Tolnai Népújság, 2004. március (15. évfolyam, 51-76. szám)
2004-03-04 / 54. szám
SP O R T 13. OLDAL 2004. Március 4., csütörtök A Tanár úr nyugdíjasként is bírná energiával Férfi kosárlabda NB I, A-csoport: remekül hajrázott a Gunaras KC Újvári Mihály elköszönt Tegnap a tantestülettől köszönt el, ma - az általa életre hívott Csapó Kupa női teremlabdarúgó-tornával - diákjaitól vesz búcsút Újvári Mihály, a palánki Csapó Dániel Szakképző Intézet nyugdíjba vonuló testnevelő tanára. A tanár úr 1961-től 77-ig a kisdorogi általános iskolában tanított szinte minden tantárgyat, ’69-től testnevelést is. Közben focizott a helyi, megyei bajnokságban szereplő csapatban annak kapitányaként, emellett edző, szakosztályvezető és sportköri elnök is volt. Hetvenegyben kispályás csapata az országos úttörő olimpián ezüstérmes lett. Akkori tanítványai közül - mint ahogy pályafutása későbbi szakaszában is - több élvonalbeli labdarúgót, atlétát nevelt, akik később maguk is edzők lettek. Pályafutására jellemző volt a közéleti, sport(szervezői) tevékenység - társadalmi munkában. Főállása mellett működött egyebek mellett úttörőcsapat-vezetőként, a vándortáborozás szószólójaként, tanácstagként, vagy falusi szparta- kiád szervezőként is. Szekszárdra 1977-ben hívták, a testnevelés tagozatos Il-es iskolába, ahol magas szinten folytatta áldásos edzői és versenyszervezöi tevékenységét. Kezei alól első osztályú, sőt, későbbi nemzeti válogatott sportolók is kikerültek. A Tolna Megyei Labdarúgó Szövetség munkájába 1975-től kapcsolódott be, a TMLSZ főtitkári tisztét 1989-től 1997- ig töltötte be. A megyei tanács művelődési osztálya 1984- ben kérte fel testnevelési és sport főelőadónak. A palánki iskolába 1990-ben került testnevelőként. Szerénytelenség nélkül állítja, hogy a palánki tornacsarnok létrejöttében „50+1%” érdeme van. Szervezőként, pedagógusként, edzőként egyébként a Csapóban ott folytatta, ahol néhány évvel ezelőtt abbahagyta. A tanár úr azok közé a pedagógusok közé tartozik, akik - nagyon is tudatosan - példás fegyelmet követeltek diákjaiktól. Azoktól, akik, mint mondja, a legjobban fognak hiányozni neki nyugdíjas pedagógusként. Persze ki tudja? Most Kaposvárra költözik a gyerekeihez, és az új hely, új lendület... A tanár úr minden- esetre még bírná energiával, -esSakk: Tolna megyei csapatbajnokság Biztosan nyertek az éllovasok A megyei sakkcsapatbajnokság rájátszásának első fordulójában nagy küzdelem jellemezte a találkozókat. A felsőházban a Decs, az alsóházban a Babits SE erősítette meg vezető helyét. A feisőházban az éllovas Decs a Dombóvár csapatát fogadta, s bár a sárközi gárda tartalékosán ült asztalhoz, magabiztos, 6.5:3.5 arányú győzelmet aratott a szoros eredményben reménykedő vasutasok ellen. A másik találkozón a Várdomb-Bátaszék együttese a legerősebb összeállításban fogadta a Rendőr SE csapatát. A hazaiak titokban a győzelemben reménykedtek, s ennek megfelelően igen nagy csatára késztették a vendégeket. A szoros összecsapáson - melyen a döntetlenekért is alaposan meg kellett küzdeni - 4:4-es állásnál az utolsó két játszmát a Rendőr SE sakkozói nyerték, ezzel a vendégek 6:4-es sikert könyvelhettek el a harcos hazaiak ellen. Az alsóházban a Bonyhád nem bírt a Gyünkkel (5:5). A találkozó érdekessége volt, hogy az éltáblákon a vendégek 4:l-re megléptek, ám a hátsó táblákat ugyanilyen arányban „elbukták”. A Tamási nem tudott élni a hazai pálya előnyével, és 