Tolnai Népújság, 2003. augusztus (14. évfolyam, 178-202. szám)

2003-08-01 / 178. szám

12. OLDAL SZOLGA L T A T Á S 2003. Augusztus 1., Péntek Hajdan Augusztus elsején 155 éve, 1848- ban az ellenség üldözése közben életét vesztette Zichy Ferenc nemzetőr főhadnagy, aki a sza­badságharc első Tolna megyei ál­dozata; holttestét Kölesden rava­talozták föl. 100 éve, 1903-ban megyénk pártolólag küldte to­vább Sopron vármegye átiratát, amelyben megállapították, hogy a túlterheltség miatt „a községi közigazgatás helyzete tényleg tarthatatlan, a községi és kör­jegyzők csak munkaerejük leg­végső megfeszítésével tudnak kötelességeiknek megfelelni”. 95 éve, 1908-ban a decsi tűzoltópa­rancsnok az önkéntes tűzoltók oktatását és versenyét javasolta. 85 éve, 1918-ban elhunyt a nagymányoki zárda alapító fö- nöknője, Luth E. Aloysia. Ügyeletes gyógyszertárak; Szekszárd: az ÁNTSZ épületé­ben. A gyógy­szertári ügyelet a gyógyszertár ÁNTSZ (volt KÖ­JÁL Székház) Szentgáli Gy. u. felőli oldalán. Bonyhád: Szent Imre (Szent Imre u. 5.) Dombóvár: a városközponti (Hunyadi tér 27.) Ügyeletes még: Nagydorog, Simontornya, és Hőgyész gyógyszertára. Dunaföldvár, Tamási: a helyi két gyógyszertár heti váltásban Paks: Borostyán (Dózsa Gy. u. 12.) Tolna: Tilia (Alkotmány u. 24.) S.O.S. TELEFON A Lelki Segély Telefonszolgá­lat díjmentesen hívható na­ponta 18-06 óráig: 06/80/ 505-518. ■ Ügyeleteseink NAPI SZERKESZTŐ: Gyuricza Mihály A Tolnai Népújsággal együtt­működő újságírók: Szekszár- don: F. Kováts Éva 511-527, Ihá- rosi Ibolya 511-520, Mauthner Ilona 511-527, Szeri Árpád 511- 526, Venter Marianna 511-513. Fax.: 511-514. Bonyhádon: Pál Ágnes 74/550-369 06/30/650- 30-24; Dombóváron: Glaub Ró­bert 460-618; 06/30/650-30-21; Pakson: Rákosi Gusztáv, 75/ 510-790, 06/20/460-5008; Vida Tünde 06/20/398-4504. Tamá­siban: Tóth Ferenc, 480-705; 06/30/650-30-22. Tolnán: Stein- bach Zsolt, 440-660; 06/30/650- 30-23. ülestel Kommunkációs partnerünk: Mit üzen az olvasó? Ma elküldi, holnap megjelenik (ROVATUNKBAN HIRDETÉS-JELLEGÜ SMS-EKET NEM KÖZIÜNK!) SMS számunk; 20/454-36-64 * Zombára Máté Jánosnak boldog születés­napot, és lányának, Boglárkának boldog névnapot kívánunk: Anyu, Gábor és a Ma­mák! * Zsilka Nándornak születésnapja alkalmá­ból sok boldogságot és minden jót kíván: Iá nya, veje és fia. * Tevelre Szőts Lázárnak nagyon boldog születésnapot kíván Őcsényből a Mihályka és a Lenger család. * Horváth Boglárkának, Tengelicre: névna­podon nagyon sok szeretettel köszöntünk: szüleid és testvéreid. * Váraljára Güth Balázsnak és Güth Tamás­nak boldog születésnapot kíván: Tánti, Jani, Gyuszi, Elvira, Józsi. * Bogi! Névnapod alkalmából sok szeretet­tel köszöntünk! István, Apa, Anya. * Gyönyörű reggelt és annál is szebb napot kívánok mindenkinek! Vidám, boldog, elége­dett és gondoktól