Tolnai Népújság, 2004. február (15. évfolyam, 27-50. szám)

2004-02-10 / 34. szám

G A Z D A S Á G I TÜKÖR 7. OLDAL 2004. Február 10., kedd Bor: támogatás és korlátozás A jelenleginél szigorúbb lesz az ellenőrzés A Magyar Szőlő- és Borterme­lők Szövetségének ülésén megtárgyalták a borgazdaság jelenlegi helyzetét és az uniós csatlakozást követő kilátáso­kat. Arról is döntés született, hogy az idén 46 nemzetközi kiállításon mutatják be a ma­gyar borokat. A borgazdaság belpia­ci helyzete 2003-ban sem javult, a kínálat lényegesen nagyobb volt mint a kereslet, hangzott el a Magyar Szőlő- és Bortermelők Szövetségének ülé­sén. Ugyanakkor az is közismert, hogy az EU jelentős borfeles­leggel rendelkezik, fő­ként asztali minőségű borokból. A piaci egyensúly megteremtése érdekében 1985-től az új szőlő te­lepítését megtiltották. A világpia­con az élesedő borverseny követ­keztében 2000-től az újratelepí­tést, szerkezetátalakítást ugyan engedélyezték, de meghatározott mértékben, a nyolc szőlő- és bor­termelő EU-országban. A szőlő­borra fordított költségvetési tá­mogatás 2002-ben 1,4 milliárd eurót tett ki, és ez az összeg nem tartalmazza az eltérő mértékű nemzeti támogatásokat. A keret­összeg több mint felét a felesleges borok lepárlására, 31 százalékát az újratelepített szőlők támogatá­sára, 10 százalékát pedig sűrítés­re, export visszatérítésre és táro­lási célokra fordították. Az EU nyolc tagállamának tavalyi bor­termelése 156 millió hektolitert tett ki, míg 1999-ben 180 millió hektoliter volt. Ebből adódóan a borpiaci egyensúly fenntartható anélkül, hogy a borlepárlás össze­gét növelnék. Az várható, hogy 2012-ig az 1,4 milliárd forintos tá­mogatási keretösszeget nem vál­toztatják meg. A magyar borgaz­daság számára a belépés legna­gyobb előnyét az jelenti, hogy a korlátok megszűnnek. Élvezhet­jük az uniós támogatásokat, el­lenben a korlátozó intézkedése­ket is el kell viselni. Vélhetően va­lódi piacgazdaság alakul ki ha­zánkban is, ahol a jelenleginél szigorúbb lesz az ellenőrzés. Az EU nem tiltja a társfinanszírozást és a nemzeti támogatásokat sem, azonban mindkettőhöz brüsszeli engedélyre van szükség, hang­zott el az ülésen. Ami pedig a gondokat illeti, a gazdálkodókat is érinti a termelői alapok rendezetlensége, a szőlő- területek széttagoltsága. Nem kedvező az sem, hogy az unió­ban a támogatásokat mindin­kább elválasztják a termeléstől. Hazánk az egyszerűsített terület­alapú támogatást veszi igénybe, és a támogatásokkal csak abban az esetben lehet élni, ha a terme­lők - szőlőbirtokosok 0,3 hektár fölött - időben regisztráltatják magukat. De a hazai intézmé­nyeknek is össze kell hangolniuk a tevékenységüket ahhoz, hogy a szőlő- és bortermelők igénybe vehessék az uniós forrásokat. Az FVM ígérete szerint a csat­lakozás időpontjára működik majd a parcellaazonosító rend­szer (MePAR) és a regisztráció is megtörténik. ______________■ Un iós iránytű az eligazodáshoz A juhok és a kecskék nyilvántartásáról Már többször is írtunk róla, a földművelésügyi minisztéri­um összeállításában megje­lent az EU-támogatások alap­jai című füzet, mely eligazod­ni segít az uniós elvárások között. Ezúttal a juh- és kecs­kenyilvántartással foglalko­zunk. Az Egységes Nyilvántartási és Azonosítási Rendszer (ENAR) az uniós támogatás egyik alappillére. Mennyibe kerül a gazdáknak az ENAR? Az ENAR, mely az állatok fülé­ben lévő jelző, a rajta lévő számon keresztül azonosítja, hogy kié és mennyi idős az állat. A füljelzőért azonban fizetni kell. Aki jogosult maga jelölni az állatait, a megren­delt füljelző postai leszállítása ese­tén vagy utánvétellel, vagy átutalás­sal egyenlítheti ki tartozását. Aki­nél a kijelölt kapcsolattartó állator­vos rendeli és helyezi be a füljelzőt, annál az állatorvos jogosult a szol­gáltatásért, számla ellenében