Tolnai Népújság, 2004. február (15. évfolyam, 27-50. szám)

2004-02-09 / 33. szám

MH 2004- Február 9., hétfő S Z O L G Á L T A T Á S 13. OLDAL Hajdan Február kilencedikén 155 éve, 1849-ben Tolna vármegye ne­messége hódoló feliratot inté­zett Ferenc Józsefhez, de ezt a megszállók nem fogadták el, mert az uralkodót nem ismerte el királynak, hanem csak remé­nyét fejezte ki, hogy majd tör­vényesen is megkoronázzák. 125 éve, 1879-ben a Tolna­megyei Közlöny az új helyes­írásról szóló vezércikket hozott. 115 éve, 1889-ben meghalt Vizso- lyi Gusztáv, megyénk volt alis­pánja, országgyűlési képviselője és a Szabadelvű Párt országos társelnöke. 100 éve, 1904-ben a Gerjeni Ifjúsági Egylet „3-4 heti, hetenként háromszor tartott pró­ba és gyakorlás után” Tóth Ede Falu rossza című népszínművét adta elő nagy sikerrel. Traffipax Ma reggel 8-tól 13 óráig Szek- szárd, Szedres, Nagydorog, Vár­domb, Pörböly belterületén vár­ható sebességmérés: VÍZÁLLÁSJELENTÉS Vízállásoka Dunán tegnap reg­gel 7 órakor: Dunaföldvár 173 cm, Paks 355 cm, Dombori 376 cm, Árvízkapu 738 cm. A Sió Palánknál 192 cm. (A Közép­dunántúli Vízügyi Igazgatóság Szekszárdi Szakaszmérnöksé­gétől kapott adatok.) Közérdekű ______TELEFONOK______ To lna Megyei Egészségbiz­tosítási Pénztár: 74/415-722 Tolna Megyei Nyugdíjbizto­sítási Pénztár: 74/410-544 Megyei Önkormányzat: 74/ 505-600 APEH Tolna Megyei Igazga­tósága: 74/501-400 Rendőrségi zöld szám: 06­80-200-178 ■ Ügyeleteseink NAPI SZERKESZTŐ: D. Varga Márta A Tplnai Népújsággal együtt­működő újságírók: Szekszár- don: F. Kováts Éva 511-527, Ihárosi Ibolya 511-520, Mauthner Ilona 511-527, Szeri Árpád 511- 526, Venter Marianna 511-513. Fax: 511-514. Bonyhádon: Pál Ág­nes 74/550-369, 06/30/650-30- 24; Dombóváron: Glaub Róbert 460-618; 06/30/650-30-21; Pak­son: Rákosi Gusztáv 75/510-790, 06/20/460-5008; Vida Tünde 06/20/398-4504. Simontomyán: Varga László 30/418-66-16. Tamá­siban: Tóth Ferenc 480-705; 06/30/650-30-22. Tolnán: Stein- bach Zsolt 440-660; 06/30/650- 30-23. Kommunikációs partnerünk hlestel i *:♦{>< s,-via t E Mit üzen az olvasó? SMS számunk: a Ma elküldi, holnap megjelenik (ROVATUNKBAN HIRDETES-JELLEGU SMS-EKET NEM KÖZLÜNK!) 20/454-36-641 * Szentgál-Szőlőhegyre Wirth Jánosnak boldog 60. születésnapot kíván: felesége és családja! * Nagy Sándornak Öcsénybe: Drágám! 30. szünnapod alkalmából kívánunk neked na gyón sok szépet és jót és nagyon szeretünk téged. Mariann, Szandika és Öcsike. * Jakab Dánielné születésnapja alkalmából sok boldogságot kíván: családja. * Drága Guszka! Nagyon hiányzol! Szeretlek! Vigyázz magadra! * Szia, Anikó vagyok, 32 éves, 12 éves kislányom van, 169 magas, zöld szem, 53 kg. Fősulira járok, 3. évet végzem. Röviden ennyi. Ha gondolod, írj magadról. Jelige: János. * Zöldszeműnek! írj magadról még 1-2 dől got! PL176/80. Vidám és őszinte vagyok. Imádon a vízpartot, vígjátékokat+a krimit. Té mivel foglalkozol? „Őszinte érzés.” * „Őszinte érzés” jeligére üzenem, hogy szeretném megismerni! Magas, független, igényes pasi. 0M/0D/DG1-DM-DG. * Margónak: Várnék rád éveket, csak hogy megérinthesselek... * Független srác megismerkedne 30 év körüli, független, vékony alkatú lánnyal. 