Tolnai Népújság, 2004. február (15. évfolyam, 27-50. szám)
2004-02-21 / 44. szám
10. OLDAL KÉK TÜKÖR 2004. Február 21., szombat HIMH ÜGYELETI NAPLÓ este 6>tól este 6-ig Migránsokat fogtak Nyolc elrejtőzött embert találtak a vámosok egy belépésre jelentkező, üres rakterű kisteherautóban pénteken Nagylakon, az ügyben eljárás indult. A vezetőfülke mögötti, lerekesztett részben egy román és négy kínai férfi, valamint három kínai nő bújt meg. mti Halálos előzés Hárman haltak meg - egy olasz és két román állampolgár - péntek délelőtt abban a közlekedési balesetben, amely Vas megyében, a 8-as úton történt. A tragédiát az okozta, hogy a két olasz személyautó megelőzött egy járműszerelvényt, de a hátsó autó már nem tudott visszatérni saját sávjába, mti Fegyveres rablás Ismeretlen, 25-30 év körüli férfit keres a rendőrség, mert a főváros egyik ékszerüzletébe vásárlási szándékot színlelve bement, majd fegyverrel kényszerítette az alkalmazottat ékszerek átadására, europress Fiatal tolvajok Lopás miatt indult eljárás egy 14 és egy 15 éves fiú ellen. A fiatalkorúakat az érkerti rendőrök érték tetten, amint egy lopott autót toltak. Eltörték a jármű kormányzárát, de beindítani nem tudták, europress Megvert sofőr Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt indult eljárás egy férfi ellen, aki a Nyíregyházán közlekedő 5-ös buszon szóváltást követően bántalmazta a járművezetőt. A 23 éves fiatalember azt mondta, a sofőr rázárta a busz ajtaját, europress Bizonyító felvétel Őrizetbe vette a rendőrség azt a 29 éves fiatalembert, aki egy fővárosi szórakozóhely recepciós pultjáról elemeit egy slusszkulcsot, és az. ahhoz tartozó autót ellopta. Másnap a szórakozóhely biztonsági őrei ismerték fel a tettest, europress Zsákmány nélkül Ismeretlen tettes ellen indított eljárást a rendőrség, a 20 év körüli férfi a fővárosban támadott meg egy 64 éves helyi lakost. A rabló fojtogatni kezdte a sértettet, a földre lökte, majd megpróbálta elvenni a táskáját, sikertelenül. EUROPRESS Megkötözött áldozat Símaszkos rablók támadtak meg egy fővárosi telepen levő konténerben egy 29 éves magyar és egy 26 éves román állampolgárt. A tettesek elvettek egy mobiltelefont, egy útlevelet és 100 ezer forintot. A tettesek áldozataik kezét s lábát megkötözték. EUROPRESS Pénz nélkül Nyilvános fülkéből riasztotta a rendőröket egy fiatalkorú fiú Dunaújvárosban, mert engedély nélkül távozott a Velencei Gyermekotthonból, és nem volt pénze visszamenni. A hatóságok visszvitték a fiút. europress Sikkasztó pénztáros Beismerte tettét az a Sárbogár- don dolgozó pénztáros, aki hagyta, hogy anyja ingyen vásároljon a munkahelyén, egy élelmiszerboltban. A nő nem ütötte be a pénztárgépbe azoknak a termékeknek az árát, amelyeket anyja vásárolt, europress Mobil a cipőben Három férfi ellen indítottak eljárást Zalaegerszegen lopás miatt, mert egy elektronikai üzemből próbáltak meg mobiltelefonokat és alkatrészeket kicsempészni. A tettesek a ruhájukba, illetve a cipőjükbe rejtették zsákmá- nyukat. europress __________________■ SIKERTEL EN ÖNGYILKOSSÁG. Feltehetően öngyilkos akart lenni az a fiatal férfi, aki a vonat elé feküdt péntek délelőtt Kiskunfélegyházán. A szerelvény a 22 éves fiatalember mindkét lábát levágta, de az áldozat életben maradt. A sérült a vonat alatt feküdt, amikor megállt a szerelvény, és mindvégig eszméleténél volt. A mentősök a csonkolt végtagokat steril kendőkbe burkolták, a férfit a kecskeméti kórházba Szállították. FOTÓ: OBJEKTÍV Tolnában történt KÉT KÖZLEKEDÉSI BALESET. Két, figyelmetlenségből származó baleset történt tegnap a megyében. Szekszárdon a Rákóczi utcában a Gemenc Volán menetrendszerű autóbusza ütközött össze az előtte bekanyarodó személyautóval. A