Tolnai Népújság, 2003. július (14. évfolyam, 151-177. szám)

2003-07-29 / 175. szám

2003. JÚLIUS 29., KEDD SPORT 13. OLDAL ÚSZÁS; SERDÜLŐ ORSZÁGOS BAJNOKSÁG, EGER RÖPLABPÁS TALÁLKOZÓ, BONYHÁPi KÖZEL HÉTSZÁZAN ÁLLTAK A HÁLÓK MÖGÉ Gál Attila a gyors királya A hétvégén Egerben rendez­ték a serdülők országos baj­nokságát, melyen a Szekszárdi Vízmű SE négy tagú csapata min­den idők legeredmé­nyesebb szereplését mondhatja magáénak. A teljes mezőnyből kiemel­kedett Gál Attila, aki három első helyezésével az ob leg­eredményesebb férfi versenyzője lett. Remek sorozatát 200 m gyor­son kezdte, ahol az országos re­kord közelében úszva, több mint két másodpercet vert a mezőnyre, míg négyszázon az előre megter­vezett időt szinte tizedmásodperc- re teljesítve utasította maga mögé riválisait. A legnehezebb a klasszi­kus 100 m gyors volt, hiszen erre egyrészt a negyedik versenynap legvégén került sor, másrészt erre a számra Egerben hangsúlyozot­tan figyelnek: a város szülötte, Bá­rány István volt ugyanis az első európai, aki egy percen belül telje­sítette a távot. Nos, az egész baj­nokság legizgalma­sabb versenyét Gál hatalmas hajrában, évjáratának (1988) legjobb idei időered­ményével nyerte. A szekszárdi úszók vál­tóban is kitettek ma­gukért, hiszen egyéni legjobbjukat sorra megjavítva mindkét számban döntőbe kerültek. Eredmények. 50 m gyors: 4. Gál Attila 25.67. 50 m hát: 4. Gál 29.36, ...11. Bertók Norbert 30.86. 100 m gyors, bajnok: Gál Attila (edző: Paszler József) 54.48. 200 m gyors, bajnok: Gál 1:56.81, ...10. Bertók 2:07.91. 200 m hát: 6. Gál 2:16.42.400 m gyors, bajnok: Gál 4:08.20. 4x100 m gyorsváltó: 6. Vízmű SE (Bertók, Gál, Berta­lan Bence, Gyurkó László) 3:5708. 4x200 m gyorsváltó: 5. Vízmű SE 8:50.21. ■ Sokasodó röplabdás tábor A találkozón ugyan elsősorban a játéké volt a főszerep, azért kemény csatákat vívtak a résztvevők fotó: oottvald károly Labparúgás: Bátaszéken a megyeválogatott Kedden tartják a főpróbát Mint lapunkban már beszá­moltunk róla, a Tolna Megyei Labdarúgó Szövetség is meg­hívást kapott a Somogy labda­rúgása 100. évfordulója alkal­mával rendezendő jubileumi, megyeválogatottak tornájára. A Fiáth Tamás által összeállí­tott együttes ma 17.30-kor a megyei I. osztályú Bátaszék ellen tartja főpróbáját. A Nagyatádon és Barcson augusz­tus 2-án sorra kerülő tornán a ven­déglátó somogyiak és szűkebb pátriánk együttese mellett Bara­nya és Veszprém legjobbjai, vala­mint két külföldi megye, a horvát Bjelovár és a román Hargita csapa­tai vesznek részt. A szervezők a meghívottakat két hármas cso­portba sorolták, a „mieink” Na­gyatádon 10 órakor a házigazdá­val, majd 11.15-kor Bjelovár megye „küldötteivel” mérkőznek. A Bar­cson 1715 órakor kezdődő döntőt a csoportgyőztesek vívják. Ami a megyeválogatott összeál­lítását illeti, a legutóbb megadott keret három helyen is változott. Aradi Gábor és Krepsz Krisztián Magyar Kupa elfoglaltság miatt - az MK első fordulójában a Duna- szentgyörgy az NB Il-es Komlóval mérkőzik - volt kénytelen lemon­dani a meghívást, s a kapitány nem számíthat a tamási Lukács László szolgálataira sem. A „ki­esettek” helyére a tamási Molnár László és Szakács Szabolcs, illetve az