Tolnai Népújság, 2003. szeptember (14. évfolyam, 203-228. szám)

2003-09-02 / 204. szám

4. OLDAL MEGYEI TŰK Ö R 2003. Szeptember 2., Kedd Hírek SIMONTORNYA. Negyvenmii lió forintos támogatást nyert az önkormányzat az idősek ottho­nának felújítására és átalakításá­ra a régiós területfejlesztési ta­nács pályázatán. Az összeget há­rom évre osztják el, a munkála­tok 2004. kezdődhetnek. NAGYSZOKOLY. Nyolcmillió­hétszázezer forintos belügymi­nisztériumi támogatáshoz jut az önkormányzat, mint önhibáján kívül hátrányos helyzetű telepü­lés. A pénz a község idei műkö­déséhez hiányzó 12 millió forin­tos hiányt mérsékli. TAMÁSI. Egymillió-egyszázezer forintot fordít 2004-ben a város önkormányzata a Bursa Hungarica felsőoktatási ösztöndí­jakra. 2003-ban harminchét főis­kolai, egyetemi hallgató részesül­hetett a támogatásban. GYÖNK. Az önkormányzat idei első félévi pénzügyi helyzetéről kapnak tájékoztatást a község képviselői ma 18 óra 30 perckor kezdődő ülésükön. A napirenden szerepel a szociális ellátásokról szóló rendelet módosítása, foglal­koztatási pályázat benyújtása, és tárgyalnak egy, a cigány kisebb­ségi önkormányzattal kötendő szerződésről is. NAGYKÓNYI. Közel hárommil­lió forintot ítélt meg a Szociális és Családügyi Minisztérium a he­lyi falugondnoki szolgálat létre­hozására. A szolgálat, amely a község lakói mellett a Meggyes­pusztán élőket is segíti, 2004-től kezdheti meg működését. BONYHÁD. „In memóriám Má­té Gyula” címmel rendeznek ki­állítást a bonyhádi városi könyv­tár Téka Galériájában. A tárlatot szeptember 2-án 18 órakor Berta­lan Sándor ajánlja a látogatók fi­gyelmébe. A megnyitót követően a „Legkedvesebb olvasmányaim” elnevezésű sorozat keretében dr. Hegedűs Éva és Steib György osztja meg nyári olvasmány-él­ményeit az érdeklődőkkel. DOMBÓVÁR. Kedd reggel fél nyolctól délután két óráig a Váro­si Kórház munkatársai véradásra várják azokat, akik segíteni sze­retnének embertársaikon. SIÓAGÁRD. Módosították a sióagárdi temetőrendeletet. Az urnamegváltás időbeli mértéke és díja is változik. Ezentúl 10 év helyett 25 évre lehet megváltani az urnákat, amiért a korábbi 5 ezer helyett 15 ezer forint + ÁFA- t kell fizetni. PAKS. A Vöröskereszt Paksi Vá­rosi Alapszervezete véradó napot tart szeptember 2-án Pakson. A 18 és 65 év közötti állampolgáro­kat 9 és 17 óra között várják a Városi Művelődési Központban.! Nem tett jót az aszály a vadaknak Egyre több a hazai vendégvadász a gynlaji erdőben Várják a vendégvadászokat? ft*. A nyári aszály miatt bizonytalan, hogy milyen lesz az európai hírű gyulaji dámtrófeák minősége. Az utóbbi években valame­lyest csökkent az érdeklődés a külföldi vadászok részéről, ezt azonban pótolja a hazai vendégvadászok jelentkezése. Tamási TROFEAARAK A GYULAJ RT.