mentes legyen mindenki (köztük én is)! „V”, aki nem adja fel. * Nyuszikám! Őszinte szerelemmel gondo­lok Rád a nap minden percében. Az érzés, amit irántad érzek, soha sem fog elmúlni! Amikor megkérted a kezemet, boldogan mondtam igent és már akkor tudtam, hogy Te vagy az, akire mindig is vágytam. Na- gyon-nagyon szeretlek és szereteném, ha mindig mellettem lennél! A Te kis csibéd. * A bizalomról! Szombaton 2-kor az ottho­nomban várlak! * Csatáriak, figyelem! Kellene nekünk egy piac, ahol a környék termelőitől vásárolhat­nánk? * Rügyek és harcok, hetyke kudarcok, és százszor édes diadal... Kérlek, fejezd be a verset, mert elbizonytalanodtam. 30 éve tör­tént. * Nem hinném, hogy félrelép a jelenlegim. Ugyanis nekem olyanom nincs és nem is lesz mostanában. Nem vagyok naív sem, ahhoz már jól ismerem az embereket. Az a baj, hogy véleményt nyilvánítottam? Ezt kér­ték! Lehet választani: megfontolod vagy el­ítéled. De a legjobb, ha helyesen cselekszel. Üdv: „@” * „V30”, WO! Tudom, hogy ez így nem meg­oldás, de két mondatban nem lehet leírni, hogy megértsétek a helyzetemet! W0MEN38. * Nikynek Szálkára üzenem, hogy nagyon szeretem! * Te+Én. 29 éves lánynak üzenem, hogy er­re a számra küldjön sms-t: 06302763803. * Az nem igaz, hogy nem bírod el, csak sír­ni szeretsz: bilincs ez a bánat, aranyperec, eltörni szánod... Babits Mihály idézetével, egy 07.25.-i SMS-hez csatlakozom. * Azt a piros pólós lányt keresem, akit szer­da este fél 7 előtt, a buszról leszállva láttam Szekszárdon. Szürke NIKE pólóban voltam. dO/appqOeb. * Tamásiból keresem a Sándort, aki a Vilmá­nak Tolnára írt. Elvesztettem a címét, talál­kozásunk céljából írja meg, pontosan. Üd­vözli: Vilma. * S.O.S! Keresek egy kifejezetten csinos, vé­kony, intelligens (úti) társat augusztus végi horvátországi nyaraláshoz (is). 22-26 éves szekszárdi lány személyében. 70/335-79- 78. * Ha szekszárdi, kifejezetten csinos, érté­kekre is adó, 22-26 éves, szolid lány vagy és Te is igazi társat keresel, írj: OM PO DDJ PWPT. * Jóképű, komoly, diplomás fiút keres 35 éves korig tartós kapcsolatra 27 éves, dip­lomás, csinos lány. Elérhetőséget kérek. * 47 éves szekszárdi férfi smsezne hason­ló korú hölgyekkel. Néha hiányzik pár jó szó. 06/30/GPPPW+T. * Szekszárd közeléből keresem a párom egy vonzó férfi személyében! Én egy 176/80/29 éves nő vagyok. Aki bögyös, aranyos, kedves! Kérlek, írj, találkozzunk! R. * Sziasztok! Én egy 28 éves srác vagyok. Várom olyan lányok smsét, akik elhanya­goltnak érzik magukat és kis kikapcsoló dásra vágynak. írj: OmpOjdmaOgO számra. * Idősebb, egyedülálló hölgyeket kényeztet­nék! „Támogató” jeligére adj elérhetőséget! * MM 18-as srácnak! Én szívesen segítek neked abban, hogy a magány és a fájdalom ami felemészt, eltűnjön az életedből! írj ma­gadról! „Kicsi csillag”. * Jövő