Tolnai Népújság, 2004. február (15. évfolyam, 27-50. szám)
2004-02-09 / 33. szám
IH 2004. Február 9., hétfő HAZAI T ÖKÖR 3. OLDAL Vitatott iraki kapcsolat Budapest Várhatóan a közeli napokban kiderül, mi lett a Magyar Érdek Pártja és az iraki rezsim közötti esetleges kapcsolatokról szóló, 2000-ben keletkezett titkosszolgálati információk sorsa - mondta a Miniszterelnöki Hivatal polgári nemzet- biztonsági szolgálatokat felügyelő politikai államtitkára. Tóth András a Vasárnapi Hírek cikke kapcsán nyilatkozott. A lap azt írta, hogy vasárnap fejeződik be az államtitkár által elrendelt vizsgálat, amely elsősorban arra kíván választ kapni, mi történt azokkal a titkosszolgálati jelentésekkel,' amelyek megerősítették a Külügyminisztériumhoz 2000- ben érkezett jelzést, hogy Király B. Izabella és a Magyar Érdek Pártja a Szaddám-rezsim érdekében lobbizik, és ezért Bagdadtól - olajjutalék címén - tetemes anyagi támogatást kap. A lap szerint Demeter Ervin akkori titkosszolgálati miniszter semmilyen intézkedést nem látott szükségesnek, más kormány- szervek pedig - Martonyi Jánosra hivatkozva - kacsának minősítették az értesülést. Tóth András szerint az ügyet a politikai vezetés tette félre. „A szolgálatok tették a dolgukat (...), amit az akkori politika igényelt, azt korrektül, tárgyszerűen teljesítették” - hangsúlyozta az államtitkár. Demeter Ervin, volt titokminiszter az MTI-nek azt nyilatkozta: a polgári titkosszolgálatoknak annak idején arról volt információjuk, hogy Szaddám Húszéin több magyar pártot is meghívott Bagdadba, de arról nem, hogy ezek a politikai erők olajat értékesítettek volna. ■ POLITIKUSOK NEPSZERUSEGI LISTÁJA NYUGATI ORSZÁGRÉSZ 1 Mádl Ferenc 3 Orbán Viktor 5 Szili Katalin 7 Lamperth Mónika I ' 1+4 ______+2 47 9 Pokorni Zoltán 1 0 11 Herényi Károly-3f O 48 13 Lendvai Ildikó í 1~2:; 15 Kovács Kálmán-1 '-3 46 17 Kovács László-4 Sül -2 44 19 Kiss Péter-5SM-2 42 21 Csillag István +3S O 34 23 Kövér László-2 62 0[ Dávid Ibolya 2 i-2 57 O Bárándy Péter 4 1-1 57 O Lévai Katalin 6 i—in-« 49-1 Ul j Demszky Gábor 8-3 48-3 Kuncze Gábor 1 O-1 48-1 Hiller István 12 Medgyessy Péter 14 *21+3 42 O Áder János 16 —-1 45 O Juhász Ferenc 18 1-3 1-1 Burány Sándor 20-4 431-1 Németh Imre 22 35-5 László Csaba 24 Az országos népszerűségi listán e hónapban kevés igazán komoly változás történt. Tíz politikus pontszáma egyáltalán nem változott, s a túlnyomórészt negatív előjelű indexváltozások többsége is csekély mértékű, a statisztikai hibahatárt - egy kivételével - nem érik el. Egyedül a már leváltott pénzügyminiszter, László Csaba vesztett öt pontot - a nyugati országrészben hatot. Néhány további kormányoldali politikus elismertsége csökkent, s pontot vesztett a miniszterelnök is. Kovács László külügy- és Csillag István gazdasági miniszter indexe 7, illetve 5 ponttal alacsonyabb a decemberinél,, s Kovács ezzel 6 hellyel szorult hátrább a népszerűségi sorrendben, Csillag pedig a listazárók közé csúszott. Négynégy pontot vesztett Medgyessy Péter miniszterelnök, Kiss Péter kancellária- és Németh Imre mezőgazdasági miniszter, illetve a szabad demokrata budapesti főpolgármester, Demszky Gábor is. Demszky és Kiss helyezésén ez nem változtatott, az eddig jobb helyezéseket elérő Medgyessyt azonban e hónapban a lista közepén, | Németh Imrét pedig a listazárók között találjuk. | Négy pontot szerzett a volt miniszterelnök Orbán Viktor. \n jó A csíkdiagram a népszerűségi adatokat tartalmazza. A világos számok az országrész, a feketék az ország adatait jelölik. HAJSZOBRÁSZOK. Vasárnap rendezték meg a budai Várban a Magyar Fodrász Művészek Egyesületének V. Juniorok versenyét, és a mesterek idei hajdivat-kollekciójának bemutatóját FOTÓ: EUROPRESS/KALLUS GYÖRGY Szülés után börtön vár Kittire SOMOGYI HÍRLAP/NAGY LÁSZLÓ Tótújfalu Szülés után börtönbe kell vonulnia a nevelőapja meggyilkolásáról elhíresült Sírnék Kittinek. A bíró csupán annyi haladékot adott, hogy az első időszakban odahaza maradhasson a babával. A tótúj- falusi család a köztársasági elnökhöz folyamodott kegyelemért. Kitti babát vár. Miután világra hozta, még szoptathatja egy rövid ideig, aztán börtönbe vonul. Jogerősen két év két hónap letöltendő szabadságvesztésre ítélték.