Tolnai Népújság, 2003. július (14. évfolyam, 151-177. szám)
2003-07-22 / 169. szám
2003. Június 22., kedd Mentesség a múltra Budapest Körlevélben tájékoztatta a munkaügyi miniszter az érintetteket az úgynevezett kényszervállalkozásokkal kapcsolatos jogalkotási tervekről. A Munka törvénykönyvének módosításával a kormányzat szándéka az volt, hogy a korábbinál hathatósabb védelmet kapjanak azok a munkavállalók, akik kiszolgáltatott helyzetük miatt kénytelenek elfogadni a munkák tatójuk által diktált feltételeket, nevezetesen, hogy a munka- viszony nyújtotta garanciáktól megfosztva, látszólag vállalkozóként, tartalmilag azonban munkavállalóként dolgozzanak - mutat rá a miniszter. Burány Sándor szerint a jelenség visszaszorítása a korrekt vállalkozók védelmét szolgálja, akik versenyhátrányba kerülnek a kényszervállalkozók alkalmazóival szemben. A helyzetnek ugyanakkor a társadalom egésze is kárvallottja, hiszen a költségvetéshez az adófizetők egy része nem megfelelően járul hozzá. A miniszteri levél hangsúlyozza: a Munka törvénykönyvének július 1-jei módosítása nem teremt új helyzetet; csak azok a szerződések tekinthetők „aggályosnak”, ahol a jogviszony tartalma munkaviszonynak felel meg. Tehát nincsenek érintve azok a szerződések, amelyeknél a betéti társaság vagy más társas vállalkozás a szerződő fél, és a magán- személyek annak tagjaként végeznek munkát. Burány Sándor felhívja a figyelmet, hogy a kormány a nyár végén törvényjavaslatot nyújt be az Országgyűlésnek. Ez lehetővé teszi majd, hogy amennyiben az aggályos foglalkoztatási jogviszonyt 2004. március 30-ig tartalmának megfelelően átalakítják, az érintettek a múltra nézve mentesülnek az esetleges adó- és járulékkülönbö- zet megfizetése alól. europress Felgyorsult a népességfogyás A bevándorlók menthetik meg a helyzetet Budapest Az év első öt hónapjában harminc százalékkal nőtt a népességfogyás üteme az elmúlt év azonos időszakához képest - tette közzé hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal. A lapunk által megkérdezett szociológus szerint Magyar- ország lakosságát kizárólag a bevándorlók menthetik meg a nagyarányú elöregedéstől. Már hosszú ideje tapasztalható, hogy néhány ezerrel fogy évente a lakosság. Ez a trend mindaddig folytatódik, míg meg nem áll egy alacsonyabb szinten a lélekszám - hacsak nem érkeznek nagyobb tömegben bevándorlók hozzánk- mondta az Europressnek Tamás Pál, a Magyar Tudományos Akadémia szociológusa. A szakértő szerint sajnálatos módon hazánk nem igazán vonzó a bevándorlók számára, különösen azért, mert többnyire barátságtalanul bánunk velük, legyenek akár Kárpát-medencei magyarok vagy mások. Nem szívesen engedjük be őket, nehezítjük a letelepedésüket, tömérdek sérelem éri a „jövevényeket”. A következő 15-20 évben tehát - ha továbbra is gátoljuk a bevándorlást - az ország lakossága a mai 10,121 millióról várhatóan 9-9,5 millióra csökken- állítja a szociológus. Tamás Pál kiemelte: a gyermekvállalási kedv ösztönzése önmagában már nem elegendő a súlyos demográfiai problémák orvosláSúlyos számok Az év első öt hónapjában a születések száma több mint 2 százalékkal csökkent, a halálozásoké ugyanakkor több mint 7 százalékkal nőtt. Csaknem 15 ezer házasságot kötöttek, több mint 38 ezer gyermek született és csaknem 60 ezren hunytak el. sához. Minden európai ország kínkeservesen, de milliószámra engedett be migránsokat; tapasztalhatjuk ezt például Németországban és szinte minden nagyvárosban. Ha időben nem tesszük meg a szükséges lépéseket, ha nem válunk radikális bevándorláspártivá, akkor előbb-utóbb nem lesz elég fiatal munkaerő ahhoz, hogy az öregedő lakosságot eltartsa. Húsz év múlva a majdani idősek nyugdíját ugyanis nem abból a pénzből fizeti az állam, amit most nyugdíjjárulékként befizetnek, hanem az akkori dolgozók járulékaiból. A szociológus úgy véli, minden tiszteletet és segítséget meg kell adni a gyermeket vállaló családoknak, de fel kell végre ismerni, hogy ezzel nem oldható meg a súlyos népességfogyás. Magyarországon a lakosság 23- 24 százaléka már jelenleg is nyugdíjaskorú. Ha tovább csökken az aktív, munkaképes lakosság aránya, és örvendetes módon tovább növekszik a születéskor várható élettartam, akkor akár a nyugdíjrendszer is „fejre állhat”. NÉMETH ZSUZSA Fesztiválra utaztak