Tolnai Népújság, 2004. március (15. évfolyam, 51-76. szám)
2004-03-12 / 61. szám
4. OLDAL MEGYEI TÜKÖR 2004. Március 12., péntek Március 15-i ünnepségek APARHANT. Március 12-én, 17.30: megemlékezést tart Kianek Józsefné, az Általános Művelődési központ igazgatója, fellépnek az általános iskola tanulói. BÁTAAPÁTI. Március 12-én, 18 óra: ünnepség a művelődési házban, megemlékezést tart Krachun Szilárd polgármester. Közreműködnek az általános iskola tanulói és az Aranyfácán Táncegyüttes felnőtt és utánpótlás csoportja. BONYHÁDVARASD. Március 12-én, 10.30: ünnepség a 48-as emlékparkban. Fellépnek a helyi óvoda, az iskola csoportjai és a hagyományőrző együttesek. GYŐRÉ. Március 12-én, 18 óra: ünnepség az általános iskolában. Közreműködnek az intézmény tanulói és az Őszirózsák nyugdíjas kórus. Fáklyás felvonulás a Petőfi- szoborhoz. Megemlékezést tart Macsekné Herger Gabriella, az általános iskola igazgatója. Hulladék: ne menjen a szemétbe Az olcsó megoldások később sokba kerülhetnek Polgármesterek, közigazgatási szakemberek hallgattak meg tegnap előadásokat Szekszár- don, hulladékgazdálkodás témakörben. Mint kiderült, nem is biztos, hogy a szemét úgy ahogy van, szemétre való: hiszen értékes ösz- szetevőket is tartalmaz. Tolna megye-Szekszárd A legjobb hulladék az, ami nem keletkezik. Szvitacsné Márton Katalin aforisztikus meghatározása tegnap Szekszárdon, a vármegyeházán, a Települési hulladékgazdálkodás címet viselő szakmai fórumon hangzott el. A Dél-Dunántúli Környezetvédelmi Felügyelőség osztályvezetője a témakörhöz kapcsolódó előzményeket sorra véve aláhúzta: korábban a hulladékra vonatkozó szabályozás jórészt a veszélyes hulladékokra korlátozódott, ebben az ügyben áttörést csak a 2000. évi, idevágó új törvény jelentett. Ettől kezdve beszélhetünk nemcsak kezelésről, hanem' gazdálkodásról, hasznosításról, tekintettel arra, hogy minden ellenkező híreszteléssel szemben a hulladék értékes összetevőket is tartalmaz. A már nem hasznosítható maradékot tekintve a cél az, hogy az a lehető legkisebb kárral járjon a környezetre. Ebben az esetben is érvényes a szennyező fizet elve, azaz a hulladékért az felelős, aki azt termelte. Lovász Roland, a szekszárdi polgármesteri hivatal környezetvédelmi referense néhány önkormányzati feladatra, illetve tudnivalóra hívta fel a figyelmet. A hulladékgazdálkodás esetében sem mellőzhető a társadalmi nyilvánosság, azaz kötelező a közmeghallgatás a szelektív hulladékgyűjtést célzó rendelet alkotása, avagy hulladéktároló helyének kijelölése előtt. Baka György, az Öko-Eco Környezetvédelmi Tanácsadó Bt. ügyvezetője egyebek mellett hangsúlyozta: a hulladékgazdálkodás nem lehet csak egyedi önkormányzati kérdés, ebben az ügyben kizárólag a térségi összefogás hozhat megnyugtató eredményt. Pénz híján azonban félő, hogy a települések ez alkalommal is rákényszerülnek az olcsóbb megoldásokra, aminek aztán később drágáb- ban adhatják meg az árát. _________________-száTá mogatás a hagyományok megőrzésére MÓRÁGY. Március 12-én, 12 óra: ünnepség a művelődési házban, közreműködnek az iskola tanulói. TEVEL Március 12-én, 11 óra: ünnepség a művelődési házban, megemlékezést tart Potápi Árpád országgyűlési képviselő. Közreműködnek a teveli iskola tanulói. DALMAND. Március 12., 9 óra általános iskola: körzeti szavalóverseny diákoknak, 18.30 általános iskola: műsor az általános iskola , diákjainak előadásában, 19 óra Hősök'Emlékműve: koszorúzás. DOBROKOZ. Március 12., 17 óra sportcsarnok: ünnepi műsor az általános iskola irodalmi szakkörének és a