Tolnai Népújság, 2003. november (14. évfolyam, 255-278. szám)

2003-11-05 / 257. szám

4. OLDAL MEGYEI TŰK Ö R 2003. November's., Szerda Virágok, gömbök, csillagok Tárgyak, amelyeknek dolguk van a világon gyermeket, felnőttet elkápráztató papírtárgy kerül ki Decsi Kiss Jánosné keze alól. Olyan dolgo­kat hajtogat szívesen, amelyek­nek dolguk van a vilá- kedtek neki. Mint mindenben, a gon. papírhajtogatásban is vannak Óvodás, kisiskolás kedvenc formái. Olyan tárgyakat gyerekek örömmel haj- készít szívesen, amelyeknek dol- togatták a csillagokat, guk van a világon, amelyeket nem koszorúkat, virágokat, lát viszont szemétként. Ajándék­dobozokat a Völgységi dobozok, képeslapok, térdíszí- Múzeumban a „Mester- tők, ablak- és karácsonyfadíszek ségek tüköré” sorozat kerülnek ki keze alól. Állatokat legutóbbi alkalmán. A például nem formáz, egyetlen ki­pontosságot, fegyelmet vétel a daru, amely, mint mondja igénylő foglalatosságra az origami alapja, s kultikus törté- Decsi Kiss Jánosné ta- netek is kötődnek hozzá. Hallga- nította őket. tóit, csodálóit - a papír és hajto­A mester gyöngyök gatásának története mellett - meg útján került közel eh- is ismertette közülük néhánnyal. hez a merőben más Decsi Kiss Jánosné két formá- anyaghoz. Csodálattal val maga is gazdagította az origa- nézett azokra az éksze- mi világát. Az egyik a Marcsi csil- rekre, amelyeket tűzzo- lag, a másik az ötszirmú virág, máncnak vélt, ám kidé- Mindkettő összeállításánál az volt rült, hogy azok papír- a célja, hogy a lehető legegysze- ból vannak. Ezután pró- rűbben a legszebbet lehessen ki- bálta ki, hogyan alakul hozni a rendelkezésére álló ujjai között a csomagolópapír, a anyagból. Olyat, aminek elkészí- szalvéta, a teástasak. tése a legkisebb gyermekek szá­Mint sok más - gyöngy, gyap- mára is sikerélményt jelenthet- jú, rongy - ezek is engedelmes- nek._____________________-pál­Gyorssegély a mentősöknek A megyei vezetők nem nyilatkozhatnak Évek vagy talán évtizedek óta halljuk, hogy milyen áldatlan állapotok uralkodnak a mentősöknél. Nincs pénz, kevés az ember és az autó. A múlt pénteki híradások pedig arról tudó­sítottak, hogy a mentőállomások felének elfogyott a p'énze, csak az egészségügyi minisztérium gyorssegélye mentette meg őket a működésképtelenségtől. Szekszárd Elsőként a siófoki mentőállomás jelentette be, hogy elfogyott a pénze, így gyakorlatilag műkö­désképtelenné vált. Ugyanez igaz az ország többi mentőállomásá­nak felére is, csak az egészség- ügyi minisztérium 300 milliós gyorssegélye mentette meg őket attól, hogy abszolút becsődöl- jenek. A mentők tehát végezhetik a dolgukat. Itt véget is érne a tör­ténet. Minket viszont érdekelt volna, hogy mi a helyzet Tolna megyé­ben. Erre viszont nem kaptunk választ, ugyanis a megyei vezető orvosok - így dr. Kovács Éva - nem nyilatkozhatnak az ügyről. Vajon miért? Ha már elmúlt a ve­szély, miért nem kaphatunk vá­laszt arra az ártatlannak tűnő kér­désre, hogy Tolna megye ez ügy­ben hogy áll(t). Mik lehetnek a várható következmények, példá­ul a mentőállomások maguk előtt görgetik-e adósságukat? A mentősöknek mindenesetre takarékoskodniuk kell, például a tartalékautók esetleges kisebb hi­báit nem javíttatják meg, ezeket nem használják. A fejlesztési tervek megvalósí­tása majd csak a jövő évben foly­tatódik. Feltéve, ha lesz pénz. Ál­lítólag lesz. BUDAVÁRI KATA Puszták, majorok áram nélkül? A lakókat