Budapest A Fiatal Baloldal - Ifjú Szocialisták 300 tagú küldöttsége utazott tegnap különvonattal a görögországi Kammena Vouriába a Szocialista Inter- nacionálé (IUSY) fesztiváljára. Az indulást megelőző sajtótájékoztatón a Keleti pályaudvaron Újhelyi István, a Fibisz elnöke elmondta: 140 tagszervezetével az IUSY a világ legnagyobb közéleti ifjúsági szervezete, és az 1920-as évektől rendszeresen szervez fesztiválokat, amelyekre a világ minden részéről érkeznek baloldali fiatalok. Az idén Kammena Vouriába több mint nyolcezer fiatalt várnak. A Fibisz elnöke jó lehetőségnek nevezte, hogy a fiatalok kicseréljék véleményüket, tapasztalataikat; a fesztivál alkalom arra, hogy a görög tengerparti városban összegyűlt fiataloknak bemutassák Magyarországot, a magyar baloldalt. A háromszáz fiatalt - rájuk 30 órás vonatút vár, és július 30-án érkeznek majd haza - Kiss Péter kancelláriaminiszter búcsúztatta, aki 1993-ban a Fiatal Baloldal jogelődje, a Baloldali Ifjúsági Társulás elnökeként lépett kapcsolatba a IUSY-val. A többi között rámutatott: a fesztiválon olyan témákról lesz szó, amelyek a világ minden országában foglalkoztatják a baloldali fiatalokat. Ilyen például az egészség, az élhető környezet, az esélyegyenlőség, s a fiatalok elhelyezkedési lehetőségei. Újhelyi István elmondta: a Fibisz delegációjával együtt utazik a fesztiválra a Romániai Magyar Demokrata Szövetség ifjúsági szervezetének küldöttsége, valamint a Fibisz több partnerszervezete. JAKAB EDIT HAZA I TŰKOR ____________________________________________________ 3. OLDAL HŐSÉG VAN. Bronzból készült, de József Attila budapesti szobrának is jól jön a hűsítő vízsugár. FOTÓ: EUROPRESS/KALLUS GYÖRGY MEGINT MAGYAR A LEGJOBB! Tegnap tért vissza a kecskeméti légibázisra MiG-29-es vadászgépével az a két bemutatópilóta, aki részt vett az angliai Fairfordban az idei Royal International Air Tattoo-n (RíAT). A légiparádén Szabó Zoltán százados (felvételünkön balra Molnár Gábor százados társaságában) bemutatóprogramját ítélte a legjobbnak a 11 tagú szakmai zsűri, így egy esztendőn át ő birtokolhatja azt a díjat, amelyen már szerepel két magyar (kecskeméti) pilóta neve: Vári Gyuláé és Kovács Péteré. Szabó százados fairfordi produkcióját egyébként a hazai közönség is láthatja majd az augusztus 16-17-i kecskeméti repülőnapon. FOTÓ: BOSNYÁK JÁNOS / PETŐFI NÉPE Ki nyer a kedvezménnyel A magyar diplomácia az elmúlt napokban nem legyőzte, hanem meggyőzte a román és a szlovák külpolitikát a kedvezménytörvény alkalmazása ügyében - jelentette ki Kovács László külügyminiszter hétfőn Budapesten, a külképviseletvezetők idei kétnapos értekezletén mondott vitaindító előadásában. A határon túli magyarok támogatása csak EU-konform módon lehetséges. Ez nem önfeladás, hanem a józan ész parancsa - fogalmazott a külügyminiszter. Kovács László hét végi romániai és szlovákiai tárgyalásait vasárnapi sajtótájékoztatóján egyaránt úgy értékelte, hogy azok jelentős eredményeket hoztak a kedvezmények kérdésében. „A kedvezményekről és a támogatásokról tárgyaltunk, nem a kedvezménytörvényről” - hangsúlyozta a magyar diplomácia vezetője. Hozzátette: mivel a kedvezménytörvény a magyar jogrend része, ezért arról nincs mit tárgyalni egyik szomszédos országgal sem. Annak, hogy meg tudtunk állapodni, az az alapvető oka, hogy a módosított kedvezménytörvény összhangban van az európai normákkal, nincs diszkriminatív jellege, nem tartalmaz etnikai alapú megkülönböztetést a szomszédos országok állampolgárai között - emelte ki Kovács László. ■ KOVÁCS LÁSZLÓ külügyminiszter, az MSZP elnöke: - A szomszédokkal kötött megállapodások egyértelmű nyertesei a határon túl élő magyarok, de egyben diplomáciai siker is, hiszen sikerült előrelendíteni a kedvezménytörvény miatt megrekedt magyar-román és magyar-szlovák viszonyt. Nagy jelentőségű előrelépés, Szlovákia esetében diplomáciai áttörés történt a hét végén folytatott bukaresti és pozsonyi tárgyalásokon. BÁLLÁ MIHÁLY (Fidesz), a külügyi bizottság alelnöke:- Kétféle megállapodásról van szó. A magyar-szlovák megállapodás véleményem szerint visszalépés, hisz nem a kedvezményről tárgyaltak, hanem egy kétoldalú kulturális támogatásban állapodtak meg. A magyar-román megállapodás ugyancsak visszalépés az oktatás-nevelés terén például