Tolnai Népújság, 2003. augusztus (14. évfolyam, 178-202. szám)
2003-08-07 / 183. szám
2003. Augusztus 7., Csütörtök SPORT 13. OLDAL Labdarúgás: Búzás a legnagyobb fogás Labdarúgás: Balatonlellén kedzi az idényt a Paksi SE együttese A pse játékoskerete Pakson akar nagyot alkotni Huszonkilenc évesen, majd száz NB I-es meccsel a háta mögött tért haza a Paksi SE csapatához Búzás Attila. A szőke irányító kétség kívül a PSE legnevesebb igazolása volt a nyáron. Igaz, egy nagy terveket szövögető csapatnál nem adhatják akárkinek a kezébe a karmesteri pálcát.- Miért pont a Paksi SE?- A család miatt döntöttem úgy, hogy hazatérek - feleli Búzás Attila. - Már az újvárosi éveim alatt letelepedtünk Pakson, s miután a PSE-nél komoly terveket szövögetnek, igent mondtam az ajánlatukra.- Huszonkilenc évesen nem komi lemondani az élvonalról?- Előbb vagy utóbb eljön az idő, amikor ki kell lépnem a fociból, és a civil életben kell érvényesülnöm. A PSE hívása épp jókor jött. Voltak ugyan ajánlataim magasabb osztályú csapatoktól, de ezúttal nem a szakmai szempontokat, sokkal inkább a család érdekeit tartottam szem előtt.- Ez azt jelenti, hogy végképp lemondtál a magasabb osztályról?- Szó siúcs róla. Még néhány jó évem biztosan lesz a futballban, s egyik vágyam, hogy a Paksi SE tagjaként szerepelhessek az NB I/B-ben.- Több csapatban is megfordultál az élvonalban, játszottál például a Diósgyőrben, a Matáv- Sopronban, a Kispestben és a Dunaferrben. Hol érezted magad a legjobban?- Egyértelműen a diósgyőri évek voltak számomra a legszebbek. Akkor remek csapata volt a városnak, nem volt olyan mérkőzés, amelyen ne lett volna legalább 15 ezer néző a lelátón. Egy Diósgyőr-Fradi élményét semmiért sem lehet elcserélni, nincs annál jobb érzés, amikor majd 25 ezer ember buzdítja a csapatot. Ott valóban futballistának érezte magát az ember.- Elégedett vagy eddigi pályafutásoddal?- Felemás érzéseim vannak. Sokat köszönhetek a futball- nak, ugyanakkor hiányérzetem is van. A Honvédnél eltöltött időszakom nem úgy alakult, ahogy szerettem volna, egy sérülés miatt nem tudtam azt nyújtani, amire képes vagyok. Ugyanakkor sokat köszönhetek a kispestieknek, hisz tőlük kerültem kölcsönbe Marcaliba, ahol egy nagyon jó közösségbe csöppentem. Legutóbb talán az ASE-ban eltöltött éveim alatt éreztem magam hasonlóan jól. Most ezt látom kialakulni a PSE-nél, ezért is örülök, hogy hazajöttem.- Búzás Attila szerint mire lehet képes a Paksi SE az NB Il-ben?- Ismeretlenül vágunk neki a bajnokságnak, de ahogy hát-, rányt, úgy egyben előnyt is jelent mindez. Hiszem, hogy nagyot fogunk alkotni. A megyének sem mindegy, hogy miként teljesít a PSE. Egy sikeres bajnoki szereplés sokat lendítene a régió fut- balljának megítélésében. Búzás Attila: szem előtt a család fotó: g .k. Búzás Attila 1974-ben született. Pályafutását a Paksi SE-ben kezdte, s játszott a város másik csapatában, az Atomerőmű SE-ben is. Az élvonalban megfordult a Diósgyőr (1997-1999), a Matáv Sopron (1999-2000), a Kispest-Honvéd (2000-2002) és a Dunaferr (2002-2003) színeiben. Az NB l/B-ben a Marcali színeiben játszott. Az élvonalban 96 mérkőzésen szerepelt és 8 gólt szerzett. t>ar a Kaposvár ettem (i-zj Magyar Kupa tatáiKozö után varga László (középen, sötét mezben) és Búzás Attila (jobbról) is letört volt, Klement edző szerint játékosai éppen ebből a mérkőzésben merít- hetnek erőt a keménynek ígérkező bajnoki sorozat előtt fotó: bakó A kupameccsre építhetnek Sokáig bosszantotta a Paksi SE vezetőit, edzőit, játékosait, hogy „csak” harmadik helyen végeztek az NB III Duna-cso- portjában. Elkeseredettségük érthető volt, hisz az idény előtt nagyon szerettek volna egy osztállyal feljebb lépni, ám azzal, hogy rosszabb egymás elleni eredményük miatt az Ikarus mögé szorultak a tabellán, kicsi volt az esélye annak, hogy összejön az osztályváltás. Az élet aztán kárpótolta a csapatot: a paksiak az utolsó pillanatokban felkérést kaptak a ligától, hogy induljanak el az NB II-ben. Az Atomvárosban természetesen igent mondtak a felkérésre, így a Szekszárdi UFC visszalépése ellenére a 2003/2004-es idényben is lesz harmadosztályú együttese a megyének. S nem is akármilyen. A vezetés a holtidényben alaposan megerősítette a csapatot, többek között olyan neves játékosokat igazoltak, mint Búzás Attila, vagy Hosnyánszki Zsolt, akiket magasabb osztályú együttesek is szívesen láttak volna soraikban.