Tolnai Népújság, 2003. november (14. évfolyam, 255-278. szám)

2003-11-12 / 263. szám

2. oldal , _ _ 2003. November 12., szerda ___________________________________________VILÁG TŰKOR __________________________________ NŐI L ÉGIIRÁNYÍTÓK A SEREGBEN. Huszonhét nő kapott eddig légiforgalom-irányító kiképzést a Magyar Honvédségben. Közülük hárman - a katonai főiskola, illetve tisztté avatásuk után - már a taszári Kapos Bázisrepülőtéren teljesítenek szolgálatot. Gyakorlati kiképzésüket, jártasságuk fenntartását jelen­leg MI-24-es helikopter, valamint L-39-es Albatros sugárhajtóműves repülőgép biztosítja. A légiirányítók tegnap az elméleti ismeretek után a szakszolgálati vizsga gyakorlati követelményeit is teljesítették. FOTÓ: SOMOGYI HÍRLAP/LANG RÓBERT Közös határvédelem az EU-ban Tizenhatmillió euróba kerül az új hivatal felállítása Az Európai Bizottság kedden nyilvánosságra hozta javaslatát az EU közös határvédelmi ügynökségének a létrehozására, amely 2005 elején kezdhetné meg működését. Új utakon Ciprus egyesítése Legutóbbi országértékelésében az Európai Bizottság Török­ország Európai Unióhoz való közeledésének történetében elő­ször összekötötte a ciprusi politikai megosztottsága megoldá­sának szükségességét a török csatlakozás kilátásaival. vagy a lengyel-ukrán határok) ér­tendők. Nem tartoznának illeté­kességi körébe az olyan belső, schengeni határok, amelyek az újonnan taggá váló országoknak a schengeni rendszerhez történő csatlakozásáig maradnának fenn (például Magyarország és Auszt­ria, illetve Lengyelország és Né­metország között). A bizottság először tavaly má­jusban, a miniszterek tanácsának és az Éurópai Parlamentnek szóló közleményében vázolta elképze­léseit a külső határok védelmé­nek egységes kezeléséről. Ebben többek között javasolta, hogy hozzanak létre közös szakértői csoportot a tagállamok ezzel kap­csolatos operatív együttműködé­sének az összehangolására. ■ erőfeszítések ellenére sem me­rült rendezni a sziget helyzetét, pedig ezt sokáig Ciprus európai uniós csatlakozásának feltétele­ként kezelték. Miután a megállapodás az EU- csatlakozási szerződés aláírásáig ENSZ-közvetítéssel sem jött lét­re, Brüsszel lemondott arról, hogy az újraegyesítést a ciprusi csatlakozási folyamat keretében elérje, és úgy döntött, hogy csak a sziget görög felét veszi fel. A legfrissebb országértékelés is azt bizonyítja azonban, hogy nem adta fel az egyesítésre vonatkozó elképzeléseit, és a megegyezést most - az egyébként is jóval ke­ményebb diónak számító - török közeledés jegyében próbálja meg kicsikarni. _____________■ Hír ek Állampolgárság Zsivkovics szerb kormányfő korábbi igenlő álláspontját valószínűleg pzért cserélte fel „kétszínűén elutasító állás­pontra”, mert valamit félreért­hetett - állapítja meg az új­vidéki Magyar Szó. A cikkíró úgy értelmezi a szerb fél állás­pontját, hogy ha Magyarország Szerbiát is be akarja vonni a kettős állampolgársággal kap­csolatos döntésbe, az csak nemzetközi megállapodással történhet, mti Nyelvhasználat Várhatóan tizennégy szlovákiai településen megszűnnek a hi­vatalos érintkezésben gyako­rolható magyar nyelvhasznála­ti jogok, három település pedig megszerzi ugyanezeket. A kul­turális minisztérium a 2001. évi népszámlálás adatai alap­ján figyelemmel kíséri az érin­tett településeken élők nemze­tiségi hovatartozásának ará­nyait, és a kormány ezek válto­zásához igazítja a jogok gyako- rolhatóságát. mti Krasznahorka vára Éjszakai kivilágítást kap Kö- zép-Európa legnagyobb közép­kori vára, az Andrássy-család évszázados fészke, a Rozsnyó­hoz közeli Krasznahorka. A kúphegy csúcsára épült vár és a lábánál fekvő Andrássy- mauzóleum kivilágításához Rudolf Schuster szlovák állam­fő szerzett anyagi támogatást a Siemens világcégtől, mti Miller Irakban Küldetésük fontosságáról beszélt az Irakban