Tolnai Népújság, 2003. október (14. évfolyam, 229-254. szám)

2003-10-02 / 230. szám

4. OLDAL MEGYEI TŰKOR 2003. Október 2., csütörtök 1 Krízis: nem áll meg a színház ajtajánál Interjú Lutz Hillmann igazgatóval, a bautzeni Volkstheater vezetőjével Színművészként kezdte, rendezőként folytatta, jelenleg pedig igazgató. Lutz Hillmann, a bautzeni Német-Szorb Népszínház direktora ezzel együtt maga is bemutatkozott a Művészet (Kunst) című darabban, melyet kedden este tűzött műsorára a szekszárdi Deutsche Bühne Ungarn. Lutz Hillmann a ven­dégjáték alkalmából nyilatkozott lapunknak.- Milyen művészi előéletet mond­hat magáénak?- Színművészetet Lipcsében ta­nultam, azután Drezdába, majd Bautzenbe mentem, ahol tizenkét éven át nemcsak szerepeket formál­tam, hanem rendeztem is. Bautzenben lettem igazgató 1998- ban.- Voltak rendezői ambíciói szín­művészként?- Igen, még nem is tanultam, amikor már egy amatőr színjátszó csoportban rendeztem.- A mindent lépésről-lépésre el­magyarázó, avagy a megformálás­ban szabad kezet adó rendező a pél­daképe?- Egyáltalán nem tudom elvisel­ni, ha valaki nagyon irányítani akar. A színész számára persze nem árt felvázolni egyfajta koncepciót, de ezután lehetőleg teret kell adni a já­ték örömének.- Mint rendező, gondolt arra, Medinai Szüreti Napok Medina Ma, csütörtökön délelőtt, kistérségi óvodás mesemon­dó versennyel kezdődik a hagyományos Medinai Szü­reti Napok rendezvénysoro­zata. Holnap délelőtt a kisiskolás­ok versmondó versenyére kerül sor. Szombaton 13 órakor kez­dődik a szüreti felvonulás, majd a folklór műsor a művelődési ház udvarán, nagyszentmiklósi (romániai szerb), csikőstőttösi (német), szedresi (roma), kakasdi (székely), pörbölyi (magyar), medinai (szerb) tánc­csoportok és a medinai ovisok közreműködésével. Este nyolc­tól szüreti bálba várják a mulat­ni vágyókat. Vasárnap déltájban hagyományos ételek kóstolója lesz, 14 órától pedig zenés mű­sorok - tárogató (Kovács György), hegedű (Szabó Sándor és Szabó Dóra), Tücsök Klub, Bartina zenekar - szórakoztat­ják a közönséget. Vasárnap dél­után lesz a tombolasorsolás is, amelynek fődíja kétszemélyes tunéziai üdülés. A rendezvény ideje alatt a kéz­műves házban Beda László fest­ményei, a medinai Kőszegi test­vérek népi hangszerei és Godó Piroska szőttesei is láthatók. A rendezők minden érdeklődőt szeretettel várnak Medinára. hogy jó lenne egyszer igazgatóként is kipróbálnia saját magát?- Egyáltalán nem, hiszen nagyon jó igazgatók működtek a bautzeni színház élén. Nem is gondoltam volna, hogy én ilyesmire képes va­gyok. Elsőre csak időlegesen vállal­tam az igazgatói megbízatást, azu­tán a volt megyei elnök, Horst Gallert rábeszélésére mondtam vég­leges igent.- A Deutsch-Sorbische Volks-the- ater, mint kétnyelvű színház, mi­lyen sajátos gondokkal küzd?- Mint valamennyi színháznak, nekünk is állandóan takarékoskod­nunk kell. Ezt főleg úgy tudjuk elér­ni, hogy kevesebbet játszunk. Mind a német, mind a szorb nemzetisé­get képviselő közönség előtt.-A bautzeni színház, kétnyelvű­sége miatt is, óhatatlanul fokozott kulturális missziót, sőt, talán politi­kai missziót is betölt. Azt hihet­nénk, hogy a német állam erre az Lutz Hillmann (a kép jobb szélén) a Szekszárdon is bemutatott Művészet című da­rabban intézményre nem sajnálja a pénzt...- Támogat bennünket az állam, de egyre kevesebb pénzzel. Né­metországban jelenleg súlyos a szociális krízis. A juttatások kifize­tése után a kultúrára alig marad va­lami. Ez még akkor is így van, ha a mi színházunk folyamatosan a csúcson van, kihasználtságunk nyolcvanhárom százalékos. Sajnos nincs okunk az optimizmusra, a következő évben kilencszázezer eurót (kb. kétszázharmincöt millió forintot - a szerk.) kell megspórol­nunk.