-NEL dám 3000 g 187.500 Ft gím 8000 g 593.000 Ft őzbak 300 g 50.000 Ft vadkan 18 cm agyar 100.000 Ft A nyolcezer hektáros gyula­ji erdőben évente 1300-1500 nagyvadat lőnek ki, európai hírű dámállománya három­ezer egyedből és szaporula­tából áll. 1991-ig minden világrekorder dámtrófea erről a területről került ki. Idén az aszályos év miatt azonban bizonyta­lan, hogy milyen lesz a trófeák súlya, minősége, szakszóval élve a trófeafelrakás - tájékoztatott Fe­hér István, a Gyulaji Erdészeti és Vadászati Rt. ve­zérigazgatója. Az aszály kompenzálása nagy költségeket jelentett az árbevételének kiemelke­dően magas részét, 35-40 százalékát a vadgazdál­kodásból nyerő társaságnak. Májustól a vizet ki kellett hordani a dagonyákba, itatóhelyekre, lé­dús takarmányokkal etették a vadakat. Kiégtek a legelők is, ami azért fontos, mert a dámvad nyá- ,ron Csák legelőkön táplálkozik. A téli nagy hó, majd az aszály a vadmalacállományt is megtize­delte, ennek mértéke nem becsülhető. A Gyulaj Rt. az idei vadászati szezonban is több száz vendég­vadászt vár. Fehér István el­mondta: az utóbbi években vala­melyest csökkent az érdeklődés, egyrészt, mert az idősebb külföl­di vadászgeneráció, amelynek tagjai sok pénzt áldoztak a vadá­szatra, eltűnőben van, a fiatalab­bak pedig a környezet- és termé­szetvédők, zöldmozgalmak ha­tására elfordulnak a vadászattól. Másrészt nagy a túlkínálat a vadásztatás terén. A vadásztársaságoknak fennmaradásukhoz nagy szükségük van a bevételre, s ennek érdekében gyakran 20-30 százalékos árengedményt is tesz­nek. - Ezzel a Gyulaj Rt. nem tud és nem is akar versenyezni - húzta alá a vezérigazgató. A legjobban eladható vadászat egyébként a vaddisznóhajtás, amelyen törzsvendégek vesz­nek részt csoportosan, s amely iránt az érdeklő­dést nem tudják kielégíteni. Az Rt. vadásztatás­ból származó árbevétele nem csökkent, a hiány­zó külföldi vendégeket ugyanis pótolták magyar vendégek. Egyre nagyobb a hazai kereslet, egyre többen megtehetik azt, hogy áldozzanak a vadá­szatra, s nem csak átlagos, hanem kiemelkedő, drága trófeákat is lőjenek._________________u. Gyermekhorgász nyerte az egyesületi versenyt Decs A Decsi Horgász Egyesület idén két versenyt is rendezett. A ko­rábbit a szálkai tározón, a mosta­nit a Keselyűsi Holt-Sión tartották meg. Mindkét egyesületi verse­nyen igen szép számban vettek részt a tagok: három női, négy if­júsági, öt gyermek és harminc­négy felnőtt szorgoskodott most felszerelésével a Holt-Sió partján. Különös szerencséje volt Békési Lajos gyermek versenyzőnek, mi­vel megakasztott és ki is emelt a vízből egy 3,74 kg-os amurt. Ez­zel a legnagyobb és egyben a leg­több halat is ő fogta a versenyen. A felnőtt Konyecsni István köze­lítette csak meg ezt a súlyt, így a felnőtteknél ő lett az első, Beödök Attila a második, és Rend Miklós a harmadik lett. A nők közül szé­pen teljesített Bartos Jánosné (2,8 kg), második lett Szatmári Ilona, és harmadik Kuncz Károlyné. Az ifjúsági korcsoport­ban első ifj. Tóth András (2,52 kg), második Tornóczki László és harmadik Juszt Balázs lett. A gyermekek között a már említett Békési Lajos 3,92 kg-mal első, If­jú Konyecsni István a második és Pál Emőke a harmadik helyet sze­rezte meg. Pizza a könyvtárban Ismerkedés a napfényes Itáliával Tolna megye-Szekszárd Határtalan Európa - Kultúrák találkozása. Ezt a címet viseli az a program, mely ma 16 órá­tól várja az érdeklődőket Szekszárdon, az Illyés Gyula Megyei Könyvtárban, a me­gyehét keretében. Az érdeklő­dők azzal a kiállítással ismer­kedhetnek meg, mely az Euró­pai Unió tagországainak kul­turális örökségét mutatja be. Ez alkalommal - Frankné dr. Ko­vács Szüvia megyei közgyűlési el­nök megnyitójával - a napfényes Itália tárni a közönség elé, vetített képes idegenvezetés révén, Kállai Istvánná közreműködésével. Ezt megelőzően Kemp Zsuzsa festő­művész és keramikus kiállítását ajánlja az érdeklődők figyelmébe Adorjáni Endre szobrászművész, majd a szellemi éhség csillapítása után a gasztronómia örömeivel is­merkedhetnek meg a látogatók. A rendezők stílszerűen pizza kósto­lásra invitálják a vendégeket, akik a Don Pepe Pizzéria segítségével a legfinomabb étkeket ízlelhetik meg. ___ -szá­Po llenek a levegőben Tart a parlagfű „szezon” Tolna megye Az ÁNTSZ mérései szerint a leg­nagyobb mennyiségben a parlag­fű pollenje van jelen a levegőben, ami igen kellemetlenül érinti az allergiában szenvedőket. Bár a hétvégi esőknek és a szélnek kö­szönhetően valamelyest kitisztult a levegő, sajnos bőven van „után- _ pótlás”. A pázsitfű félék virágpora is jelentős mennyiségben van je­len a légtérben, kisebb mennyi­ségben, de megtalálható még az üröm, a libatop és az útifű virág­pora is. A penészgombák közül legnagyobb számban a Cladospo- rium spórái találhatók meg. ■ Együttélés, együttzenélés Interjú Takács Tiborral, a Paniks vezetőjével Szekszárd Három magyar, illetve három szerb anyanyelvű fiatal alkot­ja a vajdasági Paniks együt­test, mely hatos fogat a múlt hét végén Szekszárdon, a Kortárs Művészeti Fesztivá­lon lépett fel. - Nemcsak jól megférünk egymással, ha­nem barátok is vagyunk - ér­zékeltette a csapaton belüli viszonyokat a nagydobon ját­szó Takács Tibor, a zenekar vezetője, a szabadkai Nép­színház munkatársa.- Szerbia megítélésének magyaror­szági romlásával együtt sajnos haj­lamosak vagyunk hinni előítélete­inknek. Milyen magyarnak lenni Szerbiában, a Vajdaságban?- Mi valamennyien Szabadkán élünk, jóllehet egyik tagunk ko­rábban Közép-Szerbiában, a má­sik pedig a Bánát déli részén la­kott. Mifelénk mindenki igyekszik őrizni a hagyományait, s megjele­nünk a másik fél rendezvényein. Amúgy a magyarok és szerbek normális együttélésének vannak hagyományai Szabadkán, tehát ebből a szempontból nincs okom a panaszra. Az már más kérdés, hogy nem magyar környezetben milyen sorsa van egy magyar nemzetiségű embernek.- Gyakorta lehet hallani a Vaj­daság autonómiájáról, mint igényről. Van erre lehetőség, aka­rat?- Nálunk valamennyi nemzeti­ség egyfajta autonómiát szeretne, ami normális igény. Ha ez megva­lósulna, az nagyon szerencsés len­ne, hiszen saját intézmények ré­vén könnyebbé válna az együtt­működés másokkal is.- Mennyire érzik a vajdasági magyarok, hogy a háború miatt messzebbre kerültek az anyaor­szágtól?- Ezt nem érezzük. Hiszen a há­ború után Szabadkán megnyílt a magyar konzulátus, a távolságot csak a határ jelenti.- Mikor és miként alakult meg a vajdasági együttélésre is példát adó Paniks együttes?- Mindössze öt hónapja alakul­tunk meg, a szabadkai zeneiskola végzős fiataljainak közreműködé­sével. A kortárs, progresszív etnozene művelése a célunk.- S miért pont Paniks?- Egészen egyszerűen felütöt­tem a balti népek mitológiáját tag­laló lexikont, s ott találtam azt, hogy a poroszoknál egy Paniks ne­vű lény testesítette meg a tüzet.