Tolnai Népújság, 2003. december (14. évfolyam, 279-303. szám)

2003-12-05 / 283. szám

HI 2003. December 5., péntek M EGYE! TÜKÖR 5. OLDAL Mondom A Magamét STEINBACH ZSOLT Párducléptű Mikulás Bár még nincs kizárva, hogy Kocsis Imre Zoltán és maroknyi, ám annál lelk(iismeret)esebb csapata maholnap a Mikulás-Télapó há­za elé szervez majd. tiltakozó megmozdulást, azért jelenleg mégis úgy tűnik, hogy a Télapó a TV Macihoz hasonlóan az egyik nagy túlélője a rendszerváltásnak. Egyrészt ekkora vörös köpönyeg birto­kában szinte elkerülhetetlen, hogy a hazafias-kokárdás nemzetféltő erők ne kezdjék el firtatni a múltját, másrészt ahány gyerek fejé éle­tében megsimogatta az öreg, (netán még az ölébe is ültette őket), nem kétséges, hogy azért már egy komplett úszóedzői garnitúrát ítéltek volna golyó általi halálra. Szerencsére a mi kölkecskéinket a Mikulás-feeling fenti vonatkozásai még nemigen izgatják. A két na­gyobbik pedig már azt is inkább csak jó poénnak tartja, amikor a baráti társaságunk év végi összejövetelére eljön a Télapó, hiszen rég­óta kiszúrták, hogy a puttonyosnak vagy tisztára olyan bakancsa van, mint a Jaksi bácsié, esetleg a Gyuri bácsié, vagy olyan hangja, mint a Kistomecskóé, vagy, hogy a szeme pont a Leóét formázza. Hanem az otthoni, rejtélyes Mikulásunkkal csak nem tudtak még mit kezdeni. Mert minálunk a Télapó éjszaka viszi a csomagot, szi­gorúan csak az ablakban elhelyezett, kisuvickolt csizmákba, ba­kancsokba. És a fiúk, bármennyire is éberek voltak eddig, hiába vir­rasztóitok, vagy keltek fel hajnalban, még sohasem tudták rajtakap­ni a párducléptű, a zörgős zacskókat is nesztelenül pakoló Miku­lást, és a csomagok 6-án reggelre csak-csak mindig ott teremtek a szobájukban, a két ablaktábla közé kirakott lábbelikben. Alem kétséges, hogy a Télapó megtalál bennünket azután is, hogy idén már új helyre kell jönnie. Egy baj van csak, hogy ebben a ház­ban szimpla ablakok vannak, és a párkányok is keskenyek az egy­re nagyobb cipőknek. De valami azt súgja, hogy a mi otthoni Miku­lásunk idén is kitalál valami kunsztot, ami elgondolkodtatja a srá­cokat: vajon otthoni Télapó-ügyileg az igazság nem odaát van-e, mégiscsak? Napirenden a fertőtlenítés Regionális konferenciát tartottak Szekszárdon SZEKSZÁRD A sterilizálás, köznapi nevén a fertőtlenítés volt a témája annak a regionális konferen­ciának, amit tegnap tartottak Szekszárdon, az ÁNTSZ szék­házában. A sterilizálás a gyógyításnak az a háttértevékenysége, melynek hiá­nyosságait, hibáit a betegek saját bőrükön érezhetik. Éppen ezért ennek a szakterületnek a művelői nagyon fontosnak tartják, hogy a hibázás lehetőségét a minimális­ra csökkentsék, Is így növeljék, a, betegek megelégedettségét, i'b bői a tényből kiindulva rendezett regionális konferenciát a sterilizá­lásról a Magyar Infekciókontroll Egyesület és az ÁNTSZ Tolna Me­gyei Intézete tegnap az ÁNTSZ székházában. A tudományos ta­nácskozáson az Országos Epide­miológiai Központ vezető^ mun­katársai, valamint a helyi ÁNTSZ szakemberei előadásaikban a kórházak mai sterilizálási gyakor­latával, a -sterilizáló készülékek vizsgálatával, a sterilizálási folya­mat minőségbiztosításával, a vár­ható Európai Uniós kihívásokkal foglalkoztak. A konferencia szü­netében a rendezvényt szponzo­ráló nemzetközi szakvállalatok a sterilizálási folyamat legkorsze­rűbb eszközeit mutatták be a né­pes számú hallgatóságnak. FKÉ Előző kérdésünk Ön adna-e állampolgárságot a határon túli magyaroknak? Szavazóink nagyobb része, 59%-a adna állampolgárságot. MAI KÉRDÉSÜNK: Úrrá lesz-e a kormány