Tolnai Népújság, 2003. október (14. évfolyam, 229-254. szám)

2003-10-21 / 246. szám

2003. Október 21., Kedd MEGYEI TÜKÖR 5. OLDAL __________________Mondom A Magamét _________________ SZ ERI ÁRPÁD Szembesülés Egészen vasárnapig abban a hiszemben voltam, hogy a dombon kutyakínzó - kell-e az ügyről többet mondani? - éppen csak maga mögött hagyta huszas éveinek legelejét. Egy, még kialakulatlan személyiség képe lebegett előttem, akiben éppen zsenge kom miatt nem tudatosult az, hogy az állat élete is élet, s mint ilyen, tiszte­letre méltó csodája a természetnek és a világmindenségnek. Per­sze, ne menjünk ilyen messzire, ezen az úton ugyanis eljuthat­nánk akár az állati élet abszolút szentségéig is, de ez már a vallás és a filozófia szférája lenne. .A kutya kínzása azonban immár büntetőjogi terület (lesz), olyan terep, melyen érthető módon nem szívesen mutatkoznak nagy nyilvánosság előtt a tettesek. Ezért okozott nem kis meglepe­tést az, hogy a delikvens a múlt hét végén vállalta - főmű- soridőben - a televízió nyilvánosságát, arcát, azt is, hogy elítélő vélemények célpontja legyen. Nem fiatalemberről van szó, már túl van a negyvenedik életévén, bár koránál idősebbnek néz ki. Nem tudni, hogy ebben az „öregedésben” milyen szerepet játszott az el­múlt néhány hónap, amikor egy ország haragja, .indulata sugár­zott rá, sőt, mint kiderült, életveszélyes fenyegetéseket is kapott. Tény, hogy komoly a társadalmi nyomás, az elítélés, a lélekre ne­hezedő súly pedig ezzel arányosan nyomasztó lehet: de talán most, a külvilággal való szembesüléssel, a „bűn" elismerésével, a megbánással valamivel könnyebb lesz ez a teher. Fúvószenei találkozó Kétszázötven zenész együttes játéka nyitja a találkozót Nagymányok Országos találkozó és ver­seny helyszíne lesz e hét vé­gén Nagymányok. A német hagyományok őrzéséről or­szágszerte híres település most a fúvószene kedvelői­nek kínál nem mindennapi élményt. Nagy ünnepre készül a Nagy- mányoki Német Kisebbségi Ön­kormányzat. E hét végén a kistele­pülés lesz a helyszíne az országos fúvószenekari találkozónak fel­nőtt kategóriában, amely a fellé­pők számára egyben nagy szak­mai kihívást, megmérettetést je­lent. Az ország négy településén megrendezett elődöntők után ide csak a legjobb német nemzetiségi zenét játszó együttesek juthattak el: Dunabogdány, Ágfalva, János- somorja, Pécsvárad, Csolnok, Pilisvörösvár, Máza, Budafok és Paks „rezesbandái”. A rendezvény október 25-én 8 óra 30 perckor Nagymányokon a művelődési ház előtt a helyi Ifjúsági Fúvószenekar térzenéjével kezdődik. Az ünne­pélyes megnyitóra 9 órától várják az érdeklődőket, amelyen a ma­gyar Himnuszt és a nagymányoki kötődésű Rózsa indulót 250 ze­nész együtt játssz. Ezután a ver­senyprogram következik, amely­ben a résztvevők 4-5 szabadon vá­lasztott és egy kötelezően előírt fú­vószenekari művet mutatnak be. Teljesítményüket igen neves szak­mai grémium értékeli: Dohos László ezredes, a Magyar Honvéd­ség főkarmestere, a Magyar Fú­vószenekari és Mazsorett Szövet­ség elnöke, Liszt díjas karnagy, Apáthy Árpád karnagy, a pécsi Liszt Ferenc Zeneiskola igazgatója és Neumayer Károly