Tolnai Népújság, 2003. november (14. évfolyam, 255-278. szám)

2003-11-03 / 255. szám

14. OLDAL ÉLET - STÍLUS 2003. November 3., Hétfő Kommunikációs partnerünk: a Westel Mobil Rt. ülesíel Olvastam - Láttam - Hallottam VENTER MARIANNA Közlekedj okosan! Amióta személygépkocsi, azóta a probléma-halmaz is létezik, amit úgy hívunk: közlekedés. Persze nem is lehet csodálni, hogy konfliktusok jellemzik a dolgot, hiszen az emberek az autójuk­ban ülve sem tudják megtagadni önmagukat, sőt, sokan egé­szen más személyiséggé válnak, amikor volán mellé ülnek és nem éppen a Teréz anya nevével fémjelzett lelkülettel vetik bele magukat a közlekedésnek nevezett társasjátékba. Olvasom a minap, hogy az angliai Warwickshire-ben egy fér­fi apácának öltözve szokott volánhoz ülni. Mégpedig azért, mert elege lett az agresszív sofőrökből. Az ötlet akkor keletke­zett, amikor apáca öltözetben igyekezett autójával egy jelmezes partira és felfigyelt rá, hogy milyen udvariasan viselkednek ve­le autóstársai. Elsőbbséget adnak a kereszteződésben, lehúzód­nak, ha előzni akar és átengedik neki a parkolóhelyet. Mivel nem tartozik az erőszakos úrvezetők közé, s ezáltal többnyire ő maradt alul az országúti „most mutasd meg!” versenyben, hő­sünk úgy érezte, hogy - öltözetéhez méltóan - az autós menny­országba került. így aztán azóta is apácajelmezben ül volán­hoz, s boldogan autókázik. Lehet, hogy nevetségesen nézek ki, nyilatkozta a sajtónak, de nem érdekel, ha ez az ára annak, hogy úgy közlekedhessek, ahogy mindig is szerettem volna. Programok ma Mozi Szekszárd Panoráma nagyterem: Segítség, hal lettem (sz. szinkr. dán animációs film) 15.30, 17.30. Mindeóó (sz. feliratos amerikai film, fsz: Jim Carrey, Jennifer Anniston, Morgan Freeman) 20. Kiste­rem: Mindenóó, 17. Blanche (sz. feliratos francia film, fsz: Lou Doillon, Roshdy Lem, Jean Rochefort) 19. Bonyhád: Tomb raider - Az élet Bölcsője (sz. szinkr. amerikai-német film, fsz: Angelina Jolié, Gerard Butler) 19. _________________Színház_________________ Szek szárd Német Színház: Zenebohócok - a Holló együttes műso­ra, 10,15. ________________Kiállítás________________ Dombóvá r. Német Közösségi Ház: a Páneurópai Piknik ’89 című fo­tókiállítást Szabó Loránd polgármester és dr. Szenyéri Zoltán, az Illyés Gyula Gimnázium igazgató-helyettese nyitja meg, 18. Művelő­dési Ház: Szathmáry István grafikus és festőművész tárlata 8-17. Bonyhád Művelődési központ: Biszák László akvarell és pasztell festményeiből rendezett kiállítás, megnyitja: Kovács Ferenc festőmű­vész 17. Városi könyvtár: a Völgységi Könyvfesztivál fotóiból rende­zett kiállítás 10-18. Tengelic Hotel Orchidea: Monhaltné Patkós Má­ria festő alkotásai láthatóak november 10-ig. Szekszárd Illyés Gyula Megyei Könyvtár: A Rajna kincse - kiállítás Németországról, Auszt­riáról. Paks Művelődési Ház: Győrffy József festőművész kiállítása, 15-19. Könyvtárgaléria: a Magyarország igazgyöngyei csoport Múl­tunk c. kiállítása. Dunakömlőd, Faluház: Őszikék, Halász Károly, Szilágyi Krisztián, Majoros Irén Erzsébet és Oláh Zoltán kiállítása. Tamási Művelődési Központ: az izményi Bakó-testvérek kiállítása, fazekasság kosárfonás, a ház nyitvatartási idejében. Fadd Templom u. 13.: Gáti Mariann Mítosz- és Mesegalériája. ________________Szabadidő________________ Bonyhá d Művelődési központ: Utazók klubja - Chicagóban és kör­nyékén jártam - dr. Faludi Béla vetítettképes előadása 17. ____________Ismeretterjesztés____________ Bonyhá d Művelődési központ: Borbarát kör - Első fejtések, Márton napi új borok bemutatása - Ónodi Szabolcs előadása 18._________■ "Äz^el^priiiger Magyarország Kft. Tolnamegyei Irodája aTolnai Népújság ? .