-SZÁ­Tolnában A-Z-ia Báta - Tovább omlik a partfal Bátán. A katasztrófavédők már jártak a településen, de szakértőt csak a jövő hétre várhatnak az itt lakók. A helyzet a falu alszögi részén a legsúlyosabb. m> Bátaszék - A Holló Együttes Regé­lő címmel adott műsort pénteken a Művelődési Házban. Áz óvodá­sok és kisiskolások délelőtt és délután hallgathatták meg a főként megzenésített versekből álló előadást. A programon pör- bölyi és alsónyéki gyerekek is részt vettek. mi BogyiSZlŐ - Díszpolgári címet ala­pított a képviselő-testület. Az első alkalommal adományozandó elis­merést a májusi falunapok kereté­ben adják át. ts» Bonyhád - Tavaszi nagytakarítást tartanak ma a városban. Az akció­ra az általános- és középiskolák már jelezték szándékukat. A tisz­taságért tenni akarókat 9 órakor várják a polgármesteri hivatal előtt. A munkához szükséges gyűjtő­zsákokat és védőfelszereléseket a Bonycom Kft. biztosítja. ipái BOCS - Szakmai találkozót tartot­tak tegnap Decsen az Országos Integrációs Hálózat dél-dunán­túli bázisintézményei. A szigo­rúan szakmai megbeszélés mellett jutott idő kézműves be­mutatóra és falujárásra is.4 (bk) Dombóvár - Három-három millió forinttal támogatja a városi ön- kormányzat a német és a ci­gány kisebbségi önkormányza­tot. A megemelt összegből a ko­rábbiakkal ellentétben a ki­sebbségi önkormányzatok ma­guk fizetik az általuk használt épületek, épületrészek fenntar­tási és rezsiköltségeit. A megál­lapodás megváltoztatásával egységessé válik a városi gya­korlat, hiszen ugyanilyen tar­talmú megállapodást kötött a város a városszépítőkkel, vala­mint a gyermek és ifjúsági ön- kormányzattal iS. (ihi) DlinafÖldvár - Egyeztető értekezle­tet tartott a polgárőrség, az ön- kormányzat és a rendőrség a má­jus elsejei Európa-nap biztonsági feladatairól tegnap este a város­házán. Az ünnepségen három megye öt polgárőrsége - a helyi­ek mellett Bonyhádiéi, Soltról, Előszállásról és Paksról - hetven fővel, öt személygépkocsival és egy vállalkozó által biztosított tíz kis motorkerékpárral vesz részt a rendezés feladataiban. trgi Fadd - Cigány-magyar vegyes házasságokról szól az a doku­mentumfilm, amelyet a héten a faddi nyugdíjas-érdekszövetség tagjai nézhettek meg a megyei pedagógiai intézet jóvoltából. A vetítésen jelen voltak a faddi polgármester és a helyi cigány kisebbségi önkormányzat kép­viselői is. A film utáni jó hangu­latú beszélgetésen a résztvevők véleményt cseréltek és össze­hasonlították a látottakat helyi tapasztalataikkal. (aki FelSÖnána - A Miniszterelnöki Hivataltól száznegyvenezer fo­rint támogatást kapott a tele­pülés a május elsejei progra­mok megrendezésére. A mű­sor már készen van, de az utol­só simításokat a jövő heti tes­tületi ülésen végzik el a szer­vezők. (bk) GyÖrkÖny - A képviselő-testület felemelte a tavaly nyáron meg­állapított folyószámla-hitelke­retet. A testület úgy döntött, hogy 13,4 millióról, a megen­gedett legmagasabb összegre 16,8 millió forintra emeli a ke­retet. (vt), Kajdacs - Az uniós jogharmoni­záció keretében új közterület­hasznosítási rendeletet alkot a képviselő-testület. A régit, mely 1999-ben született, hatályon kí­vül helyezik. A készülő rende­let részletesebb lesz a korábbi­nál. A módosítással egy időben a közterület használati díját is emelik. mi KÖlesd - Kölesden mintegy négymillió forint áll rendelke­zésre - nagyobb része pályáza­ti támogatás révén - járdafelújí­tásra. A három-négy utcát érin­tő munka hétfőn indul, ekkor döntik el a képviselők és a szakemberek, hogy melyik ut­cában milyen burkolattal (asz­falt vagy beton) készüljenek az új járdák. isw Miszla - Hetvenezer forinttal ala­pítványt hozott létre a község önkormányzata. A Misz-láért Alapítvány foglalkoztatási és fa- luszépítési feladatok megoldá­sát tűzte ki célul. m Ozora - Bányai Péter a Hárskúti Megújuló Energiaközpont Kft. részéről tájékoztatta a képvise­lő-testületet a szélerőműpark telepítésének feltételeiről, a be­ruházás menetéről, valamint arról, hogy az önkormányzat mit várhat a beruházás megva­lósulása esetén. Ebben az eset­ben a cég kifizeti az önkor­mányzat területén a közvilágí­tás és a középületek energia- költségét, ezen túl természete­sen megfizeti a településre eső iparűzési adót, ami az eredeti számítás szerint közel évi 30 millió forint. mi < t ban Széchenyi Ödön munkásságá­ról adtak számot. A gyakorlatban föld feletü tűzcsapról osztott suga­rakat szereltek. A program előké­szítésében és lebonyolításában nagy segítséget adott Bonyhád vá­ros önkormányzatának hivatásos és önkéntes tűzoltósága. A versenyben lány kategóriá­ban a kurdi Tűzcsibék bizonyul­tak a legeredményesebbnek, őket a zombai Tüzes lányok és a paksi Trombi (Balogh Antal Ka­tolikus Általános Iskola és Gim­názium, Paks) névre hallgató csapat követte. A fiúk első helye­zettje a Szent Flórián (Paks), má­sodik a Tüzes fiúk (Zomba), har­madik a Tűzvész (Paks) elneve- zésű csapat lett. ___________-pá-

Next

/
Oldalképek
Tartalom