Őcsényben védő Cziráki Gábor kapott „behívót”. ______ (rónád „H árom nap alatt csodák tanúi is lehettünk” - mondta Istenes László a bonyhádi országos röplabdás találkozó fő szervezője. Ezt a feszti­válszerű rendezvényt a Magyar Röplabda Szö­vetség is számon tartja, versenynaptárában szerepel. A „Sporttal a családért” Röplabda Baráti Sport Club hét végén rendezte a VIII. Országos Röp­labdás Találkozót. A fesztiválszerű programra - amellyel a szervezők a röplabda sportág népsze­rűsítését, az egészséges életmódra nevelést sze­retnék elérni - az ország minden részéről, Nyír­egyházától Sopronig, Kaposvártól Debrecenig, érkeztek sportolók és érdeklődők. Voltak játéko­sok Szlovákiából és Erdélyből, Horvátországból és Ausztriából is. Közel hétszázan röpítették a labdát 12 pályán, különböző felállású csapatok­ban. Sem a hőség, sem a leszálló este nem zavar­ta a játékosokat. Mérkőzést mérkőzés után ját­szottak, megállás nélkül. A pihenők alatt külön­böző kulturális programok szórakoztatták a résztvevőket. A találkozót megtisztelte jelenlété­vel Stevik Péter a Magyar Röplabda Szövetség fő­titkára, s mint mondta a szövetség figyelemmel kíséri a majd egy évtizede Bonyhádon zajló ese­ményt, amely versenynaptárukban is szerepel. Istenes László a program fő szervezője a torna zárasakor eredményesnek és hangulatosnak tar­totta a három napot.- Az idő kegyes volt hozzánk, s a közösen eltöl­tött három nap alatt csodák tanúi lehettünk - mond­ta. - Sportemberek módjára együtt izgultuk végig a magyar vízilabda válogatott világbajnoki döntőjét, s lám nyertünk. A rendezvény alatt röplabdás bébi született. Egy bonyhádi röplabdás hölgy, a pálya mellől ment a kórházba, ahol egy egészséges, gyö­nyörű kislánynak adott életet. Isten éltesse őket. A találkozón, bár nem a versenyzés, hanem a jóízű játék volt a főszereplő, azért kemény csatá­kat vívtak egymással a csapatok. Szombaton strandröplabdában a 2 fős férfi csapatok közül legjobbnak a „Jáccika” (Sásd) bizonyult, 2 fős vegyes csapatok közül a „Szigyu” (Keszthely) lett az első. A 4 fős vegyes csapatok közül a „Bo- ho-bo-mo” (Szekszárd és környéke) vitte el a pál­mát, vasárnap pedig a „Pinga” (Veszprém) győ­zött le 15 együttest. Szintén ezen a napon strand­röplabdában a 2 fős vegyes csapatok első helye­zettje a „Manó” (Komló) lett, a 6 fős mix csapa­tok közül a „Pinga” (Veszprém) állhatott a dobo­gó legmagasabb fokára. A rendezvénynek Bony- hád Város Önkormányzata mellett közel ötven támogatója volt. _________________________-pál­Mai s portműsor Labdarúgás: Felkészülési mér­kőzések: Bátaszék-Tolna me­gyei válogatott 17.30, Szekszárdi UFC-Tamási 18. ■ Vicze Jánosra emlékeznek Labdarúgás Négy együttes részvételével zajlik Döbröközön a Vicze János em- léktoma. A megyei II. osztályú házigazda mellett a megye hár­mas Dalmand és Csikóstőt-tős- Kaposszekcső, valamint a Bara­nya megyei I. osztályú Sásd küzd az első alkalommal kiírt torna dí­szes serlegéért. Az 1991-ben el­hunyt Vicze János a Döbrököz és a Dombóvári Vasút játékosaként és edzőként egyaránt sikeres éve­ket húzott le, s az ő irányításával lépett először pályára megyei I. osztályú mérkőzésen a "község futballcsapata 