Tolnai Népújság, 2003. augusztus (14. évfolyam, 178-202. szám)

2003-08-01 / 178. szám

4. OLDAL MEGYEI TŰKOR 2003. Augusztus 1., péntek Utasok és vonatok, ha esik, ha fúj A megoldást a MÁV és az önkormányzatok együttműködése jelenti A MÁV Rt. 1998-ban kiegészítette a pályalétesítmények reha­bilitációs programját az utasforgalmi épületek tíz évre szóló rehabilitációs tervével. Ennek célja a rendkívül rossz műsza­ki állapotú szerkezeti károsodások, a barátságtalan, korsze­rűtlen utasterek megszüntetése. A 25 milliárd forintot meg­haladó program Tolna megyében Dombóvár és Szekszárd ál­lomást érinti. Tolna megye Ugyanakkor a vasúti utazást előnyben részesítők előtt nem is­meretlen az sem, hogy szőkébb pátriánkban már több, állomás státuszból megállóhellyé vissza­minősített helyszín várótermét bontotta el a MÁV Rt. Történt mindez azért, mert a cég számára ráfizetésesnek bizonyult ezen lé­tesítmények fenntartása, ame­lyekben - a forgalom jelentős csökkenése következtében - gya­korta csövesek vertek tanyát. Süllé Ferenc, a MÁV Rt. Pécsi Területi Igazgatóságának igazgatója mind­ezek mellett közölte, hogy az üres területek egy részére az rt. egy ko­rábbi program keretében esőbeál­lókat épített, ám azokat majdnem mindenütt szétverték a rombolás­ban örömüket lelő személyek. Az igazgató példaként Palánkot emlí­tette, ahol ugyanaz a szomorú eset - rongálás - történt meg, mint a többi, mintegy száz helyen a tér­ségben. Pénz a jövőben sem na­gyon lesz újabb esőbeállók építé­sére, illetve a pótlásra, már ami MÁV Rt.-t illeti. Maradnak tehát továbbra is a szabad ég alatt ezek a táblás megállóhelyek, ám az igazgató szerint manapság már bátran lehet adni a vasút pontos­ságára, ezért a vonatra szállás megoldható kellő időzítéssel, legfel­jebb pár perces vá­rakozás mellett. Kü­lön témakör a még le nem bontott, de már elhagyatott, s ezért folyamatosan pusztuló építmé­nyek ügye. Az egyébként váróte­rem, illetve esőbeál­ló nélküli Kölesd- Alsótengelic megái- jön az eső... lóhelyen is található egy ilyen, mind elhanyagoltabb, vasúti raktárépület, amivel a MÁV Rt., kellő biztosítás hiányában, nem igazán tud mit kezdeni. A le­bontáson kívül megoldás lehet még az eladás, ám nem biztos, hogy sokan szeretnének egy olyan helyre költözni, ahol a vi­lággal való összeköttetést semmi sem - illetve paradox módon csak a vasút - biztosítja... Kölesd-Alsótengelic megállóhely: ha menetrendszerűen FOTÓI BAKÓ JENŐ A legalábbis részben megnyug­tató megoldásra is van azonban remény, s erre Sülle Ferenc szám­talan példát tudna említeni. Arról van szó, hogy azokon a települé­seken, ahol a helyi önkormányzat és a MÁV együttműködése „sínen van”, ott általában nincs különö­sebb gond a várótermek karban­tartásával, illetve az esőbeállók megóvásával.______________-szá­Korszerű jelzőberendezés Paks Az egyedül élő idős emberek biztonságérzetét növeli az a jelzőrendszer, amelyet az Egészségügyi és Szociális Minisztérium pályázatán nyert a város gondozási köz­pontja. A készüléken keresz­tül jelzést küldhet a bajba jutott az ügyeletes ápolónak. A minisztérium pályázatán négy és fél millió forint értékű korszerű jelzőrendszert nyert a Szociális Intézmények Igazgató­ságának Gondozási Központja. Az intézmény feladata az otthon élő, gondozásra szoruló idős emberek ellátása. Korábban is működött jelzőrendszer, de az műszakilag már igen elavult volt - tudtuk meg Kávási Brigittától, a központ vezetőjétől. Az új rendszer egy falra szerelt és egy hordozható, akár nyakba is akasztható, zsebre tehető ké­szülékből áll, amely gombnyo­másra a mobiltelefon átjátszó tornyon keresztül jelzést ad a központban lévő számítógépre. A korábbi meglévő tizenöt ilyen készülék mellé, most újabb ti­zenötötöt kapott az intézmény