héten feltétlenül találkoznunk kell. Mindegyikünk a másikra vár. * Persze, neked most könnyű, hogy egy kis időre magunkra hagysz bennünket. Hát ka­landra fel! Én is éltem már át hasonlót. Szia V. * Hey Te Kedves Leány! Ha szekszárdi vagy, és unod a magányt, akkor írj egy keP vés és őszinte, szeretni tudó, 24 éves srác­nak! 06/20/333-6711. Állatorvosi ügyelet Az ügyelet 2003. augusztus 1-én 14 órától augusztus 4-én 08 óráig tart. Hatósági állatorvosi ügyelet: Dr. Fehér Tibor Paks, Deák F. u. 25. Tel: 06/20/9/522-206; 75/310-187. Dr. Birinyi Ferenc Hőgyész, Ker­tész u. 1. Tel: 06/30/9/478-111; 74/489-646. Dr. Kántor György Kocsola, Dombóvári u. 22. Tel: 06/30/9/372-794; 74/484-185. Dr. Maróthy Géza Bátaszék, Flórián u. 2/A. Tel: 74/492-907. Dr. Batári László Gyönk, József A. u. 540. Tel: 06/30/2/348-495; 74/449-313. Magán állatorvosi ügyelet: Dr. Holló Sándor Bonyhád, Mester u. 18. Tel: 06/30/2/167-285. Dr. Stamm Lajos Dombóvár, Erzsébet u. 26. Tel: 06/30/3/751-710. Dr. Czár Tibor Paks, Domb u. 77. Tel: 75/314-234, 06/30/9/017- 229. Dr. Jakab Ferenc Szekszárd, Palánk 18/B. Tel. 74/417-792; 06/30/9/370-906. Dr. Barna Diána Sióagárd, Bercsényi u. 3. Tel: 06/30/3570-433. Dr. Jakab Róbert Pincehely, Rákóczi F. u. 23. Tel: 74/406-638. Szekszárdi Kisállat Klinika: A Szekszárdi Kisál­lat Klinika (Szekszárd, Mikes u. 14.) telefon: 74/511-222; 74/ 415-761 szombaton és va­sárnap 9 órától 12 óráig ren­del, hét közben: 9-19. A ren­delési időn kívül a 06/30/9/464-776-os rádióte­lefonon hétköznap és hétvé­gén éjjel-nappal hívható az ügyeletes állatorvos. Tappancs kisállatrendelő (Szekszárd, Hunyadi u. 5.): Hétfőtől péntekig 15-től 19 óráig, szombaton és vasárnap 10-től 12 óráig tart ügyeletet. Telefon: 74/416-548. Ügyeleti időn kívül hívható a 06/30/447-58- 60-as telefon. Állatgyógyszertár: TOLNAVET Állatgyógyszer­tár. Szekszárd, Mikes u. 14. Tel: 74/511-222; 74/415-761; 06/30/464-776. Hétközben: 8.00- 19.00. Szombat, vasárnap: 9.00-12.00 óráig. Kis- és Nagyállat Kórház, Dunaföldvár: állandó ügyelet. Telefon: 74/541-095; 06/30/9/57-57- 46; 06/30/9/59-40-59. __________________■ Éj jeli őrjárat három dimenzióban Jó 360 évvel azután, hogy a nagy holland festő, Rembrandt (1606- 1669) 1642-ben megfestette Éjjeli őrjárat című képét, a mű három dimenzióban születik újjá. Két orosz művész szobrokban készül megjeleníteni a festmény 27 alak­ját. A Maastrichtban élő, holland állampolgárságot felvett Alek- szander Taratynov négy figurát - szintén orosz művészkollégájá­val, Michael Dromowal együtt ­már bronzba öntött. A Maastricht melletti Valkenburg szállodájá­nak kertjében ott látható élet­nagyságúnál valamivel nagyobb (2,2 méteres) méretben az Éjjeli őrjárat négy szereplője: Cocq ka­pitány, annak hadnagya, Willem van Rytenburgh, továbbá a Rembrandt