30/341-5876. * A 35 éves hölgynek üzenem, hogy írjál elérhetőséget! János. * Üzenem a 35 éves. férfinak: írj elérhetőséget! * Detto! Ha a párunk kockára teszi a kapcso­latot, és amikor vész van hazudik a szemünkbe, az rosszabb mintha vallana vagy hallgatna! „Ha egy kapcsolat”. * Detto! Teljesen igazad van a valósággal és a szerelemmel kapcsolatban. Én igazán szerettem, ezért fáj nagyon. „Ha egy kapcsolat'. * Detto! A valóság által összetört képet min­den nap gondosan összeragasztjuk. Egy idő után mégis látjuk, hogy a kép más lett, rész­leteiben más. „Őszinte”. * Szia! Adnék esélyt, ha hagynád. A.M. * Sziasztok! Az ismeretlen magányos lány hirdetésére jelentkeznék, akinek a február 4-i smsíovatban volt. És nem volt telefonszáma. János. * János! Én is komoly kapcsolatra vágyom, de a számom nem írom le az újságba, mert túl sokan ismerik. Megoldható az ismer­kedés? „27". * Kicsim! Nem vagyok benne biztos, hogy nekem szól, írj valamit, hogy rád ismerjek, például a gyerekek keresztnevét. Szeretlek. * Pali!... és mily1 gyönyörű a fair férfi kacagó, igaz szeme! Nem mérhető össze a portyázó hiéna kínos röhögésével! Csak egy “TEHO” nevezi erénynek az ereszcsatornát. * Szia Cicaszelídítő! Először szeretnék valamit tudni rólad. Azután találkozhatunk, ha te is úgy gondolod! Nem karmolok, csak simogatok. Üdv.: Cicus. * Szia 29 éves nőies kedves lány! Én egy 29 éves, talpraesett, magas fiú vagyok. Kérlek adj elérhetőséget! Szeretnélek megismerni! * „Gyönyörűm". Én 17 év várakozás után döbbentem rá, hogy már nem várnak! Jött egy bátrabb és elvitte a nagy ő-t. Mi maradt nekem? Szép emlék; szomorúság! így aka rod te?? * Szia Gyönyörűm! Adj elérhetőséget és írd meg, mikor hívjalak. Lehet, hogy tudok segíteni! (ÉN). * Gyönyörűm! Három éve csalod a férjed, és még te siránkozol? Nem gondolod, hogy ez így tisztességtelen? Nem volna inkább jó megoldás a válás, ha már úgysem működik a házasság. Utána senki nem állhat útjába az imádatodnak a szerelmed iránt. A gyerekeidet ne féltsd, azért van a törvény, hogy a brutális férjedtől megvédjen titeket. Ne haragudj, de ez a véleményem. Üdv: Juanita. * „Őszinte érzés”. 183/86/30. Ha felkeltet­tem az érdeklődésed, írj: 30/6008773. * Átérezve a város szorító gazdasági helyzetét: miért égnek a mai napig esténként a központban a karácsonyi fényfüzérek? Sok kicsi sokra megy..? * A 29 éves lánynak! ÉN vagyok a zsáneredü „Cabernet”. * Hali! 19 éves, 195 cm magas, 80 kg „sportos” külsejű kézilabdás fiú keres hason­ló korú lányokat, ismerkedni, bulizni! Ha szeretsz poénkodni, írj! Tel:70/3615224. * Hölgyeim! Ki mutatná meg egy 27 éves sportos, helyes, független férfinek: hogy milyen egy romantikus igazi szerelmi tartós kapcsolat. aOwdjOOky. *165/70/34 éves férfi barna hajú, kék szemű szerelemre, megbecsülésre, őszin­teségre vágyom. Te is? Keress meg! Hívj! Paks! 70/518-8958. * Szia Rózsa! Szeretnék smsezni veled! 