állomásozó katonák babiloni táborában Leszek Miller. A lengyel mi­niszterelnök szerint a külföldi katonák jelenléte elengedhetet­len Irak újjáépítéséhez. Miller megemlékezett Hieronim Kupczyk őrnagyról, az ázsiai országban állomásozó lengye­lek első halottjáról, mti Védelmi fal Izrael nem készül az előretolt zsidó telepek gyors felszámo­lására, és védelmébe vette a Jordán folyó nyugati partjára mélyen benyúló biztonsági kerítés javasolt nyomvonalát. A legfrissebb ENSZ-jelentés megállapította, hogy a 687 ki­lométeresre tervezett kerítés­nek ténylegesen csak 11 szá­zaléka követi az Izrael és Ciszjordánia közötti kijelölet­len. határt, mti Elvállalták Az al-Kaida terrorhálózat vállal­ta a Rijádban elkövetett véres merényletet. A szaúd-arábiai hatóságok és az Egyesült Álla­mok már közvetlenül a robban­tás után az al-Kaidát vádolták a 17 halálos áldozatot követelő merénylet végrehajtásával. A szaúdi hatóságok hivatalosan még mindig nem tudatták, hány merénylő halt meg a robbantásban, mti Amerika-ellenesség Katasztrófával érne fel, ha Európa külpolitikáját az Ame­rika-ellenesség határozná meg - véli a brit kormányfő. Tony Blair szerint az EU-bővítés azzal a haszonnal is jár, hogy általa a transzatlanti együtt­működést lelkesen pártoló országok csatlakoznak az Európai Unióhoz, mti Menesztenék Az amerikai képviselőház 25 demokrata törvényhozója hatá­rozattervezetében felszólította az amerikai elnököt, hogy me- nessze hivatalából a védelmi minisztert. Donald Rumsfeld ugyanis „félrevezette a közvéle­ményt, megfelelő tervezés és felszerelés nélkül küldte Irakba az amerikai katonákat”, mti ■ Brüsszel A tervek szerint a hivatal mintegy 30 fős létszámmal indulna; költ­ségvetése az első évben‘6 millió, 2006-ban pedig 10 millió euró lenne. A működésével kapcsola­tos további gyakorlati részletekre - köztük mindenekelőtt a székhe­lyére - nézvé a bizottság nem tett javaslatot, ezekről a tagállamok­nak kell majd megállapodniuk. Az új intézmény fő feladata az lenne, hogy támogassa és össze­hangolja a tagállamok együttmű­ködését minden olyan területen, amely az Unió külső határainak Budapest Az EU politikusai Ciprus csatla­kozási folyamatának kezdete óta reménykedtek abban, hogy a földközi-tengeri szigetország megosztottságát Nicosia belépé­sével sikerül átadni a múltnak. Ezek a remények azonban idén tavasszal gyakorlatilag végérvé­nyesen hiúnak bizonyultak, mi­vel a csatlakozási szerződés alá­írásáig a ciprusi görög és török közösségnek nem sikerült meg­egyeznie a sziget újraegyesítésé­ben. Mindennek a következmé­Berlin Hohmann úr olyan szófordulatot használt, amelyet a németek a ná­ci propagandából jól ismernek, s ezt rosszul tűri az ottani közélet. A’politikus a zsidóságot tette fele­lőssé a bolsevizmusért, s az „elkö­vetők népét” elmarasztalta a XX. század bizonyos szörnyűségeiért. Az 1917. évi orosz forradalomban - úgymond - mind a vezetés szint­jén, mind a kivégző osztagok sora­iban nagy számban voltak zsidó származásúak, s emberek milliói­nak halála szárad a leikükön. Wolfgang Wippermann német történész szerint a képviselő fel­melegítette a zsidókkal szembeni előítéletet, és véleményét a ke­védelmével kapcsolatos. Ez egy­aránt vonatkozik a szárazföldi és a tengeri határokra, valamint a re­pülőtereken történő határellenőr­zési feladatokra. Létrehozása ugyanakkor nem jelentené közös uniós határrend­őrség megszervezését. A határ­őrizet konkrét, gyakorlati teendői továbbra is alapvetően az egyes tagállamok hatáskörében és irá­nyítása alatt maradnának. Mivel az ügynökség már a ki­bővített Unióban kezdené meg működését, külső határokon az EU-nak a jövő évi bővítés utáni határai (például a magyar-román nye az lett, hogy a sziget lényegé­ben még megosztottabb lesz, miután görög fele májustól taggá válik az EU-ban, míg a török rész azon kívül