- Pakson mindig is szempont volt, hogy amíg a csapat amatőr osztályban szerepel, addig csak olyan játékosokban gondolkodunk, akiknek van paksi, illetve megyei kötődésük, s vagy munkahellyel rendelkeznek, vagy mi segítünk nekik az elhelyezkedésben - mondja Klement István edző. - Ezeket a szempontokat betartva sikerült megerősítenünk a csapatot: Szekszárdról érkezett Horváth Bálint, Tóth Péter és Mészáros István, akik egyrészt magasabb osztályból jöttek, másrészt hiányposztokra érkeztek. Tatabányáról tért haza Hosnyánszki Zsolt, s visszaigazoltuk a 20 éves Tóth Jánost, aki az ASE serdülőből került a Dunaferrhez. A legnagyobb igazolás az NB I-ben több csapatban megfordult Búzás Attila. Fiatal tehetség Dombóvárról a bal oldalra, Bán Csaba akinek a távozó Papes pótlása lesz a feladata. Keretünk a még nagyon fiatal, 17 éves Böde Dániellel egészült ki.- Azt vallom, hogy meg kell találni az arany középutat a fizikai munka és az edzőmeccsek között. Kicsit későn derült ki, hogy az NB II-ben indulhatunk, ezért rövidre sikeredett a felkészülésünk, az összecsiszolódás a bajnoki találkozókra marad. Úgy gondolom, jól erősítettünk, sajnos Mészáros István sérülten érkezett, néhány hétnek még el kell telnie, mire bekapcsolódhat a munkába. Ő hiányozni fog a középpályáról.- Az ellenfelek közül egyedül a Balaton- lellét sikerült feltérképeznünk, közvetett információnk van, hogy az NB Il-es mezőny, különösen a Nyugati csoport erősödött. A vezetéssel egyetértésben a 4-10. hely valamelyikét céloztuk meg, s ez Dienes Pál kollégám szerint is - aki háromszor is látta a csapatot - elérhetőnek tűnik. Öt-hat embert egyszerre beépíteni nem rövidtávú folyamat, s ez az eredmény rovására is mehet.- Első fordulóbeli ellenfelünk, a Balatonlelle jó játékosállománnyal rendelkezik, Kaposvárról, Siófokról és a korábbi Tisza-kécske csapatából igazoltak, Készéi Ferenc pedig szakmailag hozzáértő ember. Tudatosan futballozó, szervezett együttes. A Kaposvár elleni Magyar Kupa találkozón nem játszottunk rosszul, az eredmény akár fordított is lehetett volna. Ebből a meccsből erőt meríthetünk. Az oldalt Rónai Gábor és Fekete László állította össze, a fotókat Gottvald Károly és Bakó Jenő készítette. Labdarúgás: a gólkirály Varga László a csapattársakat dicséri Harmincöt évesen a csúcson Másfél évnyi légióskodás után az osztrák amatőr ligában játszó Böheimkirchen csapatától igazolt a Paksi SE-hez az elmúlt nyáron Varga László. A rutinos támadóval remek vásárt csináltak a paksiak: a 34 éves csatár ugyanis elhódította a csoport gólkirályi címét. A futballberkekben csak „Api”-ként ismert támadó 17 góljával lett a Duna-csoport legeredményesebb játékosa a 2002/2003-as bajnokságban. Varga ősszel nyolcszor, tavasz- szal kilencszer köszönt be az ellenfelek kapusainak, s találataival nem kis szerepet vállalt abban, hogy a PSE az idény végén felállhatott a dobogó harmadik fokára.- Van kedvenc gólod?- Talán a Felcsút ellen szerzett találataim állnak legközelebb a szívemhez - feleli Varga László. - Idegen-ben és hazai pályán is sikerült betalálnom a Fejér megyeiek-nek, s nemcsak szép, de fontos gólok is voltak azok. Igazából azonban nem szoktam különbséget tenni, ha nyer a csapat, minden gól egyformán értékes számomra.- Hajói tudom, hosszú pályafutásod során eddig még nem volt részed hasonlóban.- Valóban így van, ez az első egyéni elismerésem. Valamennyi csapatomban sok gólt szereztem, de mindig akadt, aki nálam is jobban teljesített.- Mikor hitted el, hogy meglehet a gólkirályi cím?