- Mármint Bautzen városának?- Dehogy, a színháznak. Német­országban egészen mások, sokkal magasabbak a költségek, mint Ma­gyarországon. Színházunk évente hatmillió euró támogatást kap. Eb­ből kell most lefaragnunk.- Ami a megszorításokat illeti, nálunk, Magyarországon is hasonló a helyzet, bár ez nyilván nem vi­gasztalja önt.- Igen, ez így van, _______-szá­Először kér, aztán utasít Egy határozott nő a férfiak között Fegyelmezett, becsületes mun­kát kíván minden munkatár­sától az új városi rendőrkapi­tány. Szekszárd Beiktatták tegnap dr. Törökné dr. Kaszás Rozália alezredest, Szek­szárd Megyei Jogú Város rendőr- kapitányát, aki ez előtt vizsgálati osztályvezetőként kapitányhe­lyettes, majd megbízott városi kapitány volt.- Ez a munka biztosan más lesz mint az eddigi, hiszen a vizsgálati tevékenység nagy részben „aktá­zás”. Nyilván sok protokoll felada­tom is lesz, olyan rendezvényekre kell eljárnom, amelyeken a kapi­tányságot képviselem. Eddig bűn­ügyes voltam, tehát az is új felada­tot jelent, hogy a közrendvédelmi területre is oda kell figyelnem.- Milyen a nemek aránya a ka­pitányságon?- Főként a közalkalmazottak nők, a hivatásos állományban 10­15-en dolgozhatnak. A kapitány­ságon 159-en vagyunk, a többsé­gük természetesen férfi. Amikor 1981-ben Keszthelyen beléptem a rendőrséghez, bűnügyi területen még egyetlen nő voltam Zala me­gyében. A megyei főkapitányság személyzeti osztályvezetője azt mondta, ezt a munkát egy nő nem képes ellátni, pedig ifjúság- védelmi területen kezdtem. Úgy látszik, nemTett igaza.- Mi az, amin mindenképpen változtatni szeretne?- Bár úgy tűnhet, mintha nem lennék katonás típus, de a lánya­im, a családom is azt mondja, hogy valójában nagyon szigorú va­gyok. Az eddiginél nagyobb, a for­mákban is megnyilvánuló fegyel­met szeretnék elérni a kapitánysá­gon, vonatkozik ez a munkaidő betartásá­ra és a szakmai mun­kára is. Nem nagy változtatásokra gon­dolok, azt szeretném elérni, hogy kivétel Dr. Törökné dr. Kaszás Rozália 1957. november 9-én született Várpalotán. A szek­szárdi Garay Gimnáziumban érettségizett, az egyetemet Sze­geden végezte, jogi szakvizsgája van, gazdasági szakjogász. Hobbija a család, a kert, az olvasás, és a zene. Férjezett, idősebb lányuk szülei példáját követve másodéves joghallga­tó, a kisebb negyedikes gimnazista. nélkül mindenki becsületesen, lekiismeretesen dolgozzon, a la­kosság jobb megelégedésére. A szakmában máig elért jó színvo­nallal sem elégedhetünk meg, mert ha ezt tesszük, egy idő után rutinná válik az egész tevékenysé­günk A mércét fokozatosan, de fo­lyamatosan mind magasabbra kell emelni. A becsületes szót azért hangsúlyoznám, mert korrupció itt nem ütheti fel a fejét. Ha valaki­ről ilyesmi kiderül, az illető addig volt rendőr. Nem tűröm az intri­kát, utálom a pletykát, ezek min­dig a munka rovására ménnek.- Ezután hogyan szólítják majd a munkatársai?- Akikkel eddig együtt dolgoz­tam, a vizsgálók Rózsának hívnak ezután is. Ezt már megbeszéltük. Az alezredes asszony, vagy a főnök megszólítás éppúgy furcsa a számomra, mint a kapitány asszony. Elfogad­nám, ha a szervezet is elfo­gadja, hogy szólítsanak egy­szerűen Rózsának. Már ré­gen kialakítottam magam körül egy bizonyos távolsá­got, amit a munkahelyen senki sem léphet át. Eddig sem volt velem soha senki tiszte­letlen, attól sem lesz, ha városi ka­pitányként is a nevemen szólít. Azon sem szeretnék változtatni, hogy először kérek, s csak ha így nem megy, akkor utasítok. IHAROSI IBOLYA Eladni, vagy bérbe adni? A szekszárdi vízmű működtetésének jövője Szekszárd Úgy kell megoldani a szek­szárdi vízmű működtetését, hogy a