06304209366. Ok? írj! Emy. Csá! * „Mackópárti" vagyok. Te, aki írtál nekem az smsrovatba, adj elérhetőséget légyszi! Lehet, hogy én vagyok, akire régóta vársz, (hány éves vagy?) * Találjunk egymásra! 25 éves, átlag pasi vagyok. Érjük el egymást valahogy! * Szerintetek el lehet felejteni egy szerel­met? Hónapok óta szenvedek tőle! A szívem szakad meg, ha rágondolok, mégsem tudja senki, hogy fáj! Mikor lesz jó? SOHA. Jeny. Tippek a tél ellen Ne búsuljon, (előbb-utóbb) jön a tavasz! Ne hagyja, hogy kedvét szegje a borongós téli világ. Az idő hi­deg, rideg és morcos, de ön ne legyen ilyen! Azt meg végképp ne engedje, hogy a lelkére rátelepedjen a téli bú, s bánat. Mikor felkel, még sötét van, mire hazaér, már megint. Csak a villany világít. Ráadásul napköz­ben sem sokat süt a nap, vagy csupán rövid időre bújik elő az életet (és jókedvet) adó napsugár. A nők (általában) a férfiaknál is hajlamosabbak arra, hogy a ba­rátságtalan téli napokban teljesen elszontyolodjanak, lelómbozód- janak. Pedig a rosszkedv köny- nyen beteggé tesz. Ezért néhány hasznos apróságot figyelmébe ajánlunk.- Friss virág. Vásároljon egy-két naponta friss virágot, s tartsa a csok­rot abban a szobában, ahol a legtöb­bet tartózkodik.- Levélírás. Ha rossz a hangulata, gondoljon egy szeretett barátnőre, barátra, és írjon neki levelet. Fogal­mazzon meg olyan kérdéseket, amelyekre valóban választ vár! Ez­által napokig felfokozott hangulat­ban várakozhat.- Egy kis nass. A borús téli napo­kon megengedhet egy kis szabados­ságot. Kényeztesse egy kicsit magát! Nassoljon diót, mogyorót, ananászt, banánt és csokoládét. Ezek mind olyan anyagokat tartalmaznak, amelyek fokozzák a jókedvet.- Tengerparti hangulat. Vásá­roljon datolyapálmát, banánfát, citromfát, és helyezze azt nappa­lijába. A növény szépsége a ten­gerparti élményeire emlékezteti.- Élénk színek. Ha odakint szürke a világ, hagyja a szekrény­ben az egyhangú, komor ruhá­kat. Helyettük hordjon élénk szí­nű pulóvereket, nadrágokat.- Kettesben. Válasszon ki egy napot kedvesével, amikor kizár­ják az egész világot és csakis ket­ten léteznek, csakis egymással foglalkoznak. Ilyenkor ne legyen munka és ne legyen tévé, legyen viszont hangulatos, gyertyafé­nyes vacsora és minden más, amit csak szeretnének...- Éneklés. Ezzel javítja légzését és oldja a feszültséget. Ha egye­dül van, kapcsolja be a rádiót, a CD-játszót és énekelje kedvenc számait. Közben akár táncra is perdülhet.- Ki a szabadba. Ha esik, ha fúj, ne törődjön vele! Öltözzön fel jól és menjen ki a levegőre, minél többször, amikor csak teheti. Még a munkahelyén is lopjon el egy- egy negyedórácskát e célra.- Párologtatás. Ügyeljen rá, hogy legyen mindig víz a fűtőtest páro­logtató edényeiben. A szoba pára­dús levegője nemcsak a bőrének, hanem a légutaknak is jót tesz.- Nevetés. Tudatosan keresse a vidám társaságot. A felszabadult jókedv olyan, akár a gyógyszer!- Külcsín. A szomorkás időben foglalkozzon többet saját magával, járjon kozmetikushoz, fodrász­hoz, szoláriumba. Adjon magára.