Tolnai Népújság, 2004. április (15. évfolyam, 77-101. szám)
2004-04-17 / 90. szám
4. OLDAL MEGYEI TÜKÖR 2004. Április 17., Szombat Új és eltűnő szakmák Tamási, Simontornya Szeptembertől változik a szakképzési kínálat a tamási Vályi Péter Szakképző Iskolában, a négy meghirdetett új szak közül a jelenlegi adatok szerint kettő iránt van elegendő érdeklődés. A tamási szakképző iskola egy tavalyi megyei szakképzési megállapodás nyomán szüntette meg a gázszerelő és a nőiruha-készítő szakot, s helyette két művészeti szakmát, illetve a biotermesztő és környezet-, természetvédelmi szakmunkás képzést hirdette meg. Kissné Herczeg Anikó igazgatóhelyettes elmondta: szeptembertől a textiljáték-készítő és környezetvédelmi képzés indul, a tűzzománckészítő és a biotermesztő szakra nem volt elegendő jelentkező. Az utóbbi iránti érdeklődést szűkíthette, hogy ide már mező- gazdasági végzettséggel lehetett jelentkezni. A környezet- és természetvédelmi szakma iránt ugyanakkor jelentős érdeklődés mutatkozik, ezt ugyanis szerteágazó területen - a mező- gazdaságtól a közigazgatásig - hasznosíthatják majd a diákok. Hasonlóan jelentékeny az érdeklődés a simontomyai Vak Bottyán Iskola lótenyésztő szakmunkásképzése iránt. Ezen a szakon 2005-ben végeznek először diákok. A szakma ritkának számít az országos képzési kínálatban, mint Várni István igazgató elmondta: a Dél-Dunántúlon egyedül Simontornyán oktatják, ezért, bár jelenleg Tolna megyeiek tanulják, számítanak a térségből is diákokra. t. f. FIATAL VENDEGZENESZEK. Fiatalok játszottak elsősorban fiataloknak tegnap este hattól a szekszárdi Művészetek Házában. A bietigheim-bissingeni zeneiskola vonós-, fúvós- és gitárzenekarának repertoárját tanáraik úgy állították össze, hogy az a tizenhetediktől a huszadik századi zenéig, Mozarttól Lennon-ig sokféle korszakot és stílust felöleljen. A változatosság nemcsak a közönséget, de valószínűleg az előadókat is gyönyörködtette. ___________________________________________________fotó: bakó Az áldozatokra emlékeztek „Ki kell beszélni közös dolgainkat” A holokauszt magyar áldozataira - köztük a nagyszámú paksi mártírra - emlékezett tegnap a város önkormányzata a Vak Bottyán Gimnáziumban. Higgadtan, okosan kell beszélnünk közös dolgainkról - mondta Hajdú János polgár- mester. Paks A Vak Bottyán Gimnázium díszudvarán rendezte a hatvan esztendővel korábbi, felfoghatatlan szörnyűségre, a holokausztra történő emlékezést a város önkormányzata és a középiskola. Hajdú János beszédében hangsúlyozta, magyaroknak és zsidóknak sok szempontból hasonló a történelmi sorsa. Ki kell beszélnünk közös dolgainkat, higgadtan, okosan, erre pedig a politika alkalmatlan. Pakson sajnos az egyik fél, a zsidóság már hiányzik ehhez a beszélgetéshez, pedig 1930-ban még a lakosság jelentős része, 800 ember vallotta magát izraelita valláséinak. A holokauszt, majd az ötvenes évek elején történt kivándorlás rombolta le ezt a közösséget. Róbert Péter az Országos Rabbiképző Zsidó Egyetem docense a magyar zsidóság történelméről beszélt. A gimnázium tanulói Radnóti életét mesélték el versben, jelenetekben Szabó Péter tanár összeállításában. Az A gimnázium diákjai veises műsorral emlékeztek