zenésznövendékek előadásában. KOCSOLA. Március 12., 16.30 sportcsarnok: ünnepi műsor az iskola diákjainak előadásában, majd „Ki mit tud?” kulturális bemutató. ,jbt SIÓAGÁRD. Pénteken, 18 órától a kopjafánál rendezik a községi ünnepséget. Az önkormányzat nevében Hafy János polgármester fog koszorúzni, majd a helyi óvodások, iskolások és középiskolások adnak műsort. A megemlékezés mécsesgyújtással zárul. A Tűzvirág Táncegyüttes magas színvonalat képvisel „Magyarország lépéselőnyben van Nyugat-Európával szemben, mert még megvannak a néphagyományai. Amíg vannak olyan cégek és önkormányzatok, melyek biztosítják az együttesek létfenntartását, ez az előny megmarad” - mondta a paksi Tűzvirág Táncegyüttes művészeti vezetője az atomerőművel kötött támogatói szerződés kapcsán. let ennek fejében fellépéseket vállal az erőmű által szervezett vagy támogatott rendezvényeken. Az erről szóló szerződést tegnap írta alá dr. Kocsis István vezérigazgató és Mádi Magdolna művészeti vezető. - Az együttes igen magas színvonalat képvisel, mi ezzel a támogatással hozzájárulunk, hogy a régió hírnevét öregbítsék - fogalmazott dr. Kocsis István. Mádi Magdolna történelminek nevezte a pülanatot utalva arra, hogy Magyarország rövidesen csatla- Egy nagysikerű bemutató fotó= gottvald kozik az Európai Unióhoz, s ezt úgy teszi, hogy magával viszi gazdag néphagyományait. A nyugat-európai országok elhanyagolták a hagyományápolást, ezért Magyarország lépéselőnyben van - fogalmazott a művészeti vezető, aki szerint ez azoknak a cégeknek, önkormányzatoknak köszönhető, melyek a Paksi Atomerőmű Rt.-hez hasonlóan biztosítják a hagyományőrző együttesek működésének feltételeit. A Tűzvirág Táncegyüttes a magyar nyelvterületek táncai mellett különböző népek táncait mutatja be, hivatásos táncosai több száz gyermeket tanítanak a néptánc alapjaira. Az együttes kiemelt fenntartója a paksi atomerőmű, de jelentős összegű támogatást nyújt számára a település önkor- mányzata is.__________vida tünde Az önkormányzat és a BM támogatásával TENGELIC. Az iskolai tanulmányi versenyek eredményhirdetésével kötik egybe a tengelici ÁMK március 15-i ünnepélyét pénteken, 12 órától. A diákok hagyományos futóversenye az időjárás miatt elmarad, később rendezik meg. ŐCSÉNY. A településről mindenkit szeretettel várnak ma nyolc vagy kilenc órára az általános iskola közösségi épületébe. Itt tartják ugyanis két turnusban a megemlékezést az 184849-es forradalomra és szabadságharcra. Az önkormányzat az idén 28 millió forinttal támogatja a társasházak felújítását - jelentette be Hajdú János polgármester a közös képviselőknek tartott fórumon. A megjelentek tájékoztatást kaptak az új társasházi törvényről is. Paks A város költségvetésében a társasház felújítási pályázatokra elkülönített 28 millió forint felhasználása azonban törvényi feltételekhez kötött - derült ki a lakótelepi társasházak közös képviselői számára tartott tájékoztató megbeszélésen. Hajdú János polgármester megnyitójában a pénzkeret rendelkezésre állásáról szóló bejelentésén túl hitet tett amellett, hogy a közösségek magántulajdonában lévő társasházakat a város értékeként tekinti az önkormányzat. Két képviselő, dr. Strasszer Tamás és Zsarnai Sándomé - mindketten a lakótelepen élnek és itt választották meg őket - tavaly megvalósult példákkal biztatták a megjelenteket a Belügyminisztérium által meghirdetett panelházak korszerűsítését célzó pályázatokon való részvételre. A költségek egyhar- madát a lakóközösségnek kell állnia, a másik egyharmadot biztosítja az