díjat felszámítani. A füljelző árát csök­kenti az állami támogatás összege, amely jelenleg 700 forint, de ha a füljelzőt import- vagy idős állat je­lölésére használják, akkor ezt az öszszeget a jelölés bejelentését kö­vetően vissza kell fizetni. Nem kell fizetni a tenyészet nyilvántartásba vételéért, a bejelentésre kiállított Belföldi Marhalevél-igazolólapért, az útmutatóért és az ENAR-ban használatos bizonylatokért. Juh- és kecskenyilvántartásnál mit kell tenni a nyilvántartásba vétel érdekében? Az önkormányzati területfelelős az, aki tájékoztatást ad a bejelentés feltételeiről. Ő ad nyomtatványokat és továbbítja az adatokat az orszá­gos adatbankba. Az adatbank-nyil­vántartás igazolást küld az állattar­tónak a tenyészet regisztrálásáról. Miért kell a tenyészetet nyil­vántartásba venni? ' Csak így lehet az állatok jelölé­séhez fülszámot igényelni. Csak jelölt állatot lehet forgalmazni és csak így biztosítható a járvány- és a vagyonvédelem. Mit tartalmaz a fülszám? Az ország kódját és maximum 10 számjegyet tartalmazó egyedi azonosító számot, mely az állatok egységes, de egyedi jelölését bizto­sítja. Juh esetében 7-10 jegyű szám, mely tartalmazza a tenyészet jelét, a születés évét és sorszámát. Kecs­ke esetében 10 jegyű ez a szám. Milyen lehet a krotália? Az illetékes hatóság által enge­délyezett, eredetisége megállapít­ható, jól olvasható. Csak egyszer felhasználható, nem károsítja az állatot, tartós és kopásálló. Agrárhírek KUKORICABOGÁR A kukorica és annak bogara címmel szakmai tanácskozást szervez a Szekszárdi Növényvé­dő Kft. A tanácskozás helye: Szekszárd, Városi Sportcsarnok, február 12-én, csütörtökön 9.30- tól. A tanácskozás programja: a sikerhez vezető út és annak ára, hogyan lehet kukoricát termelni kukorica után, a bogár sújtotta területen, a kukorica versenyké­pességének megítélése az uniós csatlakozás évében. ENERGIAADÓ Az energiaadóról szóló 2003. évi LXXXVIII. törvény értelmében, a törvény hatálya alá tartozó adóalanyoknak az adókötele­zettséget havonta kell megálla­pítani, bevallani és befizetni. Ennek a kötelezettségüknek a tárgyhót követő hó 15. napjáig kell eleget tenniük az érintettek­nek, illetve ettől az időponttól igényelhetik vissza az energia­adót. Az első bevallást 2004. február 15-ig kell benyújtani a megyeszékhelyen működő jöve- déld adóügyben eljáró vámhiva­talokhoz. MEGJELENT A Magyar Közlöny ez évi 8. szá­mában olvasható több, a gazdál­kodást érintő rendelet is. Példá­ul a kilences rendelet szól a friss és előhűtött, hasított félsertés időszakos export-visszatérítésé­ről, a tízes rendelet az élő vágó­marha exportjához nyújtott idő­szakos export-visszatérítésről, a tizenegyes rendelet pedig az élő sertés exporthoz nyújtott idő­szakos export-yisszatérítésről rendelkezik. AGRO+MASHEXPO Az idény első mezőgazdasági kiállítása, az Agro+Mashexpo február 18-án nyitja meg kapuit a közönség előtt. Az őstermelők és az adózás kukorica EUROSTAR * korai érésű hibrid * 200-as FAO számú, 400-as FAQ termőképességü * növény és csőmagassága kiegyenlíteti * kezdeti fejlődése gyors * vízleadása gyors * optimális időben szárítás nélktii, alacsony szemttedvességgel takarítható be. ftapraforgó ALZAN * korai érésű hibrid * peronoszpóra tolerancia * kiváló kezdeti fejlődés, állomány kiegyenlítettség, és dőlés ellenáltóság * magas terméshozam szélsőséges, száraz körülmények között is JOANA • korai érésű hibrid * kiemelkedő termőképesség •kiváló okitermés újdonságok! KUKORICA: DAPHNIS: rövid tenyészidő, gyors vízleadás, új generációé hibrid KALIS: bevált fajta, kimagasló termőképességgel NAPRAFORGÓ: BROCAR: peronoszpora rezisztens hibrid, kiváló kórtani tulajdonságok ALMANZOR. új kibírd, legnagyobb olajhozam 110% (OMMIIII/t) •) RUSTICA ^ Információ: SUMMIT-AGRO HUNGÁRIA Kft 101« Budapest, Zsolt u. 