*r ^?g®g«#®gzeMséggei ^0%s:av.w* UfcV sz"kos ®,őnyben>-számítástechnikai gyakorlattal ***%»< »* v keres Önéletrajzát „korrektor" jeligére a kiadóba várjuk (Szekszárd, 7100 Liszt F. tér 3.) Jelentkezési határidő: 2003. november 7. Koktélbárhölgyek kora A fiatal nők és a 16 év alatti kamaszok is egyre többet isz­nak Európában. Ezzel párhu­zamosan nő az alkoholbeteg­ség kockázata is. A fiatal angol nők tartják a női al­koholfogyasztási rekordot Euró­pában: 18-tól 24 éves korukig há­rom és félszer annyi alkoholt isz­nak otthonukon kívül, mint a ha­sonló korú olasz nők. Fejenként átlagosan 203 litert fogyasztanak évente az angol kis­asszonyok, de borúlátó becslé­sek szerint ez 242 literre is emel­kedhet 2007-re. Az ifjú brit höl­gyeket a németek szorosan köve­tik a maguk 189 literjével, mögöt­tük halvány harmadikok csak a holland nők, akik fejenként mindössze 107 liter szeszes italt öntenek magukba évi átlagban. A szigetországi amazonok, úgy tűnik, megszelídülnek az évek haladásával, hiszen a kortól független összesített átlagfo­gyasztás már alig több mint a fe­le az ifjú évekének: 108 liter fe­jenként és évente. A vizsgálat ké­szítője, Andrew Russell azt is fel­fedezte, hogy a fiatal brit nők jel­lemzően nem sör formájában, füstös kocsmák mélyén fogyaszt­ják fenti fejadagjukat, hanem en­nél kifinomultabb módokon: in­kább koktélbárokban vagy étke­zések kísérőjeként. A szeszes italokra fordított ki­adást illetően szintén Anglia ve­zet: a férfiak és nők összesen évi 47,56 milliárd eurót áldoznak er­re évente kocsmákban, éttermek­ben és szórakozóhelyeken. Őket követik' a franciák, akik 46,2 mil­liárd eurót költenek hasonlókra, utánuk a németek jönnek 31,3 milliárd euróval. Egy másik felmérés szerint a férfiak közel 40 és a nők 22 szá­zaléka iszik túl sokat az Egyesült Királyságban, míg ugyanez az arány például Franciaországban csali 9 százalék a férfiak és 5 szá­zalék a nők vonatkozásában. A tanulmány akkor minősíti túl­zottnak a férfiak fogyasztását, ha az például sörből egy-egy alka­lommal fejenként két litert (nyolc alkoholegységet) ér el, a nők ese­tében pedig hat egységnyi alko­hol megivását tekinti annak egy alkalommal (ez körülbelül két­harmad üveg bornak felel meg). Ez a kétszerese a mindennapi gyakorlatban elfogadható mérté­kű szeszbevitelnek. Az adatokból kiderül: az elmúlt 15 évben a fogyasztás folyamato­san emelkedik, és a 16 év alatti ka­maszok is kétszer annyit vedel­nek, mint tíz évvel ezelőtt. ■ Egy szál méreg A dohányosoknak háromszor nagyobb esélyük van a szkle- rózis multiplex betegségre, mint azoknak, akik nem szív­ják a füstöt. Erről számoltak be amerikai és norvég kuta­tók. A norvég Bergeni Egyetem és az amerikai Harvard Egyetem kutatói 1997 és 1999 között 22 ezer, 40 és 47 év közötti embert vizsgáltak meg, és az eredmények azt mutat­ják, hogy a dohányzó férfiak eseté­ben háromszor, a dohányzó nők esetében pedig kétszer nagyobb esélye van a súlyos idegrendszeri betegség kialakulásának, mint nemdohányzó embertársaiknál. A cigaretta füstje olyan vegyi anyagok elegye, amelyek potenci­ális idegmérgek, közölte a Har­vard kutatócsoportjának tagja, Alberto Ascherio. A szakemberek egyelőre nem tudják, mi a pontos összefüggés a dohányzás és a na­gyobb arányú izomsorvadásos megbetegedések között, s azt sem, miért veszélyeztetettebbek a férfiak. A vizsgálatban részt vett szkle- rózis multiplexes betegek három­negyede aktív vagy leszokott do­hányos volt. A szklerózis multíp- lex genetikai eredetű kór, ám bi­zonyos hatások - mint a dohány­zás - erősíthetik megjelenését. Az eddigi adatok szerint azonban a dohányzás még mindig leginkább a szélesebb réteget érintő tüdőrák kialakulásában játssza a legna- gyobb szerepet. ________ ■ For galomkorlátozások Hídépítés miatt a 6. számú budapest-pécs-barcsi főközleke­dési úton Dunaföldvár belterüle­tén, útszűkület, időszakosan fél­pályás útlezárás és 30 km/óra se­bességkorlátozás érvényes, előz­ni tilos. Körforgalmú csomó­pont építése miatt a 63 számú szekszárd-székesfehérvári főköz­lekedési út és a paks-kölesdi ösz- szekötőút csomópontjában, Szedres-Jánosmajor után, félpá­lyás útlezárás és 40 km/óra se­bességkorlátozás érvényes, előz­ni tilos. Felületi bevonat készí­tése miatt a 63. sz. szekszárd- székesfehérvári főközlekedési úton