önkormányzat, a harmadik nyerhető el a BM-től. A képviselők a tervezéshez egy közösség részére százezer forintot biztosítanak saját keretükből, Kudorné Szanyi Katalin, a polgármesteri hivatal munkatársa pedig segítséget ígért a pályázat elkészítéséhez. rg „Hétköznapok” az orosz fronton A kiállítást Prajda Vendel ajánlotta az érdeklődők figyelmébe fotó. gottvald k. Tolna Több, mint hatvanévesek azok a fényképek, amelyeket egy hőgyészi altiszt, Sárosi Pál készített 1941-42-ben, az orosz fronton. A képekből tegnap nyílt kiállítás a tolnai Sztárai Mihály Gimnáziumban. A Magyar Királyi Honvédség 48. gyalogezredének II. zászlóaljában szolgáló katonák „hétköznapjait”, a harcok közötti életét bemutató fotókat Prajda Vendel, nyugállományú főhadnagy ajánlotta az érdeklődők figyelmébe, a Tolna Megyei Honvéd Hagyományőrző Egyesület nevében. Prajda Vendel egyebek mellett arra emlékeztetett, hogy a II. világháborúban harcoló magyar honvédek az 1990-es évekig nem kaphatták meg a nekik járó tisztességet és elismerést, de ez ma már nem így van. A kiállítás megnyitóján jelen volt Bereck Gábor, nyugállományú őrnagy, a tolnai laktanya egykori ütegparancsnoka, doni veterán, aki arra kérte a diákokat, hogy tisztelettel emlékezzenek meg a katonákról. Háromnegyed év eredményei 56-osok értékelő és tervező közgyűlése A közgyűlés résztvevői Bonyhád A tapasztalatokat felhasználva, realitásokra építve tervezzük további működésünket. Szeretnénk bővíteni támogatóink körét - mondta Tancz György, az Országos 56-os Szövetség Tolna Megyei Szervezetének elnöke. Közgyűlést tartott az Országos 56- os Szövetség Tolna Megyei Szervezete. A fórumon Tancz György elnök tájékoztatta a jelenlévőket a tavaly júniusban alakult szervezet munkájáról, ez évi terveiről. Mint mondta: több település és a Tolna Megyei Önkormányzat is támogatásáról biztosította őket, valamint az országos szövetség segítségét is maguk mögött tudhatják. A működésükhöz szükséges anyagi feltételeket sikeres pályázatuk, tagdíjakból és egy szponzor támogatásából teremtették elő. Tartalmát tekintve is sikeresnek tartotta az elmúlt időszakot. Rendszeressé váltak fogadóóráik Bonyhádon és Szekszárdon, tervek szerint áprilistól Pakson is megtartják ezeket az alkalmakat. Minden nemzeti, helyi ünnepen jelen voltak, egy kirándulás keretében tagjaik megtekintették a Terror házát. Terveiket továbbra is a realitásokra építik és szélesítem szeretnék támogatóik körét. A rendezvény résztvevőit köszöntötte Sinkovics Gyula, az országos szövetség elnöke és Potápi Árpád, Bonyhád polgár- mestere iS. -PÁLTolnában fl-Z-ig Aparhant - A Vöröskereszt Bonyhádi Szervezete véradásra hívta Aparhant lakosságát, negyvenöt főt vártak erre az alkalomra. Ennél többen, ötvennégyen jelentek meg, közülük ötvenegy fő volt a tényleges véradó, ipái Bátaapáti - Megépült a településen a gázvezeték. Az önkormányzat legutóbbi ülésén úgy határozott, hogy intézményeit, az óvodát és az iskolát is felszereli olyan technikai eszközökkel, berendezésekkel, amelyek lehetővé teszik az eddiginél korszerűbb fűtést. ipái Bátaszék - A „Tolna Megye Temetőiért” Alapítvány két kuratóriumi helyet ajánlott fel még az év elején Bátaszék városának. A képviselő-testület most döntött, és Nagy Ferencet, valamint Rigler Gyulát delegálja a kuratóriumba. mi Bonyhád - E tanévben nyitották meg a Petőfi Sándor Evangélikus Gimnáziumban a Bejárati Galériát. Az esztétikusán kialakított előtérben folyamatosan kiállításokat rendeznek. Eddig hat művész - többek között Simon András, Mözsi Szabó István - alkotásait láthatták az intézménybe betérők. Jelenleg az őcsényi Cs. Vasvári Ibolya festményei láthatók. <pá)---------------------------------------------------------------------------------------------1— CikÓ - A legutóbbi ülésükön a képviselők elfogadták a település 2004. évi költségvetését, valamint az általános iskolára vonatkozó önkormányzati minőségbiztosítási programot. A törvényi szabályozásnak megfelelően módosították a helyi lakás- fenntartási támogatásokról, a köztisztaságról és a szociális támogatásokról szóló rendeleteket iS. (pi) Dombóvár - Az 516-os Számú Ipari Szakképző Intézet és Szakközépiskola negyven - szociálisan hátrányos helyzetű családból származó - diákja kitűnő tanulmányi eredménye, remek sportteljesítménye és példamutató közösségi munkája elismeréseként a budapesti Nemzeti Színházban járt, ahol Vörösmarty Mihály-Spiró György Czillei és a Hunyadiak című drámáját nézték meg. A Sinkó László, Trokán Péter, Kulka János, Básti Juli és Bodrogi Gyula főszereplésével bemutatott előadás megtekintését lehetővé tevő kiránduláshoz az oktatási intézmény Diákjainkért Alapítványa nyújtott támogatást. (go DlinafÖldvár - Munkavállalási és pályaválasztási tanácsadást tart hétfőnként 17 és 18 óra között a városi könyvtárban Puskás Ildikó, a paksi munkaügyi kirendeltség munkatársa. (rg) GrábÓC - A község lakóinak régi igénye valósul meg. Megkezdődött a buszmegálló építése a falu főutcájában. Az időjárás viszontagságai ellen védő épület hagyományos formában, téglából épül. (pii GyÖnk - A község is csatlakozott a Dél-Magyarországi Jégeső-elhárítási Egyesüléshez, amely idén Tolna megye egészére kiterjeszti működését. A faluban áprilisban telepítik ki az elhárító berendezést, a rendszer május 1-jétől kezdi majd meg működését. no [regszemcse - Eddig negyven rajz érkezett az Iregszemcse Kultúrájáért Alapítvány március 15-ödi- kéhez kapcsolódó, gyerekeknek kiírt pályázatára. A diákok ezúttal iskolai és családi címerterveket készíthettek a heraldika szabályai szerint. A pályamunkákat a Bartók Béla Művelődési Házban kiállítják, a díjazottak ingyen vehetnek részt a nyári kölyök alkotótáborban. m Izmény - Pályázatot írt ki a település önkormányzata az általános iskola igazgatói teendőinek ellátására. A képviselő-testület ismét az eddigi intézményvezetőt, Pecze Gábort bízta meg a feladat ellátásával. ipái Kakast) - Közgyűlést tartott a Kakasdi Víziközmű Társulat. A fórumon a 2003. évben végzett tevékenységről - a folyamatban lévő szennyvízcsatorna-hálózat építése kapcsán - számolt be a társulat elnöke, pénzügyi vezetője és a beruházás műszaki ellenőre. Elhangzott, hogy a kivitelezési munkák a terveknek megfelelően zajlanak, s hogy várhatóan 2004. augusztus 15-re befejeződnek. (Pá> Kisvejke - A településen működő szövődé dolgozói évente több alkalommal kedveskednek a szomszédos óvoda kisgyermekeinek. Most az óvodások lepték meg az üzem nődolgozóit. Nőnap alkalmából saját készítésű ajándékokkal és műsorral köszöntötték őket. ipái Kismányok - Szabadidőpark létrehozását tervezi a település önkormányzata. A létesítmény terve elkészült, Simon László polgármesternél tekinthető meg. A fejlesztés a pályázati lehetőségek és az önkormányzat éves költségvetésének függvényében szakaszosan valósulhat meg. ipát 1 4 i ■ , K . ■ ** 'v .... Ti 1 / •/, / / / 11 / 1 Felújításra varo panelnazak Paks----------------------------------------------- 1 A Paksi Atomerőmű Rt. a koráb- i biakhoz hasonlóan a következő 1 három évben is támogatja a Tűz- 1 virág Táncegyüttest. Az egyesü- 1