karmester, főiskolai docens. A gálaműsor, amelyen már minden tét nélkül, kedvükre muzsikálhatnak a zené­szek, valamint a díjak átadása 16 órakor kezdődik. -pá­Előző kérdésünk: Ön szelek­tíven gyűjti-e a szemetet? Szavazóink kicsit több mint fele, pontosan 56%-a voksolt igennel. Kezeltetné-e magát súlyos betegségben természetgyógyásszal? MAI KÉRDÉSÜNK: Szavazhat az interneten: www.tolnalnepuJsag.hu és SMS üzenetben: 20/4S4-36-64 Jó egészségben ősszel és télen is Megfelelő táplálkozás, megelőzés, testmozgás A napok egyre hidegebbek és egyre rövidebbek, nyirkos, esős, szeles az idő. Az őszi-téli szezonban egészségünkre is több ve­szély leselkedik, mint nyáron. Sokat tehetünk azért, hogy a le­hető legjobb egészségben vészeljük át a hideg hónapokat. Megkérdeztük olvasóinkat: Beoltatja-e magát influenza ellen? Tolna megye Egészségünkre mindig érdemes odafigyelni, de a hideg-nyirkos őszi és téli hónapokban különösen fontos, hogy ügyeljünk rá. Hava­si Istvánná, az ÁNTSZ megyei intézete egészségfejlesztési osztályának munkatársa a téli életmód legfontosabb szabályaira hív­ta fel a figyelmet. Az egészségnek minden évszakban fontos alappillére a megfelelő táplálkozás, testmozgás, lelki-egyensúly. A gyakori esőzések, a nyirkos hideg bekö­szöntővel a nappalok is rövidebbek, ezért kevesebb időt tölthetünk a szabadban, keve­sebbet mozgunk. Szervezetünk, sokat emle­getett védekező-rendszerünk veszít ébersé­géből, ezért menetrend szerint sokan szen­vednek felső-légúti megbetegedésekben. A napi rendszeres testmozgás segít a megelő­Mit együnk, mit tegyünk? Téli étrendünkben is figyeljünk a rend­szerességre, a vitaminok, ásványi anyagok bevitelére. Igen kiváló e célból a káposztafélék (brokkoli, kelbimbó, savanyú káposz­ta), cékla, valamint a déligyümölcsöjc és az alma fogyasztása. A megfelelő mennyiségű folyadékbevi­tel (legalább 1,5 liter) télen is nagyon fontos. Ez lehet ásványvíz, frissen facsart gyü­mölcslé, de lehet mézzel, citrommal Ízesített tea is. Figyelni kell az öltözködésre, fontos á réteges, fölösleges izzadást kikü­szöbölő, mégis lehetőleg kívülről víz­hatlan ruházat. Az alsó réteg mindig jó nedvszívó tulaj­donságú, pamut legyen. Ne hordjunk szűk lábbelit, ruhát, mert rontja a vérel­látást és nem hagy helyet a szigetelő levegőrétegnek a bőr és a ruházat kö­zött. Különösen gyermekeknél, időseknél és érszükületes betegeknél kell erre nagy hangsúlyt fektetni. zésben. Fizikai adott­ságainkhoz mérten naponta sétáljunk a szabad levegőn, hét­végeken nagyobb sé­tát, kirándulást is be­iktathatunk. A fel­sőlégúti betegségek többségében csepp­fertőzéssel terjednek, így ha lehetőség van rá, jobb elkerülni a tömeget, zsúfolt he­lyeket. Felnőttnek- gyereknek egyaránt fontos a rendszeres kézmosás, különö­sen ha bevásárlásból, sétáról, iskolából ér­kezünk haza. Fontos lenne, hogy betegség után a gyer­meket lehetőleg csak teljesen gyógyultan vigyük újra óvodába, iskolába. A félig-med- dig gyógyult gyere­kek visszaeshetnek, és a többiek egészsé­gét is veszélyeztetik. Télen hajlamosabb az ember a letargiára, depresszióra. Oka egyértelműen a fény hiá­nya, amelynek következtében