Tolnai Népújság, 2003. október (14. évfolyam, 229-254. szám)
2003-10-02 / 230. szám
7. OLDAL i:. liliom 2003. Október 2., csütörtök MEGYEI TÜKÖR Újabb csatorna kellene hozzá Tolna megyében egyelőre nem lesz HB02 Tolna megye Az ország néhány körzetében már fogható a HB02, de Tolna megyében egyelőre nem. A kábelszolgáltatást végző helyi vállalkozók szerint sokba kerülne egy újabb csatorna kiépítése és az érdeklődés is csökkent a mozicsatorna iránt. A szomszédos Baranya megyében már fogható az HB02, bár ez nem minden előfizetőre igaz. A UPC pécsi ügyfelei közül az elmúlt napokban többen is kifogásolták, hogy az HBO-ra előfizetők közül csak azok foghatják a szeptember elején indult HB02- t, akik rendelkeznek konverterrel, vagyis a kábelszolgáltató csak azoknak biztosítja a vételt, akik a magasabb díjú, úgynevezett családi és aktív programok előfizetői. Ott, ahol az HB02-t is fogni lehet, egy lakáson belül több konverter is kell, annyi, ahány tévé van, mely havi újabb kétezer forintokat jelent a családoknak. Tolna megyében két vállalkozás - a szekszárdi Tarr Kft. és a bonyhádi Szignál Kábeltévé Kft. - közvetíti az HBO csatornát. Ifjabb Tarr János kérdésünkre elmondta, nincs és kicsi az esélye annak is, hogy a jövőben lesz HB02 csatorna. Ennek az az oka, hogy a már meglévő mellé egy újabb csatornát kellene kódolttá tenni, melynek önköltségi ára 40 millió forint körül van. (Az HBO magát a beruházást nem támogatja.) A számítások szerint az HB02 nem hozna annyi előfizetőt mely fedezné az újabb befektetés költségét. Ráadásul az új mozicsatoma nem kínál új filmeket, az HBO-n sugárzott programok „futnának” itt is, csak más sorrendben. A vállalkozó azt is elmondta, amikor 1993 októberében elindították a mozicsatornát, akkor a lakosság körében akkora volt az érdeklődés, hogy az előfizetők 49 százaléka igényelte az HBO-t, mára ez az arány (nyü- ván ennek anyagi okai is vannak) 10 százalékra esett vissza. Tarr János elmondta, az HB02-vel kapcsolatos tárgyalásokat továbbra is folytatnak még a UPC-vel, de egyelőre úgy tűnik, kicsi az esély arra, hogy elfogadható megállapodás születik. MAUTHNER Őszi fesztivál, tizenkettedszer Művészet, hagyományok, sport, szórakozás Újdombóvár Az előző évekhez hasonlóan ismét a művészet, a hagyományőrzés, a sport és a szórakozás játssza majd a főszerepet a pénteken és szombaton immáron tizenkettedik alkalommal megrendezendő őszi fesztiválon. A József Attila Általános Művelődési Központ ezúttal is gazdag programmal várja a településrész lakóit és a város egyik legjelentősebb kulturális rendezvényének vendégeit. Péntek délután fél ötkor a galériában F. Bodó Imre helytörténész nyitja meg Papp László festőművész kiállítását, majd az oktatási intézmény udvarán felállított sátorban táncosok és kötélugrók tartanak bemutatót, azután öt rockegyüttes - a Borvirág, az Incydens, a Negathyw Hozzáállás, a Hátsó Ajtó és Flash - ad koncertet. Másnap reggel a zenés ébresztőt követően kézművesek vására kezdődik a III. utcában, az iskolában pedig játszóház, sportvetélkedő és főzőverseny lesz. A szabadtéri színpadon délelőtt tíz órától előbb a Hangoló Gyermekszínház tagjai, majd tornászok, néptáncosok, hagyományőrző énekesek és zenészek szórakoztatják a közönséget. Délután kettőkor a körforgalomnál lévő katolikus templomtól indul a szüreti menet, a diákok szépen feldíszített hintókon és fogatokon végigvonulnak Újdombóvár utcáin. A szőlő és bor ünnepének estéjén látványos tűzijátékkal és két bállal zárul a várhatóan több ezer helyi és környékbeli érdeklődőt vonzó program.