Tolnai Népújság, 2003. október (14. évfolyam, 229-254. szám)
2003-10-20 / 245. szám
2003. Október 20., Hétfő DÉL-DUNÁNTÚL 7. OLDAL Parkolópályán a rendelet Minden perc drága annak, aki szervátültetésre vár Az orvostársadalom évek óta bombázza a minisztériumot javaslataival. Jelesül: mit tartalmazzon az új, a nemzeti, a szervátültetésekre vonatkozó várólista rendelet. Hogy véleményüket figyelembe vették- e a jogalkotók, még nem derült ki. Hírek szerint október 1-ig jelent volna meg a szervátültetésekre vonatkozó új várólista rendelet, amely már az uniós elvárásoknak megfelelő szabályokat tartalmazta volna. A megjelenés késik, pedig Székely György, a Magyar Szervátültetések Országos Szövetégének elnöke szerint nagyon gyorsan szükség lenne rá. Mint mondta várólista eddig is volt, ám elavult. A jogszabály pusztán annak működési rendjét szabályozza, az újnak ezen túl kell lépnie, hogy biztosítékot jelentsen mind a betegek, mind a szakma számára. Véleménye szerint az új szabályozónak több, ma külön- külön jogszabályban megfogalmazott, a transzplantációval, a várólistával kapcsolatban álló rendelkezést kellene magában foglalnia. Székely György példákat is említett. Többek között elmondta, hogy a művese-állomá- sokon sebészeket és a kezelésben résztvevő más szakembereket is fel kellene kérni, hogy ellenőrizzék: a beteg szerepel-e a várólistán, s hogy egészségi állapota szerint alkalmas-e a transzplantációra. Dr. Kalmár Nagy Károly, a pécsi sebészeti klinika transzplantációs részlegének vezetője hasonló véleményen van. Ő is fontosnak látja, hogy a várólistára került betegeket más orvos csoportok képviselői is lássák, s kifejthessék véleményüket, hogy fizikális és egyéb szempontokat figyelembe véve értesítés esetén végrehajtható-e a szervátültetés. A pécsi klinika adjunktusa ismeri az új rendelet tervezetét, amely mint mondja az eddigi gyakorlatot foglalja jogi formába. A tervezet szerint lényeges változás, hogy a listára kerülésről bi- zóttság dönt. A nemzeti várólista regiohális elosztású lesz. A másfajta elosztási rendszer a régebben szervre várakozókat jobban szem előtt tartja. Kérdésre válaszolva kifejtette, hogy a várólista finanszírozásra vonatkozó szabályokat nem tartalmaz, a szervátültetésekre az anyagi források eddig is adottak voltak, s véleménye szerint az életmentő műtétek ezután sem a pénzen fognak múlni. PÁL ÁGNES Közgazdaságtan németül Kaposvár Németül tanulhatják a köz- gazdaságtant jövő évtől Kaposváron. A képzés feltételeit már megteremtette az iskola vezetése. A jövő tanévtől hatéves, német-magyar, két tannyelvű képzést indít a kaposvári közgazda- sági szakközépiskola. Az ebbe az osztályba jelentkezőknek semmiféle nyelvi előképzettségre nincs szükségük - tudtuk meg Ér- falvyné Ludvig Borbála igazgatóMély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SCHNETZ ANTAL életének 80. évében elhunyt. Temetése 2003. október 21-én, kedden 15 órakor lesz a váraljai temetőben. A gyászoló család tói. Az első év ugyanis a nyelvi előkészítés éve lesz, akkor a diákok heti 18 órában tanulják a németet. A következő négy évben a középiskolai anyagot sajátítják el, közülük néhány szakmai és közismereti tárgyat németül. Ezekből a tantárgyakból egyébként az ötödik év végén németül is érettségiznek. Azok a diákok, akik nem jelentkeznek felsőfokú oktatási intézménybe és a hatodik évfolyamot is elvégzik az iskolában, az érettségi mellé külkereskedelmi ügyintézői képesítést is kapnak. ■ Köszönetét mondunk a tüdőosztály orvosainak, ápolóinak, külön köszönet dr. Helf László főorvos úrnak, valamint az idegosztályon dolgozó Rózsikának, Györgyinek és Gizikének DALA GYÖRGY lelkiismeretes ápolásáért. Felesége és gyermekei Infarktus után: egyre több eséllyel Eredményes három év áll a pécsi szívcentrum mögött Az elmúlt három évben a szívinfarktusokat követő halálesetek száma mind a férfiak, mind a nők esetében mélyen az országos átlag alá csökkent a régiónkban. Ezt a legutóbbi országos kardiológiai kongresszuson dr. Németh Csaba, a szekszárdi kórház