megváltozik hormonális háztartásunk. A téli depresszió fokozott étvággyal, hí­zással, megnövekedett alvásigénnyel páro­sul. Megelőzésére az erre hajlamos emberek figyeljenek oda arra, hogy kellő ideig tartóz­kodjanak jól megvilágított helyiségekben. Örömforrásként pedig, a kalóriadús ételek fogyasztása helyett keressünk egy jó köny­vet, hallgassunk kellemes muzsikát, írjuk meg barátainknak a régóta halogatott levele­ket. Aki nem akarja megkapni az influenzát, jó esélyei vannak, ha beadatja magának a védőoltást. Ebben az esetben vagy teljesen elkerüli a járvány, ám ha mégis elkapná, ak­kor sem kell félnie a szövődmények kialaku­lásától. Különösen az idősek, krónikus be­Baka Ferencé, Szekszárd: - Amióta lehetőségem van rá, min­den évben igénybe veszem az influenza elleni védőoltást. Úgy gondolom, nagyon jó, hogy ma már van lehetőség védekezni ez ellen a kellemetlen betegség ellen. Nem is szoktam megbetegedni és remélem így lesz ezen a télen is. Vörös József, Medina: - Igen, feltétlenül beoltatom magam. Biz­tosan az oltásnak köszönhető, hogy eddig még mindig sikerült megúsznom az influenzát, úgyhogy nekem nem kell bizonygatni, hogy milyen hasznos a védőoltás. * Binder Simonná nyugdíjas, Diősberény: - Minden évben meg­kapjuk a védőoltást, és most is kérjük. A férjem is, én is mindket­ten betegek vagyunk, a védőoltás hasznos volt, nem kaptuk el az influenzát. Bakonyi Erzsébet orvosasszisztens, Regszemcse: - Az utóbbi két évben megkaptam a védőoltást, egyébként az egészségügy­ben dolgozóknak kötelező is. A körzetünkben évek óta a betegek egy megszokott köre megkapja a védőoltást, aminek sokkal na­gyobb a jó hatása, mint a rossz. tegségben szenvedők esetében fontos a vé­dőoltás, de azoknak sem árt, akik munkájuk során sok emberrel érintkeznek. A vakcinát a háziorvossal kell felíratni, kiváltani a pad­kában, majd utána beadatni. A háziorvosok­nak évek óta igényeik szerint az ÁNTSZ in­gyenes oltóanyagot biztosít, amit a körze­tükben élő idős és krónikus beteg pácien­seknek adhatnak be. Örvendetes tény, hogy évek óta növek­szik az igényelt oltóanyag száma, ez azt jel­zi: egyre több páciens kap védőoltást és mentesül a járvány kellemetlen következ­ményeitől. Az oltóanyag a várható influen­za-törzsek ellen nyújt 60-70 százalékos vé­dettséget, de ha el is kapja a páciens a jár­ványt, biztos lehet benne, hogy az enyhébb lefolyású lesz és elkerülik a szövődmények. VENTER Fermentálni, vagy sem? Akár népszavazás is dönthet a kérdésben SlÓAGÁRD A sióagárdi döntéshozók egyelőre nem zárkóztak el egy fer­mentáló üzem létesítésétől a község területén. A döntés előtt mindenképpen kikérik a lakosság véleményét. mintegy 25 kilométeres körzetből szállítanák a létesítménybe, éven­te kb. 55 ezer tonnányit. Az üzem létrejöttével 50 új munkahely jön­ne létre, és jelentős iparűzési adó bevétele is származhatna belőle az önkormányzatnak. A feldolgo­zó a hírek szerint nem okozna ak­kora „szagterhelést”, mint amek­Hígtrágyát, szennyvíziszapot, cel­lulózt dolgozna fel az a leendő üzem, amelyről immár másod­szor tárgyalt a sióagárdi képvise­lőtestület. A fermentálóban gra­nulált trágyát állítanának