év végéig a forint gyengélkedésén? Szavazhat az interneten: www.tolnalnepuJsag.hu és SMS üzenetben: 20/454-36-64 Szabad a vásár: durroghat a petárda A pirotechnikus óva int a felelőtlenkedéstől December 1-től legálisan beszerezhetők a pirotechnikai eszkö­zök. Az idén tehát aki a szilveszteri hangulatot kisebb tűzijá­tékkal, petárdák durrogtatásával kívánja emlékezetessé tenni, ezt büntetés nélkül megteheti. Megkérdeztük olvasóinkat: Megyei körkép A pirotechnikai eszközök használatát eddig egy 1978-as törvény szabályozta, amelyről annyit érdemes tudni, hogy a csillagszórón és a gyufán kívül minden tűzveszélyes eszköz szabad kereskedelmét megtiltotta. Ennek elle­nére az utóbbi években szilveszter környékén petárdáktól volt hangos az utca és a rend őrei is elnézően kezelték az ügyet, amíg abból nem lett tragédia. A 23 évvel ezelőtti törvény kiváltására már több tervezet is született, de egyik sem jutott el a parlamentig. December elsejével életbe lépett az új kormányrendelet, mely szabályozza a pirotechnika termékek felhasználását. Két kategóriába sorolja a ren­delet a legálisan beszerezhető pirotechnikai eszközöket, mondta lapunknak Hermann Kínából érkezett ■ Szakértők szerint évente félmilliárd fo- . rint értékű pirotechnikai eszköz cserél gazdát hazánkban a feketepiacon. Ezek többsége Kínából és a Távol-Ke­letről származik. Az első tűzijátékot időszámításunk előtt készítették. A kí­naiak lőttek az égre elsőként a világon káprázatos színes petárdákat. Ez a császárok kiváltsága volt. Ma egy pe­tárda a feketepiacon 5-10 forintba ke­rül, a kisebb tűzijáték ára pedig - lát­ványtól függően -1000-8000 forint. Zsolt, az egyik legna­gyobb hazai cég, a Firework Magyaror­szág Kft. ügyvezetője. Az egyes kategóriába a játékos célú, egész év­ben beszerezhető piro­technikai eszközök ke­rültek (például a tortán a tűzijáték), míg a ket­tesbe azok, melyeket csak december 28-a és 31-e között lehet árusí­tani és kizárólag szil­veszter éjszakáján sza­bad rendőrségi enge­dély nélkül használni. Nagy az igény ezekre az eszközökre és na­gyon népszerű a tűzijá­ték manapság, mondta Hermann Zsolt. Jel­lemző adat, hogy amíg 1993-ban egy évben 30 Petárdázzunk vagy sem? Nem tilos petárdázni szilveszter éjjelén, sőt idén legálisan vehetünk' csekély gyújtóanyag tartalmú termékeket, például tortadíszként szol­gáló tűzijátékot vagy konfettiágyút. Arra voltunk kiváncsiak: Önök egyetértenek-e a rendelettel, illetve kipróbálnák-e a petárdázást? tűzijátékot rendeztek Magyarországon, tavaly 7700 engedélyt adtak ki. Esküvőkön, városi rendezvényeken, autó­szalonok megnyitásán, céges rendezvénye­ken is egyre nagyobb tűzijátékokat rendez­nek. A szakember ugyanakkor felhívja a figyel­met arra, hogy a petárdával játszani tűzveszé­lyes tevékenység és félő, hogy sokan úgy ér­telmezik a most megjelent rendelet „engedé­Nagy Józsefné, Szekszárd: - Én nem próbálnám ki. De ami még fontosabb, hogy hál' Istennek a gyerekeim sem. Magával a jogsza­bállyal sem értek egyet teljesen. Ács Zoltán, Szekszárd: - Szerintem teljesen rendben van ez az új rendelet. Miért ne lehetne a tortát tűzijátékkal díszíteni? De a petár­da nem való gyerek kezébe. Kovács Zsolt, Szekszárd: - Előfordulhat, hogy egy tízéves gyerek okosabban használja a petárdát, mint egy tizenhat. Nyilván, sok mú­lik a petárda minőségén és nem mindegy, hol veszi az ember. Farkas János, Tolna: - Nekem még soha nem volt rá pénzem. Naná, hogy a szüleim nem adtak rá soha. De nem is próbálnám ki. Igaz, a haverjaim szoktak vele szórakozni, úgyhogy már láttam