Tolnai Népújság, 2003. szeptember (14. évfolyam, 203-228. szám)
2003-09-05 / 207. szám
2003. Szeptember 5., Péntek 5. OLDAL MEGYE I TŰKOR Bogyiszló Megegyeztek az útjavításról A polgármester türelmet kér a lakosságtól Vegyépszer fele-fele arányban biztosítja. A kivitelező a Betonút Rt. lesz, a munka határideje szeptember 30. A bogyiszlói ön- kormányzat vállalta az egyik érintett utcában, a Szekszárdi utcában a padkák elkészítését, illetve az utca jobt> oldalán az árok és a járda megépítését. Mint azt korábban megírtuk, a bogyiszlóiak az utóbbi időben meglehetősen türelmetlenek voltak az útfelújítás csúszása miatt, már egy demonstrációt is kilátásba helyzetek arra az esetre, ha nem születik konkrét eredmény az egyeztetésen. Tóth István, Bogyiszló polgármestere úgy ítélte meg, hogy ezzel a megállapodással a lehető legtöbbet érte el a község, bízik benne, hogy az ígéreteiket be is tartják a kivitelezők, és a lehető leggyorsabban elkezdik a felújítást. Addig is a lakosság türelmét kérte. -esTegnap megegyezés született az M9-es út építése során tönkrement bogyiszlói önkormányzati utak eredeti állapotba történő helyreállításáról. Az újabb egyeztetésen Bogyiszló ígéretet kapott az M9-es kivitelezői, a Vegyépszer Rt., a Betonút Rt., a Szeviép Rt. képviselőitől, hogy az építés idején megrongálódott utakat helyreállítják. Valamennyi felmért úthibát kijavítják, viszont a műszaki tartalom annyiban módosul, hogy mart aszfaltból, bitumen felületi bevonattal készülnek a javított részek, így az eredetileg több, mint 11 milliósra becsült munka kb. 7,8- 8 millió forintba kerül, amiből a Szeviép 3 milliót áll, a fennmaradó részt a Betonút és a Megkérdeztük olvasóinkat Mit kezdene a lottómilliárdokkal? Ha a hétvégén lesz a lottón öt találatos szelvény, akkor a szerencsés nyertesnek várhatóan 2 milliárd 600 millió forint üti markát. Mit kezdene a milliárdokkal, kérdeztük olvasóinktól. Ilia János, Pécs: - Két gyerekem van, így háromfelé osztanám a nyereményt. Én hatvan évesen már nem kezdenék semmiféle vállalkozásba, egyszerűen csak élvezném az életet. Mamucsics Klára, Gerjen: - Egyedülálló vagyok, három gyerekkel, két unokával, lenne kire, mire költenem a pénzt. Az biztos, hogy a lakásomat felújítanám, de a gerjeni szegényeknek is adnék belőle bőven. Sebesi Sütő Károly, Bonyhádi Lottózom, mert reménykedem. Ha rám köszöntene a szerencse, sok milliót a szegényeknek adnék. A családomnak - édesanyámnak, apósoméknak, testvéreknek - sem kellene gondolkodnia miből éljenek. Szuhai Anita, Bonyhádi Én nem, de a férjem lottózik. Lenne hová tenni a pénzt. Segítenék azoknak, akik rászorulnak. Ami megmarad- na befektetném, azt gondolom nem fájna a fejem életem végéig. _■ Előző kérdésünk: Elvégezte-e minisztersége egy éve alatt Csehák Judit, amit vállalt? Nem meglepő: erre valameny- nyi szavazónk nemmel válaszolt. MAI KÉRDÉSÜNK: Ön szerint eredendően rosszkedvű nép a magyar? Szavazhat az interneten: www.tolnalnepulsag.hu és SMS üzenetben: 20/454-36-64 Hét megye tűzoltói vetélkedtek A paksiak egy ezüst- és egy bronzérmet szereztek A helyi parancsnokság kiváló munkájának elismeréseként immáron harmadszor adott otthont Dombóvár a hivatásos ön- kormányzati tűzoltók országrészi szakmai vetélkedőjének, amit hét csapat részvételével tegnap bonyolítottak le. Dombóvár A Baranya, Somogy, Vas, Zala, Csongrád, Bács-Kiskuh és Tolna megyéből érkezett résztvevőket a versenynek helyet adó város jegyzője, Frellerné dr. Kovács Anna és a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője, Mácsai Antal ezredes köszöntötte. A hat fős gárdák előbb elméleti tudásukról adtak számot, majd a gyakorlatban is bemutatták, hogy mit tanultak elöljáróiktól. A zsűri tagjai árgus szemekkel figyelték az irányítók, a gépkocsivezetők és a beosztott tűzoltók minden mozdulatát. A sofőröket nehéz feladat elé állította a rutinpálya, a