nem elköltöztetni kell, hanem javítani az életkörülményeiket A tartósan állami tulajdonban lévő Dalmandi Mezőgazdasági Rt. privatizációját követően az elmúlt hónapokban magán­kézbe került vállalkozás vezetői bejelentették, hogy a jövő­ben az állattartó telepeik közelében található kisebb telepü­léseken nem kívánják tovább biztosítani az áram- és a vízel­Iskolaszövetség alakult Tamási Az Oktatási Minisztérium Régió és kistérség a pedagógia szolgála­tában nevű hároméves program­jának egyik bázisintézménye lett a tamási Esterházy József Általá­nos Iskola. A programhoz tíz kör­nyékbeli iskola csatlakozott, megalakítva a Vas Gereben Isko­laszövetséget. Szabó Bakosné Rosta Margit igazgató elmondta: a szövetségen belül hat munka- közösséget alakítanak, több ne­ves előadót, tankönyvszerzőket, oktatási szakértőket hívnak meg. A fizika- és informatika-tanárok a paksi atomerőműben, a történe­lemtanárok az ozorai várban tesznek látogatást. A szövetség működését a Tolna Megyei Köz­oktatás-fejlesztési Alapítvány és az OM is támogatja. _______r. f. lá tást. Dombóvár és térsége A közigazgatásilag Dombóvár­hoz, Dalmandhoz, Döbröközhöz és Kurdhoz tartozó pusztákon az említett szolgáltatásokat a költ­ségvetési gondokkal küszködő önkormányzatoknak kellene meg­oldaniuk a közüzemi cégekkel kö­zösen. A többszáz millió forintot igénylő beruházások előkészítése érdekében nemrégiben egy társu­lás alakult, melynek a város és a három község a tagja. Valameny­nyi település vezetői úgy nyilat­koztak, hogy saját forrásaikból képtelenek előteremtem az állam által rájuk rótt feladatok megoldá­sához szükséges pénzt, ezért a megyei és regionális területfej­lesztési tanácsokhoz, illetve a mi­nisztériumokhoz kívánnak for­dulni segítségért. A felsorolt prob­lémák, valamint a privatizált cé­gek tulajdonába került utak ügye azonban nemcsak ezt a kistérsé­get érintik, hanem a paksit és a ta­másit is, melyekben ugyancsak számos major található. A Tolna Megyei Önkormányzat Területfej­lesztési Bizottságának tagja, Sza­bó Loránd azt javasolja, hogy a közgyűlés a jövő év első felében tűzze napirendjére a nehéz hely­zetben lévő puszták kérdését.- Az alapos felmérést követően egy olyan program kidolgozására volna szükség, melynek rúegvaló- sulása esetén az ezeken a kistele­püléseken lakók élet- és lakhatási körülményei, valamint foglalkoz­tatási esélyei javulhatnak - emel­te ki Dombóvár polgármestere. A pusztákon élőket nem elköltöz­tetni kell, hanem helyben szüksé­ges nekik olyan feltételeket bizto­sítani, melyek a megszokott kör­nyezetükben való maradásra bír- ják őket. __________________-gr­Fo tók a Páneurópai Piknikről Dombóvár tárlatot, melyen az 1989. augusz­tus 19-én Sopronpusztán tartott Dr. Szenyéri Zoltán, az Illyés Páneurópai Piknikről készített Gyula Gimnázium igazgató-he- fényképek láthatók. A fotókiállí- lyettese nyitotta meg közel száz tás november 7-ig munkaidőben érdeklődő előtt Dombóvárott a látogatható a Dombó Pál utcai Német Közösségi Házban azt a Német Közösségi Házban, -gr­Az alapítók köszöntése Tíz éve terjesztik a Tolnai Népújságot Szekszárd Bensőséges háziünnepség kereté­ben ünnepelték meg tegnap Szek- szárdon az Axel Springer Magyar- ország Kft. saját terjesztőhálózata megalakításának 10. évfordulóját. Az ünnepségen részt vettek mind­azok, akik tíz éve terjesztik lapun­kat, többségük kézbesítő. Molnár György kiadóvezető