Tolnai Népújság, 2003. november (14. évfolyam, 255-278. szám)

2003-11-04 / 256. szám

10. OLDAL KÉK TÜKÖR 2003. November 4., kedd HUH ÜGYELETI NAPLÓ este 6-tól este 6-ig Bűnbandát fogtak Orosz-ukrán bűnbandát leple­zett le Győrben a rendőrség. Az ORFK Szervezett Bűnözés Elle­ni Igazgatósága a Budapesten dolgozó FBI munkatársaival kö­zösen, látványos akció kereté­ben fogták el Mihail Girint és társait, akik zömmel honfitársa­ikat zsarolták meg, illetve védel­mi pénzeket szedtek be a fővá­rosban. EUROPRESS Rablási kísérlet Megpróbált kirabolni egy pénz­váltót egy 31 éves férfi Budán. A támadó fegyverrel követelte az üzlet bevételét, de a bűncse­lekmény meghiúsult, mert az alkalmazott megnyomta a riasztót. A tettes megpróbált elmenekülni, ám a járőrök elfogták, europress Milliós kár Hétfőre virradóra ismeretlen tettesek betörtek egy hódmező­vásárhelyi ékszerüzletbe és ma­gukkal vitték a bolt páncélszek­rényét. A trezort később megta­lálták, az arany ékszerek azon­ban eltűntek. A kár több millió forint, europress Feleségét verte Rendőri segítséget kért az az asszony, akit férje hároméves kislányuk előtt bántalmazott Székesfehérváron. A férfi azt mondta a járőröknek, hogy amint távoznak, tovább bántal­mazza a nőt. A verekedőt elő­állították, felesége könnyebb sérüléseket szenvedett, europress Garázda fiatalok Őrizetbe vette a rendőrség azt a négy 19, illetve 18 éves fiatalt, akik megtámadtak egy 32 éves férfit a fővárosban, mert az kifogásolta a viselkedésüket. A tettesek bántalmazták áldozatu­kat, majd elvették táskáját, amit egy kukába dobtak, europress Otthonból lopott Elfogták azt a 21 éves hajlék­talan lányt, aki még tavaly de­cemberben ellopott egy video­magnót és egy mobiltelefont egy budapesti női otthonból. Az országosan körözött nőt a főváros I. kerületében, igazol­tatás közben kapták el a rend­őrök. EUROPRESS Rudakkal támadtak Magánlaksértés miatt indítottak eljárást egy 20 és egy 33 éves rakamazi férfi ellen. A tettesek bementek egy helybeli férfi ud­varára és szóváltást követően vasrudakkal bántalmazták a há­zigazdát. A sértett könnyű sé­rüléseket szenvedett, europress Ékszert követeltek Rablás miatt indítottak eljárást két férfi ellen, akik megtámad­tak két fiatalkorút Nyíregyhá­zán. A támadók cigarettát kér­tek a sértettektől, majd az egyi­kük szemöldökében található testékszert követelték. A felek dulakodásba keveredtek és a rablók letépték az egyik fiú nyakláncát, europress Az arcát vágta Súlyos tesü sértés miatt indult eljárás az ellen a 30 éves tata­bányai férfi ellen, aki a kisvár- dai vasútállomáson késsel tá­madt az egyik utasra. A sértett könnyebben sérült, a pengével az arcát vágta meg a bántal­mazó. europress Nincs szabadság További két hónappal hosz- szabbította meg a bíróság hétfőn annak az öt orvosnak a házi őrizetét, akik a gyanú szerint pénzért százalékoltak le embereket Miskolcon illetve Borsod-Abaúj-Zemplén me­gyében. Az orvosokat azzal gyanúsítják, hogy ezért alkal­manként 150-200 ezer forintot fogadtak el. europress __________■ Te herautó a síneken Két napon belül ez a második baleset a helyszínen fotó: fővárosi tűzoltó-parancsnokság ' Gyertyáktól égett le a fél háza Lányánál talált menedéket a fedél nélkül maradt férfi Kiskunfélegyháza Kigyulladt és csaknem leégett egy lakóház vasárnap este Kis­kunfélegyházán a Károlyi Mi­hály utcában. Az ott lakó idős férfinak még szerencsére ide­jében sikerült kimenekülnie. A 67 éves férfi házának előszobá­jában halott szerettei emlékére gyújtott meg három gyertyát va­sárnap este. Míg ő a belső szobá­ban tévét nézett, a tűz valaho­gyan elharapózott, és az egész előszoba lángba borult. Az idős férfi a tűz pattogására figyelt fel, így szerencsére még időben ki tu­dott menekülni az égő házból. A kiskunfélegyházi tűzoltók három gépjárműfecskendővel és 12 fővel vonultak a helyszínre. A lángok akkorra már elborították a lambé­riával burkolt előszobát, a mellet­te lévő helyiséget, valamint át­égett a födém és á pala fedésű tetőszerkezet is teljes terjedelmé­ben