- Az idény közben egyáltalán nem gondoltam rá, csak a bajnokság vége felé lett téma az Öltözőben, hogy akár meg is szerezhetem a legjobb mesterlövésznek járó serleget. Az utolsó két meccsen már ezért is küzdöttem, s nagyon boldog voltam, hogy a csapattársak segítségével ez összejött.- Mit gondolsz, a magasabb osztályban is megismételhető a produkció?- Nem szoktam előre tervezgetni, úgy gondolom, a foci csapatmunka, és nagyon sok függ a játszótársaktól. Semmi sem kizárt, ehhez csak az kell, hogy minél több gólpasszt kapjak Osztermájer Gábortól - teszi hozzá immáron nevetve. -*- Harmincöt éves vagy. A focisták nagy része ilyen korban akasztja szögre a futballcsukát. Varga László meddig focizik még?- Amíg az egészségem engedi, nem hagyom abba. Ha örömet okoz a játék, nem számít, hogy hány éves az ember. ■ A korábban a magyar élvonalban is szerepelt Varga Lászlónak másfél éves légiósélet után Paksra „hazatérve”, 35 évesen adatott meg először az egyéni elismerés: 17 találatával az NB III Duna-csoport gólkirálya lett Érkezett: Búzás Attila, Tóth János (Dunaferr), Hosnyánszki Zsolt (Tatabánya), Horváth Bálint, Tóth Péter, Mészáros István (Szekszárdi UFC), Bán Csaba (Dombóvári FC-Rutin), Böde Dániel (Madocsa). Távozott: Antal Sándor (Bóly), Prantner Attila (abbahagyta), Berengyán Béla (Bonyhád Völgység LC), Magócs Róbert (Tamási), Galambos János (Dombóvári FC-Rutin), Papes Gábor (Szent- lőrinc). A keret, kapusok: Horváth Bálint (1978), Bérdi Zoltán (1980), Heizler János (1963). Védők: Wolf Attila (1974), Tóth Péter (1980), Hosnyánszki Zsolt (1978), Jenei Ferenc (1964), Debreceni Gábor (1974), Rein Attila (1983). Középpályások: Búzás Attila (1974), Abonyi Levente (1980), Osztermájer Gábor (1978), Bene- deczki Ferenc (1975), Veszter- gombi Péter (1976), Bán Csaba (1984), Radics Attila (1972), Tóth János (1983). Támadók: Varga László (1968), Szili Péter (1983), Araczki Antal (1982). A tervezett kezdőcsapat: Horváth B.- Wolf, Tóth R, Debreceni- Abonyi, Hosnyánszki, Benedeczki, Búzás, Tóth J.~ Osztermájer, Varga. _________■ AZ EGYESÜLETRŐL Alapítás éve: 1952 Színe: zöld-fehér Címe: Paks, 7030, Váci Mihály u. 2. Tel: 75/510-618. Pálya címe: Fehérvári u. 29. Ügyvezető igazgató: Balogh Judit. Szakosztályelnök: Haraszti Zsolt. Technikai vezető: Karszt József. ■ A PSE MÉRKŐZÉSEI I. forduló, augusztus 10., vasárnap: Balatonlelle SE-Paksi SE 17.30. II. forduló, augusztus 23., szombat: Paksi SE-Celldö- mölk 17.30. III. forduló, augusztus 31., vasárnap: Mezőfal- va-Paksi SE 17.30. IV. forduló, szeptember 6., szombat: Paksi SE-Barcs 16.30. V. forduló, szeptember 13., szombat: Szigetszentmiklós-Paksi SE 16.30. VI. forduló, szeptember 20., szombat: Paksi SE-Komlói Bányász 16. VII. forduló, szeptember 28., vasárnap: ESMTK- Hungaro Casing-Paksi SE 16. VIII. forduló, október 4., szombat: Paksi SE-Mosonmagyar- óvári TE 15. IX. forduló, október 12., vasárnap: Sárvár-Paksi SE 15. X. forduló, október 18., szombat: Paksi SE-Budafok 14.30. XI. forduló, október 26., vasárnap: Tatai HAC-Paksi SE 15. XII. forduló, november 1., szombat: Veszprém-Paksi SE 15. XIII. forduló, november 8., szombat: Paksi SE-Pénzügyőr 13. XIV. forduló, november 16., vasárnap: Kaposvölgye VSCr Nagyberki-Paksi SE 13. XV. forduló, november 22., szombat: Paksi SE-Budakalász 13. ■ Kétszer tíz felett A Paksi SE hat felkészülési mérkőzésen lépett pályára a nyáron, s ezeken öt győzelme mellett egy vereséget szenvedett. Buzásék kétszer is tíz gól fölé jutottak. Eredmények: Dunaföldvár- Paks 1-13 (G: Szili 2, Varga 2, Tóth Á. 2, Radics, Bán, Tóth ]., Osztermájer, Búzás, Debreceni, Bepedeczki), Paks-Tamási 10-2 (G: Varga 4, Szili, Tóth P., Araczki, Búzás, Debreceni, Bán), Du- naújváros-Paks 1-0, Paks-Baja 4-3 (G: Búzás 2, Debreceni, Osztermájer) , Bonyhád-Paks 2-3 (G: Varga, Búzás, Benedeczki), Dunaföldvár-Paks 0-5 (G: Varga, Osztermájer, Benedeczki, Vesztergombi, Rein). A legeredményesebb: Va. László 8 góllal.________