1985-ben. Eredmények, szombat: Sásd- Dalmand 5-2 (2-2). G: Horváth 2, Sipos, Grósz, Póra, illetve Ko­vács P. 2. Döbrököz-Csikóstőt- tős-Kaposszekcső 4-3 (2-2). G: Szűcs Mihály 2, Szűcs Müán, Ha- vanecz, illetve Gyurasi 2, Nagy. Vasárnap: Csikóstőttős-Ka- posszekcső-Dalmand 4-2 (2-1). G: Nagy 2, Deák, Ács, il­letve Schiffer, Szíjártó. Döbrö- köz-Sásd 4-0 (1-0). G: Véghe­lyi 2, Szűcs Mihály, Hegedűs. Az állás: 1. Döbrököz 6, 2. Csikóstőttős-Kaposszekcső 3 (7-6), 3. Sásd 3 (5-6), 4. Dal­mand 0 ponttal. A harmadik forduló párosí­tása, szombat: Csikóstőttős- Kaposszekcső-Sásd 16, Döbrö- köz-Dalmand 18. Vasárnap: a 3. helyért 16, döntő 18. * * * Felkészülési mérkőzések: Ta- mási-Simontornya 4-1 (2-0). Tamási, 100 néző. V: Kardos. G: Ötvös, Márkus, Magócs, Moh nár, illetve Pekli. Kakasd-Fajsz 3-4 (2-1). Ka- kasd, 100 néző. V: Dunai. G: Mé- száros Zs., Nagy G., Rikkers. ■ Beckham öngóllal kezdett Öngól előtt, vidáman fotó: epa ______________Kerékpársport: pálya országos bajnokság, Tamási _____________ Ar anyos Tolna megyei bringások A XV. Tamási Nemzetközi Kerékpáros Napok utánpótlás versenyzői az országúti viadal végén átköltöztek a kerékpáros pályára, ahol három korosztályban országos bajnoki címekért vetélkedtek. Peking Megszerezte első találatát a Real Madrid színeiben David Beck­ham, a spanyol gárda legújabb világklasszis szerzeménye, a gól­nak azonban korántsem örülhe­tett, hiszen a labda saját csapatá­nak kapujában landolt. A „törté­nelmi” esemény a királyi gárda kínai edzőtáborában történt, amikor az egymás közötti játék során az angol éppen felszabadí­tani akart - enyhén szólva siker­telenül. A spanyol Marca című sportláp hétfői tudósítása szerint Beckham majd elsüllyedt szégye­nében. ■ Hétfőn 9 órától az Észak Tolna Megyei Takarékszövetkezet Nagydíjáért rendeztek egyéni ver­senyeket. A 17 éven aluli lányok versenyében négy bringás, köz­tük a Szekszárdi SZKE és a Szek­szárdi KSE kerekesei vívtak külön csatát az érmekért. Az ifjú höl­gyek elosztották egymás között a bajnoki címeket, hiszen mind a négy számban más-más állhatott fel a dobogó tetejére. A kezdő fiúk között a szekszár­di Támer Kolos révén újabb ér­mek kerültek a Tolna megyei gyűjteménybe. A haladók 2000 m-es üldözőversenyében Iszkádi Tamás (SZSZKE) nagyszerű idő­Ma 17 órakor Veszprém belvá­rosából rajtol a 30. Tour de Hongrie, a Magyar körver­seny. A jubileumi viadal részt­vevői hat nap alatt összesen 777 kilométert tesznek meg. Kerékpársport A veszprémi prológot szerdán a Siófok-Pécs szakasz követi - az útvonal Tolna megyét is érinti -, csütörtökön Szeged és Békéscsa­ba, pénteken pedig Füzesgyarmat és Miskolc között teker a mezőny. Szombatra két szakasz is jut: dél­előtt Miskolcról az ország legma­vel, rendkívül szoros küzdelem­ben szerezte meg a győzelmet, míg a pontversenyben klubtársa, Dévai Dániel diadalmaskodott. Eredmények. Nők, U-17, sprint: 1. Palotai A. (FD System), 2. Bischof Gabriella, 3. Debreceni Diké (mindkettő Szekszárdi Sza­badidős KE). 500 m: 1. Grósz Ju­dit (Szekszárdi KSE) 47.35, 2. Debreceni 47.93, 3. Palotai A. 48.23. 