- Úszás és szauna. Rendszere­sen járjon úszni és szaunázni. Ha utána még egy masszázsra is be­fekszik, teljesen felfrissülhet.- Kis lélekmelegítő. Ha csapni­való a kedve, igyon reggel és este egy-egy pohár cickafark teát. Meglátja: hatása jobb, mint az al­koholé.- Kirándulás. Vegye rá kedve­sét, hogy menjenek fel a hegyek­be egy-két napra. Ha ez nem jön össze, egy rövidebb erdei séta is megteszi. A végcél akár egy jó kis vendéglő is lehet.- Hasznos elfoglaltságok. Sem­miképpen se henyéljen az unal­mas, hosszú téli estéken. Inkább tegyen rendet a szekrényeiben, vagy nézze újra a nyaraláson fel­vett videofilmét. Rendezze fotóal­bumát, tegyen rendet a könyves­polcon. Új kincsekre fog buldtan- ni, amelyeket nosza, el is olvas- hat. Most van rá ideje. ■ TELIES NAPOK Készítette: «EMS —O' Mm' ■d-C Tamási* 'S j +2„C ü/ +2*C 1*C r . +2°c Szekszárd-a* c > ’ * % M9 Jtef^had GEEK-6°C ^-“v. / Hétfőn hideg, szeles, délelőtt zömmel napos idő lesz. Délután északról felhősödés kezdődik. Hóesés nem várható. A hő­,. f-3“C mérséklet reggel -1. délben +5 fok körül alakul, de az erős Hójelentés északnyugati szél miatt akkor is fagyosnak érezni a levegőt. Donovaly 50 cm Kedden, szerdán felhős idő várható. Gyakori, gyenge havazás Maribor 80 cm Is lesz. Kissé mérséklődik a szél. Krahule 20 cm Csütörtökön derűs, egész nap fagyos idő, erős északi szél valószínű. Chopok 50 cm Pénteken várhatóan enyhülés, este erős felhősödés kezdődik. Semmering 40 cm A szombat vasárnap borongós időt, időnként gyenge havat, majd Bad Gestein 70 cm esőt ígér. Tarvísio 150cm Orvosmeteorológia: hídegfronthatás. Certovica 90 cm Közlekedés-meteorológia: a hidegfront átmenetileg gyengül. Bormio 220 cm A közlekedés feltételei átlagosak. P3SS0 Tonale 200 cm Az előrejelzés meghatározottsága Chamonix. 200 cm (sikerességének valószínűsége): „NAGY” Az EWS további folyamatos, helyfüggő információi a Westel WAP-on. ffisoul 260 cm Házikerti praktikák Készüljünk az öntözésre! Február van. Közeleg a ta­vasz, a házi- és szőlőskertek talaj-előkészítési és egyéb munkáinak ideje. Sajnos, egyre gyakrabban hallom az elektronikus médiákban, ol­vasom az újságokban a szakemberektől, hogy a 2003. évi rendkívüli aszályt követően elmaradt a 2002/ 2003 télihez hasonló bősé­ges téli csapadék, ami bizto­sította volna .a nyáron 50-80 cm-re kiszáradt felső talaj­réteg teljes átnedvesítését. Ez óriási veszélyeket rejt magában mind az idei veté­sű, mind az évelő (szőlő, gyümölcs) kultúrnövények tekintetében. Nincs a talajnak elérhető szinten talajvíztartaléka és ez a helyzet indokolja a házi- és kiskertműve­lők sokezres táborában - ahol le­hetséges - a felkészülést a leg­szükségesebb, a hiányzó víz pót­lására. Az utóbbi egy-két évtizedben voltak már aszályos nyarak, ami­kor magam is - mint kiskert- és szőlőművelő - kerestem és meg­találtam a bekövetkezhető kár el­hárításának egyszerű, olcsó és mégis hatékony módszereit. Si­kerrel alkalmaztam a kereskede­lemben egyre nagyobb számban megjelenő másfél és kétliteres műanyag palackokat, amelyeket aljukon a hornyokban sorja- mentes