és új számítógépet is. Az egye­dül élő idős emberek számára hasznos a készülék, például ha elcsúszik a fürdőszobában, nem tud a telefonhoz menni, elegen­dő egy gombnyomás és az ügye­letes ápoló máris indulhat segí­teni. Az idős emberek bizton­ságérzetét is növeli a berende­zés, kevésbé érzik egyedül ma­gukat, de jeleztek már tüzet, sőt betörőt is fogtak a jelzés nyo­mán. RÁKOSI Késve jött a csapadék Inkább ártott, mint használt az eső Az idei évben, a februári havat követően, a hét elején hullott csapadék volt a legjelentősebb. A szakemberek szerint azon­ban már inkább ártott, mint használt a nagy széllel jött eső. Tolna megye A megyei növényvédő szolgálat adatai alapján Zomba, Bátaszék, Szekszárd környékén 45-50, Szakcs és Dombóvár határában 60, ugyanakkor Bonyhád környé­kén 20 milliméternyi eső esett. Ez a mennyiség már nem használt a kukoricának sem, sőt sok helyen elfektette a növényt és a földeken alámosások alakultak ki, mondta dr. Vörös Géza, a megyei szolgá­lat helyettes vezetője, aki éppen terepszemléről érkezett a munka­helyére.- Sajnos elkésett a csapadék, se a kukoricának, se a naprafor­gónak már nem használt. A nö­vény sok helyen kidőlt, ebben az is szerepet játszik, hogy a kukori­cát is és a napraforgót is megtá­madta a kukoricabogár és a gya­pottok bagoly-lepke. A naprafor­gó tányéron a hernyó rágta helye­ken megindult a rothadás. A or­kán erejű szél az őszibarackos­ban és a diósban okozott jelentős Vége a szárazságnak A Nefela Dél-magyarországi Jégeső elhárítási Egyesülés me­teorológusa, Lengyel László szerint, megváltozik az időjárá­sunk. Az eddigi száraz, kánikulai meleg helyett, párás, gyak­ran csapadékos, 25-28 fokos melegre lehet számítani. A hét utolsó napjaiban szárazabb lesz az idő, de a jövő héten ismét csapadékosabbra fordul az időjárás. kárt. A szőlőnek részben hasz­nált az eső, de a korai fajták kö­zül, a vékony héjú oportóban, zweigeltben például kárt okozott azzal, hogy megrepedtek a sze­mek. Ez utóbbi információt Sárosdi Ferenc, szekszárdi borász is megerősítette. Az utolsó perme­tezéseknél érdemes megfontolni a rothadás elleni készítmények alkalmazását. A szőlő mélyen gyökerezik, így jól bírta a szá­razságot, főleg ott, ahol a mély­lazítást is időben elvégezték, mondta. Dr. Csibor István, a Szekszárdi Növényvédő Kft. igazgatója sze­rint, a szőlő védelmét, noha ed­dig az idei évben kevesebb gom­babetegség jelentkezett, mint egy átlagos esztendőben, nem sza­bad elhanyagolni. A csapadéko­sabbra forduló időben a rothadás ellen védekezni kell, és erre na­gyon sok jó készítmény áll a gaz­dálkodók rendelkezésére. Elköltözött a SINOSZ Tágasabb, barátságosabb az új iroda Szekszárd A Siketek és Nagyothallók Orszá­gos Szövetsége (SINOSZ) Tolna megyei szervezetének irodája, a Duna-Melléki Regionális Jelnyel­vi Tolmácsszolgálat, a Technikai Segédeszköz Forrásközpont és a Tolna Megyei Siketek Sportegye­sülete új helyre költözött, ezentúl Szekszárdon, az Ady Endre utca 14. szám alatt találják meg őket az ügyfelek. Mint azt Simonné Váradi Zsuzsanna, a megyei szer­vezet titkára és a tolmácsszolgá­lat vezetője elmondta, közel száz négyzetméteren tudtak beren­dezkedni új székhelyükön, ahol nem csak raktározási gondjaikat sikerült megoldani, de lehetősé­gük van rendezvényeik megtartá­sára, sőt, még udvaruk is van. Az irodában munkanapokon 9-től 15 óráig van ügyfélfogadás, a telefonszám nem változott: 74/510-832, fax: 74/412-380. A jeltolmács szolgálat 24 órás ügye­letet tart, telefonálni, illetve SMS- t írni a következő számon lehet: 06-70-519-18-45. ■ Hinták a XXI. századból Szabadtéri lakossági fórum a csodaparkról Szekszárd Legyen-e energiapark-csoda- park Szekszárdon, a Gróf Pál utcai lakótelepet övező füves részen, ami most