ilyet. kenységét”, hogy szabad a vásár. Félő, hogy a feketekereskedelem is beindul és sok rossz minőségű pirotechnikai eszköz (nemcsak pe­tárda, de kisebb rakéta) kerül piacra, és meg­szaporodik az ebből adódó sérülések száma. Az engedélyezett eszközök árusítását egyébként a katasztrófavédelmi igazgatósá­gok ellenőrzik majd. MAUTHNER Lányok a laktanyában A MATASZ Medinán fogadta az érdeklődőket Tegnap középiskolások jártak a medinai laktanyában, a MATASZ meghívására. A zömében diáklányokból álló csapat érdeklődéssel tekintett szét a körletben, s azt talán hangsú­lyozni sem kell, hogy rájuk is érdeklődéssel néztek a kiska- tonák. Medina s nem utolsósorban a katonaélet jellegzetességeivel, így egyebek mellett a körletekkel is. A Rózsa Kollégiumból érkezett diákok Ba­kó István nyugalmazott vezérőr­nagynak is feltehették kérdései­A Magyar Tartalékosok Szövetsé­ge (MATASZ) elnevezést viselő egyesület legfontosabb céljai kö­zé annak a híd szerepnek a kiala­kítása tartozik, mely a fegyve­res erőket kötné össze a társa­dalommal. A szerveződés, ne­vével ellentétben nemcsak a már amúgy is tartalékállo­mányban lévő, volt katonákat várja a soraiba: befogad min­denkit, aki egyetért a fentebb vázolt célkitűzéssel. A MATASZ rendszeresen tart to- borzókat, bemutatkozásokat mások mellett a tizenéves kor­osztály számára: tegnap pél­dául Tolna megyében, Medi­nán, az ott található laktanyá­ban zajlott le egy ilyen rendez­vény. Ennek keretében szek­szárdi középiskolások ismer­kedhettek meg - előadások ré- Egy gyors pakolás, hogy minden „elvágólag vén - a szövetség munkájával, ________________________________ két: a tábornok - a MATASZ el­nökségi tagja - elmondta: két év múlva már hivatásos, önkéntes hadsereg védi a hazát, ezért válik a korábbiakhoz képest is fonto­sabbá a honvédség megismerése és megismertetése. Meglepőnek tűnhet, de' igaz: a szövetségnek, a hadsereg társadalomhoz való: közelítésének jegyében, hölgy tagjai is lehetnek... legyen a diákok vizitálásakor FOTÓ, GOTTVALD KÁROLY Hatból semmi Szekszárd-Budapest Régiónkból hat pályázat érkezett ahhoz a kormányzat és az Euró­pai Unió által közösen létreho­zott pályázatelőkészítő alaphoz, amelynek egyik célja az elektro­nikus közigazgatás kialakításá­nak elősegítése. Magyarán: az önkormányzatok, nonprofit szer­vezetek informatikai hátterének megerősítése. A pécsi, a szekszárdi, a siófoki, és a bonyhádi önkormányzat, va­lamint a Zengőalja (Pécsvárad és Boly) és a Csurgói Kistérség vett részt a Miniszterelnöki Hivatal és a gazdasági tárca által felügyelt tenderen - sikertelenül. A telepü­lések egyébként nem pénzt nyer­tek volna, hanem a kormányzat által kijelölt ügynökségek, cégek által elvégzett pályázatkészítői munkát. Pénzt csak később hoz­na a siker. Akkor, amikor az utóbb említett szakértő szerveze­tek az EU-csatlakozás után meg­nyíló milliárdos forrásokhoz írná­nak pályázatokat az önkormány­zatok nevében, így azok szinte biztos befutónak számítanának. Nem kizárt, hogy a sikerte­lenség mögött a régió politiku­sainak gyenge lobbiereje áll. Tolnában A-Zhp Bonyhád - A Roma Egyesület kezdeményezésére pályázatot adott be az önkormányzat az Egészségügyi-, Szociális- és Családügyi Minisztériumhoz. A célja a mezőgazdasági mun­kavégzés kedvezményes felté­teleinek megteremtése a szoci­álisan hátrányos helyzetű la­kosság körében. Bonyhádvarasd - Az önkormány­zat csatlakozott a Bursa Hungarica felsőoktatási ösztön­díj pályázathoz: öt bonyhád- varasdi főiskolás részesül ha­vonta 5-5 ezer forintos támoga­tásban. DlinafÖldvár - Emelkednek a köz­művek