két milliméteres lyukak­kal ellátva (gyertyalánggal tüze- sített szeggel) nyakig leástam a veteményes ágyásokba és az újonnan telepített 30 szőlőtőkém közé, és az öntözővizet kizáró­lag ezeken keresztül juttattam gyökérszintre. Egy-egy palack ható- távolsága víz­szintes, jól megmunkált terepen ol­dalirányban 50-60 cm (1- 1,5 m2). Ez az ön­tözési mód­szer több szempontból is igen hatékonynak bizonyult: - vízta­karékos, tehát olcsóbb, - nem tö­möríti el a feltalajt, mint a felüle­ti öntözés, - nincs intenzív felü­leti párolgás, ami a növénybe­tegségek jelentős alapfeltétele. Ezt a módszert sikere személyes megtapasztalása után publikál­tam is annak idején e lap hasáb­jain és amit a számtalan telefon- hívás, személyes gratuláció iga­zol, érdemes volt, sok követőm akadt megelégedéssel. Az alkal­mazók körében sok visszaigazo­lás volt a vegetációs időben egy­két százalékos tápoldat e módon történt gyökérszintre juttatásá­nak hasznáról. Különösen a frissen telepített szőlőtőkéknél. Kiegészítem a javaslatom azzal, hogy ugyan­ezt a módszert jó, ha az új tele­pítésű gyümölcsfáknál is alkal­mazzák, azok köré 3-4 palack kásásával. Arra való tekintettel, hogy az azóta eltelt időben is sok hobbi­kért került az új megélhetőségi forráskiegészítők sorába, idősze­rűnek tartom ugyanerre a lehető­ségre ismételten felhívni a figyel­met, arra a más kategóriába tarto­zó közhelyre hivatkozva, hogy „egy újszülöttnek minden vicc új!” SZAKÁL LÁSZLÓ Tolnai Népújság Kiadja az Axel Springer-Magyarország Kft. Tolna Megyei Irodája Főszerkesztő: Kamarás Györgyné Online szerkesztő: Árki Attila A szerkesztőség és a kiadó címe: 7100 Szekszárd Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 74/511-510, Szerkesztőségi telefax: 74/511-514 Kiadóvezető: Molnár György Telefon: 06-74/511-537 Kiadói telefax: 74/511-500 E-mail cím: tolnai.nepujsag@axels.hu Készült: Déli Nyomda Kft., 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72/243-700. Telefax: 72/243-704. Felelős vezető: Futó Imre ISSN szám: 0865-9028. Az előfizetői példányok kézbesí­tését az Axel Springer-Magyaror­szág Kft. Tolna Megyei Irodájá­nak terjesztőhálózata végzi, az árusítás a LAPKER Rt. regionális árushelyein keresztül történik. Terjesztési vezető: Szabó Ferenc Telefon: 74/511-538 Előfizetés a kiadónál: telefon: 74/511-503, valamint a területi ügynökségeknél és a ki­adó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10404601-46017376 pénz- forgalmi jelzőszámra. Előfizetés díja: egy hónapra: 1395 Ft, negyed évre 4185 Ft, fél évre 8370 Ft, egy évre 16 740 Ft. Hirdetésvezető: Szakálli Hajnalka, telefon: 74/511-523. Hirdetésfelvétel: Telefon: 74/511-534, 512-480. E-mail: hird.tolna@axels.hu Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken akciókon és rejtvénypályázato­kon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerül­nek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érde­keltségébe tartozó cégek (Axel Springer Budapest Kiadói Kft., Axel Springer Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft.,Zöld Újság Rt., Petőfi Lap és Könyvki­adó Kft., Népújság Kft. Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését telje­sítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmüket. Kéziratokat és fotó­kat nem őrzünk meg és nem kül­dünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült A MATESZ által auditált. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. A Tolnai Népújság bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Tolnai Népújságra hivatkozva lehet. A lapban közölt, másoktól átvett adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. Mikor vethető a spenót? ‘ Egyre ritkábban találkozunk vele a piacokon Szakemberek körében az járja: a spenót termesztése annyira egyszerű, hogy szólni sem érdemes róla. Ennek ellenére egy­re kevesebb friss spenóttal találkozunk a piacokon. Számos oka van a növény becsü­letvesztésének. Ha ugyanis erő­teljesen műtrágyázzuk, a megen­gedettnél több nitrátot épít be a leveleibe és különösen a kisgyer­mekek számára egészségtelen táplálékká válik. Annyi bizonyos, hogy a spenót a legkorábbi friss zöldség hazánkban. Amennyiben vegyszermentesen, érett kom- poszttal megtrágyázva termeszt­jük, nagyon egészséges, ízletes főzeléket, levest, friss vitaminsa­látát, köretet, sőt rakott tésztát is készíthetünk belőle. Ha idejében elvetjük, tél végén már szedhetők a levelei. Ilyenkor, februárban is téphetjük haragos zöld színű leveleit, amennyiben szeptemberben jól fellazított kerti földbe vetettük apró szürke mag­vait és fólia alagúttal letakartuk. A spenót télálló, a szabadban sem fagy ki. Ezért lehet spenótmagot vetni enyhe februári napokon, amikor a földfelszín kiolvad. Már plusz 4 fokos hőmérsékleten ki­csírázik és az éjszakai fagyok egy­általán nem ártanak neki. Ügyeljünk arra, hogy gondo­san elmunkált, morzsalékos le­gyen a magágy, tartalmazzon ele­gendő szerves anyagot, illetve érett komposztot és sok meszet. Nem kedveli a spenót a homo­kot, de a nagyon kötött savanyú és a lúgos kémhatá­sú talajokat sem. Vessük 2-3 centi mélyre, 20 centi­méteres sortávol­ságra. Ez esetben 10 négyzetméter­re 30-40 gramm magot számít­sunk. Tavaszi ve­tésre alkalmas a Matador és a Popey fajta. Ha hosszabb ideig kí­vánjuk fogyasztani, egyhetes idő­szakonként folyamatosan vessük. A tavaszi szabadföldi vetéstől számított 6-7 hét alatt szedésre al­kalmas spenótunk lesz. Kockáza­Ne sokat Azért hasznos a paraj, mert nagy meny- nyiségben tartalmaz vitaminokat és ásványi anyagokat: béta-karotint, folsavat, C- és B3-vitamint, kalciumot, vasat, fosz­fort, továbbá B1- és B2-vitamint. Mindezek folytán a szív, a máj és az idegsejtek kiváló erősítőszere. Mivel azonban nagy mennyiségben van benne oxalát, ami vesekövet „csinálhat", fölösleges túlzásba vinni a fogyasztását. Szezonban legföljebb hetente kétszer. tos április végén spenótot nevelni, m^rt felmagzik és levelei értékte­lenekké válnak. Kivétel ez alól az új-zélandi spenót, mely jól viseli a 25 fok fölötti meleget és a száraz­ságot. ________________________ ■

Next

/
Oldalképek
Tartalom