hagyomá­nyos játszótérként szolgál? A kérdésre a tegnapi, formabon­tó, a közvetlen demokráciára példát adó lakossági fórum után talán már nem is hal­vány, hanem majdnem biztos igennel lehet válaszolni. Ez alkalommal Kocsis Imre Antal polgármester nem a városháza konferenciatermében, hanem a la­kótelep egyik toronyházának tő- szomszédságában, egy pingpong asztal mellett állva köszöntötte a megjelenteket, azaz mindazokat, akik véleményükkel is hozzá kí­vántak járulni az előrelépéshez. Az alaphelyzetet tekintve egyéb­ként valóban csak üdvözölni lehet egy olyan kezdeményezést, mely­nek köszönhetően a gyermekek korszerű, s ezzel együtt kellemes és hasznos elfoglaltságot találhat­nának egy elkerített részen. Ez lenne a Gróf Pál téri energiapark- csodapark, mely - Kocsis Imre An­tal ismertetése alapján - ténylege­sen a XXI. századba vezetné a leg­kisebbeket. A nebulók ezen a he­lyen olyan játékokkal ismerkedné­nek meg, melyek az energia meg­jelenésének és felhasználásának különböző módozatait példáznák, s emellett környezet tudatos szemléletre nevelnének. Termé­szetesen lennének itt hagyomá­nyos eszközök is, de a mai igé­nyekhez alkalmazva: így olyan hinták is, melyek nem kettő, ha­nem három dimenzióban mozog­nak. S a szemetet olyan tartályok nyelnék el, melyek géphangjukkal megköszönnék a használatot. A kialakítás, berendezés különbőz cégek által összeadott 40-45 milli forintból valósulna meg, egyetle fillér közpénz nélkül, a tervek szí rint több lépcsőben, 2005-ig. Első hallásra tehát a megyi székhely egyik új színfoltját jelei tené a park, ám a fórum résztvevi közül bizonyos részkérdésekbe többen is hangsúlyozták jogosna tekintett aggályaikat. A legn, gyobb ellenérzést nem is most, h, nem korábban váltotta ki az az ii formáció, mely szerint a létesí mény egyik része görkorcsolyáso és deszkások - csattanásoktól, di bogástól reggeltől-estig hangos pályája lenne. Az ezzel kapcsol, tos kritikák döntő többségét a pc gármester megelőzte azon beji lentésével, mely szerint ezt a tei hatályon kívül került, tehát az itt ni háromszáz család esti nyuga ma biztosított lesz. Szomorú t, pasztalataikra alapozva többen 1< fejezték azon félelmüket, hogy a idetelepítendő mellékhelyisége előbb-utóbb nem fognak megfele ni a higiénés igényeknek. A WC-I melyek tisztán tartására valóba oda kell figyelni, szükségesek hangsúlyozta a polgármester, h szén a messzebbről ideérker gyermekek - a kísérő felnöttekk - nem szaladhatnak haza mindé félórában ügyeik rendezésére, ugyancsak fontos egy olyan, alk hoíos termékektől szigorúan me: tes büfé, ahol üdítők állnak a légi sebbek rendelkezésére. Néhánya attól tartottak, hogy ez a kellemi hely, a maga fedett területeivé vonzani fogja majd a csöveseke ám ha valóban kiemelkedően m gas színvonal fémjelzi majd a pa kot, a lakókat pedig a tegnap is t pasztáit együttgondolkodás, akk ettől sem kell túlzottan tartani. Hírek SZAKÁLY. Fogathajtó verseny, kettes és négyes bajnokság lesz Szakályban augusztus 2-3-án. A bajnokság szombaton 10 órakor maratoni hajtással kezdődik a lő­téren. Este nyolc órakor lovasbál várja az érdeklődőket. A verseny vasárnap 8 órakor a sportpályán folytatódik díjhajtással. Az ered­ményhirdetést 18 órakor tartják. A versenyen tombolát sorsolnak, a fődíj egy csikó. KAPOSSZEKCSŐ. A falu n metországi partnervárosáb Bietigheimbe utazik pénteken, ifjúsági fúvószenekar kíséret ben az önkormányzat küldötts ge, hogy Tóth Imre polgármest ottani kollégájával, Ernst Kopp a hét végén aláírja a teství települési kapcsolatról szó megállapodást. DOMBÓVÁR. Dr. Kustra József megyei főkapitány adta át Tóth Imrének, Kaposszekcső polgár- mesterének azt a díszszablyát, amit a fegyveres testület munká­jának segítéséért adományozott számára