- Az ítélet felolvasásakor azt hittük, hogy a bíró véletlenül hagyta ki azt az egy szót: felfüggesztett. Nem tudtuk elképzelni, hogy letöltendőre változtassák a büntetést - emlékezik anya és lánya. - Amikor megértettem, hogy mi történt, az első gondolatom a baba volt. Megijedtem, hogy a börtönben fog megszületni - mondja a lány. - Kitti a mosdóba ment sírni - idézi fel az ítélethirdetés utáni perceket Simek Zoltánná. - Összeomlott. Egyetlen lehetőségünk már csak az elnöki kegyelem maradt. Nem latolgatjuk ennek esélyeit, nem is beszélünk róla itthon. Hinni akarunk benne mindketten. Persze ismerek olyanokat itt a faluban is, akik túl enyhének találták a lányom büntetését. Gyilkos vagy áldozat A két nő története nem csak Tótújfalut osztotta meg, hanem jóformán az egész országot. Egyesek szerint ügyesen manipulálják a közvéleményt, s a baba is csak azért kellett, hogy befolyásolhassák vele a bíróságot. Mások azt mondják: csupán szerencsétlen áldozatok, akik egyik rossz döntésből a másikba menekülnek. - A szereplés inkább ártott az ügyemnek, mint használt - mondja Kitti. - Ránk telepedtek az újságírók és a tévések, a sztárolás rengeteget rontott a megítélésünkön. A bíró az ítélet kihirdetésekor a fejemre olvasta a sok nyilatkozatot és szereplést. Azt mondta: ezek nem a megbánásról tanúskodnak. A baba sem azért születik, mert a bíróságra akartunk hatni vele. Nem terveztük előre ezt a gyereket, azonban a párommal olyan szellemben nevelkedtünk, hogy amit az Isten adott, azt nem szabad eldobni. Ha már ide érkezik a kicsi, szeretnénk felnevelni. Ez persze nem lesz könnyű, ha Kitti börtönben ül. - Az alatt az idő alatt majd az apja viseli a gondját, és édesanyámra is támaszkodhatnak. Gyuri megbízható, és örül a babának.- Le kellett ülnöm, amikor megtudtam, hogy nagymama leMeglepődött, hogy nagymama lesz szék. Kitti csak nemrég múlt 15. Aztán eszembe jutott, hogy én is fiatalon, 17 évesen szültem - mondja Simekné. - Itt a környéken pedig 13 éves anyákról is tudok. Ami az erőmből telik, azt előteremtem nekik, ez nem is kérdés. Szerényen élünk, hiszen 54 ezer forintból nem lehet dúskálni. Azonban azt gondolom: ahol négyen jól laknak, ott jut az ötödiknek is. Eddig is megéltünk valahogy* gyümölcs is jutott mindennap az asztalra. Ezután sem lesz másképp. Dúl a szerelem Kitti leendő anyósa már kevésbé derűlátó. Sellyéről jött látogatóba a Tótújfaluban élő gyerekeihez. Kitti és a fiú éppen fáért voltak az erdőn, amikor vele találkoztunk. Azt mondja: egyáltalán nem örül ennek a kapcsolatnak, de elfogadja, mert szereti a fiát, és nem akarja boldogtalannak látni.- Az elején még megpróbáltuk eltiltani Gyurit a lánytól. Bezártuk a kaput, hogy ne találkozhassanak, de Kitti bemászott az ablakon. Nagyon szerelmesek egymásba, ezt nekem is muszáj elfogadnom - mondja az apró asszony. - Azt azonban már nem tudom megérteni, hogy miért kellett ilyen fiatalon a baba. Hiszen még Kitti is gyerek. Se egzisztenciájuk, se jövőjük. A fiamnak biztos munkahelye volt a faüzemben. A lány miatt ma már ez sincs. Pécsre is mehetett volna dolgozni, azonban az a két nő erről is lebeszélte. Nem tudom, mit gondolnak. Úgy akarnak talán élni, mint a cigányok? Egymás után csinálni a gyerekeket, és várni a családi pótlékot? Én egész életemben keményen dolgoztam, számomra érthetetlen ez a szemlélet. Meg kellene végre érteniük, hogy ilyen a világ, nem lehet válogatni a munkahelyek közül. Azt kell csinálni, amit lehet, még ha keveset is fizet, és sok áldozattal jár. Olvad a jég A korán jött