Tolnai Népújság, 2003. december (14. évfolyam, 279-303. szám)

2003-12-27 / 300. szám

CSAK Játékunkról bővebb információt az interneten talál Mindennap szavazhat Lapozzon az 5. oldalra! Mai számunkból Mentősök Szenteste a „Babakocsiban” Mérlegen az UFC A pontoknak is jönniük kell Óriás pásztorok Megálltak Hondurasban Idősek és fiatalok is betlehemeztek Falukarácsony a főtéren: vers és zene után látványos tűzijáték Az évezredes, de legalábbis több évszázados hagyományra résztvevők körében, visszavezethető karácsonyi éjféli mise, illetve úrvacsoraosz- Az időskorúak saját tás mellett idén is számos kedves eseménynek lehettek tanúi elhatározás alapján, a a hívek Tolna megye megannyi templomában. A betleheme- legrégibb népszokáso- zés mellett népdalkórus éneke, fúvószenekar játéka is színe- kát felkutatva tanulták sítette az ünnepi pillanatokat. meg a betlehemes já­tékot. A szociális ott­Tolna megye honban tartott főpróba után csütörtökön a ■ templom biztosította a bemutató helyszínét. Az újdombóvári templomban december 25- Molnár Ottó plébános őszinte elismeréssel én, a 10 órás szentmise után a helybeli nyug- méltatta a Róka Albertné vezette, mintegy díjasok érdekvédelmi szervezete aratott huszonöt nyugdíjas lélekemelő előadását, nagy elismerést a karzaton helyet foglaló Dombóvárott, a belvárosi templomban gyü­lekező hívek de­cember 25-én, a- gyermekek dél­előtti miséjén ez alkalommal is ta­núi lehettek az im­már szinte elma­radhatatlan betle- hemezésnek. Ros­tás Jenő István plébános ünnepi igehirdetése után a Gárdonyi Géza Katolikus Iskola kisdiákjai tárták a résztvevők elé azt a dramatikus ese­ménysort, mely Kisdorogon nincs falukarácsony a falu karácsonyfája nélkül fotós bakó jenő Jézus születésé­nek körülményeit részletezi. Emellett fellé­pett még az iskola fúvószenekara is, kará­csonyi zeneművekkel. Kakasdon a székely népdalkincs legszebb karácsonyi darabjai csendültek fel december 24-én és 25-én a templomban, a Lauly László plébános celebrálta misék alkalmából. A helyi Székely Népdalkor - Illés Ibolya vezetésével - elsősorban bukovinai dallamokból adott válo­gatást, de az alkalomhoz illő műsorban helyt kaptak a jellegzetes moldvai énekek is. Szekszárdon, a Kálvin téri református templomban a hagyományos karácsonyi ige­hirdetés két lelkipásztor közreműködésével valósult meg. December 25-én Balázsi Zoltán szólt a hívekhez, Deme Bertalan nyugalma­zott lelkész pedig „ágendázott”, azaz az úrva­csoraosztást készítette elő. Tegnap a szerepek felcserélődtek, Deme Bertalan prédikációja után Balázsi Zoltán nyújtotta abort a jelen­lévőknek. Kisdorogon már hagyomány, hogy a tele­pülési és a Német Kisebbségi Önkormányzat a falu főterén karácsonyi programot szervez. Az idén is sok résztvevője volt a rendezvény­nek, amelyen Páli Alexandra verssel, György Ottó harmonikajátékával köszöntötte a jelen­lévőket, műsort adtak a helyi óvodások, vala­mint fellépett a székely és német kórus. A gyerekek ajándékcsomagot vehettek át. A „fa­lukarácsonyt” látványos tűzijáték zárta. ________ -PÁ-SZÁ­Sz órakozás és profit Parázs vita alakult ki a tévéstúdióban Paks Alaposan felforrósodott a le­vegő a helyi tévé stúdiójában. A város Kábítószerügyi Egyez­tető Fóruma vitát rendezett karácsony előtt a fiatalok szó­rakozási lehetőségeiről. Az élő adásban élénk vita folyt és a nézők telefonjai nyomán is égtek a vonalak. Kétórás vitaműsort rendezett a város Kábítószerügyi Egyeztető Fóruma (KEF) és a TelePaks váro­si televízió. A forgatókönyv a fia­talok szórakozási szokásaira, le­hetőségeire, alkohol- és kábító­szer-fogyasztási szokásaira épült. Ott voltak a stúdióban a város jegyzője, dr. Blazsek Balázs, rendőrkapitánya, Köllő Imre, az önkormányzat ifjúsági-, sport és esélyegyenlőségig bizottságának elnöke, Mezősi Árpád és a KEF elnöke, dr. Vöröss Endréné mel­lett a középiskolák, az ÁNTSZ, a polgárőrség képviselői, a fiatalok körében népszerű vendéglátóhe­lyek tulajdonosai. Nem hiányoz­tak maguk az érintettek sem, a város ifjúságát az Energetikai Szakképzési Intézet kortárssegí­tői reprezentálták. Mindjárt a műsor kezdetén parázs vita kelet­kezett, dr. Wattig László ügyvéd, szülőként a