Tolnai Népújság, 2003. augusztus (14. évfolyam, 178-202. szám)

2003-08-01 / 178. szám

fl 2003. Augusztus 1„ péntek ÉLET & STILUS 14. OLDAL Kommunikációs partnerünk: a Westel Mobil Rt. üJesíel Muzsikával javul a memória A zenetanulás javítja a gyer­mekek memóriáját - erre ju­tottak a hongkongi egyetem munkatársai. A pszichológusok megvizsgál­tak kilencven - hat és tizenöt év közötti - gyereket, akiknek a fe­le zenekari tag volt, és már több mint öt éve tanult valamilyen hangszeren játszani, a másik fe­le pedig semmilyen zenei kép­zettséggel nem rendelkezett. Az elvégzett teszt során a gyerekek­nek emlékezetből meg kellet is­mételniük szavakat, amelyeket előzőleg egy papírlapon olvas­tak. Az eredmény: a muzsikus gyerekek jóval több szóra emlé­keztek, mint azok, akik semmi­lyen hangszeren sem játszanak. Egy évvel később megismé­telték a tesztet, és kiderült, hogy rosszabbodott azoknak a gyere­keknek az emlékező képessége, akik közben felhagytak a muzsi­kálással, de még így is megelőz­ték azokat, akik soha életükben nem játszottak hangszeren - ol­vasható az AFP jelentésében. A tudósok megjegyzik, hogy a hangszeres skálagyakorlatok fejlesztik az agyvelő bal félte­kéjét, amely az emlékező ké­pességért és a zenei adottságo­kért felelős. ■ Vakító nyakkendők Szembetegséget, súlyos esetben akár vakságot is okozhat a nyakkendő szoros és állandó vi­seleté - állítják amerikai orvo­sok egy brit szaklapban megje­lent cikkben. A kutatás szerint a szorosan megkötött nyakkendő csökkent- heti a nyaki véna hatékonysá­gát, ezáltal a szem vérellátását, és hályog kialakulásához, legsú­lyosabb esetben pedig részleges vagy teljes vaksághoz vezethet. Egy kísérlet során a kutatók azt tapasztalták, hogy az egész­séges emberek 70 százalékának szemében már a nyakkendő szoros megkötése után három perccel növekszik a vérnyomás. Ez a fajta vérnyomásváltozás a legfontosabb előidézője a szó- ban forgó szembetegségnek. ■ SZAKMAI SZEMMEL Két rendőr bicikliversenyt néz.- Nem olcsó mulatság! - mond­ja az egyikük.- Hát nem! - felel a másik a brin­gákat vizsgálva. - Ha jól számol­tam, negyvenkét darab világítás nélküli kerékpárt láttam! NEM TŰRI Az új albérlő bekopog a főbérlő- nőhöz és egy üres konyakosüve­get mutat neki:- Asszonyom, ez az üveg tegnap még tele volt! Ki itta meg a ko­nyakomat?- Én! Előre megmondtam magá­nak, hogy nem tűrök alkoholt a lakásomban! DILEMMA- Bort igyunk, vagy pezsgőt?- Az attól függ?- Mitől függ?- Hát, hogy melyikünk fizet... MEGTISZTELTETÉS A szegény ember a grófi birtokon legelteti sovány szamarát, ami­kor éppen arra megy az intéző.- Na, megálljon, kend! - formed vérben fogó szemekkel a sze­gényre. - Majd elveszem a sza­marát!- Igen nagy megtiszteltetés vóna- feleli nyugodtan a szegény em­ber -, mert akkor az intéző úr vóna a vöm! ■ Ázsiai szépségtitkok A hibáüan, sima bőrt, a finom, nőies mozgást az ázsi­ai nők évezredes trükköknek köszönhetik. Lesse el tő­lük a titkokat. 1. Fürdő Aromaolajos, növényi olajos meleg fürdővízben ol­dódik a test feszültsége, az izmok is könnyebben ella­zulnak. A bőr sem szárad ki, hisz az olajok gondoskod­nak a puhaságáról. Ne legyen a víz túl forró, tíz perc is elég a kikapcsolódásra, mosakodásra. Az aromaolajok közül bevált néhány csepp rózsaolaj, levendulaolaj, a növényi olajok közül pedig kiváló a búzacsíraolaj, olí­va- és mandulaolaj. Még egy recept: harminc cseppnyi zsályaolajat keverjen ki fürdőolajjal, majd oszlassa el a fürdővízben. Lazít és pihentet, erősíti a szervezetet. 2. Masszázs Ázsia a talp- és testmasszázs hazája is. A talp reflex­pontjainak enyhe nyomkodása csökkend a különféle fájdalmakat. Fejfájás, migrén esetén próbálja ki az ola­jos masszázst. Előbb a jobb, majd a bal láb nagy ujját az óramutató járásával megegyező irányba nyomkod­ja át. Lazító, nyugtató, frissítő hatású. 