Tolnai Népújság, 2003. december (14. évfolyam, 279-303. szám)
2003-12-20 / 296. szám
10. OLDAL KÉK TÜKÖR 2003. December 20., szombat | ÜGYELETI NAPLÓ este 6-tól este 6-ig Szökött rab Megszökött a baracskai büntetés-végrehajtási intézet egyik fogvatartottja pénteken reggel az őt foglalkoztató cég telephelyéről, a férfit később megtalálták. A 27 éves elítélt eddig három alkalommal volt büntetve kisebb súlyú bűncselekmények miatt. Feltételes kedvezménynyel jövő márciusban szabadult volna. mtI Fiatal rablók Őrizetbe vette a rendőrség azt a 15, illetve 17 éves budapesti fiatalt, akik betörtek egy fővárosi lakásba, megfenyegettek egy 13 éves gyereket, majd átkutatták a helyiséget. Félmillió forintot zsákmányoltak. A rendőrök néhány órán belül elfogták őket. europress Beidézett tettes Őrizetbe vették azt a 23 éves hajdúdorogi fiatalembert, aki két, azóta már előzetes letartóztatásban, ületve büntetés-végrehajtási intézetben levő társával megtámadtak és megfenyegettek egy 33 éves budapesü lakost, akit kifosztottak, europress Milliós szerszámok Mintegy 15 millió forint értékben lopott el két fiatalember kéziszerszámokat és tartozékokat egy fővárosi üzlet bevételezési jegyeit meghamisítva. A tettesek közül az egyiket már őrizetbe vették, társát keresik, europress Baltával ütött A helyszínen belehalt sérüléseibe az 4 39 éves férfi, akit 71 éves apja bántalmazott a fővárosban. Az idős apa szóváltásba keveredett fiával, akit 11 alkalommal hátba szúrt, majd egy baltával fejbe vágta, europress Súlyos ítélet Négy év szabadságvesztésre ítélte elsőfokon a Zirci Városi Bíróság azt a 23 éves fiatalembert, aki bántalmazta társát. A tettes kölcsönkérte ismerősétől annak napszemüvegét, majd nem adta azt vissza neki, hanem lefejelte a fiatalembert, aki könnyű sérüléseket szenvedett. europress Felgyújtott taxi Ismeretlen tettesek ellen rongálás miatt indított nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság, mert péntek este a fővárosban leöntötték egy taxi hátsó kerekét gyúlékony anyaggal, majd belobbantották azt. Az eset során személyi sérülés nem történt, a kár nem jelentős, europress Hamis okmányok A soproni határátkelőnél pénteken negyvenkét moldáv állampolgárt állítottak elő, mert hamis okmányokkal tartózkodtak Magyarországon. Az elsődleges kihallgatások alapján kiderült, hogy a határsértők a hamis okmányokért fejenként 1700-2000 eurót fizettek, mti Tolvaj doktor Egy budapesti kórházban dolgozó magyar orvosnőt áruházi tolvajlás miatt ítélt jogerősen kilenc hónapi felfüggesztett szabadságvesztésre pénteken a bécsi tartományi bíróság, miután a 42 éves orr-fül-gégészt november 15-én kapták rajta, és vették őrizetbe. A tolvajnál 13 CD-t és 646 euró értékű ruhaneműt találtak, amelyet ugyanabból az áruházból csent el. europress Halálos baleset A helyszínen életét vesztette az az 50 éves székesfehérvári férfi, aki gépjárművével az M7- es autópályáról a kihelyezett táblát figyelmen kívül hagyva hajtott fel a 62-es számú főútra, ahol öszszeütközött egy teherautóval. A baleset körülményeit szakértők vizsgálják, europress ■ Hat katona vesztette életét A felismerhetetlenségig összeroncsolódott autó FOTÓ: OBJEKTÍV HÍRÜGYNÖKSÉG Tegnap reggel hat családot ébresztett