benne lévő tartalékok a város polgárainak érdekeit szolgálják. A döntés elhúzódá­sa is pénzbe kerül, mondta Né­meth Zoltán alpolgármester. Már többször, több szempontból szó eset a szekszárdi közgyű­lésben a vízmű mű­ködtetésének jövőjé­ről. Az előző önkor­mányzati ciklusban is tervezték a részle­ges privatizációt, majd a költségvetés rendbetétele kapcsán ismét felmerült, hogy ne csak ingatlanokat adjanak el. Leg­utóbb önálló napirendként, nyil­vános ülésen szerepelt a téma, de aztán zárt ülésen tárgyaltak arról. Még az előző ciklusban megbíztak egy céget, hogy tegyenek javasla­tot a privatizációs technikákra, a vízmű, valamint a város kapcsola­tainak szabályozására, a közszol­gáltatási szerződés és az árképlet tartalmára. Tegnap a cég képvise­lőjével kötetlen formában vitatták meg a témát a közgyűlés azon tag­jai, akik elmentek erre a szakmai megbeszélése. Előtte kérdeztük meg Németh Zoltán alpolgármestert, hogy mi is ennek a bonyolultnak tűnő tör­ténetnek a lényege.- Meggyőződésem, hogy a víz­mű nem megfelelő hatékonyság­gal működik. Tíz- tizenkét év ta­pasztalatai alapján állítom, hogy jelentős tartalékok vannak még a cégben. Az a cél, hogy ezeket a tartalékokat használja ki a város a polgárai javára. Mint az alpolgármester el­mondta, ennek többféle techniká­ja lehetséges. Az egyik, hogy a közgyűlés által kinevezett igazgatótól várja el a tarta­lékok feltárását. A követke­ző megoldás, hogy átadják a vízmű működtetését más­nak, azzal, hogy hajtsa vég­re a szükséges változtatáso­kat. Utóbbinak háromféle módja is lehetséges. Az el­ső, hogy a közgyűlés eladja a céget, s a bevételt használja fel. A második az, ami az Alisca Ónix­nál történt, nevezetesen, hogy a kisebbségi résztulajdont adták el, de managment-jogokkal együtt, így a kinevezett új igazgató a saját érdekében megtalálta a tartaléko­kat. A harmadik az Alfa Nova tí­pusú konstrukció, melynek során nem adtak el vagyont, csak a mű­ködtetés jogát. A döntés elhúzódása a város­nak pénzbe kerül. Németh Zol­tán szerint évi 50 - 100 milliós nagyságrendű megtakarításról van szó, ami egy ciklus alatt már negyedmilliárd forint. Ez az ösz- szeg megoldaná a város költség- vetési problémáinak egy részét, vagy szolgálhatná a vízmű továb­bi korszerűsítését, illetve az árak csökkentését. IHAROSI IBOLYA Új kút, kevesebb helypénz Erőteljes nyelvi és informatikai képzés A II. Géza Gimnáziumban nulladik évfolyam indításá­ról, a piaci helypénz csökken­téséről határoztak a bátaszé- ki városatyák. Jövő évre pe­dig új kúttal gazdagodhat a település. Bátaszék A város önkormányza­ti testületének határo­zata alapján a 2004/2005-ös tanév­ben a II. Géza Gimná­ziumban úgynevezett nulladik évfolyammal bővített hagyományos gimnáziu­mi osztály indul. A nulladik osz­tályban erőteljes nyelvi és infor­matikai képzést kapnak a diá­kok, akik így nagyobb hatékony­sággal juthatnak el és sikereseb­ben szerepelhetnek az érettségi vizsgán. Tájékoztató hangzott el a tes­tületi ülésen, amely szerint a jö­vő évben új kutat helyeznek üzembe, amelytől az ivóvízháló­zat nyomás- és vízmennyiség vi­szonyainak javulását várják. A képviselők úgy határoztak, hogy tovább szűkítik a város te­rületén az ideiglenes kommuná­lis hulladékgyűjtő helyek szá­mát. Két helyszínen, a Zentai úton és a Vörösmarty utcában maradnak üzemben ideiglenes lerakók, amelyeknek viszont ja­vítják a technikai állapo­tát. A testület nem titkolt célja, hogy hagyomá­nyos szemétgyűjtő edé­nyek (kukák) vásárlásá­ra és alkalmazására ösz­tönözze a lakosságot, annál is inkább, mert Bátaszéken a lakossági szemétszállítás ingyenes. A testület módosította a helyi adórendeletet is, mégpedig azért, mert úgy