azért, mert alapítványon keresztül folyósítják az érintetteknek a pénzt. EÖRSI MÁTYÁS (SZDSZ): - Meglepetéstokozott, hogy Kovács László erről tárgyalt a hét végén, hiszen a parlamentben már lezártnak tekintett a kérdés, de ha előrelépést ért el, akkor elégedettek vagyunk vele. A cél az volt, hogy egy eurokonform, a szomszédos országok számára is elfogadható kedvezménytörvény valósuljon meg. Nyilván az ellenzék minden ilyen megállapodást visszalépésként értékel, de a helyzet az, hogy a Fidesz elképzelése nem volt működőképes. DUKA ZÓLYOMI ÁRPÁD, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának (MKP) elnökhelyettese: - Pozitívan értékelem a két külügyminiszter találkozását. Eddig Szlovákia teljesen elutasító volt a kedvezménytörvényt illetően. A hét végi tár gyalások következtében megnyíltak bizonyos csatornák a kiegyezésre - főleg a nevelés és az oktatás terén. A szlovák fél elfogadta a támogatások folyósítását, amennyiben azok felhasználásáról hivatalos szervek rendelkezhetnek. NAGY ZSOLT, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) területi főosztályának ügyvezető alelnöke:- Úgy vélem, a két külügyminiszter hét végi megállapodása biztosítja azt, hogy a kedvezménytörvény alkalmazható legyen Romániában. Az oktatási támogatások eljuthatnak a szülőföldön tanuló gyerekekhez, a törvény lehetővé teszi az egyetemi hallgatók számára is hasonló kedvezmények elnyerését. Hírek Szabadságon Szabadságra utazott Medgyessy Péter miniszterelnök, Mádí Ferenc, a köztársaság elnöke pedig július 28-án kezdi meg szabadságát. Mádl csak belföldön, a kormányfő a Balaton-part után Franciaországban nyaral, mti Nagy csomag A Bokros-csomaghoz hasonló intézkedés; lényege, hogy megsarcolják a polgárokat, a családokat és a vállakózásokat - nyilatkozta a jövő évi adó- elképzelésekről Rogán Antal (Fidesz) Budapesten. A politikus szerint a kis Medgyessy- csomag után megjött a nagy Medgyessy-csomag. mti Velencei kamionstop Tilos a 7,5 tonnánál nehezebb gépjárművek átmenő forgalma hétfőtől a 7-es főút menti Velencei-tó partján lévő településeken, továbbá a Pákozd és Sukoró közötti 8116-os, valamint az északi oldalt a délivel összekötő 6213-as úton. A tilalom az autóbuszokra nem vonatkozik, mti Öt helyett tíz A közúti fuvarozói érdekképviseletek szerint a gázolaj ára versenyképesebb lenne a környező országokéval, ha legalább 10 forinttal csökkenne a jövedékiadó-tartalma. Jelenleg a magyar árak 20-150 forinttal magasabbak a környező országokénál. Az érdek-képviseleti vezetők sikerként könyvelik el a kormány ötforintos csökkentési javaslatát, mti Gyurcsány perel Jogi lépésekre készül a Magyar Nemzet című napilappal szemben Gyurcsány Ferenc sport- miniszter. A tárca vezetője azért döntött így, mert szerinte az említett lap folyamatosan azt a látszatot kelti, hogy köze van a K&H Equitiesnél történt pénzügyi szabálytalanságokhoz. EUROPRESS Egy kép eltűnt A Nógrád megyei Bujákra, Glatz Oszkár festőművész egykori lakóhelyére került az a hetvenhét, összességében több mint 100 millió forint értékű festmény, amelyet a művész menye még 1982-ben adományozott a községnek, ám azokat hely hiányában a salgótarjáni múzeumban tárolták - tájékoztatott Buják jegyzője. Az átvételt követően kiderült: egy 15 millió forint eszmei értékű kép eltűnt, ezért az ön- kormányzat ismeretlen tettes ellen feljelentést tett. mti Sérelmes kérdőív Az adatvédelmi biztoshoz fordult a Rádió C egy, a romák körében végzett felmérés kérdőíve miatt, amely a második világháborúban elszenvedett sérelmek ügyében benyújtott kárpótlási igényekkel kapcsolatos. Csák Gyula műsorigazgató tájékoztatása szerint az első oldalon az olvasható, hogy a kitöltés önkéntes és névtelen, míg ugyanannak a lapnak a túloldalán nevet és aláírást kérnek, alább pedig jelzik a kérdezőbiztosnak: ha a kért személyes adatok közlését az érintett megtagadja, az adat- felvétel érvénytelen, mti Örömkoncert Több mint négyezer énekes és mintegy kétszázötven zenész működik közre a budapesti Hősök terén augusztus 19-én tartandó, a kormány által szervezett Örömkoncerten. A kormány a többi között ezzel ünnepli meg, hogy Magyarország az Unióhoz való csatlakozás mellett döntött - mondta Petrus László, a Miniszterelnöki Hivatal Koordinációs Államtitkársá- gának kabinetvezetője, mti ■