lángolt. Félő volt, hogy a tel­ken legbelül álló épületről az erős szélben átterjednek a lángok a szomszédos lakóépületekre, ezért az oltásvezető II. kiemelt készültségi fokozatot rendelt el és riasztottak két kecskeméti tűz­oltószert is. A helyi tűzoltóknak Másfél óráig küzdöttek a félegyházi tűzoltók azért, hogy megmentsék az idős ember házát FOTÓ: OBJEKTÍV HÍRÜGYNÖKSÉG azonban gyorsan sikerült megfé- szüntetniük. A háztulajdonos kezniük a lángok továbbterjedé- idős férfit az udvarban lakó sért, ezért a segéderőt menet lányáék fogadták be, így nem közben visszafordították álló- maradt fedél nélkül. A tűz okoz- máshelyükre. A lángokat és a pa- ta kárt az elsődleges számítások rázslásokat mintegy másfél óra szerint mintegy 2,5 millió forint- alatt sikerült a tűzoltóknak meg- ra becsülik. _____objektív Má sodfokon is „fekete angyal” Védője szerint bizonyítatlan a szándékos ölés A „fekete angyalaként ismertté vált egykori ápolónő, Faludi Tímea büntetőperének másodfokú tárgyalását ma 9 órára tűz­te ki a Fővárosi ítélőtábla. A Fővárosi Bíróság tavaly december­ben kihirdetett elsőfokú, nem jogerős ítéletében kilenc év fegyházra ítélte a fiatal nőt. Budapest Az első fokon eljáró bíróság sze­rint a Nyírő Gyula Kórház volt ápolónője önkényesen adott in­jekciókat 2000 májusa és 2001 februárja között hét, később el­hunyt betegnek. Három esetben úgy ítélték meg, fennáll az ok­okozati összefüggés az orvosi uta­sítás nélkül beadott injekciók és a halál között. Egy esetben ember­ölést, két esetben annak kísérletét állapították meg, és ezért több emberen elkövetett emberölés kísérletének bűntettében mond­ták ki bűnösnek Faludi Tímeát. Az ügyészség tavaly december­ben az ítélethirdetést követően súlyosbításért fellebbezett, míg a védelem elsődlegesen felmen­tésért, másodlagosan enyhítésért. Az elsőfokú ítélet szóbeli indoklá­sa szerint Faludi Tímea a hét eset közül egynél azt vallotta, hogy vénás káliuminjekciót adott be, amely perceken belül halált oko­zott. A bíróság ezt az esetet egye­nes szándékkal elkövetett, befeje­zett emberölésnek minősítette. Két másik esetben az ápolónő val­lomása szerint fájdalomcsillapí­tás, nyugtatás céljából morfiumot adott be, amelyről tudta, hogy lég­zésbénító hatású lehet. Ezeket a bíróság emberölés kísérletének minősítette, a három esetet pedig együtt több emberen elkövetett emberölés kísérletének. A büntetés kiszabásánál a bíró leszögezte: súlyos bűnt követ el az, aki megrendíti az egészség­ügybe vetett bizalmat. A bíróság azt is megjegyezte: nyomatékos enyhítő körülmény Faludi Tímea feltáró jellegű beismerő vallomá­sa, amely nélkül a cselekményso­rozat felderítetlen maradt volna. Ezzel szemben védője, Szőgyényi József szerint egyáltalán nem te­kinthetőek perdöntő bizonyíték­nak védence önmagára tett ellen- mondásos, sőt feltűnően zavaros vallomásai. Az ügyvéd azt reméli, hogy másodfokon felmentik Tí­meát a szándékos emberölés vád­ja alól. MTI/EUROPRESS __________________Tolnában történt _________________ EG YMÁSNAK MENT KÉT KOCSI. Előzés közben ütközött össze két személygépkocsi a 6-os főút 124-es kilométerénél. A balesetben egy személy súlyosan, egy pedig könnyebben sérült meg. ELSODORT KERÉKPÁROS. Egy kerékpárost sodort el egy teher­autó Dunaföldvár közelében. A kerékpáros súlyosan megsérült. KETTEN A KEREKEK ALATT. Szekszárdon, a Zrínyi utcában egy kerékpárost ütött el egy személygépkocsi, a kárvallott nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérülést szenvedett. Rosszabbul járt Bátaszéken az a gyalogos, akit ugyancsak egy autó gázolt el. A felte­hetően előzőleg szeszes italt fogyasztó férfi súlyos sérülést szenve­dett. A TÁSKÁVAL EGYÜTT A PÉNZ IS ELTŰNT. Közel félmillió forint kárt szenvedett egy ember, mivel Szekszárdon, az Arany János utca közelében lévő parkolóban feltörték a kocsiját és kilopták belőle a kézitáskáját, amelyben készpénz volt. A VONATON SEM ÁRT AZ ÓVATOSSÁG. Nagyobb összegű kész pénzt és személyes iratokat tulajdonítottak el egy utastól a Budapest és Szekszárd között közlekedő