Tolnai Népújság, 2004. március (15. évfolyam, 51-76. szám)
2004-03-24 / 70. szám
2004. Március 24., szerda 5. OLDAL MEGYEI TŰKOR Mondom a magamét IHAROSI IBOLYA Nehéz döntések Azzal mindenki egyetért, hogy óvni kell környezetünket, a hulladékokat újrahasznosítani, de tiltakozóhullám indul el, ha kiderül, hogy a korszerű lerakó, válogató valahol a közeiben épülne. A biztonságra is sokan vágynak, de ha ehhez lokátorállomás kell, az bárhol lehet, csak éppen a mi közelünkben nem. Sokan emlékezhetnek rá, hogy Szekszárdon sok helyen elutasították, hogy a hajléktalanszálló az adott utcában, körzetben létesüljön, pedig mindenki tudta, s nyilván meg is értette, hogy gondoskodni kell a hajléktalanokról is. Ráadásul kötelező önkormányzati szolgáltatásról van szó. Ugyanez lejátszódott a családok átmeneti otthonával kapcsolatosan, majd legutóbb egy ABC-áru- házat szerettek volna sokan saját lakásuktól távolabb tudni azzal az indokolással, hogy kora reggel hozzák a tejet és a kenyeret, ami zavarhatja az ő nyugalmukat. Bizonyos értelemben fordított a helyzet, de mégis ugyanezt a szemléletet tükrözi, ami mostanában történik, s nemcsak Szekszárdon, hanem a megye más településein, az ország sok egyéb pontján is. Mindenki belátja, ha kevesebb a gyerek, nem indokolt fenntartani ennyi intézményt, s talán azt is, hogy sok a kórház Budapesten. De nyomban tiltakozni kezdenek, ha az ő iskolájukat, óvodájukat, kórházukat érinti a változás. Ilyenkor senki sem irigyli a döntéshozókat, hiszen változtatni kell, különben az egész közösség rosszul jár. Megkérdeztük olvasóinkat Tart-e terrortámadástól? Egyes szakértők szerint NATO-tagként Magyarország is célpontja lehet terrortámadásnak. Hogy ennek mekkora az esélye, nehéz megjósolni. Arra voltunk kíváncsiak, Önök szerint kell-e ilyesmitől tartanunk. Radnai Judit, Szekszárdi - Szekszárdon szerintem nem kell ettől tartani. Talán ott kellene, ahol a kereskedelem és a gazdaság fejlettebb. Úgy gondolom, Pakson sincs erre reális esély. Szuszics József, Kaposvár: - Reméljük nem történik semmi ilyesmi, bár úgy gondolom, érdemes erre felkészülni. Tudjuk mit okozott a csernobili katasztrófa, nem hiányzik egy hasonló Pakson. Miután Amerika-barát politikát folytatunk, számolnunk kell a terrortámadás lehetőségével. Szabó Andrásné, Bonyhádi - Úgy gondolom, Magyarország túl kicsi, és túl messze van a Közel-Kelethez képest. Az is igaz, nagyon mondogatják, hogy megerősítették a paksi atomerőmű védelmét. Valami minimális esélynek ezek szerint kell lennie. Decsi Rózsa Mária, Szekszárdi - Nem tudom, kell-e tartanunk tőle. Itt Szekszárdon biztos nem, talán Budapesten. MMáMl Előző kérdésünk Lesz-e újabb izraeli-palesztin háború Jaszin sejk megölése miatt? Szavazóink túlnyomó többsége, 88%-a szerint lesz háború. MAi KÉRDÉSÜNK; Ön szerint lesz-e katonai lokátorállomás a Zengőn? Szavazhat az interneten: www.tolnainepujsag.hu és SMS üzenetben: 20/454-36-64 Az idő szorításában a kis boltok Bezárás fenyegeti azokat, akik a HACCP-rendszemek nem felelnek meg Tolna megyében több mint négyezerötszáz vállalkozó üzemeltet kisebb-na- gyobb vendéglőt, vagy boltot, üzletet. Az érintetteknek még a fele sem teljesítette a májustól életbe lépő HACCP-rendszer követelményeit. A kereskedők egy része mindemellett a hét végi zárva tartással kapcsolatos ötletnek sem örül, nem beszélve a vendéglősök számára előírt, augusztustól érvényes leltárról. _____________Tolna megye_____________ Dr. Fischer Sándor, a KISOSZ megyei titkára elmondta: több elvárás és határidő is szorítja a kereskedelemben, vendéglátásban tevékenykedő vállalkozókat. Május elsejéig (többszöri halasztást követően) az uniós elvárásnak megfelelően eleget kell tenni a HACCP-újításoknak, mely az élelmiszerbiztonsági rendszer kiépítését