Tolnai Népújság, 2003. augusztus (14. évfolyam, 178-202. szám)
2003-08-02 / 179. szám
Megtalált képek Sértetlenül kerültek elő a szentendrei múzeumból ellopott képek. 10. oldal 9. OLDAL Depresszió A jogging jót tesz a léleknek, ezt régóta tudják a kocogok. 14. oldal Jubileumi buli Az idén már tizedszer folyik a sör és a bor a Hajógyári-szigeten megrendezett zenemaratonon. 1993-ban Müller Péter Sziámi és Gerendái Károly 26 millió forintból hozta létre a Diákszigetet. Két színpadon összesen kétszáz koncert, nyolcvan film és negyven színházi produkció szórakoztatta a 43 ezer látogatót. Az akkori rendezvény 3,5 millió forintos hiánnyal zárult. Idén mintegy ötszáz zenekar, köztük száz külföldi sztár, 3000 négyzetméternyi színpad, 40000 négyzetméter sátor várja a szigetlakokat. A hangtechnikához 43 kilométer vezetéket használnak. A jelenleg érvényes nézőcsúcs a 2001-es fesztivál óta áll, akkor összesen 361 ezer látogatót regisztráltak, és a szombati napon ki kellett rakni a megtelt táblát, mert elfogytak a jegyek. A zenekarokon kívül idén már sportprogramok, futball- bajnokság, bungee jumping is várja a fiatalokat. A civilprogram keretében helyet kaptak a különböző egyházak, illetve a minisztériumi sátraknak köszönhetően a politikusok is. Nemcsak a mai divatzenék szólnak a Szigeten: a világzenei színpadon a föld minden tájáról érkező előadóknak az egyes kultúrák nemzeti muzsikáival ismerkedhetünk meg. A szervezők arra számítanak, hogy idén legalább annyi néző lesz, mint tavaly. Akkor 355 ezren látogattak ki a Hajógyári-szigetre. Szigeti gyökér- és szabadságkeresés Szóljon hangosan az ének - búgja a híres hajcsigáit szasszon frizurám váltó örökifjú Soltész Rezső. Szerinte örökzöld slágere híd a különböző generációk között. Néhány száz méterrel távolabb szegecses bőrkabátban a magyar rocknagypapa, Nagy Feró üvölti rekedten, hogy a vodkától erős vagy és bátor. A két zenésznek ugyanaz a közönség tombol. Feró szerint nem lehet ugyanaz a rajongótáboruk, de a Sziget Fesztiválon még ez is megtörténhet. Az is, ami máskor és máshol soha. Különös világ szerda óta a Hajógyári-sziget: miniállam, ahol nincsenek vallási, kulturális és politikai ellentétek, ahol szinte mindenki más, és tiszteli mások másságát. Egy hétre az itt élők és ide látogatók különbékét kötnek. Kínai esőkabát, ócska pokróc, napszemüveg. Kellékeink a Sziget Fesztiválra készülve a mérges esőfelhők ellen. Embernagyságú hátizsákkal, kem- pingfőzővel, matraccal érkeznek a rö- vidnadrágos, térdig bakancsos fiatalok Közép-Európa legnagyobb kulturális fesztiváljára, a Hajógyári-szigetre. A híd előtt hatalmas a torlódás: tarajosok, egy kiló púdertől hófehér bőrű halálvárók, borgőzös rockerek. Az úszóhátú biztonságiak egyenként ellenőrzik a „dögcédulát”, azaz a szigetországba való belépésre jogosító karszalagot. „Csak por ne legyen”, hiszen az évenként egy hétre felépített sátorváros egyik legriasztóbb jellemzője eddig az volt. A vihar - és ezzel együtt a szigeti veszedelem tovább fokozódik. Behúzódunk egy sörsátor alá. Vesztünkre. Ide menekült ugyanis Baráti Dávid, a Németországból frissen hazatelepült ifjú anarchista is, aki hangos sikításokkal, dülöngélve közeledett. Állítása szerint az egykor világhírű futballista, Baráti Lajos unokája, és feltétlenül meg akar győzni arról, hogy a Sziget legérdekesebb riportalanya. „Hosszú évek után a múlt héten költöztem haza Németországból Szentendrére. A 16 ezer fős városunkban ugyanis két hét alatt öten haltak meg drogtúladagolásban” - mondja, miközben bámul rám hatalmasra dagadt pupillákkal, üveges tekintettel, és bárgyú mosollyal. Megjegyzem, hogy kábítószer mindenhol van, futni előle nem lehet, csak nemet mondani rá. Szája széle erre gúnyos mosolyra húzódik, éltetni kezdi az anarchiát és a hallucinációt. Az eső lassan csendesedik, sikerül elmenekülnünk. Lányok a földön ülve-fekve pizzát „tarhálnak” egy arra járó fiútól. Kérdezem: miből fognak itt egy hétig élni, ha már az első nap nincs pénzük. „Ne izgulj, megvan a magunk női módszere. Mondjuk azt, hogy ezt a titkos praktikát latba vetve meghívatjuk magunkat a fiúkkal” - csacsogják. „Aha, el tudom képzelni”- mondom döbbenettel és továbbállok. A sátrak között botorkálva rátalálok a huszonéves lányra, aki éppen