a holokausztra emlékezőműsort követően Hajdú János és Róbert Péter, valamint a Vak Bottyán Gimnázium diákjai és a Városi Könyvtár igazgatója, Gutái István koszorúkat helyeztek el az egykori zsinagóga (ma könyvtár) falán található emléktáblánál. RÁKOSI GUSZTÁV Vészhelyzetre is felkészültek Elméletből és gyakorlatból vizsgáztak Vészhelyzetek elkerülése, kezelése esetére nyújthat hasznos segítséget az a tudás, aminek birtokába jutnak, azok a fiatalok, akik részt vesznek az ifjúsági katasztrófavédelmi versenyen. A vetélkedő felmenő rendszerű, a paksi döntőn két helyi iskola diadalmaskodott. Paks Hagyományosan a Bezerédj Általános Iskola udvarán rendezték pénteken a felmenő rendszerű ifjúsági katasztrófavédelmi verseny Paks környéki fordulóját. A versenyen elméleti és gyakorlati feladatokkal kellett megbirkózniuk a négyfős csapatoknak. A versenyt az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság hirdeti meg, a kilenc állomás összeállításában a polgári védelmi kirendeltség segítségére volt a Vöröskereszt városi titkársága, a tűzoltóság és a paksi atomerőmű balesetelhárítási szervezete. A verseny győztese általános iskolai kategóriában a paksi Bezerédj Általános Iskola csapata lett, középiskolás korosztályban pedig a Balogh Antal 8 Osztályos Gimnázium tanulói végeztek az első helyen, így a paksi A tűzoltóság állomásán elméleti és gyakorlati feladatokkal kellett megbirkózniuk a versenyzőknek körzetet ők képviselik a megyei döntőn. A támogatóknak - BMK Biztonságos Magyarországért Közalapítvány és a Paksi Atomerőmű Rt. - köszönhetően minden részt vevő diák tárgyjutalmat kapott. Ferencz Győző alezredes, a paksi polgárvédelmi kirendeltség vezetője úgy gondolja, nem maga a verseny, hanem a felkészülés a hasznos, hiszen annak során a gyerekek olyan ismeretekre tesznek szert, amelyeket jól alkalmazhatnak egy esetleges vészhelyzet vagy katasztrófa során. vt Bonyhád Lesz belvárosi sétány. A képviselők elfogadták azt a pályázatot, amely a Szabadság tér 8. szám alatt lévő terület átépítését szolgálja. A nyertes PSN Építőipari Kft. azt ígéri, hogy 2006 nyarára befejezi a hatalmas beruházást. Rossz állapotú önkormányzati lakásokat rejt a Szabadság tér 8-as szám, ahol tizenegy, főként roma család él. Saját forrás híján a képviselő-testület pályázatot írt ki városközpontban lévő terület átépítésére. Dr. Glöckler Ferenc ab jegyző tájékoztatása szerint a felhívásra két program érkezett. Ezek közül a szekszárdi székhelyű PSN Építőipari Kft. pályázata felelt meg az elvárásoknak. Az aljegyző elmondta: a pályázó vállalta, hogy a bérlőket megfelelő komfortfokozatú, Bonyhád belterületén lévő lakásokban helyezi el. Fontosnak tartotta, hogy a Cigány Kisebbségi Önkormányzat felajánlotta tanácsadó segítségét a lakókkal való megegyezésben. Ennek megtörténte után kezdődElőző kérdésünk-Ön helyeselné-e, ha engedélyeznék nyilvánosházak működését? Szavazóink 92%-a szeretné, ha lennének nyilvánosházak. MAI KÉRDÉSÜNK: Győz-e a magyar válogatott Brazília ellen? Szavazhat az interneten: www.tolnainepujsag.hu és SMS üzenetben: 20/454-36-64 Tolnában Béta - A Bátaszéki Református Egyházközség Sapard pályázatot nyújt be. A pénzből a bátai