3. Gőzölés Csak a patyolattiszta arcbőr lehet feszes és sima. 10 csepp szantálfa-illóolaj vagy rózsaolaj elég egy tálnyi gőzölgő vízbe. Pórustisztításhoz borítson törülközőt a fejére, amíg gőzölted az arcát. Száraz bőrét gőzölés előd védje E-vitaminos hidratálóval. Zsíros bőrre haté­kony a tiszta vízgőz is. Egy, de csak egy cseppnyi aro­maolajjal pihentető hatású. Két perc elegendő a gőzö­lésre. Utána se nyúzza bőrét, inkább itassa le a nedves­séget puha törlővel. 4. Teázás A teakultúra mesterei a japánok és a kínaiak. A szertartást a nyugalom jellemzi. Nem kapkodva kell felhörpinteni, hanem kortyolgatva élvezni, naponta több csészével is. A zöld tea erősíti a szervezetet, ki­váló szomjoltó, nagy melegben édesítőszerek nélkül. Jó hatású a bőrre is. 5. Kéztorna Az egyszerű, sima fémgolyókat forgassa a kezében, görgesse a tenyerében. Kellemesen masszírozzák a ref­lexpontokat, ujjai hajlékonyak, fürgék maradnak. Segít a lazulásban, elűzi a stresszt. 6. Füstölés A pálcikás füstölőt az irodában vagy otthon is meg­gyújthatja. A tearózsa-illatú nyugtató, a narancsvi- rág-aromájú javítja a közérzetet, a zöld teás és citromos pedig felfrissít. A füstölőt pótolhatja párologtatós illato­sító lámpa. Tálkában, tégelyben a párolgó ötcseppnyi erdei fenyő illóolaja is tisztítja, frissíti a levegőt. 7. Jóga Stressz ellen a leghatékonyabb mozgásforma. Nyugtat, old és frissít. Az izmok nyújtására épül, hat a belső szervekre. Szakemberek, oktatók segítségével sajátíthatja el tökéletesen. A burmai ülés is egy jóga­gyakorlat. Kezdők is kipróbálhatják. A térdeket nyom­ja le a földig, tenyerét nyitva tegye a térdre. Lassan lé­legezzen be, kétszer olyan lassan fújja ki a levegőt. 8. Feszítés Néhány tomagyakorlattal merev hátizmait ellazít­hatja. Ha rendszeresen végzi, jó tartásra ösztönzi a tes­tét. Térdeljen le, üljön a sarkára. Egyenes hátial karját nyújtsa a feje fölé kezét összekulcsolva. A tenyerét for­dítsa felfelé. Három másodpercig feszítse, majd lazítsa el a kezét. Tízszer ismételhető. 9. Egyenesítés Térdelésből üljön a sarkára. Teste mögött kulcsol­ja össze a kezét. Feszítse a hátat, karokat emelje fel­felé. Tízszer emelje nyújtott könyökkel, majd tízszer lazítsa el. 10. Nyújtás Sarkán ülve végezze a nyújtógyakorlatot. Jobb ke­zét tegye a bal vállára, a bal kezét pedig a jobb könyök­re. Egyenes derékkal döntse törzsét. Tízszer jobbra, majd tízszer balra. Háta maradjon egyenes. Divatba jön a luxusvécé? A vezető japán WC-gyártó cég, a Toto azt tervezi, hogy toaletteket darabonként 330000 jenért (mintegy 660 új szuperluxus toalettjeit a hónap végétől Kínába, ezer forintért). Ezek a WC-k közvetlenül a vezetékről, szeptembertől pedig az Egyesült Államokba exportál- tartály nélkül működnek, önműködően dezodort jut­ja. A cég szóvivője szerint Sanghajban és Pekingben is tatnak a levegőbe és külön gombnyomásra meleg vi- élnek olyanok, akik képesek megvásárolni a fényűző zet és meleg levegőt szolgáltatnak. ______________■ AK CIÓ HŰSÉGES ELŐFIZETŐINKNEK! Új előfizetési csomagot kínálunk régi előfizetőinknek, melynek keretén belül kedvezményes áron juthatnak hozzá kiadónk öt lapjához. Az előfizetési csomag az alábbi öt lapot tartalmazza: Tolnai Népújság + [BEI Tolnai Népújság + + TVR Kéthetes + Választható ajándéklap havonta 1990 Ft-ért! Azaz havi 1990 Ft-ért mindaz üt lapot megkapja, így havonta 1264 Ft-ot takaríthat meg. >€.........................................................X................................................ Am ennyiben az előfizető vállalja, hogy legalább egy évig előfizetőnk marad, úgy az alábbi színes magazinok közül egyet egy évre ajándékba választhat: A választott magazin mellé, kérjük tegyen egy X-et! Mii ........................I I l J__L MM I I II I M I II II _______________________ ír . szám Település I M i i i i i Telefonszám Vállalom, hogy további 1 évig előfizető maradok és a fenti összeg befizetését az általam választott előfizetési periódusban teljesítem. Számunk: Beküldési cím: Tolnai Népújság kiadója 7100 Szekszárd, Liszt F. tér 3. Pf. 71. 