tavasz nem csak az utcákon és udvarokban, de az emberek lelkében is felolvasztotta a jeget: ma már nem csak riporterek nyitják Simekékre az ajtót, a faluban is vannak már né- hányan, akik be-benéznek a szegényes tótújfalusi házba. Az anya és a két gyerek mellé ideköltözött a fiú is, 21 évesen támasza lett a két nőnek. Azt mondja, a pécsi munkát is csak azért nem vállalta el, mert nem akarta hetekre segítség nélkül hagyni az állapotos Kittit és beteg anyját. A rákos asszony állapota most ismét javult; kinőtt a haja, hízott is néhány kilót. Azt mondja: ismeretlenektől gyógy- teát kapott, talán az használ. Visszajött az étvágya is, gyakran még éjjel kettőkor is fölkel enni. A gyilkosság egyre ritkábban jut eszükbe, éjszakáik most a jövő miatt álmatlanok. - Korábbi életünket próbáljuk elfelejteni, azt az estét pedig kitörölni az emlékezetünkből - mondják. Amikor a kislány nem hallja, az asszony csöndben hozzáteszi: ez a gyerek tíz évet szenvedett a mostohaapja miatt. Ez elegendő büntetés a tettéért, többet már nem érdemel. NAGY LÁSZLÓ Autópályaügy Budapest Horn Gyula volt kormányfő vasárnap bírálta az SZDSZ által irányított gazdasági tárcát az M5-ös autópályáról folyó tárgyalások nyomán kialakult helyzet miatt. Kuncze Gábor pártelnök a bírálat kapcsán kijelentette: nem a gazdasági minisztérium rohangált a nyilvánosság elé ennek az ügynek a különböző lépéseivel. Szocialista politikusok tegnap cáfolták Szíjjártó Péter fideszes képviselő állítását, miszerint a párt kongresszusának időpontjához köti az M5-ös matricássá tételét - rámutatva, hogy a bevezetés dátuma már jóval korábban megvolt. __mti Hír ek Felszólítás Orbánnak Az MSZP azt várja Orbán Viktor Fidesz-elnöktől, hogy ismerje be tévedését a polgári körökkel kapcsolatban, mivel a mozgalom kontrollálhatatlan lett, az erőszakos utcai rendezvények mindennapossá váltak- mondta Lendvai Ildikó, a párt parlamenti képviselőcsoportjának vezetője és Juhász Gábor frakcióvezető-helyettes egy sajtótájékoztatón. MTI Felzárkóztatás Négyezer résztvevővel, 4 milliárd forintos támogatással 39 programot indítottak a hátrányos helyzetűeknek a munkaügyi központok 2002-től kezdődően. 17 a roma munkanélküliek, 7 a pályakezdők, 5 pedig a tartósan munkanélküliek elhelyezkedési lehetőségeit javította. Az idén újabb megyei programok indítása várható, mti Polgári körök Ma az ellenséget a polgári körökben találja meg a baloldal- jelentette ki Hende Csaba, a polgári körök koordinátora, MDF-es országgyűlési képviselő a Magyar Rádióban. Hende Csaba leszögezte: úgy érzi, hogy valóban veszélyben van a demokrácia, de azt semmiképpen sem a polgári körök működése fenyegeti, mti Sorstalanság Cannes-tól Los Angelesig nemzetközi filmfesztiválokon harangozzák be még elkészülte előtt a Sorstalanság című filmet, amelynek húzóerőt kell gyakorolnia az egész modern magyár filmművészetre - mondta vasárnap Piliscsabán Hiller István. A kulturális miniszter László Csaba pénzügy- miniszterrel együtt ellátogatott az irodalmi Nobel-díjas Kertész Imre regényéből készülő produkció forgatására, mti MDF a kampányról Az MDF abban érdekelt, hogy 2006-ban jobboldali kormánya legyen Magyarországnak, ezért mindent, így az európai választási felkészülést is, ennek rendel alá - mondta Gémesi György, a párt választmányi elnöke a hétvégén, Budapesten. Elfogadhatatlan a kormány „álságos” megközelítése, hogy a júniusi választást megelőző kampánynak az uniós belügyekről kell szólnia - közölte, mti Állambiztonság A múltat mindenkinek joga van megismerni, ezért az állambiztonsági iratokat nyilvánosságra kell hozni - hangoztatta Kuncze Gábor szabad demokrata pártelnök vasárnap, a budapesti Millenáris Parkban. Sajtótájékoztatóján Kuncze Gábor bemutatta az SZDSZ európai parlamenti választási kampányának következő kérdését, amely úgy hangzik: Hogyan viszonyuljunk a pártállami múlthoz? mti 4 4 i