-GRKorunk betegsége: allergia, asztma Jelentősen javítható a betegek életminősége Évek óta folyamatosan nő az allergiás és asztmás betegek száma, egyre több a környezeti allergén. Jelenleg 2500 allergiás, 887 allergiás asztmás és 477 asztmás beteget tartanak nyilván a megyei tüdőgondozó intézetben. Tolna megye Egyértelműen civilizációs betegségnek tekinthető az allergia és az asztma. Az ipar fejlődése, a nagyvárosok kialakulásának „ho- zadéka”, korunk betegsége. Régen a fertőző betegségek voltak a jellemzők, a nagy, pusztító járványok. Az allergia ilyen szempontból nem olyan veszélyes, ebbe szerencsére nagyon ritkán halnak bele a páciensek. Az allergiás betegek ma már komoly egészség- ügyi problémát jelentenek a legtöbb fejlett, iparosodott országban. Az allergiás tünetek kialakulásában a genetikai tényezők szerepe jól ismert, de a környezeti hatások szintén nagyon fontosak. A Európai közösségen belül több allergológia társaság rábírta kormányát, hogy kezdjenek el foglalkozni a növekvő allergiás megbetegedések problémájával. E betegségek nagy terhet rónak az egyénre, a családra, a társadalomra, az egészségügyre egyaránt, melyet az életminőség és a termelékenység csökkenésén és az egészség- ügyi ellátás költségein lehet lemérni. Mit tehetünk, hogyan védekezhetünk? Már a legelső életévekben megjelennek a tünetek annál a gyereknél, amelynek hajlama van erre - tudtuk meg dr. Gagyi Emma megyei tüdőgondozó főorvostól. Á cél a betegség kialakulásának késleltetése, ameddig csak lehet. Az iskolai hiányzások, a munkából való kimaradás jó mutatószámot adnak a betegség társadalmi hatásának felméréshez. Bizonyított, hogy az allergiás gyermekek teljesítménye gyengébb, mint egészséges iskolatársaiké. Ennek oka a hiányzások mellett a gyógyszerek betegre való hatásában keresendő. A legtöbb allergiás gyermek felnőtt korában is allergiás tüneteket mutat. Magyarországon az asztam előfordulási gyakorisága 3 százalék, ma mintegy 70 ezer gyermek asztmás, amit azt jelenti, hogy 130-140 ezer szülő számára az asztma nap mint nap potenciális veszélyforrás. A betegség jól kezelhető, szinten tartható. Ehhez azonban rendszeres szakorvosi ellenőrzésre van szükség, a gyógyszerek pontos beállítására, a beteg részéről pedig alkalmazásuk szabályainak nagyon precíz betartására. Az allergiát lehet és kell is kezelni a kivizsgálást követően tablettával, orrspray-vel, szemcseppel. Ha fölállították a diagnózist és megszabták a terápiát, a szakorvos javaslatára lényegesen olcsóbban juthat gyógyszerhez a szénanáthás beteg. Az allergia olykor átmehet asztmába, illetve azzal párhuzamosan is jelentkezhet. Az asztma egyébként sokkal súlyosabb tüneteket produkál, különböző fokozatai vannak az egészen enyhétől a súlyosig, kezelése ehhez igazodik. Az asztmás panaszokat a tüdőgondozóban vagy a tüdőosztályon vizsgálják ki. A gyermekkori asztma kinőhető, de van akit élete végéig elkísér a betegség. Az asztmát gyógyszeresen kezelik, de adott esetben a betegeket szanatóriumi gyógykezelésre utalják. Az allergiáról Az első adatok a betegségről i. e. 3000 tájáról származnak. Menes fáraó feltehetően rovarméreg allergia következtében halt meg a Nílus folyó partján. Szerencsére az allergológia - nem utolsó sorban az allergiások számának ugrásszerű növekedése miatt - az utóbbi években nagyon sokat fejlődött. Aki szenved a szénanáthától, először is vizsgáltassa ki, pontosan milyen növény pollenjére allergiás. Kiváló készítmények állnak a betegek rendelkezésére, amelyek szinte teljes tünetmentességet biztosítanak, ezen gyógyszerek nagy részére pedig 90 százalékos a tb-támoga- tottság. Az allergia tünetei:- ormyálkahártya duzzanat- orrdugulás- vízszerű orrfolyás- orrviszketés- torok viszketés- szemviszketés Az asztma tünetei:- rohamokban jelentkező nehéz légzés- rohamokban jelentkező köhögés- köpet ürítés (tapadós, sűrű, nyákos) enyhétől a súlyosig A főorvosnő azt tanácsolja, hogy feltétlenül forduljon szakorvoshoz az, aki észleli magán a szénanátha tüneteit - mert az allergiából, ha nem kezelik, gyakran alakulhat ki a súlyosabb asztma. _______________venter Kö zösségfejlesztés romák körében A váraljai cigányok nyitottak a kezdeményezésre A Magyar Vöröskereszt közösségfejlesztő programjához Tolna megye is csatlakozott. A váraljai önkormányzattal karöltve a roma lakosság számára teremtenek olyan lehetőséget, amellyel a résztvevők saját élethelyzetük átgondolására, javítására válhatnak képessé. Tolna megye A Magyar Vöröskereszt „Aktív Részvételen Alapuló Szükségletfelmérés” (ARASZ) elnevezéssel három észak-magyarországi megyében kísérletet indított, amely tulajdonképpen egy közösségfejlesztő program. Magában