vendéglátósok fele­lősségét feszegette és a kulturált, klubszerű ifjúsági szórakozóhe­lyek létesítésének gondolatát ve­tette fel. A fiatalok sem kendőz­ték, hogy a „szórakozási” trend elsősorban az alkoholfogyasztás felé fordult, de létezik a drog is az éjszakai életben. Egy ismert szó­rakozóhely tulajdonosa vissza-j utasította a feltételezéseket, mi­szerint csak a profit lenne érde­kes számukra és kiszolgálnák a fiatalkorúakat alkoholos italok­kal. A jegyző és rendőrkapitány hitet tettek a szabályok betartatá­sa mellett, ugyanakkor hangsú­lyozták, hogy csupán hatósági szigorral, a szülők közreműködé­se nélkül aligha lehet eredményt elérni. A műsor sok más, a meg­előzésben fontos kérdést érintett, a vita, a rengeteg nézői telefon nyomán újra és újra visszatért az éjszakai szórakozóhelyek kérdés­köréhez. Ha megoldás nem is született, a gondolatébresztés, a probléma felszínre kerülése A mint az érdeklődés mutatta -J megérte. _________Rákosi gusztáv Bí rságoló természetvédők Dél-Dunántúl Ebben az évben a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósága több mint ötmillió forint ér­tékben szabott ki természet- védelmi bírságot. A toplistát az erdészeti tevékeny­séggel összefüggő szabálytalan­ságok vezetik - mondta el dr. Riskó Andrea, a park jogtanácso­sa. A leggyakoribb esetek közé sorolható például, hogy a meg­bírságoltak fészkelési időben vágtak fát vagy ápoltak erdőt, így tevékenységükkel zavarták a vé­dett madarakat, illetve munka közben letaposták a védett növéj nyékét. A korábbi gyakorlathoz] képest idén szigorúbban ellen­őrizte az igazgatóság a termé­szetvédelmi területen sátorozó- kat. így számos olyan túrázót „csíptek fülön”, akik engedély nélkül, védett területen vertek ta­nyát. A szankció a fejenként né­hány ezer forintos helyszíni bírj Ságtól a szabálysértési feljelenté­sig terjedt, amelynél a büntetés felső határa 100 ezer forint. Víz- szennyezésért idén egy esetben bírságolt a nemzed park, mégpe- dig a Pécsi Vízmű Rt.-t.______■ Diá khitel: a PTE az élen Egyelőre a diákok egyharmada igényli Dél-Dunántúl Jövőre már az adóhivatal fog­ja behajtani a pénzt azoktól, akik nem fizetik a diákhitelt, emellett a tartozást felhalmo­zók az adós-nyilvántartási rendszerben is szerepelni fog­nak. Az igénylők számát te­kintve továbbra is a Pécsi Tu­dományegyetem a listavezető. Havi 180 forinttal (az eddigi 3000- ről 31&0 forintra) nő a diákhitel ha­vi törlesztőrészlete 2004-ben a ja­nuár elsejétől esedékes minimál­bér-emelés miatt. Az érintett hall­gatóknak az elkövetkezendő na­pokban célszerű új összegű rend­szeres átutalási megbízást adniuk bankjuknak. A diákhitelt felvevők száma mára meghaladta a 130 ez­ret, igaz, még csak a diákok 30-35 százaléka igénylő, de öt év múlva várhatóan már 50-60 százalékuk ügyfél lesz. Továbbra is Baranyá­ban a legnépszerűbb a kölcsön, a tanintézetek közül pedig még mindig a PTE tudhatja magáénak a legtöbb szerződést. A hallgatók többsége a havi 25 ezer forintos konstrukciót választotta, a legtöbb hitelfelvevő pedig a nappali tago­zatosok köréből került ki, amely az országos tendenciát is tükrözi. Az egyre gyarapodó diákhitele­sek közül azonban már többen halmoztak fel akkora tartozást (ál­talában 6-12 hónapnyi elmara­dást), hogy azt hamarosan az APEH fogja behajtani rajtuk. A „nemfizetőket” minden esetben késedelmi kamattal - ennek jelen­legi mértéke évi 13,92 százalék - is büntetik, illetve az rt. előbb-utóbb felbontja a szerződést. ■ „KELJ FEL, GAZDA, KELJ, FEL”. Lovasfogatra ült tegnap délután hét iregszemcsei fiatalember: a Szedelice táncegyüttes tagjai egy ősi termékenységvarázsló, gonoszűző népszokást, a regölést elevenítet­ték fel Teleki Ákos, a csoport vezetője segítségével. A fiúk a táncegyüttes leánytagjaihoz kopogtattak be, s dudaszóval, kolomppal, lánccsörgéssel kísért rigmusokban adták elő jókívánságaikat. ____________■ ID ŐJÁRÁS Többször í^gnöyekszik a felhőzet -2, +4 °C Vasárnap Hétfő Kedd-2.+3C -3.+2 C -1, +4 C ORVOSMETEOROLÓGIA. Gyenge melegfronti hatás érvénye­sül, mely csak mérsékelt élettani következményeket okozhat. Fára­dékonyság, tompuló reflexek jelez­hetik a front jelenlétét. t

Next

/
Oldalképek
Tartalom