vacsorát melegít parányi kempingfőzőjükön párjának. Fehérvárról jöttek, agrármérnökök. Nevetve meséli: az előbb arról akarta meggyőzni őket egy kedves, ám kissé naiv aktivista, hogy írják alá az élő állat exportja elleni tiltakozó petíciót. Ha ezt megszüntetnék, az agrármérnökök ezrei veszítenék el a munkájukat. Már az első, 1993-as Sziget Fesztiválon is ott voltak. A fiú szerint a zene és a milliő együttes ereje vonzza ide őket. Azt mondja, nem érti azokat, akik naponta hazamennek a Szigetről, hogy ágyban alhassanak, átöltözhessenek. Szerinte ezzel az egész elveszti a varázsát. A Szigetben éppen az a jó, hogy az ember egy hétig nem néz tévét, nem hallgat híreket, nem rohan sehova, nem lökdösődik a buszon. A mindennapi.élet szabályait, követelményeit, és gondolkodásmódját elvetve, szabadon él, semmire nem kötelezi magát. Ezért akár kényelmetlenséget is vállal: órákat áll sorban a zuhanyzónál, és inkább fürdik hideg vízben. A főút mellett sörsátor. Két rocker- fiú, Dénes és Madzag mellett találunk helyet. Mindketten pestiek, mégis sátrat állítottak, és kiköltöztek a Szigetre. Azt mondják, rengeteg időt vesztenének, ha mindennap haza mennének aludni, ráadásul ha ágyba feküdhetnének, jobban kijönne rajtuk a fáradtság. Azt azért bevallják, hogy egyszer-két- szer hazaugranak fürdeni. A koncert előtt bekapunk egy falatot. Amikor esőmosta tésztánkat begyűrjük, besötétedik. A színpadokon egyszerre gyúlnak ki a fények. Már senkit nem érdekel a nyakába zúduló hideg víz. Egyszerre indul el több tízezer ember a barkácsolt emelvények felé. Halljuk, ahogy dübörög, táncba hív a zene. Egy tomboló Freshfabrik-koncert, és a nyugdíjas világsztár, a nyolcvanhoz közel járó Ibrahim Ferrer előadása után a Táncdalfesztivál feliratú sátor felé bandukolunk. Ott lép fel az örökifjú Soltész Rezső, aki első ránézésre nem nagyon illik ebbe a miliőbe. Kiderül: nagyot tévedtem. A tarajos punkok és a derékig érő hajú rockerek együtt dalolják Rezsővel, hogy „Szóljon hangosan az ének”. Soltész szerint több évtizedes nótája örök, híd a generációk között. Amikor azt kérdezem tőle, hogy ezzel a típusú közönséggel találkozik-e máshol is, kissé sértődötten felel: minden koncertjén vannak fiatalok, őt nemcsak az öregek szeretik. A metálsátorban a rock magyar nagypapája, Nagy Feró készül egy kis zúzásra és éppen éjjeli vacsorát ül. „Rezsőtől jöttök? - kérdezi. - És mondd csak, sikerült már másik számot írnia húsz év után, vagy még mindig csak a Szóljon hangosan az éneket fújja?” Szerinte az nem létezik, hogy ugyanaz a közönség egyszerre szeresse őt, a rockért, és a sú- gó-búgó táncdalost. Azt mondja, a fiatalok azért őrjöngnek Harangozó Teri és a többiek előadásain, mert ha itt nem lépnének fel, az életben nem mennének el egyetlen koncertjükre sem. így viszont óriási buli, hogy néhány sör után üvölt- ve ugrálnak a lágy, andalító dallamokra, és nagyokat mosolyognak az idősödő előadók meghatottságán. Feró szerint sajnos ma már a Sziget sem politikamentes, hiszen egy demokráciában semmi sem lehet az. A mindenkori hatalomnál van ugyanis a „te pénzedből meg az én pénzemből összegyűjtött” közpénz, amiből a politikusok csak akkor adnak, ha cserébe valamit kapnak is. Itt a Szigeten teret, helyet, nyilvánosságot. Ám a rocknagypapa szerint addig nincs baj, amíg a szigetlakók erre az egy hétre félreteszik hovatartozásukat, és tesznek a politikára. Búcsúzóul még annyi mond Müller Péter Sziámi szavait idézve: „A Sziget attól nagy, hogy itt megfér egymás mellett az is, aki a gyökereit keresi, és az is, aki a szabadságát.” Remélem, ez mindig így lesz. FARKAS MELINDA Pillanatok Egyfogásos , Bölcselkedés Szabadság íme a vizespolóverseny győztese. Amíg a közönség Soltész Rezső búgó hangjára várt, a szervezők egy kis sztriptízzel fokozták a hangulatot. Az önként jelentkező lányok fehér pólóban álltak a színpadra, majd kaptak egy adag vizet a nyakukba. A közönségnek a pólón átsejlő idomok alapján kellett eldöntenie, hogy melyik a legszebb amazon. Ám nehéz volt a választás, ezért néhány mindenre elszánt lány megkönnyítette a dolgukat. Lekapták a pólót, döntsön a meztelen valóság. Szeretem Dénes és Madzag Uhrin Benedek eufóriát hozott a Szigetre Nem pihen a színpad, nem pihen a Sziget Ibrahim Ferrer Nagy Férő