vonaton. Egy Budapestről érkező vo­naton pedig eltűnt egy férfi mobiltelefonja. BETÖRÉS, RONGÁLÁSSAL. Bogyiszlóról jelezték, hogy ismeret­len tettesek hatoltak be az egyik tanyába. Onnan nem loptak el sem­mit, ám több műszaki cikket megrongáltak, ezzel 100 ezer forintnyi kárt okoztak. GYŰRŰRE LELT A TOLVAJ. Tolvaj járt Tolnán, egy családi házban, ahonnan egy gyűrűt lopott el. A tettes a jelek szerint fényes nappal hatolt be a lakásba. Szintén Tolnáról jelezték, hogy ismeretlen sze­mélyek betörték egy személygépkocsi szélvédőjét. NEM KÍMÉLTÉK AZ ÓVODÁT. Eddig még ismeretlen tettesek ha­toltak be a nagymányoki óvodába. A betörők műszaki cikkeket, használati tárgyakat tulajdonítottak el néhány tízezer forint érték­ben. RENDBONTÁS A PÁLYAUDVAR KÖZELÉBEN. Rendbontó maga tartása miatt állítottak elő egy személyt a rendőrök a dombóvári pá­lyaudvar közelében. A férfi szitkozódott, zaklatta az utasokat. A je­lek szerint az alkoholnak is szerepe volt a furcsa viselkedésben. GÉPKOCSIK, CÉLKERESZTBEN. Pakson, a Kurcsatov utcában egy személygépkocsit rongáltak meg ismeretlenek. A tettesek a fes­tést karcolták össze. Szintén Pakson, az Újtemplom utcában pedig letörték egy kocsi visszapillantó tükrét és antennáját. KIRÁMOLT MŰHELY. Dunaföldváron, egy műhelyből ismeretlen tettesek ellopták a fúrógépet és néhány kisebb gépet. A kár megha­ladja az 50 ezer forintot. ÖSSZEGYŰJTÖTTÉK A TÜZELŐT. Akácfát vágtak ki és hurcoltak el illetéktelenek Nagyszékely határában egy erdőrészből. A kár eléri a 30 ezer forintot. BEHATOLÁS A LAKÁSBA. Egy simontornyai házba hatolt be egy személy, de nem tulajdonított el semmit, csak kisebb rongálást oko­zott. Később a behatoló személy kilétére is fény derült. CSATTANÓS TALÁLKOZÁS ÁZ ŐZZEL. Tamási közelében egy őzet ütött el egy személygépkocsi. Szerencsére senki nem sérült meg, csak anyagi kár keletkezett._________________ __ ■ Pó tkocsit döntött a rakomány Szekszárdról kifelé igyekezett kengyel elszakadt, a megdőlő tegnap 14 óra után az a Kamaz ti- fém súlya pedig magával rántotta pusú pótkocsis teherautó, mely a vontatmányt, mely felborult, fémrudakat szállított az 56-os Személyi sérülés nem történt, a úton. Az eddigi vizsgálat szerint rendőrség 17 óráig Palánk felé te- a rakomány stabilitását biztosító reite el a forgalmat. Feltört honlap Jeruzsálem Sikerült feltörnie egy izraeli fiatalembernek a Moszad tit­kosszolgálat internetes hon­lapját. A 23 éves férfit, akinek neve nem ismeretes, letartóz­tatták, és bíróság elé állítot­ták. Az izraeli rádió azt nem közölte, mikor történt az eset. Az egykor olyannyira titkos Moszad, amely még igazgató­jának nevét sem engedte nyil­vánosságra hozni, az utóbbi években kissé nyitottabbá vált. Tavaly létrehozta inter­netoldalát, hogy így próbálja bővíteni a toborzandók körét, lehetővé téve, hogy az ügy­nöknek jelentkezők on-line felvételi kérelmet nyújthassa­nak be. Naponta százak próbálják feltörni a Moszad honlapját, de többnyire Izraelen kívülről. MTI Asszony sütve Újdelhi Felesége meggyilkolásában és megsütésében találta hétfőn bűnösnek egy indiai bíróság Szusil Sarma volt politikust. A legjelentősebb indiai ellenzéki párt, a Kongresszus Párt ifjú­sági szervezetének egykori el­nöke féltékenységből követte el tettét. A házastársak veszekedése során Sarma azzal vádolta meg nejét, hogy telefonon hí­vogatja szeretőjét, majd revol­verével dühében kétszer rálőtt a nőre. A holttestet ezt követő­en elvitte egy étterembe, ahol felszeletelés után a darabokat vajjal bekenve grillsütőn meg­sütötte. A nyomozás során az étterem vezetője elismerte bűnrészességét, ítéletét a hé­ten hozza meg az illetékes bíróság. MTI Valószínűleg a megengedettnél nagyobb sebességgel haladt az a cigarettaszállító kisteherautó, amelyik Budapesten, a Repülő­téri út és Kamaraerdei út kör­nyékén az útról lesodródott és a vasúti sínekre zuhant. A MÁV szakemberei áramtalanítottak, majd a tűzoltók a daru segítsé­gével kiemelték a lezuhant jár­művet. A jármű vezetője súlyo­san megsérült.

Next

/
Oldalképek
Tartalom