a tragikus hír. Hajnalban hat fiatalember vesztette életét közúti balesetben. Temetésükről a honvédelmi tárca intézkedik. Izsák Hat Szabadszálláson szolgáló katona vesztette életét hajnali 2 óra körül, Izsáktól néhány kilométerre. Autójuk, egy Fiat Brava Kisizsákról Izsák felé haladt, amikor egy éles kanyarban az autójuk lesodródott a bal oldali útpadkára. A sofőr visszakapta a kormányt, elveszthette uralmát a jármű felett, az a jobb oldali árokba rohant, és egymás után két öles fának csapódott. Az autóból hárman kizuhantak, hárman a roncsban rekedtek. A Fiat a felismerhetetlenségig ösz- szeroncsolódott, alkatrészei százméteres körzetben szóródtak szét. Az autó 33 éves szolnoki tulajdonosa is az áldozatok között van. A rendőrség szerint nem ő vezette a Fiatot. A sofőr egy 25 éves szabadszállási férfi volt. Rajtuk kívül az autóban utazott még egy 24 éves gyoma- endrődi, egy 23-éves kőteleki, egy 39 éves sárbogárdi és egy 27 éves egri fiatalember. Mindannyian szerződéses katonák voltak Szabadszálláson. Tegnap búcsúztatták volna őket Szabad- szálláson, ahol október elseje óta tartó kiképzésük a Magyar Honvédség Alföldi Kiképző Központjában éppen befejeződött - közölte Papp Miklós ezredes, a kiképzőközpont parancsnoka a lapunkkal. A szabadszállási laktanya kapujára kitették a fekete zászlót, a kiképzőközpont teljes állománya gyászolja az elhunyt fiatalokat. A honvédelmi miniszter rendkívüli gyorssegély kiutalásáról rendelkezett az elhunytak családtagjai számára. Temetésükről a Honvédelmi Minisztérium gondoskodik. OBJEKTÍV - PETŐFI NÉPE Ellopták a gyerekek pénzét Szerdáról csütörtökre virradó éjjel ismeretlen tettes vagy tettesek kifosztották a nagyatádi Árpád fejedelem Általános Iskolát; szekrényeket, tárolókat és fiókokat feltörve készpénzt vittek el 7-800 ezer forint értékben. Nagyatád- Minden zárat, ajtót, lakatot felfeszítettek a tanáriban, az iskolatitkári, az élelmezésvezető gazdasági és igazgatói irodákban, amelyek egyébként eléggé szeparáltan helyezkednek el az épületen belül. Kizárólag a készpénz tűnt el - mondta Szakályné Pintér Mária iskolaigazgató. - Ennyi pénz sosem szokott a iskolában lenni, véletlen, hogy a fényképezések ára, a diáksportköri és a sítábori befizetések, a szülői közösség karácsonyra szánt pénze, s több kisebb tétel mind egyszerre itt volt. Ahogyan máskor, most is mindent gondosan nyilvántartottunk, elzártunk a szabályos pénztároló kazettákban és a három nagy lemezszekrényben. Borzasztó látni, hogy ezeket a biztonságosnak hitt, erős zárral ellátott berendezéseket is milyen könnyen felfeszítették a tettesek. Az iskola védelmét járőrszolgálattal oldottuk , meg, a belső riasztókra, érzékelőkre, folyamatos ügyeletre nincs pénzünk. Biztosítás is csak arra a 100 ezer forintra van, amit hivatalosan az iskolában lehet tartani.- Minden iskola maga dönti el, milyen védelmet választ - mondta Kovács Ildikó aljegyző, az ön- kormányzati és intézményirányító iroda vezetője. - A vagyon- és felelősségbiztosítást azonban egységesen minden intézményére megköti az önkormányzat. Szegvári József biztonságtechnikai szakértő szerint a különféle érzékelőkből álló rendszer az épület méretétől és jellegtől függően mintegy 200-500 ezer forint egyszeri technikai beruházást igényel, amely öt-tíz évig jól működik.