írja elő. Az Mit ír elő a minősítési rendszer? Vendéglátóipari egységekben (kocsmákban is) külön helyiséget kell biztosítani a nem dohányzók részére, a dohányzó termet pedig légkondicionálóval kell felszerelni. Saválló, rozsda- mentes eszköz, mosogató kötelező. Az italkimérést, hússzeletelést, az élelmiszerek használatának menetét, a takarításnak, a fertőtlenítésnek a folyamatát saját szabályzatban kell rögzíteni, amit időről időre a hatóságok ellenőriznek. Február 16-tól szeptemberig a megyei kereskedelmi kamaránál támogatásra lehet pályázni az átalakításnál felmerülő költségekre. általános követelményszint nem jelent gondot a bevásárlóközpontoknak, ám lehetetlen helyzetbe hozhatja az egy-két fős falusi és a városi „garázs” ábécéket. A vállalkozók elmondták, a HACCP-módszerhez szükséges adminisztráció nehézkes, a kívánalmak teljesítése gyakran százezres kiadást jelentene, és a sok kis üzlet inkább lehúzza a rolót. Fischer Sándor elmondta, a megye 3300 kereskedelmi üzletének még a 40 százaléka sem rendelkezik HACCP-minősítés- sel, a vendéglátó-ipari egységeknél (1050 a számuk) jobb a helyzet, itt 10 százalék körüli azoknak a száma, akik még nem minősítettek. Biztató jelként értékelik a vállalkozók, hogy a kezdeti szigorítások kicsit enyhültek, például ha a hústermékeket, felvágottakat nem szeletelik a boltokban, hanem előre csomagoltan árusítják, akkor egy bejárati ajtó is elég az üzlethez. (Pár hónapja még kikötés volt, hogy az áruszállítók és a vásárlók külön-külön bejárati ajtón közlekedhetnek.) Nem örülnek a kocsmáro- sok, vendéglősök az augusztus elsejétől kötelező standolásnak sem, ami azt jelenti, hogy mindennap záráskor leltárt kell készíteni az alkoholokról (sörről, borról, pálinkáról, likőrökről), hogy így szűrjék ki többek között a borhamisítást. Országos felmérés kezdődött pár hete, melynek célja, hogy kiderítse, milyen fogadtatása lenne a boltok hét végi zárva tartásának. Az ellenzők szerint emiatt csak újabb munkahelyek szűnnének meg. Többen arra hivatkoztak, hogy éppen a hét végén a legnagyobb a forgalmuk. Ugyanakkor az is tény, hogy az uniós országokban vasárnap tilos még a nagy bevásárlóközpontok nyitva tartása is. De ennek nyilván az az oka, hogy náluk hét közben ráér vásárolni a háziasszony, aki vagy csak részmunkaidőben, vagy egyáltalán nem dolgozik. Stengeli Lajosné Kölesden egy gazdaboltot, egy vegyesboltot, egy pékséget és egy húszfős szállodát igazgat, mindezt családi segítséggel. A múlt év novemberében kezdte el a HACCP-újításnak megfelelően a vállalkozásait előkészíteni. Az adminisztráció rendkívül hosszadalmas, mondta a vállalkozó, hiszen hatféle igazolást kellett beszerezni arról, hogy nincs köztartozása. Légkondicionálót szereltetett fel közel egymillió forintért, és vásárolt négy hűtőszekrényt, valamint rozsdamentes eszközöket. Szakemberrel készíttette el azt a 117 oldalas szabályzatot, mely pontos útmutatást ad a napi teendőkről. Nagy segítség volt a számára, hogy a költségeinek a mérséklésére a kereskedelmi kamarán keresztül pályázati támogatásban részesült. Termelőiskola állásnélkülieknek Esély a szakképesítés megszerzésére és az elhelyezkedésre Zalaegerszeg és Pécs után az országban harmadikként Dombóváron akarnak létrehozni egy olyan termelőiskolát, mely a munkanélküliek szakképesítésének megszerzéséhez és elhelyezkedéséhez nyújt segítséget. Dombóvár Oktatási intézmények, civil szervezetek és cégek azért alapítottak konzorciumot, hogy a Nyugat- Európa számos országában és hazánk két városában már jól működő termelőiskolát Dombóváron is megvalósítsák. Az iskolai rendszerű képzésből kihullott 16 és 30 év közötti, szakmával nem rendelkező, regisztrált munkanélkülieket próbálják meg ismét a pádba ültetni, majd a tizenkét hónapos