5.5:4.5 arányú vereséget szenvedett a rivális Babits SE gárdájától. A bajnokság állása, felsőház: 1. Decs 1990 SE II. 27,2. Rendőr SE 22.5, 3. Dombóvár 17, 4. Várdomb- Bátaszék 13.5 ponttal. Alsóház: 1. Babits SE 22.5,2. Tamási 20.5, 3. Bonyhád 19,4. Gyönk 18 ponttal. (SZUHAI) Csak egy triplányi különbség Az élvonalbeli férfi bajnokság hétközi fordulójában a Debreceni Vadkakasok csapata volt a Gunaras KC Dombóvár ellenfele. Bár a találkozó esélyesének a hét végén Európa Kupa csoportdöntőn ezüstérmet szerző hajdúságiak számítottak, mindössze egy triplányi különbséggel tudták legyőzni vendéglátóikat. Gunaras KC Dombóvár- Debreceni Vadkakasok 94-97 (27-27, 16-29, 28-20, 23-21). Dombóvár, 800 néző. V: Szabó, Pestality. Gunaras KC: LEGRANGE (21/3), KRASZNAIT. (17/9), SOLA (28/9), BÓDI (17/3), Sallay (2). Csere: Deák (-), Panta (9/3), Balogh L. (-). Megbízott edző: Bálind József. Debrecen: Fodor M. (4), LEE (29/15), GREEN (19), Sitku (10), BUKVA (20). Csere: Ádám (11/9), Gémes (4), Tóth G. (-), Boldizsár (-). Edző: Ráthonyi Tamás. Az eredmény alakulása: 5. perc: 11-11,15. p.: 34-42, 25. p.: 55-68, 35. p.: 81-85. Kipontozódott: Ádám a 30., Panta a 38. percben. „Most vagy soha” - mondogatták a találkozó előtt a fanatikus hazai drukkerek, s igazuk is volt, hisz mikor verjék meg kedvenceik az esélyesebb debrecenieket, ha nem akkor, amikor két megerőltető kupacsatán vannak túl a látogatók. A Vadkakasok a hét végén valóban nem „piskóta” meccseket vívtak az Európa Kupa középső főcsoportja Főnix-csarnokban megrendezett kisdöntőjében, s ezek láttán bizony joggal remélték a Gunaras KC-nál, hogy most elkapják Lee-ék graban- cát. Meg aztán a hétközi edzőcsere is a Gunaras sikerét ígérte, a Diósgyőrbe távozott Földi Sándort váltó Bálind József ugyanis mindkét idei meccsén - az ügyvezető Dinnyés Attila távozását követően egyszer már beugrott helyettesíteni, és a Gunaras akkor Nyíregyházát és a Körmendet is megverte - a győzelemre vezette együttesét. Be is kezdett a látogató (2. perc: 5-2), s bár a folytatásban magához ragadta az irányítást a Vadkakasok csapata, a Gunaras nem engedte ellépni vendégét. Az első felvonásban különösen Krasznai Tibor volt elemében, aki 12 pontot szerzett ebben a periódusban. Nagyrészt neki, no meg az amerikai irányító, LeGrange pontjainak köszönhetően tartotta a lépést a hajdúsági gárda. Odaát a légiósok vitték a prímet, Lee mellett Bukva és Green szerezte a debreceni gólokat. A második tíz percet egy 7-0-ás rohammal indították a vendégek, a hazaiakon még Bálind József időkérése sem segített. A negyed vége felé haladva már két számjegyű volt a különbség (18. perc: 37-48) a két gárda között, amely a szünetig 13 pontosra hízott. A nagyszünet után eleinte nem tűnt úgy, hogy a Dombóvár faragni fog tetemes hátrányából, de Bálind edző második időkérését követően szárnyakat kaptak Krasznaiék. A debreceniek 7-0-ás rohamára egy 9-0-val feleltek, s az utolsó tíz percre fordulva már csak öt ponttal álltak jobban Greenék. A záró tíz perc aztán úgy indult, ahogy azt minden dombóvári fanatista megálmodta: Sola triplája, Panta és' Bódi kosara azt jelentette, hogy a Gunaras nemcsak ledolgozta hátrányát, de át is vette a vezetést (32. p.: 78-76). A nagy roham sajnos sokat kivett a hazaiakból, így újabb három perc elteltével már megint a látogatók tartottak előrébb. A nagy akarással játszó hazaiak mégsem adták fel, s az utolsó percben új