két járműben okozott kár összesen százezer forint. Dombóváron a MÓL kúthoz akart bekanyarodni egy személyautó, egy másik pedig hátulról belehajtott. Itt a kár 100 ezer forint. Szerencsére egyik esetben sem történt személyi sérülés. NEM TALÁLTÁK MEG A MACSKÁT. Dombóváron a helyi tűzoltókat hívták, mert egy macska beleesett a kútba. A tűzoltók lementek, de a macskát nem találták. KÖNNYŰ SÉRÜLÉSES BALESET. Szekszárd közelében, a 6-os főút 139-es kilométerénél egy személygépkocsi teherautó szerelvénynek ütközött. A személygépkocsi vezetője, aki szerencsére csak könnyebb sérüléseket szenvedett, feltehetően elaludt vezetés közben. Az anyagi kár eléri az egymillió forintot. FALOPÁS TOLNÁN. Tolna-Mözsről jelezték, hogy egy bekerített területről ismeretlen tettesek három köbméternyi akácfát loptak el egy éjszaka. TOLVAJOK DUNAFÖLDVÁRON ÉS PAKSON. Paks közelében egy bekerített területről különböző szerszámok, kisgépek tűntek el. A kár 30 ezer forint. Dunaföldváron, egy munkagépből 80 liter gázolajat szívott le egy eddig még ismeretlen tettes. BETÖRÉS KOPPÁNYSZÁNTÓN. Az ismeretlen elkövetők Koppány- szántón egy ház ablakát kifeszítették, majd ékszereket, órákat tulajdonítottak el. A lopási és rongálási kár eléri a 200 ezer forintot. Kevesebb vezető, azonos fizetés SZABÁLYTALANKODÓ BICIKLIS. Egy kapospulai férfi kerékpárjával Dombóvár hányából Kapospula irányába a forgalmi sáv melletti leállósávon közlekedett. Az úttest fölé oldalról belógó bokrot kívánta kikerülni, ezért áthajtott a jobb oldali forgalmi sávba, nem vette észre, hogy közben már megkezdte az előzést egy személygépkocsi a hozzá csatolt pótkocsiból álló járműszerelvénnyel. A kerékpáros az előzésben lévő jármű oldalának ütközött. A balesetben a kerékpáros könnyű sérülést szenvedett, ellene szabálysértési eljárás indul. ___________________■ Bud apest Senki nem visz haza kevesebb pénzt a borítékában, mint amennyit eddig keresett - fogalmazott Lamperth Mónika a bűnügyi szervek átszervezése kapcsán. A belügyminiszter hozzátette: a Nemzeti Nyomozó Iroda létrehozásának célja a hatásköri párhuzamosságok megszűntetése, az új büntetőeljárási törvényből fakadó, és az európai uniós elvárásoknak megfelelő feladatok végrehajtása és a vezetői szintek csökkentése. Az ORFK Bűnügyi Főigazgatóságán jelenleg 117 vezető beosztású rendőr dolgozik, ezeknek a posztoknak a számát a Nemzeti Nyomozó Iroda létrehozásával mintegy negyedére, 32 főre csökkentik. A többiek alacsonyabb beosztásba kerülnek, de fizetésük nem változik. Az NNI-t június 30-ig két lépcsőben hozzák létre. Az első fázisban a Bűnügyi Főigazgatóságon dolgozó 1176 fős létszámot 415-re csökkentik. A többiekből jön létre a Nemzeti Nyomozó Iroda. Ezzel 22 főosztályt és 10 alosztályt szűntetnek meg. Az átalakítás második lépcsőjében a Nemzeti Nyomozó Iroda kikerül az ORFK Bűnügyi Főigazgatóságának struktúrájából, és Salgó László országos rendőrfőkapitány szavai szerint a megyei rendőr-főkapitányságokhoz hasonlóan működik majd. Ekkor az NNI létszáma 420 főre csökken. A pénzügyi nyomozók ugyanis átkerülnek a megyei kapitányságokhoz. Az Országgyűlés még 2002 decemberében szűntette meg az APEH Bűnügyi Igazgatóságát és döntött arról, hogy az egykor az adórendőrség hatáskörébe utalt pénzügyi bűncselekmények nyomozását az ORFK szervezetén belül kell folytatni. Korábban felmerült, hogy a pénzügyi nyomozókat ne köztisztviselőként alkalmazzák, ám ezt elvetették. Mivel a megyei rendőr-főkapitányságokhoz történő áthelyezésükhöz törvénymódosításra van szükség, ez a kérdés ismét előkerülhet, ám a rendőrség cáfolta, hogy megváltoztatnák jogállásukat. Salgó László kijelentette: az NNI öt nagy szervezeti egységből áll majd, ami később négyre