Tolnai Népújság, 2003. október (14. évfolyam, 229-254. szám)

2003-10-14 / 240. szám

^Ill 2003. Október 14., kedd MEGY E I TŰK Ö R 5. OLDAL _______ Mondom a magamét_______________ SZERI ÁRPÁD Érték és mérték özép sikert aratott a megyei múzeum rnhatörténeti kiállítása, annyira, hogy még külföldre is eljutott nemcsak a híre, hanem né­hány tétel az öltözékekből is. Ez azt látszik bizonyítani, hogy azért van némi érdeklődés kultúránk ezen szelete iránt, még ha az töme­ges szintet nem is ér el. Igaz, ez a fajta kiállítás nem kínál orszá­gos szenzációt, ahogy a népművészet más ága sem: „csak” bemu­tatja azt, hogy mit is viseltek eleink. Á tertdenciák érthető módon nem kedveznek a régi ruhák megtartásának, azokat már a nagyon idősek sem hordják, a fiatalok is csak akkor, ha például néptáncos­ként lépnek fel egy-egy zenés rendezvényen. Ugyanez a megállapí­tás vonatkozhat a szőttesekre is, melyek jórészt egzotikumot jelen­tenek, de mindennapi használati értéket már kevésbé. Persze, éppen ezért érdemelne nagyobb figyelmet a megannyi, a múlttal együtt lassan elmerülő régi népi emlék: de nemcsak az, ha­nem az ezekhez köthető, még élő tudás is. Nemrég egy idősebb sár­közi asszony panaszkodott: rajta kívül már alig ismerik az úgyne­vezett fehér hímzés műhelytitkait. Őcsényben tartott kiállításán fel­sorakoztatta ugyan legszebb munkáit, de attól tart, érdeklődés hi­ánya miatt művének nem lesz folytatója. Pedig szívesen átadná is­mereteit, ha lenne arra bárki részéről is fogadókészség. De nincs, s ahogy lemondóan, a mai viszonyainkra találóan rávilágítva meg­fogalmazta, ennek komoly oka van: az, hogy ebből a mesterségből köztudottan nem lehet sarokházat vásárolni... „A unióban nemzeti ügy” Törvénymódosítás előtt a vadgazdálkodás Kakasd A bonyhádi Nimród Vadásztár­saság meghívásának tettek ele­get Tolna megye vadásztársa­ságainak vezetői. A fórumon a vadgazdálkodási és vadászati ágazat jövőjéről optimista és pesszimista vélemények egy­aránt elhangzottak. Tolna megye vadásztársaságainak vezetői Kakasdon találkoztak. A fórumon jelen volt Pechtol János az Országos Magyar Vadászati Védegylet elnöke és Pintér István, a Földművelésügyi és Vidékfejlesz­tési Minisztérium (FVM) Vadgaz­dálkodási és Halászati Főosztályá­nak vezetője, valamint Solymosi József, az FVM miniszteri főta­nácsadója. Pechtol János elmondta, hogy a vadgazdálkodási ágazat visszaeső­ben van. Az apróvad állomány je­lentősen csökkent, ezzel a vadá­szati lehetőségek is apadtak. Tá­mogatásokat nem tudtak szerezni, így a vadásztársaságok bevétele romlott. Ugyanakkor a nagyvad ál­lomány megszaporodott, amely a vadkárok növekedésével járt, s ezt a társaságoknak kell megfizetniük. Külföldről kevesebben jönnek va­dászni. Tetézi a gondokat, mond­ta, hogy a Vadhús felvásárlási ára egyharmadára esett vissza. Pintér István ennél optimistáb­ban vélekedett: törvénymódosítás előd állunk, amely főként techni­kai jellegű. Az uniós előírásoknak megfelelően alakítjuk át szabálya­inkat, s ez elsősorban a külföldiek vadászjegy váltására, a vadászati engedélyek megszerzésére, a szankciókra vonatkoznak majd, a vadgazdálkodásra nem lesz hatás­sal. Európai összehasonlításban vadászati kultúránknak olyan tra­díciói vannak, amelyek hosszú időre biztosítják a magyarországi vadgazdálkodás eredményességét. Az unióban a vadászat nemzeti ügy - fogalmazott, s hozzátette: va­dászati törvényünk uniós viszony­latban most is korszerű, a vadász- turizmus bevételeire továbbra is számíthatunk. -pá­Előző kérdésünk: Schumacher hatszoros világbajnok lett. Lesz-e hetedszer