06-74/511-503 A kivágott szelvényt válaszborítékban kérjük visszaküldeni, vagy a kézbesítőnek díjbeszedéskor átadni! Tolnai Népújság A miénk AZ ÉDES MARILYN. A legendás hollywoodi sztár, Marilyn Monroe csokoládéból készült, 47 centiméter magas portrészobrát Lipcsében restaurálták, és egy utazási kiállításon hódítja majd meg a mai (cso- koládészerető?) látogatókat.___________________________epa-fotó Bi ztonsági ötlettár vakációra Utazás előtt gondolja át, va­jon elég erős-e az ajtókeret, biztosítva van-e ajtóleemelés ellen. Lehetőleg több, külön­féle szerkezetű zárat szerel­tessünk fel, amiket mind­mind gondosan be is zárunk. Ha kertes házban lakunk, javít­suk ki időben a kerítést! Ne rá­moljunk be mindent a sufniba: a kutya-macska tányérjai, virágcse­repek, kevésbé kényes székek vagy asztal kint maradhat. Ez azt a látszatot kelti, hogy laknak a házban. Ügyeljünk rá, hogy a für­dőszobaablakon, a pince- vagy garázsajtón keresztül se lehessen behatolni. Az ablakrács legyen elég sűrű, 10 cm-nél ne legyen több hely a két pánt között. A lét­rát, biciklit vigyük be a szerszá­mos kamrába, mert ezekre állva könnyen bemászhat éjjel a tolvaj. A ház külső falán levő konnek­torból szerelő vegye ki az áramot, nehogy a betörő ennek segítségé­vel működtesse a falfúróját. Be­széljük meg a szomszéddal, ro­konnal vagy közelben lakó barát­tal: nézzen be rendszeresen a házba vagy a lakásba. Jól teszi, aki barátját vagy rokonát meg tudja kérni: akár lakjon ott né­hány hétig, amíg elutaznak. A lakásban ne maradjon érték­tárgy! A kincstárjegyeket és a ta­karékkönyvet vigyük megfelelő biztos helyre, amíg elutazunk. Hosszabb távoliét esetén a tele­font kapcsoltassuk ki feltéve, hogy a lakásnak a rendőrséget ri­asztó, betöréselleni rendszere nem arra van kapcsolva. Az üze­netrögzítő semmi esetre se árulja el, meddig vagyunk távol. Mire figyeljünk, ha utazunk? A bőröndünkön a nevünk zárt kis bőrtokban legyen. Figyeljünk rá, hogy ezt senki illetéktelen át­szállás közben ne olvashassa el. A nevünk mellett legfeljebb mo­biltelefonunk számát adjuk meg, ne pontos címünket vagy otthoni számunkat. Értékeinket, az útleveleket, a hitelkártyákat, a külföldi pénz­eszköz nagyobb részét tartsuk testhez simuló, nyakba akasztha­tó kis szövettáskában. ■ Olvastam - Láttam - Hallottam SZERI ÁRPÁD Nessie nélkül... N, essie nélkül nagyon rossz lesz az élet. Amíg ugyanis velünk - az emberiséggel - volt, mindenki hallott róla, tudott róla, sőt, a tényként kezelt létezés ellenére, vagy amellett, folyamatosan kutatták őt ma­gát, illetve nyomait. Néhányon látni vélték, még távoli fotók is ké­szültek róla, azután látványos, színes grafikák hozták elénk áramvo­nalas alakját: ám ez Nessie-t soha, semmikor nem befolyásolta El­tűnt a szemünk elől, láthatatlanná vált, s hiába magyarázták egye­sek, hogy úgy kacsa, szemfényvesztés - de jó esetben önámítás - az egész, ahogy van. Nos, a világ szemében éppen ez bizonyította Nessie Iáét, ez a visszatérő és konok tagadás. Ez bizonyította azt, hogy egye­sek meg akarják fosztani a világot Nessie-től. Pedig ő a mienk. Most még inkább, miután visszavonhatatlanul és végérvényesen tén­nyé vált, hogy Nessie nemcsak, hogy most, napjainkban nincs, de korábban sem létezett. A Loch Ness tavának ősállata felkerülhet a képzeletbeli lények listájára, valahova az egyszarvú és a sárkány kö­zé. Ahogyan azt a bevezetőben írtuk, nem lesz jó nélküle: a nyári uborkaszezonban kellemesen borzolta idegeinket a haltyúnyakú, uszonyos dinoszaurusz állítólagos felbukkanása, s érdeklődve néze­gettük a Nessie történetét bemutató ismeretterjesztő filmeket is. Ma lost bizony - bár nemlétezőként is velünk lesz - Nessie-t illetően sok mindennek megszűnik a létalapja: például annak is, hogy a je­lenlegihez hasonló írások szülessenek róla... Sulinet a vnfőf r y tfAfJftfaSOáb printer Számit ásfe eh ni k AÍ Szak üzlet Szekszárd, Szent L. u. 19. Szekszárd, Stuttgart-udvar Telefon: 74/410-249, 30/412-9761

Next

/
Oldalképek
Tartalom