tanfolyam elvégzését követően segítik az elhelyezkedésüket is. Az elméleti és gyakorlati ismeretek elsajátítása mellett szociálismentális gondoskodást is magába foglaló programban harminc helyi és környékbeli fiatal szerezhet kőműves, szerkezetlakatos, vagy festő-mázoló-tapétázó képesítést. Választásuk azért esett a felsorolt három szakmára, mert a kistérség gazdasági szereplői igényt mutattak ezek iránt. A képzés ideje alatt fizetést kapnak a termelőiskolával tanulási, valamint munkaszerződést egyaránt kötő nők és férfiak. A karriertervezés során a képző és a diák közösen választja ki azt a foglalkoztatót, mely hosszú távon kívánja alkalmazni az OKJ-s bizonyítványt szerző állásnélkülit.- Tapasztalataink kedvezőek, ugyanis a vizsga letétele után elhelyezkedők mintegy négyötöde él a lehetőséggel, és „megragad” új munkahelyén - mondta érdeklődésünkre Szőke Attiláné, a Pécsi Termelőiskola programvezetője. A legtöbben néhány hónap alatt teljes életmódváltáson esnek „Az épületet nem szabad eladni” Dunakömlöd Paks képviselő testülete döntött, az ősztől bezárják a köm- lődi iskolát, a meglévő osztályok a város lakótelepi iskolájába kerülnek. Mintegy negyven kömlődi gyermek a szabad iskolaválasztás alapján már korábban is Pakson tanult. Épp az ő példájuk mutatja, milyen kemény dió lesz bevonni az iskola megszűnése után a programokba a gyermekeket - mondja Boció Katalin, a faluház vezetője. A Dunakömlődért Egyesület elnöke, a településrészi ön- kormányzat tagja, Forster József állítja, hogy az iskolaépületet nem szabad eladnia az önkormányzatnak. Alsómocsolád példáját hozza fel: a gyerekek Bikáira járnak iskolába, de a napközi helyben van. Hasonló megoldás itt is lehetséges lenne. A sport is nagy szerepet kaphatna, ha épülne egy csarnok. Kern József, a kistelepülés önkormányzati képviselője is egyetért abban, hogy az iskola épületét nem szabad eladni. Kijelölték már azt a területet, amelyen száz-száztíz telket lehet kialakítani. Bízik abban, hogy ebből hamarosan valóság lesz, fiatalok építkeznek majd itt, és néhány esztendő múltán lesz annyi gyermek, hogy újraindíthassák aZ iskolát. RÁKOSI GUSZTÁV át, ami szinte minden esetben ez egyén emberi és társadalmi kapcsolataira is kedvezően hat ki. A tervek szerint májusban induló programban a Jóléti Szolgálat Alapítvány, a Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat, az 516- os számú Ipari Szakképző Intézet, a Kapos Innovációs Transzfer Közpoflt Kht., valamint a Pécsi Termelőiskola vesz részt. Az általuk létrehozott konzorcium pályázatot nyújtott be a Tolna Megyei Munkaügyi Központhoz, melytől a tanfolyam költségeihez és a képzésbe vontak munkabéréhez való hozzájárulást kér. Sárközi borverseny Báta A sárközi borok versenyét első ízben rendezték meg a borbarátok tegnap Bátán. A majd negyven minta közül Bősz Adrián Rajnai rizlingje és Kocsis Jánosné Cabemet franc-ja nyerte el a nagydíjat, azaz „A Sárköz bora” kitüntető címet. A Vécsei János vezette zsűri a két, már említett boron kívül még öt bort díjazott arany minősítéssel. ■ Kaposszekcsö Német nemzetiségi oktatás bevezetését tervezik a kaposszekcsői általános iskolában a 2004/2005-ös tanévben az első osztályban. Az előzetes felmérések szerint a következő tanévre Kaposszekcsőn közel 20, a csikóstőttősi tagiskolában pedig várhatóan 10 első osztályost íratnak be április 5-én és 6-án az első osztályba. tvm> KocSOla - A községi futballpálya felújítása megkezdődött. A település minisztériumi pályázaton nyert 10 millió forintot erre a célra, most a talaj-előkészítés van folyamatban. ivm> Nagymányok - A Német Kisebbségi Önkormányzat sikeres pályázata tette lehetővé, hogy a német tájház tetőfelújítása, az ablakok cseréje megtörtént. A további fejlesztéshez szükséges anyagi forrásokat - ajtók cseréje, világítás- és fűtéskorszerűsítés - újabb pályázat beadásával igyekszik előteremteni a kisebbségi önkormányzat. ipéi Nak - A képviselő-testület SAPARD-pályázatot készít elő. A pályázaton nyerhető pénzből a faluképet szeretnék javítani. A polgármesteri hivatalt szeretnék a település vezetői szépíteni, valamint parkosítással, utcabútorok kihelyezésével kívánják a falut barátságosabbá tenni. m> Németkér - A művelődési házban tartja ma délután két órától ülését a község képviselő-testülete. A tanácskozáson más témák mellett a Dunaföldvárra építendő út kérdése is napirendre kerül. (rg) Paks - A Pákolitz István Városi Könyvtár népfőiskoláján A Náci műkincsrablások történetéről Varga Bence ifjú tudor, a Vak Bottyán Gimnázium tanulója, Lovass Csilla, a Wosinsky Mór Megyei Múzeum muzeológusa pedig Sacco di Budapest (A Vörös Hadsereg műkincsrablásai a II. világháború végén) címmel tartott előadást. m Simontornya - Bővül a virágosított felület a városban: a tavaly holland adományból elültetett ötezer virághagyma hamarosan kihajt a polgármesteri hivatal előtt, a Szentháromság szobor körül és a Pillich-sétányon. A virágok közül elsőként a krókusz, majd a tulipán és a nárcisz nyílik. Májusig befejeződik a Szentháromság szobor restaurálása is. m Szakos - Az általános iskola háziversenyén legeredményesebben szerepelt négy tanuló - Járfás Gergely, Hangya Sándor, Gyeszát Zsolt, Őri József - képviseli az intézményt a Dombóvári Rendőrkapitányság által szervezett kerékpáros iskola kupán. A négyes ma méri össze tudását a város- és városkörnyék többi csapatával. ipn Szedres - Tegnap volt éppen két hónapja, hogy a szedresi Szederfa lakásotthont birtokba vették az állami gondozott gyerekek. Tegnapi érdeklődésünkkor a lakásotthonban elmondták: a gyerekek a két hónap alatt belakták a családi házat. Továbbra is hét lakója van a tizenkét fős intézménynek, ahova egyelőre további három új lakót várnak. es« Szekszárd - A Szekszárdi Nőegylet megtartotta éves közgyűlését, melyen egy esztendőre megválasztották az egylet-tisztségviselőt. Az elnök Szabó Zsoltné, az al- elnök D. Varga Márta, a titkár pedig Budavári Attiláné lett. Következő összejövetelükön a Belvárosi Galériában Bacsmai László plébánossal beszélgetnek a családról és a kereszténységről. tdvmi Tamási - Zajmérést kezdeményez a Közép-Dunántúli Környezetvédelmi Felügyelőségnél az önkormányzat a várost átszelő főutak mentén. A mérésre a helyi környezetvédelmi program keretében kerül sor. Tamásiban a 65-ös és a 61-es főút mellett érzékelhető jelentősebb zaj, főleg azokban a nyári hónapokban, amikor a Balaton forgalmát a város felé terelik. A főutak mellett a zajjal terhelt városrészek közé tartozik a Dózsa György és Szent István utca is. m TengeÜC - Tengelic-Szőlőheg;yen még ebben az évben kiépül a kábeltelevízió-rendszer. Tenge- lic két másik külterületén, Vadászmajorban és Júliamajorban erre legfeljebb jövőre van esély, mégpedig akkor, ha a szolgáltató ezzel kapcsolatos pályázata sikeres lesz. <sk> Tolna - A május elsejére tervezett európai uniós rendezvényekre a tolnai önkormányzat két pályázatot nyújtott be, melyek által összesen 1,4 millió forint támogatást igényelt. isw Várong - Az egy éve működő Teleházban öt számítógép szolgálja a település lakóit. Az intézmény jelenleg 8-tól 16 óráig áll az érdeklődők rendelkezésére. A tervek szerint a közeljövőben az igényekre figyelve módosítják a nyitva tartást. tpá> Zomba - Még mindig nincs állandó státusú római katolikus plébánosa a településnek. Legkorábban is csak június-júliusban lehet, de még mindig túl sok a „ha”. A község lakói annak, hogy véget ér a helyettesítés időszaka, körülbelül tíz százalék esélyt adnak. mi További települési információk: www.tolnainepujsag.hu * i l \