- Az elkövetők a villámhárítón át felmászva hatoltak be egy emeleti osztályterembe, onnét a földszinti irodákba - mondta Szabó Miklós, a nagyatádi rendőrkapitányság bűnügyi osztály- vezetője. - Kifelé az épület oldalsó bejáratát használták, amit a tűzvédelmi kulccsal nyitottak ki. Hogy egy vagy több elkövetővel kell-e számolnunk, még nem tudni, a szakértők vizsgálják a körülményeket. BÍRÓ MÁRIA A mozdonynak rohant Gávavencsellő Könnyebb sérüléseket szenvedett az a harminchat éves férfi, aki személyautójával összeütközött egy mozdonnyal Gáva- vencsellőn. Az elsődleges vizsgálat szerint a sofőr figyelmetlenül hajtott gépkocsijával a fényjelzés és sorompó nélküli vasúti kereszteződésbe, ez okozta a karambolt. Az autóvezető szerencséjére a mozdony kis sebességgel közeledett feléje, ezért még volt ideje átugrani az anyósülésre. A kocsit a mozdony maga az ütközés után előtt tolta, ám a járművet egy stoptábla felfogta. A kár 120 ezer forint. A férfit megszondáztatták, majd vérvételre állították elő. A vizsgálat alapján a sofőr ellen büntetőeljárást indítottak. EUROPRESS Mindenki túlélte a találkozást FOTÓ: TAIPUS ATTILA ______________________Tolnában történt______________________ EL TŰNT A TÁSKA. Nyitva hagyta személygépkocsiját egy szekszárdi férfi, megkönnyítve ezzel annak a személynek a dolgát, aki az autóból ellopta a tulajdonos autóstáskáját. FELTÖRTÉK AZ AUTÓT. Szekszárdon, a Székely Bertalan utcában, a Pollack Mihály utcában, és a Wosinsky utcában egy-egy autót törtek fel. Az okozott kár megközelíti a 100 ezer forintot. BÁTOR TULAJDONOS. Betöréses lopást kíséreltek meg Bogyiszlón. A tulajdonos határozott viselkedése azonban elriasztotta az eddig ismeretlen személyt. CSALÓ VOLT A SEGÍTŐ. Idős asszony lett csaló áldozata Pakson. A férfi segélyt ígért, a néninek, ehelyett ellopta annak 200 ezer forint készpénzét. „ÉPÍTKEZŐ TOLVAJOK”. Felújítás alatt lévő lakóházba törtek be Dunaföldváron. A helyszínről 200 ezer forintot meghaladó értékben vittek el különböző gépeket, felszerelési tárgyakat. ORVVADÁSZOK. Gímbikát ejtettek el Nagyszékelyben az orvvadászok. Tettükkel mintegy 300 ezer forint kárt okoztak a helyi vadásztársaságnak^_____________________________________________________■ Vád a bankrablók ellen Kaposvár Fegyveresen és csoportosan elkövetett rablás miatt emelt vádat a Kaposvári Városi Ügyészség az ellen a három fiatalember ellen, akik szeptemberben kirabolták a nagybajomi OTP-fiókot. Az egyik vádlott 2003 július 22-e és augusztus 31-e közt egy budapesti székhelyű biztonsági szolgálat alkalmazottjaként a nagybajomi OTP-fiókban teljesített szolgálatot biztonsági őrként. Társával még júliusban elhatározták, kirabolják a bankfiókot. Az akcióhoz felhasználták azokat az információkat, amelyeket az ott dolgozó vádlott szerzett be a pénzintézetről. Beszereztek egy Flóbert pisztolyt, és 15 töltényt. Kerestek egy harmadik seKiskunhalas Fegyelmi eljárás és nyomozás indult egy rendőr ellen, aki néhány nappal ezelőtt Kiskunhalason arcul ütött egy gépkocsivezetőt. A kiskunhalasi rendőrkapitányság kötelékébe tartozó főtörzsőrmestert azért vonják felelősségre, mert a gyanú szerint