oklevéllel és kártyás mobiltelefonnal köszönte meg munkatársaink évtizedes munkáját és hűségét. Terjesztő­inknek köszönhető, hogy a Tolnai Népújság minden nap korán reg­gel és a lapcsalád többi tagja is idő­ben eljut olvasóinkhoz. Tíz éve vesz részt ebben a munkában: Banizs Ferenc Dombóvár, Csótár Csaba Kajdacs, Donáth Dénes Bonyhád, Hanoi József Paks, Har­gitai Józsefné Bátaszék, Horváth Vincéné Koppányszántó, Hos- nyánszky István Tolna, Nagy Jánosné Miszla, Németh Gábor Udvari, Németh László Csikós- tőttős, Schaffer Jakabné Zomba, Végh József Keszőhidegkút. Százmilliót rákötési díjként „Hülyének nézték” a szennyvíztelep fő tulajdonosát? Tolna Közel százmillió forintos rá­kötési díjat kér a tolnai képvi­selőtestület Dunaszentgyörgy és Gerjen szennyvizének a tolnai telepre történő befoga­dásáért. A Fadd-Gerjen-Dunaszentgyörgy csatorna-beruházás befogadó szennyvíztelepe a tolnai, amely­nek jelenlegi fő tulajdonosa Tolna és Fácánkert (62%), társtulajdono­sai Fadd és Bogyiszló. Az 1999- ben megkötött, 2001-ben módosí­tott megállapodás szerint a szennyvíztelepre csatlakozó tele­pülések a tolnai szennyvíztelepen kapacitásnövelő beruházást hajta­nak végre, továbbá ún. rákötési dí­jat (48 millió forint) is fizetnek a telep tulajdonosainak. A szennyvízberuházás időköz­ben elkészült, a gerjeni és duna- szentgyörgyi szennyvíz (Faddon keresztül) már a tolnai telepre ér­kezik, de a szennyvíztelep kapaci­tásbővítésére nem került sor, sem a rákötési díj kifizetésére. Duna­szentgyörgy és Gerjen nemrégi­ben ajánlatot tett a helyzet rende­zésére, amelynek lényege, hogy kifizetik a 48 milliós rákötési díjat, ám ennek fejében tulajdonrészt kémek a tolnai szennyvíztelepből. A tolnai képviselőtestület teg­nap rendkívüli ülésen tárgyalta az ügyet. Többen arra hívták fel a fi­gyelmet, hogy Gerjen és Szent- györgy a megállapodás egyetlen pontját sem tartotta be, míg má­sok egyenesen úgy fogalmaztak: „hülyének néznek bennünket”. A hosszú vita végén némileg megle­pő módon két tolnai képviselő né­zeteltérése is durva személyeske­déssé fajult. Végül azonban a tes­tület egyhangúlag úgy foglalt ál­lást: rákötési díjként - ami nem al­kalmas tulajdonszerzésre - a 48 millió helyett 96 milliót kémek a két településtől, a csatornadíját pe­dig esetükben 15%-kal magasab­ban állapítják meg. A tolnaiak azt is el szeretnék érni, hogy a ráköté­si díjat a tulajdonos önkormány­zatok a szennyvíztelep korszerűsí­tésére fordítsák. Ha az érintetteknek nem sike­rül megegyezniük, a tolnai képvi­selőtestület bírósághoz fordul. (Az ügy részleteiről a későbbiek­ben beszámolunk.) s­A vidéknek is, de miből? Legalizálja magát a Magyar Vidék és Polgári Párt Szekszárd A tavaszi károkat télre felszámolják Szekszárd Bemutatkozott az „illegalitás­ban” működő Magyar Vidék és Polgári Párt. Jobbítani sze­retnének a vidéken élők sor­sán, igaz, azt még nem tud­ják, hogy miből. A Vidék Pártja elsősorban azt a négymillió embert akarja képvi­selni, akik Magyarországon a ki­sebb településeken élnek, és gaz­dálkodással tartják el, úgy ahogy, magukat. Elképzelésük szerint az elap­rózott, kis földek, gazdaságok tu­lajdonosai jobban tennék, ha összefognának, és szövetkeze­tekbe tömörülnének. Szekszárdon és környékén például pinceszövetkezetbe. A nagy kalapból arányosan kellene osztoznia a vidéknek és a fővá­rosnak. És tenni mindezt a buda­pestiek érdekében is. Na de mi­ből? Dr. Bánk