fent ott loholtak a vendégek nyakán (91-89). Az izgalmas véghajrában mindkét gárda nyerhetett volna. Ez végül a debrecenieknek sikerült, akik Szabó jáA végül 17 egységig jutó Krasznai Tibor (a labdával) különösen az első negyedben remekelt, amikor 12 pont került a neve mellé fotó: bakó jenő tékvezetőtől megkapták azt a segítséget, hogy akkor ítélt technikait LeGrange ellen, amikor az a leginkább jól jött a vendégeknek. Bálind József: - Bár a végeredmény nem ezt mutatja, győztesként vonulhattunk le a pályáról. A játékvezetők úgy gondolták, hogy a mi sike- rünk nem a helyes eredmény. _____ gaál istván Re mek évet zárt az AC Szekszárd Atlétika A közelmúltban a Főispán Étteremben tartotta évzáró vacsoráját az AC Szekszárd, melyen 33 sportolót jutalmazott a klubvezetés. Takács László elnök számolt be az elmúlt évi működésről és az egyesület eredményeiről, melyek közül az élre kívánkozik Németh Máté (3000 m akadály) és Csillag Balázs (3000 m sík) felnőtt magyar bajnoki címe. Az országos bajnokságokon pontszerző (1-8.) helyek száma 2003-ban 48-ra emelkedett a korábbi 39-ről. Egyre több a tehetséges versenyző, és egyre több Szekszárd közeli település iskoláját (Fadd, Tengelic, Őcsény, Gerjen) sikerül bevonni a munkába. A működést illetően tavaly kiegyensúlyozott évet zárt az AC Szekszárd, amely a szükséges anyagiakat a Budapest Airport Rt. szponzorációjából, valamint pályázatokon nyert pénzekből biztosították. Jó hír, hogy a GYISM-től nyert összegből a város korszerűsíteni kívánja a Pollack utcai sporttelepet, az idén nyárra tervezett öltöző felépülése tovább javítaná a sportolók felkészülési lehetőségét. Takács László elnök reméli, hogy a klub két felnőtt bajnoka közül legalább egyikük kiharcolja az olimpiai részvételt. Németh Máté 3000 akadályon, míg a csúcstartó, sérüléséből felépült Csillag Balázs 5000 m síkon le- het képes megfutni a szintet. ■ Ambrusék köszönik Szekszárd Az elmúlt szerdán, éppen a 71. születésnapján avatták fel az 1977-ben fiatalon elhunyt kézilabda-edző, testnevelő tanár, Ambrus Péter emléktábláját a szekszárdi városi sportcsarnok előcsarnokában. Az Ambrus család ezúton is szeretne köszönetét mondani mindazoknak - az emléktáblát állító Varga Trans-Fer UKSE Szekszárd elnökségének, a városi sportcsarnok vezetőségének, valamint az ünnepségen megjelent egykori játékosoknak, barátoknak -, akik ennyi idő elteltével is megőrizték, megőrzik Ambrus Péter emlékét. ■ A HÉT VÉGÉN MEGKEZDŐDNEK AZ ALSÓBB OSZTÁLYÚ NB-S FOCIBAJNOKSÁGOK TAVASZI KÜZDELMEI Kétszer is legyőzték a Pécsi MFC-t Szombaton 14 órakor - ha a pálya valami csoda folytán játék ra alkalmas állapotba kerül -, a Balatonlelle elleni összecsa pással megkezdi az NB II Hummel-csoportja 2003/2004-es baj noksága tavaszi szezonjának küzdelmeit a Paksi SE gárdája. Megyénk legmagasabban jegyzett együttese harmadik helyezettként zárta az őszi idényt, imigyen a PSE-vezetés elégedett lehet a gárda teljesítményével, még annak ellenére is, hogy kis szerencsével akár előrébb is végezhettek volna Osztermájerék. A bajnoki rajt előtt kitűzött cél ugyanis a 4-10. helyek valamelyikének megszerzése volt, s ezen tervet nemhogy teljesítették, de alaposan túl is szárnyalták Klement István „fiai”. Az „Evés közben jön meg az étvágy” közmondás igazsága érvényes lett a Búzás Attila (középen) a felkészülési mérkőzéseken 6 gólt szerzett, jó formájára a összecsapásokon is nagy szüksége lesz a Paksi