is? Szavazóink 67%- a szerint nem nyer több világbajnok­ságot Michael Schumacher. MAI KÉRDÉSÜNK: Várja-e már a harmadik Való Világ valóságshow-t? Szavazhat az interneten: www.tolnalnepuJsag.hu és SMS üzenetben: 20/454-36-64 Még nem ráz meg a zöldáram Tolna megyében a biomasszát lehetne jól hasznosítani Az EU előírásai szerint ha­zánknak 2010-re kétszeresére kell növelni a megújuló ener­giaforrások használatát. Mind­ez nem lesz könnyű feladat, hi­szen Magyarország környezet- barát energiatermelése jócs­kán elmarad a mostani tagál­lamok mögött. Az országos helyzetet enyhén szólva nem erősíti Tolna megye sem. Tolna megye Víz: nem, szél és nap: talán, bio­massza: igen. Ezt a sorrendet állí­totta fel Baka György, amikor a megújuló - és környezetbarát - energiaforrások Tolna megyei al­kalmazhatóságáról kértük vélemé­nyét. A megyei környezetvédelmi programot kidolgozó Öko-Eco Bt. ügyvezetője szerint földrajzi adott­ságaink nem teszik lehetővé víz­erőmű telepítését szűkebb pátri­ánkban. A szélerőművek terén már történtek kezdeményezések, ezek közé tartozik a tamási szélpark épí­tésének terve. A próbálkozásnak komoly „irodalma” van, mint is­meretes,-a város elfogadta a Boreas Kft. ajánlatát. - A társaság most is tárgyal a leendő létesítmény terüle­tének tulajdonosaival, egyelőre ennyi ismert előttünk - tudtuk meg Hajdics Józseftől, Tamási pol­gármesterétől. Mala Ferenc, a kft. ügyvezető igazgatója érdeklődé­sünkre elmondta: optimális eset­ben is legalább másfél évre van még szükség, az építmény egyéb­ként 1,5 megawatt teljesítményű erőművel fog működni. A megye mezőgazdasági jellege a biomassza hasznosítását tenné lehetővé, ám ezen a téren sem ta­pasztalható nemhogy előrelépés, de még szinten tartás sem. Megle­pőnek tűnhet, de a nyolcvanas évek végén még készült Tolna me­gyében, egészen pontosan Gerjenben olyan szalmapellet - sű­rítmény, labdacs - , ami dúsítás után egészen jó fűtőértékkel ren­delkezett. Loparits Pál, a Paksi Ál­lami Gazdaság nyugalmazott igaz­gatóhelyettese elmondta, hogy a termék nem bírta az árversenyt, az olaj akkor olcsóbbnak bizonyult, ez pedig a szalmapellet végét jelen­tette. A növényi mellett az állati eredetű biomassza felhasználása is dívik vüágszerte, ez utóbbi azon­ban gyakorlatilag semmilyen sze­repet nem játszott és nem is játszik a megye energiatermelésében. Mindeddig egyetien „sikertörté­net” szerepel a megújuló energia- forrásokat bemutató Tolna megyei lapon, ez pedig a“ gunarasi kem­ping napkollektorának esete. Fink Orsolya ügyvezető igazgató úgy ___________Megkérdeztük olvasóinkat: __________ Mi ként takarékoskodik az energiával? Akadnak, akik csak legyintenek, hiszen a kérdésre csak azt válaszolhatják: ennél jobban már ha akarnák, sem tudná­nak takarékoskodni. Ám azért sokan, minden nehézség mel­lett is, még tovább csökkentik az áramfogyasztást. Ez derül ki utcai rovatunkból, a járókelők megkérdezése után. Németh Istvánné, nyugdíjas: - Takarékos égőket vásárolok, az egyedi konvektorokon éjszakára 19 fokot állítok be. A konyhában csak öblítéskor használok folyóvizet, mosogatáskor nem. Baka István, pedagógus: - Csak a legszükségesebb energiát hasz­náljuk, legyen szó fűtésről, világításról, illetve a háztartási gépek­ről. Minden túlfogyasztást igyekszünk kerülni. Göröndő Csilla, gyes-en lévő kismama: - Odafigyelek például a vízfogyasztásra. A mosógépembe nem az automata, hanem jóma­gam töltöm a vizet, ezzel sokat lehet spórolni. Régebben egész nap ment a tévé, ma már ez nem így van. Radványi József, lakatos: - Muszáj takarékoskodni. Mi például