marad. Ciprus 1974-ben szakadt ketté, miután a török hadsereg meg­szállta a sziget északi részét, vála­szul a szélsőségesen nacionalista ciprusi görög erők államcsínyére, amellyel Görögországhoz akarták csatolni a szigetet. A ciprusi törö­kök akkor kikiáltották saját álla­mukat is, de ezt Ankarán kívül a világ egyetlen állama sem ismerte el. Azóta nemzetközi közvetítési reszténység felmagasztalásával nyomatékosította. A téma több szempontból is kényes. A törté­nelmi okokon túl a mai, új keletű antiszemitizmus miatt is. Ez a régi sztereotípiákat új vádakkal elegyí­ti: például azzal, hogy a zsidók nem hajlandók elfeledni a holo- kausztot, és állandóan a németek orra alá dörgölik, jóllehet a ma élő emberek zömének semmi köze az egykori gaztettekhez. A legutóbbi közvélemény-kuta­tások szerint a németek húsz szá­zaléka antiszemita, negyven szá­zalékuk idegenellenes; csaknem hetven százalék ki nem állhatja a romákat. A történész szerint a Hitler Mein Kampf-jából jól ismert antiszemitizmus az antikommu­nizmus álarcában „mentette át magát" a második világháború után, és erre játszott rá Martin Hohmann botrányos kijelentése. A politikusnak ugyanakkor szép számmal akadnak hívei: egy internetes fórumon sokan veszik védelmükbe, és azt jósolják, hogy kizárása a pártból végzetes lehet a CDU-ra. Angela Merkel pártelnök és elvbarátai viszont éppen a kon­zervatív értékek védelmében lép­nek fel, amikor erélyesen szembe- szállnak a szélsőjobb, rasszista nézetek hangoztatóival. A pártvezetés először csak fed­désben részesítette Hohmannt, aki időközben az egyik Bundes- tag-bizottságból is távozni kény­szerült. A CDU-ra nehezedő nyo­más azonban kikényszerítette a most folyó eljárást, ami nyilvánva­lóan a politikus eltávolítását ered­ményezi. TORONYI ATTILA Vita az antiszemitizmusról A hesseni politikus sorsa megpecsételődött: Martin Hohmannt ki fogják zárni a CDU-ból és a frakciójából. így a honatya leg­feljebb függetlenként fplytathatja pályafutását - 2006-ig. ____________________ÁLLÁSPONT_____________________ CS ÁK ELEMÉR A talár becsülete Felháborodtak a bírák egy újságcikk miatt, amelyben egy filozófus felháborodott egy bírói ítélet miatt. A jog emberei testületi, intézményi lépéseket sürgetnek az igazságosztó talár védelmében. Kritizálhat-e valaki jogerős bírósági döntést? Egyáltalán: mondhat-e még véleményt egy bírói ítélet után az állampol­gár, akinek esetleg mást diktál az igazságérzete? Veszélybe kerül-e a jogállam, ha minden megkérdőjelezhető, még a bírói pártatlanság is? A választ nyilván eleve meghatározza, hogy ki melyik oldalon áll. Az is bizonyos, hogy a kérdés nem intézhető el egyetlen kategorikus mondattal. S alighanem erősen túlzott a publicis­ta, amikor ilyen kijelentésre ragadtatta magát: „A bírák jelen­tős része ahhoz a fölső középosztályhoz tartozik, amely ci­gányellenes, nőellenes, homofób, idegengyűlölő, antiszemi­ta, és mélyen lenézi a kitaszított szegényeket.” Élettapasztalatom az mondja: az általánosítás mindig sért va­lakit. Nem szabad most sem elfelejteni, hogy a rasszista kije­lentésekkel vádolt lelkészt nem általában a magyar jogrend, hanem egy konkrét ítélőtábla, s annak megnevezhető bírája mentette fel. Az ártatlanul bebörtönzött két romát sem általá­ban a magyar bírói kar, hanem egy szegedi bíró minősítette az áltagosnál primitívebbnek (szerinte ugyanis ezért nem vi­selte meg őket túlságosan a sitt). Mégsem véletlen és indoko­latlan, hogy a sajtó, a politikusok és a közvélemény egy része most hajlamos az általánosításra, és bíróellenes hangulat van kialakulóban. A becsületüket féltő ítélethozóknak (persze, nem mindegyik­nek) szerintem büszkéknek kellene lenniük, hogy a társada­lom az ő esetükben magasra teszi a mércét. Magasabbra, mint magának és az ország irányítóinak. Belőlük és általuk talán még nem ábrándultak