református templomot kívánják felújítani. Az összesen nyolc-tizenkétmillió forintos beruházás keretében a tetőt, a homlokzatot, a padozatot és a belső faszerkezeteket tetetnék rendbe. m> Bátaszék - Új kezdeményezésként egy pályázat segítségével négyosztálynyi gimnazista utazott egy hétre Balatonfüredre, drámapedagógiai táborba. Minden ingyenes volt, a szülőknek csak az útiköltséget kellett állniuk. (bk> Bogyiszló - Hamarosan újra lesz körzeti megbízott Bogyiszlón. A-Z-ig A község számára nagyon fontos bejelentést a szekszárdi rendőrkapitányság vezetője tette a legutóbbi képviselő-testületi ülésen. Az ígéret szerint június 1-jétől állhat munkába a bogyiszlói kmb-s. A község szolgálati lakást biztosít, és segítséget nyújt a kmb-s iroda infrastruktúrájának kiépítésében. (sk) Bonyhád - Az önkormányzat ülésén Sebestyén Lajos műszaki osztályvezető adott tájékoztatást a város közművesítésének helyzetéről és a közüzemi szolgáltatásokról. A beszámoló szerint Bonyhád közigazgatási területén a börzsönyi, tabódi, tabódszerdahelyi, ladományi és bonyhádszerdahelyi településeken nincs földgázhálózat. A börzsönyi városrész gázellátása még ebben az évben megoldódik. (pá) DeCS - A kóbor kutyák sok gondot okoztak a településen. Egy bajai gyepmester kapcsolatban áll egy német állatvédő szervezettel, mely utóbbi az ebek hosszú távú tartását vállalná. Az önkormányzatnak csak a kutyák elszállítását és tizenkét- tizennégy napi ellátását kell finanszíroznia. (bk) DunafÖldvár - Ezt az utat bejártam - Bartók Béla nyomában címmel Mózer Zoltán fotóművész képeiből nyílt kiállítás tegnap délután a Vármúzeum galériáján. (rg) Fadd - A faddi Gárdonyi iskola könyvheti programjának részeként versmondóversenyt és irodalmi vetélkedőt rendeztek a felső tagozatos tanulóknak. A szavalóverseny első helyezettjei Rácz Dóra, Dudla János és Nyárai Dániel lettek, második helyezett Hostyánszki Andrea, harmadik helyezett Soponyai Tibor, Runyai Erika és Kovács Alexandra. Az irodalmi vetélkedő első helyezett csapatainak tagjai az 5. osztályosok között Rácz Dóra, Fenyvesi Kitti, Kovács Alexandra, a hatodikosoknál Barta Renáta, Henk Piroska, Kertész Zsuzsanna, a hetedikeseknél Milák Mónika, Orsós Kitti, Puskás Georgina, míg a nyolcadikosoknál Benke Nikolett, Nyirati Renáta és Gróf Nikolett. (sk) Gyulaj - Somogy megye Darány települése adott otthont csütörtökön a cigány népismeret dél-dunántúli, regionális szintű versenyének. A megmérettetésen szép Tolna megyei siker született, miután az első helyezést a Gyulaji Általános Iskola csapata szerezte meg. Orsós László, Orsós Judit, Horváth Hajnalka és Kiss László diákok felkészítő tanára Pintérné Kusmiczki Anna Volt. (szá) Högyész - Féláron tartott előadást a budapesti Döm-dö-döm Gyermekszínház Hőgyészen pénteken délelőtt az óvodásoknak, kisiskolásoknak. A színház művészei a megyejárás sorozat keretében a Sicc című zenés darabot mutatták be. <m HÖgyéSZ - Hiába pályáztak a hőgyésziek nívós programokkal, mégsem kaptak támogatást a május 1-jei EU-csatlako- zás alkalmából tervezett műsoraikra az országos keretből. Most úgy döntöttek, hogy megpróbálják saját erejükből, az önkormányzat, a civil szervezetek, iskola, pedagógusok, gyerekek