orvosigazgatója jelentette be. PÉCS - SZEKSZÁRD A pécsi szívcentrum három éves működését értékelő dr. Papp Lajos professzor elmondta, számára ma a legnagyobb öröm az, hogy olyan intézetet sikerült megteremteni Magyarországon, ahol a szívgyógyászati szakma minden ága megtalálható egyetlen intézet falain belül. Az eredmény: a szívbetegségek miatt bekövetkező halálesetek száma a régiónkban szembetűnően az országos átlag alá csökkent. Dr. Simor Tamás, a Szívgyógyászati Klinika igazgatóhelyettese koordinálta legutóbb házigazdaként azt a nemzetközi kongresz- szust, ahol a szívaritmiával és a pacemakerbeültetésekkel foglalkozó kardiológusok váltottak szót egymással, s ott is elhangzott, hogy a pécsi minta alapján kezdték meg a budapesti szívgyógyászatot átszervezni, sőt a többi régióból is érdeklődnek már. A tények önmagukért beszélnek. Nemcsak a szívműtétek növekvő tendenciája, hanem a Simor Tamás szerint a klinika nélkül e betegek többsége nagy valószínűséggel már meghalt volna. Meghal, mert nem műtik meg, mert nem kap időben pacemakert, vagy nem próbálják a szívaritmiát a modern eszközök segítségével szívkatéterrel meggyógyítani. A szenzációs statisztikai felismerés, amellyel a szekszárdi kardiológus kolléga szembesítette a szakmát, önmagáért beszél. Dr Németh Csaba a szívizom-elhalás területén vizsgálódva fedezte fel azt, hogy szívaritmia katéteres gyógyítása és a pacemaker-beültetések száma is azt mutatja, hogy a szívcentrum „rátalál” a betegekre. az elmúlt három évben mennyire lecsökkent a régióban a szívinfarktus utáni elhalálozás az országos arányokhoz képest. Hazánkban évente közel ötezren halnak meg infarktust követően a kórházi kezelés alatt vagy után. KOZMA FERENC SZÍVINFARKTUST KŐVETŐ KORHÁZI ELHALÁLOZÁSOK Szívsebészeti A Szívcentrum előtti 13,46 13,31 13,11 V, % % ■ SS ' A Szívcentrum átadását követően Országos adatok Régiós (Baranya, Tolna, Somogy) adatok b 1999 2000 2001 2002 1171 1065 Ebből szívműtét 548 1305 Ebből pacemaker „Egy létra ma már nem sokra elég” Kéményseprő-tanulóknak avattak tanműhelyt a pécsi Pollack Mihály Műszaki Szakközépiskola és Szakiskola épületében. A beruházás átadásán megjelent Hans-Günther Beyerstedt, az Európai Kéményseprőmesterek Szövetségének (ESCHFÖ) elnöke is, aki elmondta, hamarosan változnak az előírások az Európai Unióban. A mester beszélt szakmája és a szerencse kapcsolatáról is.- Hány kémény van jelenleg Európában?- Zavarba hoz. Pontosan nem tudom, mindenképpen több, mint százmillió, ebből Németországban tizennégymillió, Magyarországon pedig valamivel több, mint egymillió van.- Tudomásom szerint nagyszabású felmérést végeztek ezzel kapcsolatban legutóbb a szövetségben. Szeretnénk megismerni a tanulmány fontosabb részleteit, és az ebből adódó következtetéseket.- Valóban készült egy dokumentum, és ennek alapján alapvető változások is várhatók a kéménysepréssel összefüggő szolgáltatásoknál az EU-ban, így hamarosan Magyarországon is. A továbbiakban még pontosabb leírások szabályozzák majd az épületek hatékony energiafelhasználását, a jobb hőszigetelés lehetőségét, és mindezekhez a kémények segítségét.- Konkrétabb feladatok is lehetnek a közeljövőben?- Természetesen, 2006-ig kap valamennyi tagországunk haladékot arra, hogy pontosan jelezze az épületek, házak tetőzetének, ablakainak és falainak hőáteresztő képességét, egy olyan értékszám alapján, amelyet valameny- nyi esetben be kell tartani.- Gondolom, ez nemcsak az újonnan épült házakra lesz érvényes.- Olyannyira nem, hogy legkésőbb az említett időpontig a korábban elkészült bármely épületről úgynevezett energiaigazolványt is ki kell állítani akkor, ha eladják azokat. A szakemberek által felmért állapot elsősorban az adott építmény károsanyag-kibo- csátását, és más, az energiatakarékossággal összefüggő mutatóit regisztrálják.- Lesznek ennek a kívülállók számára is látható jelei 1- Igen, 2006-ig valamennyi házra kihelyezünk egy matricát, amely mutatja, hogy az adott épületnek milyen a hőszigetelési foka. A piros rosszat jelent majd", a sárga elfogadhatót, a zöld színű pedig jót.