díjai január elsejétől a vá­rosban. A szemétszállítás díjai 4,9 százalékkal, a lakossági víz­díj 140 forintról 150 forintra emelkedik, a szennyvízelvezetés és tisztítás díja az eddigi 160 fo­rint helyen 195 lesz. Győré - A következő évben is legfontosabb feladatnak az in­tézmények működtetését, az alapellátás fenntartását látják a képviselők. Új anyakönyv-ve- zetője van a községnek. E fel­adat ellátásával Lőrincz Ilonát bízta meg a képviselő-testület. HŐgyéSZ - Tízéves Hőgyész test­vérvárosi kapcsolata a németor­szági Eckentallal. A hőgyészi polgármester, Gyetvai László legutóbbi németországi látoga­tása során újabb partnerkapcso­lat felvétele került szóba a fran­ciaországi Ambazac-kal. A fran­cia település hosszú évek óta Eckental testvérvárosa, így ke­rültek kapcsolatba Hőgyésszel. Kismányok - A szennyvízcsator­na-hálózat kiépítése 90 száza­lékban elkészült. A kivitelezők minden háznál megteremtették a fővezetékre csatlakozás felté­teleit, kiépítése a lakosság fel­adata. Az önkormányzat meg­teremti a lehetőséget az ehhez szükséges anyagok helyben történő megvásárlására. Möcsény - Mind a gáz, mind a szennyvízcsatorna-hálózat mű­szaki átadása megtörtént, a la­kossági rákötések folyamatban vannak a fővezeték-rendszerre. MllCSfa - A Dél-Dunántúli Fej­lesztési Tanácshoz benyújtott pályázatával 3 millió forintot nyert az önkormányzat, ezt út­burkolat felújításra és partfal megerősítésre használják fel. Nagydorog - Ezer forintos vásárlá­si utalvánnyal ajándékozza meg az önkormányzat a település het­ven év feletti lakóit, valamint az árva és fogyatékos gyerekeket. Az önkormányzat háromszázezer fo­rintot különített el erre a célra. Nagymányok - a település képvi- selő-testülete a németországi Teunz testvérközség adomá­nyát, 500 eurót felajánlotta a Nagymányoki Idősekért Alapít­vány részére. Paks - A Móra Ferenc Általános Iskola diákjai megyei első helye­zést értek el a Gyermely Rt. Gyermelyi Útravaló című pályá­zatán. A pályamunka kiegészül egy gyermekrajzokból álló anyag­gal, amelynek témája „magam­mal vinném az Európai Unióba” és egy tésztából készült képpel. A megyei első hely jutalma 180 ezer forint, továbbá az iskola öt növen­déke meghívót kap a december 8-i eredményhirdetésre. Simontornya - Meghívást kapott az S.O.S Kéz a kézben helyi szerveze­te a fogyatékkal élők országos ka­rácsonyi ünnepségére. A simon- tomyai klub tagjai december 11-én Budapesten, az Uránia moziban ünnepelnek együtt társaikkal. Szakály - Felújították Szakály- ban az orvosi rendelőket. A munkák során a felnőtt házior­vosi körzet épületét kívülről ta­tarozták, a fogorvosi lakás pe­dig belülről újult meg. Szekszárd - A polgármesteri hi­vatal háromnegyed évi bevéte­le meghaladta az egymilliárd 400 millió forintot, ami majd­nem 90 százalékos teljesítés­nek felel meg. A helyi adóból ezen időszak alatt a tervezett bevételek 86 százaléka folyt be 981 millió forintos összegben. Tamási - Közel száz kulturális és szórakoztató program szerepel a város rendezvénynaptárában, amelyről tegnap tartottak egyezte­tést. 2004-ben a hagyományos rendezvények mellett március 26- án megünneplik Tamási várossá válásának huszadik évfordulóját. Tolna - Három IFA teherautó, egy nagy teljesítményű traktor, két kisgép, valamint tíz fős kézi brigád végzi az idei télen a tol­nai hóeltakarítást.A gépek kö­zül egy IFA-t és a traktort béreli az önkormányzati tulajdonú cég. A múlt télen hozzávetőleg 4 millió forintba került a hóeltakarítás a városban. További települési információk: www.tolnainepufsag.hu

Next

/
Oldalképek
Tartalom