- Tehát nem a pánikszerű álla­potra utal a név?- Nem, bár ez a kettős értelem tetszett nekem is.- A hetvenes-nyolcvanas évek­ben rendkívül magas mércét kép­viselő YU-rock elemek is fellelhe­tők a Paniks zenéjében?- Kifejezetten, hiszen gitáro­sunk édesapja annak idején egy ilyen stílusú együttesben játszott. Az otthoni zenei kultúra hatása valóban jól hallhatóan érződik szerzeményeinkben. -szá­Támogatás és nyelvoktatás Testületi ülés Decsen Vizslák versenye Dunaföldváron Decs Decs Nagyközség Önkor­mányzata a Faluház jogállá­sának rendezéséről, támoga­tásokról, forgalmi rend válto­zásról és pályázatról döntött legutóbbi testületi ülésén. A testület úgy döntött, hogy a Fa­luház igazgatója ezentúl egyaránt felelős a Faluház, a Tájház és az Információs Pont működtetéséért, tehát a művelődési és idegenfor­galmi funkciók ellátásáért vala­mint a népművészet és hagyo­mányőrzés kiemelt támogatásáért. A Decsi Romákért Egyesület tá­mogatásáról is döntés született, a támogatást a falu jövő évi töl- ségvetésébe tudja beleüleszteni az önkormányzat. A roma nyelvokta­tással kapcsolatos kérelem kap­csán úgy határoztak a képviselők, hogy az oktatás a Faluházban, szakköri formában oldható meg, ennek mikéntjéről a szeptemberi ülésen döntenek. Egyöntetűen megszavazták a képviselők a Petőfi utca forgalmi rendjének megváltoztatását, a tel­jes utcahosszra vonatkozó egyirányúsítást. Korábban az utca lakóinak megkérdezése is ezt az eredményt hozta, az itt lakók 80 %-a szerint komoly fennakadáso­kat okoz az út keskenysége miatt a kétirányú közlekedés. Továbbra is támogatja az ön- kormányzat a felsőoktatási intéz­ményekben továbbtanulni vágyó vagy már hallgatói státuszban lévő decsi diákokat. Minden képviselő igennel voksolt a Bursa Hungarica ösztöndíj pályázathoz való csatla­kozásra. A pályázatot szeptember 30-án írják ki, beadási határideje október 22-e. ■ Dünaföldvár Szombaton és vasárnap tartotta idei legna­gyobb rendezvényét Dunaföldváron, a Kék Du­na Campingben a Német Vizsla Klub. Ott volt Claus Kiefer is, a Rövidszőrű Német Vizsla Vi­lágszövetség elnöke, aki nemcsak bírált a két nap során, hanem a legjobb kutyának küldöndíjat is átadott. A rendezvényre sokan jöttek az ország különbőz részeiből és Szerbiából is. Délelőtt a kemping területén két bírói körben főtenyész- szemlén és tenyész-szemlén vizsgáztak a rö­vidszőrű német vizslák, a drótszőrű német vizslák, és a rövid szőrű weimari vizslák. Dél­után rendezték a CACT (országos) mezei-vízi versenyt, őszi tenyészvizsgát; képességvizsgát és itt mutatták a kutyák a vadászatra való alkal­masságukat is. A legnagyobb, a CACT verse­nyen - mely vasárnap délutánig tartott -11 ku­tya és felvezetője mutatta be tudását. A me­zőnyből hat kapott első díjat, kettő második, kettő harmadikat, egy versenyző visszalépett. A legjobb, hibátlan munkát a szekszárdi dr. A CACT verseny résztvevői Szászi Ferenc és kutyája Zerf von der Zista mu- Szőke Tamás Csörtető Vadóc Bonitával, harma- tatta be (a főtenyész szemlén a bírók szintén dik Bartos András Cit von Westermoor nevű ezt a kutyát találták legszebbnek). Második lett kutyájával. ______kép és szöveg; gottvald károly < l

Next

/
Oldalképek
Tartalom