- A feladat ellátásához rengeteg ember kell. Németországban sokan akarnak kéményseprők lenni?- Nincs létszámgondunk, ráadásul színesedik a szakma, hiszen az országban dolgozó szakemberek több, mint tíz százaléka nő.- Jól keresnek?- Nézze; ma már egy kéményseprő nem létrával járó, és onnan tisztogató ember, hanem komoly technikai tudással kell, hogy rendelkezzen. Mérőműszerekkel jár, és részt vesz a kémények tervezésében is. Egyébként pedig Európában a kéményseprők az átlagos szakmunkásoknál valamivel jobban keresnek;, , nem csoda, hogy a nemrégiben indított, és valószínűleg Magyarországon is hamarosan bevezetésre kerülő felnőtt- oktatásainkon is egyre többen vannak.- Akkor, ha valaki ezt a szakmát választja, szerencséje van.- Persze, arra céloz, hogy a kéményseprő és a szerencse mindig együtt jár. Ez így van az Európai Unió valamennyi országában. A középkortól eredeztethető ez a társítás, amikor a városokban és kisebb településeken keletkező tüzek túlnyomó többségét a kéményeket eltömedékelő korom okozta. Ezért, ha meglátták a kéményseprőt, azonnal úgy érezték, szerencséjük lehet a jövőben, és vagy meglapogatták a vállát, vagy - országtól függően - saját gombjukat vagy a gallérjukat nyálazták meg. ___________________ BOZStK LÁSZLÓ Ha ns-Günther Beyerstedt 1948-ban született Braun- schweigben. Németországban épületgépész szakon végzett, mérnökként egyetemi diplomával rendelkezik. 2002 óta az Europäischen Schron- steinfegermeister-Föderation (ESCHFÖ) és az NSZK Kéményseprők Ipartestületének is elnöke, korábban is a szervezetnél dolgozott különböző vezető beosztásokban. Nős, hobbija az utazás. Ön a legjobb? Nagy múltú, Magyarországi értékesítési területén kiemelkedő eredményeket elérő kereskedelmi cégünk kínálja az alábbi munkalehetőségeket • autófényező ■ gépkocsi értékesítő • adminisztrátor • alkatrész raktáros ■ takarítónő Amennyiben Ön: ■ rugalmas problémamegoldó és kiváló szervezőkészséggel, • „B” kategóriás jogosítvánnyal rendelkezik (kivétel takarítónő) • magas fokon kreatív Jelentkezzen nálunk személyesen 2003.október 22.-én 14.00 -18.00 óra Között: Szekszárd, Pásztor u.2. Gemenc Autó Centrum Kft. Amit kínálunk: • magas teljesítményhez és munkabíráshoz illeszkedő jövedelem, ■ legkorszerűbb informatikai és kommunikációs háttér, ■ hosszútávú fejlődést szolgáló képzések támogatása. ...mert nekünk a legjobbra van szükségünk! MADOCSARA Kézbesítő munkatársat keresünk A TOLNAI NÉPÚJSÁG KÉZBESÍTÉSÉRE Díjazás: teljesítményarányos darabdíj ÉRDEKLŐDNI: Rácz Tibor •X A Tolnai Népújság szolgáltatása a lakosság részére TISZTELT HIRDETŐM! * A Tolnai Népújságba hirdetései iwzvetf erail levélből is elküldheti. írja a fnegrcodeláajjra a hirdetés szövegét - egy betűi, írásjelét egy kockába la szavak között egy-egr kódút kérünk kilwftuil! A sorok elé írtak a térdet« fizetendő diát. Jeligés hirdetés esetén a jeligéd! plusz 100 Ft. A pénzfeladást igazoló szelvényt, valamint a kitöltött és az újságol tóvágott megrendelőlapot küldje el antünkre APRÓHIRDETÉS megjelöléssel. Címünk: ÁS-fi? Kiadói Kft Tolna Megyei Irodája. 7111 Szekszárd, liszt Ferenc tér 3., Telefon: 74/511-534, W/511-540 X LAKOSSÁGI APRÓIIIRDF.TFS-MLGRLNDLLOI.AP (I .akossági: adásvétel, ingatlan, állási keres, kársat keres.) Megrendelem Önöknél a/, alábbi szövegű apróhirdetés megjelentetését: 290 Ft 580 Ft 870 Ft 1160 Ft 1450 Ft Feladó neve: Lakcíme:. A fenii apróhirdetés meg] el emelését - a kedvezmények figyelembevételével - még megrendelem a Tolnai Népújságban □ szombati ráadás +2011 Ft Tolnai Népújság [] Vasárnap Reggel +375 Ft Tolnai Népújság D GRÁTISZ (hirdetési újság) +200 Ft Tolnai Népújság [] internetes oldalán hetente 100,-Ft Kérem a TFMPO apróhirdetési lapban hirdetésemet elhelyezni Q alkalommal (I alrosság resrérc 25 szóig ingyenes) Kérjük, x-szel jelölje azl a lapot, amelyben a/ apróhirdetéséi szerelné meg megjelentetni A esekken befizetésre kerülő összeg az. Ön áhal megelölt kedvezményes megjelentetések összegével értendő. ft } 1