döntöttek, mérséklik a piaci úgynevezett helypénz mér­tékét. A piaci árusoknak ezentúl alkalmanként 3 ezer forint he­lyett 1 ezer forintot kell fizetniük. A döntéssel a testület reményei szerint szélesebb kínálatra és magasabb szolgáltatási színvo­nalra számíthatnak a bátaszéki piac vásárlói. VENTER Titoktartási kötelezettség: itt-ott zavar Tolna megye A hivatalos tájékoztatások szerint az idei tanévtől bevezetett pedagógusi titoktartási kötelezettség nem okozott különö­sebb problémát. Egyes tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy sokan még nem tudják pontosan, valójában mit is jelent az új rendelkezés, ez pedig néhol zavart okoz. rül, hogy a szülői félelmek nagy ré­sze alaptalan. Először is: a titoktartási kötelezett­ség azokra az adatokra nem vonatko­zik, amelyek a törvény alapján „kezel­hetőek” az adott intézményben, azaz továbbíthatók. Ezek közé tartoznak ter­mészetesen a tanulói jogviszonnyal összefüggő adatok, így a magatartás­sal, a szolgalommal, az osztályzással, a vizsgákkal kapcsolatos, valamint a ta­nulói fegyelmi és kártérítési ügyekre, a tanulói balesetekre vonatkozó informá­ciók is. A fentebb leírt példánál marad­va: ha a gyereket osztályfőnöke „füve- zésen” éri az osztálykiránduláson, az nem bizalmas információ, hiszen dro­A titoktartási kötelezettséget a köz­vélemény egy része úgy értelmezi, hogy a pedagógus nem mondhatja el a szülőnek többek között, ha a gyerek valami rossz dologba keve­redett, például drogozáson érték az osztálykiránduláson. Az ezzel kapcsolatos jogszabály, mint általában minden jogi szöveg, valóban nem tartozik a legköny- nyebb olvasmányok közé, ám az Oktatási Minisztérium által a titok- tartási kötelezettségre vonatkozó rendelkezések értelmezéséhez ki­adott tájékoztatóból világosan kide­gozni tilos, ez fegyelmi eljárást von ma­ga után. Viszont bizalmas információ­ról van szó akkor, ha a tanuló saját ma­ga kér tanácsot pedagógusától, mert például szeretne leszokni a káros szen­vedélyéről. A tanárnak ilyenkor el kell döntenie, hogy mi a legjobb megoldás, a szülővel közösen, vagy a szülő nélkül kell-e orvosolni a problémát. Adott esetben a gyerekkel el kell mennie a szülői házba, hogy ne ő, hanem jelen­létében a gyermek mondja el a pedagó­gussal közölteket szüleinek is. Fontos tudni, hogy a törvény sze­rint a gyermek jogosult arra (írásbe­li hozzájárulással), hogy a pedagó­gust feloldozza a titoktartási kötele­zettség alól. (Érvénytelen viszont az olyan nyilatkozat, amelyben az is­kola az egész tanévre, előre nyilat­koztatja a gyerekeket a titoktartási kötelezettség feloldása alól, és a nyi­latkozatot a szülőkkel is aláíratja.) A törvény azonban lehetőséget ad arra, hogy a tanuló tizennégy éves kora alatt - mivel ekkor a gyer­mek még nem feltétlenül képes fe­lelősen dönteni - a pedagógus bi­zalmas információt felhatalmazás nélkül is átadjon a gyerekről, bizo­nyos feltételek mellett. Szintén nem kell az érintett beleegyezése, ha a gyerek veszélyhelyzetbe kerül. Az általunk megkérdezett Tolna megyei iskolák vezetői zömében úgy nyilatkoztak, hogy intézmé­nyükben nem okozott problémát az új rendelkezés. Van azonban olyan hely is, ahol elismerték, hogy - elsősorban információhiányból adódóan - zavart tapasztaltak. Emi­att több iskolában tervezik a szülők minél előbbi tájékoztatását, van, ahol szakértőt kémek fel a jogsza­bály értelmezésére. S.ZS.-P.A.-R.G.-T.F. ÉVNYITÓ ES BÚCSÚZTATÓ. A Gábor Dénes Főiskola szekszárdi konzultációs központja tanévnyitó ünnepségét Szekszárdon- a Mű­vészetek Házában tartották. Ez alkalommal búcsúztatták a tavalyi tanévben diplomázott hallgatókat is. _________________________■ i

Next

/
Oldalképek
Tartalom