a 20-23 km szelvény között, Nagydorog előtt, 60-40 km/h se­bességkorlátozás érvényes, előz­ni tilos, Bikács belterületén és ha­tárában 30 km/óra sebességkor­látozás érvényes, jelzőőrös forga­lomirányítással, előzni tilos. A bonyhád-dombóvári összekötő úton Csikóstőttősnél 60-40 km/óra sebességkorlátozás érvé­nyes, előzni tilos; a bonyhád- tevel-murgai összekötő úton Bonyhádvarasdnál és Teveinéi 40-30 km/óra sebességkorláto­zás érvényes, előzni tilos. Forga­lomcsillapító szigetek építése miatt a dombóvár-sásdi főközle­kedési úton, Dombóvár belterü­letén, útszűkület és 30 km/óra sebességkorlátozás érvényes, előzni tilos. Földgázvezeték épí­tése miatt a szálka-mőcsényi összekötőúton, Szálka belterüle­tén és a szálkai bekötőúton félpá­lyás útlezárás, 30 km/óra sebes­ségkorlátozás érvényes, jelző­lámpás forgalomirányítással, előzni tilos. Az értényi bekötő­úton, Értény belterületén szaka­szosan útszűkület és 30 km/óra sebességkorlátozás érvényes, előzni tilos. EGY KIS CSAVAR(GO). Egyszerre hirdethet kakaóscsigás péksé­get és kommunikálhat távoli űrlényekkel az, aki az ukrán tervező, Diana Dorozskina ruháját és a hozzá készült fejéket viseli. A külö­nös hajfonattal hipnotizálni is lehet - ha valaki követi a hölgy ka­nyarulatait. FOTÓ:EPA Humor Dackorszakos ötletek VÉSZJÓSLÓ JEL- Anyu! Géza már nem szeret engem.- Ezt meg honnan veszed kis­lányom?- Onnan, hogy tegnap azt mondta: kezdek Rád hasonlíta­ni. SEMMITTEVÉS- Doktor út, mit tegyek, hogy a kezem fehér a bársonyos ma­radjon?- Semmit. De azt minden nap. PISTI, A RAMBO Pistike sírva megy haza az isko­lából.- Mi a baj, kisfiam? - kérdezi az édesanyja.- Elegem van belőle, hogy mindenki Rambónak csúfol.- Egyet se félj, Pistike! Majd bemegyek az iskolába és beszé­lek az osztályfőnököddel.- Arról szó sem lehet, anyu! Ezt a harcot egyedül kell meg­vívnom. Ml A FONTOS?- Olyan szomorú vagy mostaná­ban Zsuzsi. Mi a baj?- Gyötrődöm, mert a férjem megcsal, ráadásul nem is tagad­ja. En meg csak egyre fogyok a bánattól.- Akkor hagyd el!- Nem tehetem, még hat kiló feleslegem van... A dackorszak minden gyer­mek életében eljön. Fontos időszak, és nem azt jelenti, hogy a kicsi rossz. Az enge­detlenségnek más oka van. Anyák gyakran tapasztalják, hogy a három év körüli gyere­kek például ebéd közben ellökik az eléjük tett tányért, és kiabál­va közlik, hogy „Nem kell! Van szülő, aki ilyenkor megemeli a hangját, ráver a gyerek kezére, befogja az orrát, hogy könnyeb­ben belediktálja az ételt, vagy el­keseredetten feladja a küzdel­met, és a gyermeket érzelmileg fenyíti hallgatással vagy azzal, hogy szeretetét megvonja tőle. Pedig a dackorszaknak örülni kell! Hiszen ez annak a bizonyí­téka, hogy a kicsi megfelelően fejlődik. Csak az tiltakozik, aki már rájött, hogy saját céljai, vá­gyai nem azonosak a környeze­tében élők - elsősorban a szülők - elképzeléseivel. A beszédfejlő­dés is mutatja, hogy valóban er­ről van szó. A gyerekek egyide­jűleg kezdik használni az „én” és a „nem” szavakat. Mihelyt felismerik saját személyük („én”) és a külvilág közötti kü­lönbséget, egyre gyakrabban vá­lasztják a visszautasítást. Ez a kulcsfontosságú életszakasz az egyéniség kialakulásában nagy szerepet játszik, és nem is tart kibírhatatlanul soká. A gyerekek közt nagy különbségek lehet­nek, van, aki gyorsabban meg­erősíti újonnan felfedezett saját énjét, így hamarabb befejezi a „dacoskodást”, másnak hosz- szabb küzdelmet kell folytatnia. Pszichológusok nem ajánlják az összeütközéseket. Ha a gye­rek begurult, érdemesebb elte­relni a figyelmét. Kisebb dolgok­ban a szülő nyugodtan enged­jen neki, az igazán fontosakban viszont a következetes tiltást vá­lassza. ■ Október 27-tól neve a VMgység Hegy Ml Takarék ttwathkném Betétakci 0349 a takarékossági wag nap aiki rék kimagasló betétkamatot kínál. Lakossági bankszámlán történő 1 illetve 3 hói lekötés mellett akár 9.43%* ot ajánlunk. * mm-immn sen.iwn.Hi 1MN» «KKKtHMK» %.¥% mMK&m.) a.,* w a.ev ■, >

Next

/
Oldalképek
Tartalom