többiek pedig a fecskendőszerelés során bizonyították felkészültségüket. Szabó Csaba alezredes, az Országos Katasztrófavédelmi Fő- igazgatóság munkatársa értékelésében kiemelte, hogy a regionális vetélkedőn a pécsi, a kaposvári, a keszthelyi, a szombathelyi, a bajai, a szentesi és a paksi lánglovagok többsége remekül teljesített. A legjobbak jogot szereztek arra, hogy induljanak a jövő hónapban megrendezésre kerülő országos döntőben. Eredmények: Beosztott tűzoltók: 1. Tóth Csaba zászlós (Szentes), 2. Bodrogi Dezső főtörzsőrmester A tűzoltók fecskendőszerelésben versenyeztek (Kaposvár), 3. Tóth Zoltán zászlós (Szentes). Gépkocsivezetők: 1. Vida Szűcs Sándor fő törzszászlós (Szentes), 2. Koloh László főtörzsőrmester (Paks), 3. Papp Zoltán főtörzsőrmester (Kaposvár). Irányítók: 1. Kálmán Raj mund főhadnagy (Szentes), 2. Kordé Norbert főhadnagy (Pécs), 3. Dómján László őrnagy (Keszthely). Csapatok: 1. Szentes, 2. Kaposvár, 3. Paks (Szuprics Ferenc főhadnagy, Koloh László főtörzsőrmester, Gősi István zászlós, Isgum József törzsőrmester, Noszmüller Gábor zászlós, Böjthe Zoltán főtörzsőrmester). IÓN I 'UH ß loi-í Elpártoltak a balettnövendékek Használható-e az életveszélyesnek tartott épület? A harmadik tanévet kezdi meg mostoha körülmények között a paksi Művészeti Iskola. A főépület tetőszerkezetének hibái miatt 2001-től az órák egy része távoli kölcsönépületben zajlik. A széttagoltság kellemetlen a diákoknak, nehezíti a pedagógusok munkáját. Az igazgató reményei szerint az áldatlan állapot már csak egy-két hétig tart. Paks A zene- és táncművészeti oktatást folytató .paksi Művészeti Iskola főépületéről 2001 augusztusában derült ki, hogy életveszélyes, födémszerkezete elgyengült. Az eredeti elképzelés szerint a hibát kijavították, ezzel együtt a tetőteret beépítették volna. Később, még az előző önkormányzati ciklusban felmerült egy komplex épületegyüttes, ahogyan Hartmann József igazgató fogalmazott, csodapalota ötlete. A tervek több mint harmincöt millióért el is készültek. Ám a városnak nem volt, és most sincs pénze egy ilyen hatalmas beruházásra. Mivel az iskolában és környékén nem voltak alkalmas termek, egy távolabbi, a Kossuth Lajos utcában lévő kölcsönépületben folyt az oktatás egy része az'elmúlt két évben. így kezdődött meg az új tanév is. Áz iskolával szomszédos Pongrácz-ház emeletén, melynek alsó szintjét eddig is használták, egy ötmilliós felújításnak köszönhetően néhány új termet alakítanak ki, és megfelelő megerősítés után a főépületbe is visszaköltözhetnek a polgármester kezdeményezése eredményeként. Hajdú János ugyanis szakértők bevonásával megkezdte annak vizsgálatát, hogy valóban használhatatlan-e az épület. A polgármester lapunknak elmondta: a hiedelemmel ellentétben soha senki nem nyilvánította életveszélyesnek, így nehezen igazolható az előző ciklusban felmerült terv létjogosultsága. A Művészeti Iskola Hajdú János szerint egymással szemben álló politikai erők csatározásának színtere, ami a megoldást nagyban hátráltatja. Az iskola- igazgató egyetért a biztonságossá tett épületbe való visszaköltözés- sel, hiszen sok volt a panasz, amiért a gyerekeknek vándorolni kellett, nehéz volt az órarend ösz- szeállítása. A zenei tagozat létszámát nem befolyásolta az áldatlan állapot, de a balett-tagozaton tanulók száma jelentősen csökkent. Hartmann József reméli, ha ismét egy helyen fo- Wf- jjj lyik a munka, sikerül helyreállítani a szétzilált szervezeti rendszert, javítani a hangulaton és az iskola kicsit megtépázott hírnevén. A „csodapalota” terveit készíttető korábbi polgármester, Bor Imre azzal vádolja utódját, hogy veszélybe sodorja a gyerekeket, ha úgy dönt, tanulhatnak a meggyengült födémszerkezetű épületben.