4. Tel: 2144441 A )Ó VÁSÁR ALAPJA A BIZALOM. A t udásba és szakértelembe vetett bizalom miatt választja Ön is évről évre a Pioneer jó termőképességű kukorica-hibridjeit. Önnek jó oka vak: a bizalomra. A Pioneer több mint 75 éve azért fejleszt, hogy az Ön gazdasága fejlődhessen. Amikor a Píoneert fogadja bizalmába, a saját földjének legmegfelelőbb vetőmagot, a termelés minden szakaszában rendelkezésre álló Pioneer szolgáltatást, segítségnyújtást, tanácsadást választja. Hibridjeink ellenállók az időjárás viszontagságaival és számos kártevővel szemben. A Pioneer termékek menők, meghálálják a beeejűk vetett bizalmat. /—■ Olyan kukorica hibridet keres, amelynek tetszetős állományéra büszke lehet földjén? A PR38A24­gyel éppen ezl találja meg! Kiváló termőképesség.; jó vízleadás jellemzi az OMM1 kísérleteiben 2Ü02- ben 8.8 %-kal adott nagyobb termést a kísérlet átlagtermésénél. Gyakran van aszály vetésterületén? Válassza a PR30N70 -ét, a magyar köztermesztésbén legjobb aszálytűrő, egyben zöld száron érő kukoricát! Legen­dás alkalmazkodóképességét mutatja kiemelkedő 2002-es OMMl eredménye. A stresszes, gyenge vagy közepes termőhelyi viszonyok között, nincs ellenfele. Olyan kukoricát szeretne vetni, ami már nagyon sok helyen bevált? Az éréscsoport nagyágyúja a PR37M34 az egyik legnagyobb területen termelt kiikoricahibrid Magyarországon. 200t-bnn a minősített hibridek kísérletében 11,17 to/ha termést (110,2%) adott 19,2%-os betakarítási víztartalom mellett. 2002-ben a Pioneer üzemi kísérleteiben éréscsoportjában a legnagyobb termést adta. További információért forduljanak MOLNÁR GÉZA tkrOleti képviselőnkhöz: 30/932-6243 TECHNOLÓGIA, MELLYEL SIKERT ARAT! Olvasóink közül többen is kér­deztek az adózásról. Kérdései­ket továbbítottuk Vesztergombi Renátának, a megyei adóhiva­tal munkatársának. Az őstermelők adómentes bevételi határa hogy alakul 2004-ben?- A mezőgazdasági őstermelő­nek - ideértve az átalányadózást al­kalmazó mezőgazdasági kisterme­lőt is - ha az e tevékenységből szár­mazó bevétele az évi 600.000 forin­tot nem haladja meg, akkor ezen bevételéből jövedelmet nem kell fi­gyelembe vennie, ha meghaladja, altkor ezt a bevételt is beszámítva kell a jövedelmét meghatároznia. Őstermelő vagyok, 400.000 Ft alatti bevételem keletkezett 2003- ban, be kell-e vallanom, ha más jövedelmem is volt?- Ha az őstermelői tevékeny­ségből származó éves bevétele az adóévben a 400.000, forintot nem haladja meg, akkor ebből nem kell jövedelmet számolnia. A 400.000 forint alatti bevételét nem kell bevallania akkor sem, ha más jövedelmei miatt adóbe­vallás benyújtására kötelezett. Mezőgazdasági kistermelő va­gyok, átalányadózást választot­tam, kell-e egészségügyi hozzájá­rulást fizetnem?- Igen, a jövedelme után egész­ségügyi hozzájárulást kell fizetnie, melynek mértéke az átalányadó 25 százaléka. Az éves kötelezettség összegét a személyi jövedelemadó­bevallás 216. sorában kell feltüntetni. Nyugdíjas vagyok, őstermelés­ből származó bevételem 300.000 forint, 2004-re vonatkozó átalány­adózási szándékomat hogyan kell jeleznem az adóhatóság felé?- Mivel az őstermelésből szárma­zó bevétele nem éri el a 400.000 fo­rintot, és a nyugdíj nem adóköteles jövedelem, amennyiben más adó­köteles jövedelme nincs, személyi jövedelemadó-bevallás benyújtásá­ra nem kötelezett. Az átalányadózá­si szándékát a 2004. évre levélben kell jelezni a lakhely szerinti adóhi- ■ vatalnál 2004. március 22-éig. Ez a határidő az átalányadózás választása szempontjából jogvesz­tő, ha ezt elmulasztja, később már nem tehet érvényes nyilatkozatot a 2004. évi átalányadózásra. Ha Ön a 2003. évre az átalányadózást vá­lasztotta, és ezt 2004-re is fenntart­ja, akkor nem kell újból nyilatkoz­nia, mert ez a választása visszavo- násig érvényes. _____ ■

Next

/
Oldalképek
Tartalom