csökken. Külön osztályként jelenik meg eleinte a szervezett bűnözés elleni, a bűnügyi, a koordinációs, a gazdaságvédelmi és a pénzügyi nyomozóterület. A szervezeti átalakítással 25 főről 82-re emelik a kábítószer-ellenes osztály létszámát. Két új egységet is létrehoznak: az egyik a terrorizmus, a másik az emberkereskedelem ellen lép majd fel. Újdonság lesz az is, hogy az internetes bűnözés ellen fellépő rendőröket nyomozati jogkörrel is felruházzák. Vezető kerestetik A Nemzeti Nyomozó Iroda a Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóság Aradi utcai épületében kap majd helyet, de egyelőre nem lehet tudni, hogy az újonnan felállítandó szervezetnek kik lesznek a vezetői. Lamperth Mónika jövő hét szerdáig adott határidőt Salgó Lászlónak arra, hogy javaslatot tegyen az NNI vezetőjére, és másik hat vezető beosztás betöltésére. Korábban felmerült, hogy az NNI élére Bolcsik Zoltán dandártábornokot, a Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóság eddig vezetőjét neveznék ki, ám a jövő hétig az érintettek nevekről nem beszélnek. Az országos rendőrfőkapitány utalt arra, hogy a bűnügyi terület átszervezéséhez számos jogszabály módosítására van szükség, de közülük csak hat olyan van, amely nem a belügyminiszter hatáskörébe tartozik. Összesen 101 jogszabályon kell változtatni, ezek többsége ORFK-intézkedés, illetve BM-rendelet. A belügyminisztériumi utasítás szerint Salgó Lászlónak március 1-ig kellett volna Lamperth Mónika asztalára tennie a szervezeti átalakítással kapcsolatos elképzeléseit. A belügyminiszter azonban már most jóvá hagyta az eléje tett javaslatot. Lamperth megjegyezte: mivel a határidő március elejéig szólt, ezért kisebb létszám-átcsoportosításokat az eredeti határidőig még előterjeszthet a rendőrfőkapitány. NAGY ESZTER DÓRA Kocsmai Tolna Olykor sajnos előfordul, hogy bűnözők zárás után hatolnak be a kocsmákba, és ott feltörik a játékautomatákat. De hogy a nyitva tartás alatt merjék mindezt megtenni, arra nemigen akad példa. Ilyen példátlan „bátorságról” tett tanúbizonyságot nemrégiben két fiatalember, az egyik tolnai vendéglátóipari egységben. A felszolgáló csupán néhány percre lépett ki a kocsNyírbátor Több határsértőt fogtak el a hatóságok a Nyírbátori Határőr Igazgatóság területén. A szakemberek nem csak az átkelőknél találtak szabálytalanságokat, de egy baromfi-feldolgozónál engedély nélkül foglalkoztatottakat fogtak el. A nyírbátori határőrök a Szabolcs- Szatmár-Bereg Megyei Munkaügyi és Munkabiztonsági Felügyelőség munkatársaival végrehajtott közös akció során Hodászon egy baromfi-feldolgozó üzemben elfogtak hét román és három ukrán állampolgárt. A külföldiek munka- vállalási engedéllyel nem rendelkeztek, ülegálisan dolgoztak. Zábátorság” ma elé, de ez elég volt a két fiatalnak, hogy egy szempillantás alatt feltörjék a gépet, és zsebre tegyék belőle a pénzt. A tolnai rendőrőrs járőrei azonban az eset után gyorsan a helyszínre értek, és egyértelművé tették: a kocsmában szórako- zók nagyobb része tanú, ám egy, esetleg két vendég gyanúsított lesz. Hamar ki is derült, hogy melyik két 20 évesjtolnai fiatalember lehetett a tettes. Őket előállították és az eljá- rást megindították ellenük. -shonynál egy magyar állampolgár, Beregsuránynál egy ukrán állampolgár a várakozó járműveket kikerülve jelentkezett átlépésre. Az útlevélkezelők 36 ezer forint pénz- büntetést szabtak ki, majd visszatessékelték őket a sor végére. Beregsuránynál több ukrán állampolgár próbált bejutni az országba haiúisított vízummal, őket visszairányították a határőrök hazájukba. Később a határátkelőtől Bereg- surány felé tartó útszakaszon próbált igazoltatni egy határőr egy magyar állampolgárt, aki a figyelmeztetés ellenére