összefogásával, támogatásával megrendezni a hőgyészi „kék-napokat”, im Kistormás - 2,8 millió forintot nyert a kistormási önkormányzat azon a pályázaton, amely- % nek révén öt munkanélküli 7 hónapos foglalkoztatása biztosított a községben. A közhasznú munkavégzés a temető és a Bem utca ivóvízellátásának biztosítására és a vízelvezető árkok tisztítására irányul. Az elnyert összeg tíz százalékát a munkát segítő kisebb értékű tárgyi eszközök beszerzésére fordítják. (sk) KÖlesd - Kétezerötszáz forintos havi lakásfenntartási támogatási összeget javasol a kölesdi szociális rendelet módosításával kapcsolatos képviselő-testületi előterjesztés. A végleges döntés a hétfői kölesdi testületi ülésen várható. tski k \ t a 1 A beszámolók közgyűlése Közhiztansáe. szociális otthonok, evermekvédelem Tolna megye - Szekszárd Huszonöt napirendi pont megtárgyalása vár Tolna Megye Közgyűlésére az újabb, soros ülésen. A képviselők beszámolókról és személyi kérdésről is döntenek. Némi túlzással élve akár a beszámolók napjaként is lehetne emlegetni Tolna Megye Közgyűlését, amely április 19-én, hétfőn 10 órakor kezdődik Szekszárdon, a Vármegyeháza dísztermében. A plénumon ugyanis Tolna megye tavalyi közbiztonsági és közlekedésbiztonsági állapotáról, a Balassa János Kórházról, az érté- nyi, a sárpilisi és a dunaföldvári' szociális otthonok működéséről, a szenvedélybetegeket ellátó al- sótengelici intézmény munkájá-U LL/I LL/IVj IIU-IWL-IALLLIII. ról, a Tolna Megyei Közoktatásfejlesztési Közalapítvány múlt évi feladatairól, a Tolna Megyei Gyermek és Ifjúsági Közalapítvány 2003. évi tevékenységéről, valamint a gyermekvédelem megyei helyzetéről hangzik el ismertetés. Emellett döntenek a képviselők a tavalyi költségvetésről szóló önkormányzati rendelet módosításáról, illetve a szervezeti és működési szabályzatról is. Mint ismeretes, e két utóbbi témakörben eltérő álláspontokat alakított ki a pénzügyi, illetve néhány más bizottság. Ugyancsak ezen a közgyűlésen határoznak egy személyi kérdésről is a jelenlévők, nevezetesen a szekszárdi Hunyadi Mátyás Középiskola igazgatói megbízásáról. _________________________-szAUt cákat összekötő sétány A lakók elhelyezése után kezdődhet az építkezés hét az építészeti terv megvalósítása, amely várhatóan ez év decemberéig megkezdődik, s 2006- ra befejeződik. A dokumentáció szerint sétálóutca létesül, amely összeköti a Szabadság teret a Baj- csy-Zsilinszky utcával. A sétány két oldalán emelt épületekben alul üzletek, az emeleteken lakások, irodák kapnak majd helyet. Dr. Glöckler Ferenc megjegyezte, hogy a PSN nagyszerű referenciákat tud felmutatni. Többek között a bonyhádi polgármesteri hivatal átépítése, a hőgyészi Apponyi-kastély rekonstrukciója is az ő munkájukat dicséri. C Pótőűn Árpád polgármester szerint mind az ott lakóknak, mind a város vezetésének érdeke, hogy a jelenlegi helyzeten változtassanak. Nagy előrelépésnek tartja az idén megkezdődő építkezést, amely a városközpont rehabilitációjának része. Úgy látkormányZatnak sikerült olyan megoldást találnia, amely takarékos, és a terület eladásából, s az itt megtelepedő vállalkozások adóiból bevétele is származik. ___________________________PÁ