feleségeként, Saskia- ként azonosított nőalak és a fest­mény jobb szélén látható kutya. Peder Ekegardhe galériatulajdo­nos közölte, hogy a két művész jelenleg Moszkvában dolgozik a festmény további négy alakjának bronzba öntésén. Azt azonban nem tudta megmondani, hogy mikor készülnek el mind a 27 alakkal. Bizonyos azonban, hogy a munka még jó ideig eltart. Emellett találni kell valakit, aki megfizeti a két művész munkáját és aki eldönti, hogy hol állítsák fel a szoborcsoportot.______ m Orv osi ügyeletek Ügyeletek az illetékes szervek tájékoz­tatása szerint 2003. augusztus 1-én 18 órától 2003. augusztus 4-én reggel 8 óráig. Szekszárd Gyermekorvosi ügyelet: Mártírok tere 18. Tele­fon: 316-157. Felnőtt háziorvosi ügyelet: Vörösmarty u. 5. Te­lefon: 316-828. Ellátási területe, hétfőtől csü­törtökig: Szekszárd, Szálka, Harc. Hétvégén: Szekszárd, Szálka, Harc felnőtt, valamint Kis­tormás, Kölesd, Medina, Őcsény, Sióagárd, Szedres, Tengelic i Zomba felnőtt és gyermek lakossága. Magánorvosi fogászati ügyelet: Szombat-vasárnap 8.00-12.00 ór ig: dr. Lőrincz Gyöngyi Szekszárd, Szent István tér 18. Telefo 419-688. Bátaszék: Kossuth u. 54., Telefon: 492-603. Ellátási terül hétközben: Bátaszék, Alsónána, Alsónyék, Bátaapáti, Mórág Pörböly, Várdomb. Hétvégén Bátaszék, Báta, Bátaapáti, Als nyék, Mórágy, Pörböly, Alsónána, Várdomb. Bonyhád: Rendelőintézet (Bajcsy Zs. u. 25.) Telefon: 452-132. Eli tási terület: Bonyhád, Rakasd, Lengyel. Bölcske, Madocsa: Dr. Szigethy András Madocsa, Akácfa u. 32. Ti 75/330-444. Dombóvár: A kórház bőrgyógyászati, a gyermekkörzeti ügyelet kórház gyermekszakrendelési helyiségében. Telefon: 462-38 Ellátási terület: Dombóvár, Attala, Csibrák, Csikóstőtté Dalmand, Döbrököz, Gyulaj, Jágónak, Kapospula, Kaposszekcs Kocsola, Kurd, Lápafő, Nak, Szakcs, Várong. Decs, Sárpilis: Dr. Péntek Elvira. Decs, Jókai u. 1/A. Tel: 496-98 495-331; 06/30/2/175-738. Dunaföldvár: Gábor P. u. 4. sz. alatt. Telefon: 75/343-291. Fadd: Dr. Harangi Erzsébet. Telefon: 447-889. Gyönk: Dr. Bene László Gyönk, Ifjúsági ltp. 20. Tel: 448-234. Ellát si terület: Gyönk, Szakadát, Diósberény, Varsád, Szárazd, Udva Miszla. Hőgyész: Kossuth tér 6. (mentőállomás mellett) Telefon: 104. Ellát si terület: Hőgyész, Dúzs, Mucsi, Kalaznó, Szakály, Felsőnár Murga, Tevel, Bonyhádvarasd, Kisdorog, Kéty orvosi körzetei. Iregszemcse: Rákóczi u. 1. Telefon: 480-609. Ellátási terüli Iregszemcse, Nagyszokoly, Magyarkeszi, Felsőnyék orvosi körzet Nagydorog: Kossuth u. 37. Telefon: 75/332-052. Ellátási terül Nagydorog, Kajdacs, Györköny, Pálfa, Sárszentlőrinc orvosi körzet Nagymányok, Kismányok, Váralja, Győré, Izmény: Dr. Csull Zsolt Nagymányok, Bartók B. u. 1/B. Tel: 458-232; 06/20/9/38 140. Pakson: Rendelőintézet (Rákóczi u. 1.) Telefon: 410-222. Ellátási rület: Paks, Németkér, Dunaszentgyörgy. Pincehely: Dr. Pataky László Ozora, Szabadság tér 6. Telefon: C 30-385-3421. Ellátási terület: Pincehely, Ozora, Fürge Tolnanémedi, Nagyszékely, Kisszékely, Belecska. Simontornya: Duongsy Thipphavone. Telefon: 30/9/279-830. Tamási: Dózsa Gy. u. 18-22. Telefon: 471-211. Ellátási terület: Tan si, Regöly, Nagykónyi, Értény orvosi körzetei. Tolna: orvosi rendelő (Garay u. 6.). Telefon: 440-340. Ellátási terül Tolna, Bogyiszló, Mözs, Gerjen.__________________________ Forgalomkorlátozások Tolna megye területén az utak burkolata száraz, a látási viszo­nyok jók. Burkolathibák miatt nem közlekedhetnek a 12 tonná­nál nehezebb járművek az autó- buszjáratok kivételével: az őcsé- ny-szőlőhegyi úton Őcsényig, a szedres-medinái úton, a dom- bóvár-nak-lápafői úton Lápafőig. 40 km/h sebességkorlátozás érvé­nyes: a tengelic-szedresi úton Tengelicnél. Burkolatjavítás, kátyúzás mi­att: szakaszosan, 40 km/h sebes­ségkorlátozás és előzési tilalom várható a következő utakon: a 65. sz. szekszárd-siófoki főközleke­dési úton, [regszemcsénél,az őcsény-szőlőhegyi úton Őcsényig, a paks-kölesdi úton, a tengelic- dunaszentgyörgyi úton, a sár­szentlőrinc-pincehelyi úton, kölesd-pincehelyi úton Pincei lyig, a gyönk-hőgyészi út Diósberénynél, a ‘szekszárd montornyai úton, a kesző degkút-szakályi úton Regölyr a kajdacs-borjádi úton K dacsnál, a nagyszokoly-szab, hídvégi úton Felsőnyékné hőgyész-dombóvári úton Cs rákon, a dombóvár-nak-lápa úton Alsóheténynél, a kocsc igali úton Kocsolától-Lápafőig bonyhád-tevel-murgai úton veinél, a tabód-kisdorogi úl Kisdorognál, a bátaapáti béke úton, a kalaznói bekötőúton pári bekötőúton, a várongi bei tőúton és a kismányoki béke úton. 2003. AUGUSZTUS 4 -ÉN megjelenő ÉPÍTÉSZL ^ SS ^ témájú hirdetéseit jelent" KEDVEZMEIMIWEL ADHATJA FEL! További információ: 74/511-534 74/511-540 KÖRNYEZETVÉDELMI SZAKIRÁNY A DUNAÚJVÁROSI FŐISKOLÁN A Dunaújvárosi Főiskola a már végzett gépészmérnök, műszaki menedzser, kohómérnök és anyagmérnők hallgatói számára, valamint más főiskolán vagy egyetemen végzettek számára 2003. szeptemberétől költségtérítéssel, nappali és levelező tagozaton környezetvédelmi szakirányt Indít. Képzés ideje 4 félév A költségtérítés összege: 100.000 Ft/félév Jelentkezési határidő: 2003. szeptember 1. Információ és jelentkezés a felvételi irodán. Címünk: Dunaújvárosi Főiskola THIH 2401 Dunaújváros, Pt 152. Táncsics M u. 1/a. (főépület) fsz. 130. . Tel: (06-25) 551-254,551-232 f . Fax: (06-25) 551-195 : F-moií ffilveteliá'm'ail.dut hu PÓTFELVÉTELI a Dunaújvárosi Főiskolán www.duf.hu/felveteli Az alábbi államikig finanszírozott, nappali tagozatos 2 ÉVES FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉSI SZAKJAINKRA várjuk a jelentkezőket: • BANKI SZAKÜGYINTÉZŐ • GÉPIPARI MÉRNÖKASSZISZTENS • IDEGENFORGALMI