kevesebbet tévézünk, s a villanyokat sem égetjük olyan sokáig, mint korábban. Magyarországon négy helyen működik szélerőmű: Inotán, Kulcson, Moson­magyaróváron és Mosonszolnokon. Tolna megyéhez legközelebb a 600 kilo- wattos kulcsi található, a Fejér megyei község egyébként ezzel a létesítmény­nyel országos ismertségre tett szert, két és fél év óta máig rengeteg csoport keresi fel az erőművet. A szélerőművek létesítése ma még nagyon költséges, és legkevesebb tiz éves megtérülést feltételező beruházás mifelénk. látja, hogy a pályázati segítséggel ping vezetősége már gondolkodott beszerzett berendezés - ami a me- azon, hogy az összes apartmanház legvizes medence fűtéséhez járul tetejére felszereltet egy-egy ilyen hozzá - jórészt beváltotta a hozzá napkollektort, a terv valóra váltását fűzött reményeket, a szükséges a beruházás meglehetősen drága energia, illetve költségek mintegy mivolta hátráltatja, egyharmadát megtakarítja. A kém- ________________________-szí­Kö zös képviselő: csak végzettséggel A társasházi törvénytervezetből kimaradt a lényeg? A kormány még a nyáron jó­váhagyta a társasházi törvény tervezetét, így ezt várhatóan az ősszel a parlament is meg­tárgyalja. Az idő sürget, hi­szen a jövő év januárjától már az új törvénynek megfelelően kell a társasházak életét, gaz­dálkodását a közös képvise­lőknek igazgatniuk. Szekszárd-Budapest A törvény egyik új intézkedése le­het, hogy azoknak a közös képvi­selőknek, akik vállalkozásban lát­ják el a munkájukat, a jövőben úgynevezett társasházkezelői végzettséggel kell rendelkezniük. Szekszárdon, Bonyhádon, Pak­son, Dombóváron többek között ez rövid időn belül ahhoz vezet­het, hogy a közös képviselői munkát kifejezetten erre szako­sodott társaságok veszik kézbe. Vagyis akik eddig mellékállásban látták el feladatukat, kiszorulhat­nak ebből a körből. Kutrovácz Je­nő, a szekszárdi Epsol Társasház Üzemeltető Kft. ügyvezetője sze­rint ez nem újdonság, hiszen már az 1997-es (máig ez érvényes) társasházi törvény is felvetette ezt a lehetőséget, de végül nem ke­rült be a törvénybe. A szakszerű­séggel a lakók csak jól járnak, hi­szen ma már a közös képviselő­ség összetett munka, mely köny­velői, szervezői feladatokat egy­szerre igényel, amit egy ember nem tud ellátni. A. képviselőség szakma, hiszen érteni kell a pá­lyázatok megírásához (figyelésé­hez, hogy adott területre milyen támogatást lehet igénybe venni) és a műszaki dolgokhoz is. Az vi­szont baj, mondta a szakember, hogy ismét kimaradt a tervezet­ből is, a közös költség be nem fi­zetéséből adódó hátralékok keze­lése. A tulajdonostársak egy része ugyanis jelentős hátralékot hal­mozott fel, a pénz behajtása azonban eddig nehézkes volt. A már említett '97-es törvény lehe­tővé tette ugyan, hogy a hat hóna­pon túli hátralékoknál jelzálogot lehetett bejegyeztetni a lakásra, de csak részben jelentett megol­dást. A közös képviselők éltek is ezzel a lehetőséggel, és ennek kö­vetkezménye volt az, hogy csök­kent a hátralékosok száma. De az új törvénytől azt várták a szakem­berek, és javaslatukat el is küld­ték a törvényalkotóknak, hogy a lakás értékesítése esetén az új tu­lajdonost csak akkor jegyezze be a földhivatal, ha a korábbi lakó el­számolt a közös költséggel, és a közös képviselő adjon igazolást arról, hogy tartozás nem áll fenn. Kutrovácz Jenő szerint úgy tűnik, ez kimaradt a társasházi törvény­ből, illetve másképp kívánják ke­zelni ezt a problémát a törvény­hozók. A majdan életbe lépő jog­szabály szerint ugyanis az adás­vételi szerződés megkötésével kell vállalnia az eladónak, hogy a