ki annyira az emberek, mint a politika művelőiből és haszonélvezőiből. EGYETÉRTEK: 06-90-330403 MÁS A VÉLEMÉNYEM: 0640430404 HÁMORI ZOLTÁN Dupla lutz a Kékesen Hogy lemond-e e vagy sem a közszolgálati tévé elnöke? Ki kapja a hirdetések bevételeit? Bizonyára súlyos kérdések ezek, de nagyon könnyen tudom az izgalmaimat emiatt mér­sékelni. Csak vissza kell pillantani a közelmúltba. Az volt az igazi közösség! Amikor összegyűlt az utca apraja- nagyja a Kékes tévé előtt, mert Honvéd-Vasas rangadót adtak, vagy műkorcsolyát Vitray tolmácsolásában, esetleg egy kis Latabárt. A nehéz, „vérzivataros” hatvanas évekről beszélek. Akkoriban a tévé volt a közösségteremtő erő. Volt, aki sámlit hozott magával, a szolid, polgári családból származó ember Thonet-széket, de mindenki tévét akart nézni. Mindegy volt, hogy milyen a műsor, csak nézzük. (E tekintetben, persze, a helyzet ma is hasonló.) A Kékes képe kicsit kékes volt, homályos, és ha negyedóráig egyszer se ment el az a homályos látvány, akkor az egybe­gyűltek arcára már kiült az elégedett mosoly. Ma meg azt hallom, hogy a Sony tévékből, meg a házi- mozirendszerekből kifogytak a kereskedők. Merthogy viszik, mint a cukrot. Fontos, hogy aktív legyen a mélyhangszóró, meg százhertzes a sík képernyős tévé. Tessék: ide jutottunk attól, hogy egy egész utca tapadt egy képernyőre, amikor Almássy Zsuzsi megugrottá a dupla lutzot. A hatvanas években minden­ki ki volt éhezve arra, hogy valami olyat lásson, amiben nincs politika. Ennek a dupla lutz tökéletesen megfelelt. Nagyon fontos társadalmi eseménynek számított a tévé szil­veszteri műsora. Mekkorákat és eleget röhögtünk-e - ez volt a kérdés az év elején minden munkahelyen, társaságban és bizonyos politikai természetű izgalmak kiváltására is alkal­mas négyszemközti beszélgetésekben. Most mást nézünk. Viszont a szomszédok már nem is beszél­nek egymással, nemhogy sámlit vinnének át egy meccs ked­véért. Igaz, azóta a magyar futball is megszűnt. Ehhez képest kit érdekel, hogy ki a tévé elnöke? EGYETÉRTEK: 0640430422 MÁS A VÉLEMÉNYEM: 0640430423 TELEFONÁLJON! Ha egyetért az itt közölt jegyzetek mondanivalójával és akkor is, ha nem. A véleményét meg is indokolhatja. Másokét pedig a 06-90-330-430-as telefonszámon meghallgathatja. A hívás dija: 180 Ft+áfa/perc+kapcsolási díj A telefonszám nem hívható rádiótelefonról, külföldről, nyilvános készülékről. Osztrák vasutassztrájk BÉcs Meghatározatlan ideig tartó országos sztrájkot hirdettek kedd éjféltől az osztrák vas­utasok, miután hétfőn ered­ménytelenül zárult a vasutas szakszervezet és a kormány közötti újabb tárgyalási for­duló. A munkabeszüntetés egymillió­nál is több utast érinthet naponta - írja a Die Presse, című osztrák napilap -, mivel az akcióhoz csatlakoznak más fuvarozó szer­vezetek, nevezetesen a Postbus közúti szállító szolgálat dolgozói is. A sztrájk* kihat a magyar vas­úti forgalomra is. A hétfői tárgyalási fordulón a kormány nem mondott le azok­ról az átalakítási terveiről, ame­lyek eredményeként az évtized végéig mintegy 12 ezer vasutast bocsátanak el az osztrák vasúttól (ÖBB). A szakszervezet elutasít­ja a kabinetnek azokat a terveit, amelyek alapján négy részvény- társasággá és öt kisebb gazdasági egységgé alakítanák át a vasutat, mert szerinte egy erős holdingba tömörített két - értékesítői és inf­rastrukturális hátterű - korlátolt felelősségű társasággá kellene át­alakítani az ÖBB-t. Nem közeled­tek az álláspontok munkajogi kérdésekben sem. Gorbach' közlekedési minisz­tert a meg-megújuló tiltakozási hullám hidegen hagyta, változat­lanul kitart álláspontja mellett - teszi hozzá a Die Presse írása. A politikus szerint egy ilyen meg­mozdulás teljes mértékben hoz­zátartozik a demokráciához, és szilárdan ki fognak tartani elkép­zeléseik mellett. europress

Next

/
Oldalképek
Tartalom