SE-nek fotó: gottvald PSE-re is, a holtidényben ugyanis a vezetés a csapat őszi produkciójának tükrében átértékelte a célokat, s a tavaszi idény végére már az első hat hely valamelyikére várja a csapatot. A télen mindezek valóra váltása érdekében a szakmai stáb kívánalmainak megfelelően meg is erősítették a gárdát, a Klement edző által óhajtott kapus, védő és támadó is megérkezett a Duna-parti városba. Az egyaránt 1984-es születésű védő, Rózsi József és a támadó Rompos József a Győri ETO-tól, a 1983-as születésű támadó-középpályás Herger Attila a PVSK-tól, míg az 1981-es születésű kapus, Sipos Gábor a Büki TK-tól érkezett Paksra. Mellettük az őszt Dombóvárott kölcsönben töltő Galambos János is visszatért, kijelenthető tehát, hogy igencsak megerősödött a zöld-fehérek játékoskerete. Mindez a felkészülési mérkőzéseken is érződött, a PSE tíz edzőmeccse közül kilencet megnyert, közte kétszer az NB I-es Pécsi MFC-t is legyőzte. Az ezeken rúgott 36 találatbajnoki ból Galambos nyolcat, Var- kAroly ga és Búzás hatot-hatot vállalt magára, s a fiatal Rompos is ötször feliratkozott a gólszerzők közé. Remek formáját a PSE rögvest a lelleiek elleni nyitómeccsen igazolhatja. Főképp azért, mert az ősszel'a Lelle volt az egyik gárda, amelyik le tudta győzni a PSE-t... Érkezett: Rózsi József, Rompos József (mindkettő Győri ETO, kölcsönbe), Herger Attila (Pécsi VSK), Sipos Gábor (Büki TK), Galambos János (Dombóvári FC-Rutin, kölcsönből vissza). Távozott: Horváth Bálint (Szekszárdi UFC), Debreceni Gábor (abbahagyta). Felkészülési mérkőzések: Paksi SE-Dunaföldvár 3-2 (G: Búzás, Varga L, Galambos J.), Pécsi MFC-PSE 1-2 (G: Tóth J., Szili), PSE-Tatabánya 1-3 (G: Galambos J.), PSE-Dunaföldvár 4-0 (G: Galambos X, Bődé D., Rompos, Varga L), PSE-Kakasd 3-1 (G: Galambos J. 2, Búzás), Dunaújváros junior-PSE 0-4 (G: Varga L, Búzás, Rompos, Szili), Bonyhád VLC-PSE 1-6 (G: Szili 2, Galambos ]., Búzás, Rompos, Bene- deczki), PSE-Pécsi MFC 2-0 (G: Osztermájer, Varga L), PSE-Bóly 1-1 (G: Búzás), PSE-Dunaföldvár 10-0 (G: Rompos 2, Varga L. 2, Galambos J. 2, Tóth J., Abonyi, Búzás, Bán). (rónád Atlétika; fedett pályás veterán bajnokság Éremhalmozó szekszárdiak Dr. Kántor György távolugrásban megközelítette a hat métert fotó: gottvald Kitűnően szerepeltek a hét végén a budapesti Olimpiai Csarnokban lebonyolított országos fedett pályás veterán bajnokságon a szekszárdi Szenior AC sportolói. A megyeszékhely veterán atlétikai klubjának 7 női és 9 férfi sportolója összesen húsz érmet kasz- szírozott, köztük nyolc aranyat. A szekszárdi csapat legeredményesebb versenyzője dr. Kántor György lett, aki négy arany- és három ezüstérmet szerzett. A Szenior AC eredményei, nők: Súlylökés, 40 kcs: 1. Koncz Anna 901. 50 kcs: 3. Deé Márta 786, 4. Keszthelyi Mária 711. 55 kcs: 3. Báros Erzsébet 600. 60 kcs: 3. Oláh Annamária 740, 4. Péterbencze Erzsébet 668.65 kcs: 1. Török Sándomé 831. Férfiak. 60 m, 40 kcs: 2. dr. Kántor György 7.81. 60 kcs: 1. Babos Imre 8.02.60 m gát, 40 kcs: 1. dr. Kántor 10.1. 200 m, 40 kcs: 1. dr. Kántor 26.25. 1500 m, 60 kcs: 1. dr. Soós László 6:14.7. Magasugrás, 40 kcs: 1. dr. Kántor 155. Távolugrás, 40 kcs: 1. dr. Kántor 598. Hármasugrás: 2. dr. Kántor 11.64. Súlylökés, 35 kcs: 2. Varga Sándor 951.40 kcs: 2. dr. Kántor 10.75.60 kcs: 2. Tóth Ferenc 10.59. 65 kcs: 2. Kulcsár István 10.30,3. Doszpod András 10.00, ...5. Prantner András 774. 70 kcs: 2. Rács Tibor 722. ■