____________vida tünde Civil fórum a biztonságról Esélyek és veszélyek napjainkban Az egészség és a jó közérzet egyik nélkülözhetetlen alapja a biztonság. Biztonságérzete érdekében minden közösségnek fel kell ismernie saját szerepét és részt kell vennie a problémák megoldásában preventív, megelőző intézkedésekkel, hangzott el tegnap az Esélyek és veszélyek napjainkban címmel a Vármegyeházán megtartott civil fórumon. Szekszárd A megyehét rendezvény- sorozatának keretében Esélyek és veszélyek napjainkban címmel rendezett tegnap délután civil fórumot Szekszárdon a Tolna Megyei Civil Szolgáltató Központ. A programra a civil szervezetek és a témában érintett intézmények, rendőrkapitányságok, a hadkiegészítő parancsnokság, a kisebbségi önkormányzatok képviselőin kívül meghívást kaptak többek között taxisok, betegjogi képviselők, disjokey-k is. Az esemény résztvevőit Fekete Katalin köszöntötte felvázolva a civil szervezetek azon szerepét, melyet környezetük biztonsága érdekében a spontán szerveződő közösségek kifejtenek. Az egészség és jó közérzet egyik nélkülözhetetlen alapja a biztonság. Biztonságérzete érdekében minden közösségnek fel kell ismernie saját szerepét és részt kell vennie a problémák megoldásában. Preventív, megelőző intézkedésekkel olyan feltételeket kell teremteni, hogy az állampolgárok jól érezzék magukat lakókörnyezetükben, szőkébb és tágabb pátriájukban, a civil szervezetek ennek érdekében tevékenykednek, hangzott el. A bevezetőt követően a fórum résztvevői kiscsoportokban - Dér Miklósáé, Fekete Katalin és Paksi Éva vezetésével - arra az egy kérdésre keresték a választ, hogy mi hiányzik ahhoz, hogy biztonságban érezzük magunkat. A kötetlen beszélgetések során elhangzott véleményeket a fórum végén plenáris ülésen összegezték, majd ezt követően továbbították az illetékes szerveknek. Új árkok, új fények Nagykónyi Elkezdődött a felszíni vízelvezetők kiépítése a községben, amelyre összesen 4,2 millió forintot fordít az ön- kormányzat. Az elvezető árok a Temető utcában már elkészült, a Kis utcában folyamatban van az építése, a csapadék szempontjából kritikus Város utcában még hátra van a vízelvezetés megoldása. A munkához hárommillió forintos támogatást nyújt a megyei területfejlesztési tanács. Szintén területfejlesztési pénzből korszerűsítik a polgármesteri hivatal berendezését, a Nemzeti Energiatakarékossági Program pályázatán pedig a közvilágítás korszerűsítésére nyert a község két és fél millió forintot. A rekonstrukció még idén elkészül. HÍREK PAKS. Az önkormányzat 1 millió 325 ezer forintot nyert az Egészségügyi és Szociális Minisztérium egészségterv pályázatán. Az összegből hatszázezer forintért a város szociális ellátórendszerét bemutató, minden háztartásba eljutó információs kiadványt készítenek, 175 ezer forint jut a három történelmi egyház októberi közös sportnapjára, 350 ezer a lakossági veszélyes hulladékgyűjtés bevezetésének előkészítésére és 200 ezer az egészséggel kapcsolatos kommunikációra. SZEKSZÁRD. A Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége Duna-Melléki Regionális Jelnyelvi Tolmácsszolgálata jelnyelvi tanfolyamokat indított a megye- székhelyen. A tanfolyamon a hallgatók megismerkedhetnek a siketek életével, gondolkodás- módjával és az általuk használt kommunikációs csatornával, a jelnyelvvel. TAMÁSI. A helyi adók 46,9 százaléka folyt be az év első felében a város költségvetésébe, ezen belül az iparűzési adó teljesítése 47,6 százalékos. Jelentősebb elmaradás van a vendégéjszakák után fizetendő idegenforgalmi adó esetében, amelyből a tervezett összeg 12 százaléka érkezett be. A kurtaxa döntő részét a júliustól szeptemberig terjedő időszakban fizetik be a vendéglátók. BONYHÁD. A Széchenyi István Általános Iskolában induló, államilag támogatott tánctagozatot Szarvas Szilvia táncpedagógus - modern tánc országos 1. helyezett, diszkó-tánc világbajnok - vezeti. A szak indításával kapcsolatos szülői értekezletet szeptember 8-án 17 órától tarják az iskolában. ■ M 1