sem állt meg autójával. A szabálysértőt később elfogták. EUROPRESS A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) létrehozásával az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Bűnügyi Főigazgatóságán dolgozó 117 vezető beosztású rendőréből csak 32 fő lesz ezentúl is hasonló pozícióban. Lamperth Mónika belügyminiszter szerint az átalakítások nem érintik a bérezést, senki se fog kevesebb pénzt hazavinni, mint eddig. Határsértők, feketemunkások Öt év fegyház Előre megszervezték a bank kirablását Öt év fegyházbüntetésre ítélte a bíróság azt a két vádlottat, akik tavaly szeptemberben megpróbálták kirabolni a nagybajomi OTP-fiókot. A rablás ötlete onnan származott, hogy az egyik elkövető korábban a pénzintézetnél volt biztonsági őr, és ismerte a szabályokat. Kárenyhítés az áldozatoknak Budapest Kaposvár A vádlottak 2003 nyarán határozták el, hogy megpróbálják kirabolni a nagybajomi OTP- fiókot. Több tervet is kidolgoztak, ami annál is könnyebb volt, mert az egyik fiatalember júliusban és augusztusban éppen ennél a pénzintézetnél volt biztonsági őr, úgyhogy ismerte a szabályokat. A rablást szeptember 9-re időzítették. Vásároltak egy Flobert pisztolyt, s megkérték egy ismerősüket: legyen sofőr az akciónál. A munkáért cserébe 500 ezer forintot ígértek neki. A rablás napján kora reggel elrejtőztek a pénzintézet bejáratának közelében, mindketten fekete ruhát, símaszkot viseltek. Egyiküknél a pisztoly, társánál egy vascső volt. A reggeli nyitásra érkező biztonsági őrt és a takarítónőt megfenyegették: nyissák ki az ajtót, és kódolják ki a biztonsági berendezést. Az őr - nem kis lélekjelenléttel - rossz kódot ütött be, így a riasztó működésbe lépett, a két rabló pedig elmenekült a helyszínről. Beszálltak a közelben várakozó társuk autójába, és elhajtottak. Később kiderült: ha sikerül a rablás, több mint tízmillió forintot zsákmányolhattak volna. A bíróság tegnap fegyveresen, csoportosan elkövetett rablás kísérletében találta bűnösnek a vádlottakat. A két elkövetőt öt-öt év fegyházbüntetésre ítélte, harmadik társuk, aki segített nekik a menekülésben, három év tíz hónapi fegyházbüntetést kapott. A bíróság nyomatékos enyhítő körülményként vette figyelembe, hogy a rablás csak próbálkozás maradt, s hogy a vádlottak részletes beismerő vallomást tettek. Az ítélet nem jogerős. JAKAB EDIT Az Európai Unió tanácsa másfél évtizeddel ezelőtt február huszonkettedikét a Bűn- cselekmények Áldozatainak Napjává nyilvánította. Azóta konferenciákon keresik a lehetőséget a sértettek jogainak kiszélesítésére, és a kártalanítások hatékonyabbá tételére. Ebből az alkalomból tartottak a Belügyminisztériumban áldozatvédelmi szakmai tanácskozást. A rendőr-főkapitányságokon és egyéb rendőri szerveknél 217 áldozatvédelmi referens dolgozik; az önkormányzatok és a társadalmi szervezetek összefogásával 48 helyen áldozatvédelmi iroda működik, amely bűnmegelőzéssel és vagyonvédelemmel is foglalkozik. A legnagyobb áldozatvédő szervezet a Fehérgyűrű Közhasznú Egyesület; tavaly 25 nemzet bajba jutott állampolgárainak nyújtott segítséget; 484 áldozattá vált külföldi részesült 11 millió 554 ezer 132 forint értékben anyagi támogatásban. Az Európai Áldozatvédő Fórum tavaly májusban Dublinban megrendezett konferenciáján a külföldi áldozatok segítésében modellértékűnek ajánlotta Hollandia, az ír Köztársaság és Magyarország áldozatvédő szervezeteinek tevékenységét. Most, amikor az EU-hoz való csatlakozástól már csak néhány nap választ el bennünket, fontos, hogy szakmai megbeszélést folytassunk az unió tanácsának az áldozatok büntetőeljárásbeli jogállásáról szóló kerethatározatáról - mondta Hegedűs András, a Belügyminiszté- rium helyettes államtitkára, koós