Attila, a párt elnöke elmondta, hogy készül az a ta­nulmány, mely az új elosztási rendszert készíti elő a költségve­tés alapján. Ő maga, mint mondta, nem gazdasági szakember, a sarkala­tos pontokat nem ismeri. Azt sem tudtuk meg, hogy kik azok a kulcsemberek, akik majd a párt élén állnak. A titkolózás oka, hogy közü­lük sokan ma még olyan pozíció­ban vannak, hogy „nem lenne szerencsés”, ha nevük ez ügyben napvilágot látna. Annyit sikerült kiderítenünk, hogy a párt tagjai közül hárman képviselők, egy tag pedig alpolgármester Pálfán. B. K. Új kuratórium SlMONTORNYA Megválasztotta a Simontor- nyáért Közalapítvány új, nyolc tagú kuratóriumát a város közgyűlése. Az új grémium elnöke, Máté Im­re, a Vak Bottyán Általános Isko­la tanára elmondta: a kuratóri­um tagjai a környezetvédelem, a kultúra, a sport, az ifjúsági és gyermekprogramok területén aktívak. Á közalapítvány a kép­viselő-testület novemberi ülésé­re terjeszti elő programját. A vá­ros másik közhasznú alapítvá­nya 600 ezer forintos támogatás­ban részesült; Máté Imre hozzá­tette: ilyen nagyságrendű önkor­mányzati támogatásra számít­hat a közalapítvány is, amely az utóbbi években két jelentős célt támogatott, a Styrum-kápolna felújítását, illetve egy bioptron- lámpa vásárlását. __________tf. A Tolna Megyei Közútkezelő Kht. felkészülése a télre a gép­szemlékkel zárul le. Tegnap dél­előtt Rimái Rudolf, a kht ügyve­zető igazgatója adott tájékozta­tást az idei évről és a felkészülés­ről, délután pedig megtörtént a gépszemle. Az elmúlt tél több mint negy- venmilliárd forinttal többe került a tervezettnél. Emiatt a mintegy 700 millió forintnyi üzemeltetési és karbantartási terveket át kel­lett dolgozni. A kemény tél után, tavasszal rendkívüli kár követke­zett be az útburkolatokban. Nagy számban kellett elrendelni súly- és sebességkorlátozást, főként al­sóbbrendű utakon. A télen és ta­vasszal keletkezett károkat a fa­gyokig lényegében felszámolják. A karbantartási keret jelentős ré­szét éppen erre fordították. Hosz- szú évek óta ez az első olyan év, amikor a megyében teljes széles­ségű, nagy hosszúságú aszfalt- szőnyeget nem tudtak lefektetni, pedig nagy szükség lenne rá. A pénzt a károk felszámolására, il­letve a nyitott, repedezett utak ja­vítására fordították. Ha nem így döntöttek volna, akkor a követke­ző téli időjárás miatt még na­gyobb kár keletkezhetne. Százti- zenháromezer hétszázhat négy­zetméter nagyságú felületi bevo­natot készítettek el, ami 78 millió forintba került. Ezzel a legna­gyobb és legszükségesebb javítá­sok elkészültek, ennek ellenére még sok az úgynevezett nyitott és deformált útburkolat a megyé­ben - mondta Rimái Rudolf. Tréning, nevelőknek Paks Fiatalokkal foglalkozó húsz szakember számára rendez egyhetes tanfolyamot a Jövő drogok nélkül Alapítvány november 10. és 14. között a városházán. A10-18 éves korosztállyal foglal­kozó pedagógusok, védőnők, egészségnevelők, szociális mun­kások széleskörű ismereteket szereznek az egészségnevelés, a környezeti nevelés, a szenve­délybetegségek megelőzése, az önismeret és önértékelés terüle­tén. A tanfolyam a résztvevők számára ingyenes, a költségeket az alapítvány fedezi, pályázato­kon nyert pénzekből. A tréninget az Egészségvirág Egyesület szakemberei, Paksi Éva és Lafferton Marianna veze­tik. ■ « t Ajándékdobozok, képeslapok, papírkoszorúk és még számos, Látod milyen szép?

Next

/
Oldalképek
Tartalom