tehermentes lakásnak sem köz­üzemi, sem közös költség tarto­zása nincs. MAUTHNER Hírek Paks. A város képviselő-testüle- te rendkívüli ülést tart október 15-én, szerdán 14 órai kezdettel a városházán. A tanácskozáson az önkormányzat bankszámla veze­tésére kiírt pályázatot bírálják el, majd a Belügyminisztériumhoz a bérlakás állomány növelésére be­nyújtott pályázat hiánypótlásáról és egy, a panelházak felújítására szintén a BM-hez benyújtandó pályázatról döntenek, végül a Vak Bottyán Gimnázium nyelvi előkészítő tanfolyam indítását célzó kérelmét tárgyalják meg. BÖLCSKE. A paksi Nevelési Ta­nácsadó szervezésében folytató­dik Bölcskén a „Szülősegítő-szol­gáltatás” elnevezésű előadásso­rozat. Ma 16 órától Szépné Varga Szilvia várja az érdeklődőket a községi könyvtárban. A program címe: Játsszunk együtt. Az ösz- szejövetelen játékok és fejlesztő eszközök használatával ismerteti meg a szakember a szülőket. Az előadássorozatot a Fogyatékos Gyermekek, Tanulók Felzárkóz­tatásáért Országos Közalapít- vány támogatja._____________■ Költözés, lakásotthonba Ülésezett a Megyei Érdekegyeztető Tanács Tolna megye A munkavállalói szociális jut­tatás emelése idén nem meg­oldható, de jövőre ez a kérdés ismét napirendre kerül. A gyermekvédelmi intézmé­nyek átszervezésére vonatko­zó javaslat általános egyetér­tésre talált. így lehetne össze­foglalni a Megyei Érdekegyez­tető Tanács tegnapi ülésén megtárgyalt napirendi pontok lényegét. A Frankné dr. Kovács Szilvia el­nökletével tegnap ülésezett Me­gyei Érdekegyeztető Tanácson el­hangzott: a megye biztosítja a megnövekedett béreket, de a munkavállalói oldal által kért, nyugdíjpénztárra vonatkozó dol­gozói juttatás megemelésére idén nem vállalkozhat. A megye jövő­re gondolja át ezt a javaslatot. Ezt követően a gyermekvédel­mi intézmények átszervezésének tervéről kaphattak képet a részt­vevők. A megye otthonaiban ne­velkedő fiatalok egy része a kö­zeljövőben lakásotthonokba ke­rülhet. November elsejétől Tamá­siban, január elsejétől pedig Szedresben tíz-tíz érintett költöz­het új helyre. Zombáról azonban egyelőre nem lehet Szekszárdra hozni huszonhét gyermeket, mi­után a megyeszékhelyen zajló fel­újítás - a konyha szigetelése - várhatóan csak március elejére lesz kész. A lakásotthonok mű­ködtetése egyébként nemcsak minőségi előrelépést jelent a be­költözők számára, de távlatilag újabb munkahelyeket is teremt a szociális ellátó szférában. -szá­Előny a helyieknél SZEKSZÁRD Csapó Károly elnök más elfog­laltsága miatt Liebhauser János vezette tegnap Szekszárd város szociális és egészségügyi bizott­ságának ülését. Meghívott ven­dégként Rottenbacher Ádám, a Szociális Központ, mint a város egyik legnagyobb intézményé­nek vezetője számolt be a létesít­mény éves munkájáról. A bizott­ság elismeréssel nyugtázta a ma­gas színvonalú tevékenységet. A városi bölcsőde szabad fé­rőhelyeinek hasznosításával kapcsolatban az eddigi álláspont maradt érvényben. Azaz, ürese­dés esetén a nem szekszárdi ille­tőségű lakosok gyermekelhe­lyezési kérelmét figyelembe le­het venni, de csak indokolt eset­ben. Az elsőség a szekszárdiakat illeti. -szá­TOLNA. Tegnap délután jubileumi ünnepségre hívta tagjait, valamint a bogyiszlói és a gyönki nyugdíjasok kórusát a Tolnai Nyugdíjas Szabadidő Klub vezetősége. Az okot az szolgáltatta, hogy a klub asszonykóru­sa tizedik évfordulóját ünnepelte. A rendezvényen a hazai ünnepeiteken kívül fellépett a két vendég kórus is. A műsor után beszélgetéssel és bátyus bállal múlatták az időt az idős emberek. fotó: gottvald károly

Next

/
Oldalképek
Tartalom