SZAKMENEDZSER • INTÉZMÉNYI KOMMUNIKÁTOR • PÉNZÜGYI SZAKÜGYINTÉZŐ • SZÁMVITELI SZAKÜGYINTÉZŐ Felvétel esetén, pályázat útján a kollégiumi elhelyezés biztosított. Sikeres tanulmányi eredménnyel a képzés diplomát adó főiskolai alapképzésben folytatható. A jelentkezési lapok beérkezési határideje augusztus 8. Információ, valamint jelentkezési A és B lapok a felvételi irodán kérhetők, kérésre kipostázzuk. Címünk: Dunaújvárosi Főiskola THIH 2401 Dunaújváros, Pt 152. Táncsics M. u. 1/a. (főépület) fsz. 130. . Tel: (06-25) 551-254,551-232 Fax (06-25) 551-195 : ____E-mall: fe lveteli@mail.duf.hu ____ Tol nai Népújság Kiadja az Axel Springer-Magyarország Kft. Tolna Megyei Irodája Főszerkesztő: Kamarás Györgyné Online szerkesztő: Árki Attila A szerkesztőség és a kiadó címe: 7100 Szekszárd Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 74/511-510, Szerkesztőségi telefax: 74/511-514 Kiadóvezető: Molnár György Telefon: 06-74/511-537 Kiadói telefax: 74/511-500 E-mail cím: tolnai.nepujsag@axels.hu Készült: Déli Nyomda Kft., 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72/243-700. Telefax: 72/243-704. Felelős vezető: Futó Imre ISSN szám: 0865-9028. Az előfizetői példányok kézbesí­tését az Axel Springer-Magyaror­szág Kft. Tolna Megyei Irodájá­nak terjesztőhálózata végzi, az árusítás a LAPKER Rt. regionális árushelyein keresztül történik. Terjesztési vezető: Szabó Ferenc Telefon: 74/511-538 Előfizetés a kiadónál: telefon: 74/511-503, valamint a területi ügynökségeknél és a ki­adó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10404601-46017376 pénz- forgalmi jelzőszámra. Előfizetés dija: egy hónapra: 1295 Ft, negyed évre 3885 Ft, fél évre 7770 Ft, egy évre 15 540 Ft. Hirdetésvezető: Szakálli Hajnalka, telefon: 74/511-523. Hirdetésfelvétel: Telefon: 74/511-534, 512-480. E-mail: hird.tolna@axels.hu Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeke akciókon és rejtvénypályázatc kon résztvevők által megadoti adatok nyilvántartásunkba kei nek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy az< felhasználásával a kiadónk ér kéltségébe tartozó cégek (Ax< Springer Budapest Kiadói Kft. Axel Springer Magyarország \ Harlequin Magyarország Kft.,2 Újság Rt., Petőfi Lap és Kony­ádé Kft., Népújság Kft.) Hungaropress Sajtóterjesztő f előfizetéses megrendelését te sítsük, akcióira, kiadványaira egyéb szolgáltatásaira felhívji figyelmüket. Kéziratokat és fo kát nem őrzünk meg és nem dünk vissza. Az újság PANDA szerkesztős« rendszerrel készült A MATESZ által auditált. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. A Tolnai Népújság bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Tolnai Népújságra hivatkozva lehet. A lapban közölt, másoktól átvett adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalun

Next

/
Oldalképek
Tartalom