2000 m: 1. Debreceni 3:20.46, 2. Grósz 3:23.03, 3. Bischof G. 3:23.77. Pontbajnok­ság (15 kör): 1. Bischof G. 21, 2. Nádler (Mosoni TE) 17, 3. Debre­ceni 11. Omnium: 1. Debreceni, 2. Palotai A., 3. Bischof G. gasabb pontjára hajt a karaván, délután pedig Mátraháza és Ké­kestető között hegyi egyéni időfu­tamra kerül sor. Vasárnap a rajt Gyöngyösön, míg a végső befutó a Budai Várban lesz. Az 1.5 millió forint összdíja­zású nemzetközi viadal mező­nyét 13 ország 106 kerékpárosa alkotja majd, hazánkat öt csapat képviseli: az ötszörös országúti bajnok szekszárdi Steig Csabával felálló Postás-Matáv SE, az 1997- es Tour de Hongrie-győztes Bebtó Zoltánnal, a kétszeres bajnok Arany Gáborral, a Fiat-Gemenci Nagydíjon remeklő Lengyel Ta­Férfiak, U-13, 200 m: 1. Póta B. (KSI) 15.84, 2. Támer Kolos (SZSZKE) 16.01, 3. Palotai P. (FD System) 16.04. 500 m: 1. Póta B. 45.35, 2. Támer 46.40, Palotai 46.65. 1000 m: 1. Sulyok B. (Mecsek-szabolcs) 1:35.57, 2. Póta 1:37.16, 3. Támer 1:38.27. Omnium: 1. Póta, 2. Támer, 3. Sulyok. U-15, sprint: 1. Schipp O. (KSI), 2. Pretz Á. (BVSC), 3. Kul­csár G. (Mosoni TE). 500 m: 1. Pretz 41.36, 2. Kulcsár 41.70, 3. Totisz (KSI) 42.05. 2000 m: 1. Iszkádi Tamás (SZSZKE) 2:56.44, 2. Pretz 2:56.50, 3. Dévai Dániel (SZSZKE) 3:00.69. Pontverseny (32 kör): 1. Dévai D. 23 pont, 2. Iszkádi 22, 3. Kulcsár 17. Omnium: 1. Pretz 42, 2. Kulcsár 39, 3. Iszkádi T. 34, ...5. Dévai D. 22. ■ mással és két szlovákiai légióssal, Remák Zoltánnal és Nagy Róbert- tel megerősített P Nívó-Beton- expressz FTC két együttese, vala­mint az U23-as és a ligaválogatott. Három proficsapat érkezik kül­földről: a cseh Joko Velamos, a lengyel Weltour és a német Rose- versand, mellettük a lett felnőtt és a szlovák U23-as válogatott, to­vábbá egy-egy svéd, horvát, uk­rán, szlovén, szerb, holland és lu­xemburgi együttes alkotja a me­zőnyt. A Sportl televízió minden este egy órás beszámolót sugároz a Magyar körversenyről. ________■ Ha rminc induló Labdarúgás Harminc együttes nevezett a TMLSZ alsóbb osztályú megyei bajnokságaiban. A megyei har­madik vonal két csoportjában 21-en szerepelnek, míg a negye­dik osztály mezőnyét kilenc csa­pat alkotja. Újdonság az elmúlt évi kiírással szemben, hogy a megye „három” két csoportja a rendező városi szövetség nevét (Paks, Dombóvár) viseli. A csoportbeosztások: Me­gyei III. osztály, Dombóvári csoport: Dalmand, Felsőnyék, Iregszemcse, Kocsola, Kurd, Csikóstőttős-Kaposszekcső, Magyarkeszi, Nak, Pincehely,: Szakály. Paksi csoport: Báta, Dunaföldvár STE, Fadd, Gyönk, Györköny, Izmény, Kölesd, Mórágy, Németkér, Pálfa, Zomba. Megyei IV. osztály: Alsóná- na, Bonyhádbörzsöny, Harc, Mőcsény, Mucsfa, Szakcs, Tolnanémedi, Váralja, Závod. ■ Sportvilág BRYANT-PER. Az Egyesült Ál­lamokban élőben kísérhetik majd figyelemmel az érdeklő­dők a nemi erőszakkal gyanúsí­tott kosarassztár, Kobe Bryant tárgyalásának első napját. Az LA Lakers klasszisát július elején je­lentette fel egy 19 esztendős nő, mondván: Bryant szexuálisan zaklatta őt a Colorado állambeli Edwards egyik szállodájában. Az ártatlanságát hangoztató sportoló önként jelentkezett a rendőrségen, majd 25 ezer dol­lár óvadék ellenében szabadon távozott. A bíróságon augusztus 6-án kell megjelennie.______ ■ Ra jt a Magyar körversenyen

Next

/
Oldalképek
Tartalom