dr. Salgó László orszá­gos főkapitány. A dandártábor­nok a helyi Erdős Ferenc nyugal­mazott törzszászlóst főtörzszás­zlóssá léptette elő azért, mert két évtizeden keresztül értékes bűn- megelőzési tevékenységet vég­zett a városban. ALSÓHETÉNY. Az önkc mányzat falunapot tart szomb délután három órától. A pro ram a sportpályán focitornáv indul, közben a gyerekek ké műves foglalkozásokon ügyességi vetélkedőkön veh< nek részt. Később táncoso muzsikusok és kötélugrók a nak műsort, majd színpadra l Tárnái Kiss László nótaének is. A település lakói este utc bálban mulathatnak, ahol a i nét a szakcsi Récsei-Koszor duó szolgáltatja. Penny n MARKET A PENNY MARKET KFT. Magyarország egyik vezető, immár 1996 óta folyamatosan bővülő diszkontlánca, az alábbi munkakörbe keres munkatársat: ÜZLETVEZETŐ-HELYETTES munkatársakat keres. Ön munkájával TOLNAI üzletünk eredményességét fogja támogatni. Ön elsősorban az alábbi feladatokat fogja ellátni: az üzlet teljes körű vezetése, felügyelete, az üzlet működésének biztosítása, a hatékony munkavégzés megszervezése, a jó leltár feltételeinek biztosítása, reklamációügyintézés, az áruátvétel, árufeltöltés megszervezése, valamint annak ellenőrzése, információadás, az üzlet tisztán tartása és annak felügyelete. Ha szívesen vesz részt az értékesítésben, vagy ezután szeretne annak részese lenni, mindemellett vezetői ambíciói és készségei is vannak, és biztos, hosszú távú munkahelyre vágyik, ahol egy nagy multinacionális cég megbecsült alkalmazottja lehet, akkor küldje el fényképes önéletrajzát „Tolna” jeligére az alábbi címre: PENNY MARKET KFT., humánpolitikai osztály, 2J51 Alsónémedi, Pf. 12 DEDASZ Rt. Az G-ort csoport tagja Tiszteit Ügyfelünk! A 2003. július 2-ai hatállyal a Magyar Energia Hivatal által jóváhagyott új közüzemi szolgáltatói és elosztói üzletszabályzatok és Általános Szerződési Feltételek az ügyfélszolgálatoknál és a http://www.dedasz.hu honlapon megtekinthetők. TOLNA MEGYEI MUNKAÜGYI KÖZPONT ' 7100 Szekszárd, Szent István tér 11-13. 74-505-600 K: 74-311-773 Interne t. > Pályázati felhívás megváltozott munkaképességű, illetve fogy atékos személyek rehabilitációs foglalkoztatásának elősegítésére A Tolna Megyei Munkaügy i Központ - a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló, többször módosított 1991. évi IV. törvény 19. paragrafusa és a foglalkoztatást elősegítő támogatásokról szóló többször módosított 6/1996. (VII. 16.) MüM rendelet 19. paragrafus alapján az alábbi pályázatot hirdeti meg. A pályázat céia: A fogyatékosok és a megváltozott munkaképességű dolgozók munkaviszonyban történő foglalkoztatásának elősegítése, munkavállalási esélyeinek növelése a meglévő rehabilitációs munkahelyek megőrzésének támogatásával. A pályázat benyújtásának helve és határideje: A pályázatok csak a kötelező pályázati kérelmen nyújthatók be 2003, augusztus 15-ig a Tolna Megyei Munkaügyi Központnál. 3 példányban személyesen vagy postán. A pályázati kérelem a Tolna Megyei Munkügyi Központ (7100 Szekszárd. Szent István tér 11-13.) Képzési és Foglalkoztatási Eszközök Osztályán (III. em. 303-as iroda) kérhető munkanapokon, ligyanitt kérhető felvilágosítás személyesen vagy a 74/505-694-es telefonszámon. ____ HO TEL HELIKON KESZTHELY Romantikus nyári éjszakái Két éjszaka félpanzióval, fitneszklub, strandhasználattal és éjszakai kastélylátogatással a Festetics-kastélyha. 15 OOO Ft/fŐ/2 éjszaka áron (+ üdülőhelyi díj) Érvényes: 2003. Vili. 30-ig. Üdülési csekket elfogadunk! Szobafoglalás: Tel.: (83) 889-633. Fax: (83) 889-609 helikon, reservation @ danubius group, coi Member of the DANUBIUS HOTELS GROUP BÉRBEADÓ a Szekszárd, Tinódi út 4. sz. alatti tetőtérben netto 106 m 1RODATERULET Érd.: 06(1)452-3231

Next

/
Oldalképek
Tartalom