elő. Az előbb említett alapanyagokat korára a laikus a felhasználandó anyagok alapján következtethet­ne, az üzem ugyanis zárt rend­szerű, és különböző biológiai szűrőket is használ. Ez természe­tesen nem azt jelenti, hogy a köz­ség főutcáján terveznék a felépíté­sét. A dolgok jelenlegi állása sze­rint a kérdés éppen az, hogy hol lenne megfelelő helye a létesít­ménynek: a lehetséges helyszí­nek feltérképezése folyik. Háry János polgármester ugyanakkor érdeklődésünkre hangsúlyozta: a testület mindenképpen a lakosság véleménye alapján kíván dönteni a fermentálóról, mégpedig még ebben az évben. Felmerült, hogy helyi népszavazást írnak ki az ügyben, jelenleg azt vizsgálják, ez mennyire terhelné meg az ön- kormányzat kasszáját. Ha a község igent mondana a létesítésre, az üzem jövőre elké­szülhetne. s­Van és mégsincs mélygarázs! Nincs pénz a tűzbiztonsági berendezésekre Van Szekszárdon mélygarázs és mégsincs. A városközpont­ban lévő, évekkel ezelőtt megépült fedett parkolóhelyet ugyanis mind a mai napig nem adták át a megfelelő tűzbiz­tonsági berendezések hiányában. Bár a legújabb információk szerint „már látszik a fény az alagút végén”. Szekszárd Több éve elkészült, mégsem adták át mind a mai napig Szekszárd központjában, a Plusz bevásárló központ alatt lévő mélygarázst. Legutóbb ezt idén tavaszra ígérték, de az üzembe helyezés, bár már itt az ősz, még most sem történt meg. Pedig nagy szükség lenne a me­gyeszékhelyen a földalatti parko­lóhelyekre, mivel a belvárosban munkaidőben az autósok egyálta­lán nem vagy csak nehezen talál­nak szabad helyet. Télen havazás­kor különösen rossz a helyzet, nagy keletje lenne a 72 férőhelyes fedett parkolónak. De hiába min­den, ha a hatóságok mindaddig nem adják meg az ingatlanra a használatba vételi engedélyt, ameddig a tulajdonos nem látja el a garázst megfelelő tűzbiztonsági berendezéseivel. Márpedig ezt a Radiant Kft. - amely az eredeti tu­lajdonos, a Szigma Bau Rt. helyé­be lépett - megfelelő pénzeszkö­zök hiányában nem tudja megten­ni. A patthelyzet megoldása érde­kében a Szekszárdi Vagyonkezelő Kft. új konstrukciót dolgozott ki. Mivel a mélygarázsban lévő 72 gépkocsihely mintegy fele a szek­szárdi önkormányzaté - annak ide­jén ugyanis a város ingatlanokról mondott le az építtető cég javára a parkolóhelyek fejében - meg­egyeztek a Radiant Kft-vel. Kiss Gyula, a Vagyonkezelő Kft. igazga­tója érdeldődé- sünkre elmond­ta, a város a Radiant Kft. tu­lajdoni hányadát megvásárolja az­zal a kikötéssel, hogy ezt az ösz- szeget a bizton­sági rendszer ki­építésére fordít­ják. Ha az üzlet létrejön, akkor várhatóan három hónap múlva üzembe helyezhető lesz a fedett parkoló. A mélygarázs üzembe helyezése után fizetős rendszerben, a jelenlegi parkoló rendszerhez kapcsolódva fog mű­ködni, de a szabadtéri parkolóhe­lyeknél némileg magasabb díjsza­bással. F. KOVÁTS ^ m mm mm m m a®-,®» * ar:: A Tolnai Népuisagnan Októbertől keresse KUPON-OLDALUNKAT 7 HÉTEN KERESZTÜL minden PÉNTEKEN. Következő kúpon melléklet októbe&>24-én jelenik meg. *dv\ V igénybe hirdetőpartnereink által felkínált kedvezményeinket! i k I

Next

/
Oldalképek
Tartalom