rejti az egészségügyi és szociális változások lehetőségét. Eredményeképpen a projekt nemzetközivé fejlődött. A Norvég Vöröskereszt és a brit nagykövetség segítségével új közösségek finanszírozására nyílt lehetőség, újabb megyék csatlakozhattak, köztük a Magyar Vöröskereszt Tolna Megyei Szervezete. Martin János, a szervezet vezetője elmondta, hogy a programot Váralján valósítják meg a roma lakosság körében, több szakaszban. Nagyon fontosnak tartotta, hogy az előkészítés során jó partnerre találtak a váraljai ön- kormányzatban, s a rendkívül rossz körülmények között élő cigány lakosság is nyitottnak mutatkozott a kezdeményezésre. Két képviselőjük, és a koordinátor szerepét betöltő bonyhádi vöröskeresztes csoport vezetője olyan képzésen vesznek részt, amelyen felkészítik őket a közösségfejlesztésre. A program során olyan eszközöket igyekeznek a résztvevők kezébe adni, amelyekkel kifejezhetik és elemezhetik életkörülményeiket, megtervezhetik és meg is valósíthatják helyzetük javítását. A tervezési folyamatot és a programot, a csoportnak teljes mértékben magának kell megvalósítania. A területi Vöröskereszt szerepe a koordinálás és támogatás, nem a megvalósítás. Filczinger Ágnes, Váralja polgár- mestere úgy nyilatkozott, hogy örül a programnak. Reméli, hogy a sokszor nem egy felé haladó váraljai cigányságot a közösség- fejlesztés felkészíti az együtt gondolkodásra, s arra, hogy igényeiket, elvárásaikat és önmaguk érdekében saját feladataikat meg tudják majd fogalmazni. -pálprót keres? A lapban megjelenő apróhirdetéseket kereshető formában, rovatonkónti csoportosításban, jóval gyorsabban megtalálja. Hirdessen - az első napon ingyen, egy hétre pedig csak 8o Ft + ÁFA-ért ro. tempó HIRDETESSZERVEZOT keres Tolna megye területére. Feladata: Az ideális pályázó: Amit nyújtunk:- új piacok megszervezése- üzletkötési stratégiák megvalósítása- jó kommunkációs és problémamegoldó készséggel rendelkezik-pozitív gondolkodású, kitartó, ambiciózus egyéniség- korszerű munkakörülmények -multinacionális cég háttere -próbaidő alatt fix bért biztosítunk A pályázatot „Tempó” jeligére várjuk az alábbi címre: TOLNAI NÉPÚJSÁG 7100 Szekszárd Liszt F. tér 3. 2003 október 10-ig. po A Tnln rai Mánnicán tisztelt hirdetőnk! *» t Ullldl FI ti Li J A Tolnai Népújságba hirdetését közvetlenül levélben is elküldheti. | ' * | . ' íria a megrendelölanra a hirdetés szöveíét - e£v betűt írásielet eíi kockába la szavak között eív-eév SZOiqaiiaiaSa kockát kérünk kihagyni)! A sorok elé írtuk a hirdetés fizetendő díját. Jeligés hirdetés esetén a ieligedíi II . , , plusz 100 Ft A pénzfeladást igazoló szelvényt, valamint a kitöltött és az újságból kivágott megrendelőlapot 3 laKOSSaq FGSZGTG küldje el címünkre APRÓHIRDETÉS megjelöléssel. Címünk: AS-M Kiadói Kft Tolna Megyei Irodája, "v. o 7100 Szekszárd, liszt Ferenc tér 3., Telefon: 74/511-534,74/511-540 ^ o LAKOSSÁGI APRÓHIRDETÉS-MEGRENDELŐLAP (Lakossági: adásvétel, ingatlan, állást keres, társat keres.) Megrendelem Önöknél az alábbi szövegű apróhirdetés megjelentetését: 290 Ft 580 Ft 870 Ft 1160 Ft 1450 Ft Feladó neve: ..................................................................................................................................................................................................... Lakcíme:.......................................................................................................................................................................................................... A fenti apróhirdetés megjelentetését - a kedvezmények figyelembevételével - még megrendelem a Tolnai Népújságban Tolnai Népújság Tolnai Népújság Tolnai Népújság □ szombati ráadás Q Vasárnap Reggel GRÁTISZ (hirdetési újság) Q internetes oldalán +200 Ft +375 Ft +200 Ft hetente 100,-Ft Kérem a TEMPÓ apróhirdetési lapban hirdetésemet elhelyezni [] alkalommal. (Lakosság részére 25 szóig ingyenes) Kérjük, x-szel jelölje azt a lapot, amelyben az apróhirdetését szeretné még megjelentetni. A csekken befizetésre kerülő összeg az Ön által megjelölt kedvezményes megjelentetések összegével értendő. -u 2*