elkövette a „bántalmazás hivatalos eljárásban” vétségét. Hortobágyi István őrnagy, a Bács- Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője közölte: a főtörzsőrmester és társa járőrszolgálat közben egy személykocsi vezetőjét akarta igazoltatni, de az autó vezetője jelzésükre nem állt meg. Több utcán át tartó üldözés után végül sikerült megállítaniuk a kocsit, ekkor az egyik rendőr argítőt is, sofőrnek: félmillió forintot ígértek neki. Szeptember 9-én kora hajnalban, fél négykor Nagybajomba mentek. Ketten a bankfiók udvarának kerítését elvágták, és elrejtőztek a hátsó bejárat közelében. Társuk Nagybajom főterén, az ABC melletti parkolóban az autóban várakozott. Háromnegyed hétkor a bankfiók hátsó bejáratához érkezett a biztonsági őr és a takarítónő. Az egyik vádlott az alkalmazottak elé lépett, egyik kezében a pisztollyal, másikban egy vasrúddal. A biztonsági őr a hátsó bejárati ajtót kinyitotta, de a riasztó kódját szándékosan rosszul ütötte be, így az megszólalt. A vádlottak elmenekültek a helyszínről. A rablással vádolt három férfi előzetes letartóztatásban váija a bírósági tárgyalást. JAKAB cul ütötte a kiszálló vezetőt, majd - noha a szemtanúk szerint az illető semmilyen ellenállást nem tanúsított - az autóhoz nyomva megbilincselte. Az eseményt az egyik televíziós társaság munkatársa videóra rögzítette, majd azt a rendőrkapitányságon bemutatta. „A parancsnoki kivizsgálás megállapította, hogy az intézkedő rendőrök a rendőrség járőr- és őr- szolgálati szabályzatának több pontját is megszegték szakszerűtlen intézkedésükkel, ezért velük szemben fegyelmi eljárás lefolytatására kerül sor”, a bántalmazó rendőr ellen pedig ügyészségi nyomozás is indul - közölte a szóvivő. Az arcul ütött, és az igazoltatás után elengedett férfi egyébként nem rendelkezik vezetői engedéllyel, az autó műszaki érvényessége idén januárban lejárt. PETŐFI NÉPE Újabb szír gyanúsított Damaszkuszba akart szökni a férfi Budapest Már 11 gyanúsítottja van annak a pénzmosási ügynek, amelyben a tettesek illegális pénzváltásokból próbálták tisztára mosni a megszerzett milliárdokat. A kárösszeg nem ismert pontosan, de úgy tudjuk, volt olyan nap, amikor néhány óra alatt ötmil- liárdot zsákmányoltak az elkövetők. t A Ferihegyi reptéren fogták el azt a 42 éves szír állampolgárt, akit a rendőrség jogosulatlan pénzügyi szolgáltatással gyanúsít a hazai kriminalisztika legnagyobb pénzmosásában. A férfi épp az országot akarta elhagyni, és Damaszkuszba készült. A bűncselekményre még december elején derült fény, akkor a Nemzetbiztonsági Hivatal feljelentése alapján kezdett el nyomozni a Budapesti Rendőr-főkapitányság. Először két szír és egy 34 éves budapesti férfi kezén csattant a bilincs, néhány nappal később további öt személyt hallgattak ki a nyomozók. A hatóságok nem számoltak be részletesen a konkrét bűncselekményről, ám azt lehet tudni, hogy feketén váltott valutákat próbáltak a tettesek legálisan működtetett pénzváltókon keresztül tisztára mosni. A kár egyes információk szerint a 60 milliárd forintot is eléri. A napokban két banki alkalmazottat is kihallgattak, a 43 éves pilisvö- rösvári férfi és a 33 éves érdi nő lakásán házkutatást tartottak a nyomozók. NAGY ED Ütött a rendőr