Tolnai Népújság, 2003. július (14. évfolyam, 151-177. szám)
2003-07-19 / 167. szám
2003. Július 19., Szombat MEGYEI TÜKÖR 5. OLDAL Mondom A Magamét F KOVATSEVA Nyári táborok Mines könnyű dolga nyáron manapság a gyermekes családoknak, nem kis szervezőkészség és vastag pénztárca kell ahhoz, hogy zökkenőmentesen meg tudják oldani a gyerekek nyaraltatá- sát. A két és fél hónapos nyári szünidőből ugyanis jó ha 3-4 hetet tud együtt tölteni a család, azt is többnyire úgy, hogy a szülők szabadságuk egy részét felváltva veszik ki. A nagymamák is csak egykét hétre állíthatók csatarendbe, mert még maguk is többnyire „ fiatalok”, 60 éves korukig dolgozniuk kell, ezért csak saját szabadságuk terhére tudják vállalni az unokákat, ha pedig nyugdíjasok, akkor többnyire egészségi állapotuk miatt nem képesek hosszabb időre fogadni a csemetéket. Maradnak tehát a nyári táborok, mint olyan helyek, ahol a gyerekek megfelelő környezetben, teljes ellátással tölthetik el kortársaik között szervezett programokkal, felügyelettel a napjaikat. Csakhogy ezek a profitorientált táborok egyáltalán nem olcsóak, több ezer, olykor tízezer forintba kerülnek, amit a családok nagy része nem engedhet meg magának. Jobb helyzet csak ott van, ahol a régi gyermek- és úttörőtáborokat nem adták el, önkormányzati tulajdonban maradtak. Ahová még azok a hátrányos helyzetű gyerekek is eljuthatnak, akik egyébként egyáltalán nem nyaralnának. Szerencsére, merthogy mégis csak ők lennének a jövő reménységei. Hóbortosok a pincefaluban Györköny Idén is megrendezi a Györkönyi Fiatalok Egymásért Egyesület hagyományos, hóbortos rendezvényét, a Funky Feelinget. A pincefaluban már délelőttől várja ma a fiatalokat a szüretelő edények, felfújható medencék, kiszuperált fürdőkádak alkotta Village Beach. Háromtól röplabda kupa, tréfás vetélkedő lesz. A program egy szlovákiai funky zenekar koncertjével ér véget. Eső esetén július 27-én, szombaton rendezik meg a Funky Feelinget a györkönyi pincefaluban. Megerősítik a partfalat Tolna Újabb, mintegy száz méteren erősítik meg a partfalat Tolnán, a vásártéri társasházak előtt. Mint ismeretes, tavaly tavasszal készült el az első, 53 méteres támfal szakasz, GABION-rendszer- ben. A vásártéri, összesen mintegy 350 méter hosszú támfal - több ütemben történő - megépítéséről azért döntött korábban a tolnai képviselő-testület, mert a partfal „elindult” a házak irányába. Egyes vélemények szerint viszont a partfal-rekonstrukcióval a Deák Ferenc utca vásártéri szakaszának állandósult útsüllyedéseit is meg lehet állítani. A mostani beruházás 16 millió forintba kerül, ennek jelentős részét pályázati támogatásból biztosítják. A kivitelező - csakúgy, mint a tavaly elkészült szakaszé - a Gemenc-Bau Kft. A munkát várhatóan 3-4 hét múlva fejezik be. _____________ -esElőző k érdésünk: Tart-e a nyári fertőzésektől? Szavazóink pontosan fele, azaz 50%-a tart, másik fele viszont nem fél a nyári fertőzésektől. MAI KÉRDÉSÜNK: -—-a — Szimpatikus-e önnek az óvadék intézménye? Szavazhat az interneten: www.tolnalnepuleag.hu és SMS üzenetben: 20/454-36-64 Életmentő eső tegnap virradóra Az aszály alaposan megviselte a mezőgazdaságot A termelők szerint ha egy hétig esne az eső, akkor is kevés lenne. De ha nem is lesz így, akkor is a csütörtökről péntekre virradóra leesett nagymennyiségű csapadék életmentő lehet a szárazságtól sújtott Tolna megyei földeknek, kapásnövényeknek. hatással van, mondta a megyei növény- és talajvédelmi állomás munkatársa érdeklődésünkre. Tolna megye A hónapok óta várt eső csütörtökről péntekre virradóra hatalmas vihar kíséretében érkezett meg Tolna megyébe. A hidegfront éjszaka vonult át felettünk felhőszakadással, heves zivatarokkal, igen erős - 20-25 m/secundum - szélrohamokkal. A vihar a Nefela Dél-magyarországi Jégeső elhárítási Egyesülés meteorológusának tájékoztatása szerint megyénkben Döbrököz-Kurd, illetve Rakasd- Bonyhád-Kisdorog térségében volt a legerősebb. Szekszárdon 22 milliméter csapadékot mértek, Kakasdon 52,5, millimétert, Bonyhád egyik részén pedig 77 (!) Az aszálykár -bejelentéséről Még a betakarítás előtt kell előzetes bejelentést tenni a falugazdászoknál, akik jegyzőkönyvet vesznek fel arról, hol, melyiktáblában, mekkora területen, milyen növényi kultúrában érte kár a termelőt. Majd a betakarítást követően pontosítani (nevesíteni) kell a kár médékét. Ennek alapja az előző 3 év átlagtermése. Ha az aszálykár eléri a 20 százalékot, akkor számíthat kárenyhítésre a termelő. Aki előzetesen nem jelezte a kárt, az nem számíthat kedvező elbírálásra. De mi a helyzet a szántóföldeken? A TESZÖV titkára, Gelencsér András szerint átlagosan 3,5 tonna búza termett hektáronként, míg a megelőző három év átlaga 4,8 tonna volt. Számításaik szerint 30 százalékos a terméskiesés. A tárca által ígért kárenyhítés 3-4 ezer forintot jelent hektáronként, Tolna megyében ezzel szemben 40 ezer forint az aszálykár hektáronként. Várhatóan napokon belül megjelenik a Magyar Közlönyben a kárenyhítő támogatás. A megyei földművelésügyi hivatalban dr. Vida György hivatalvezető-helyettes elmondta: az aszálykár felmérése most folyik. Az előzetes adatokat ismerik csupán, a tényszámok augusztus közepére állnak össze. Dr. Vörös Géza, a megyei növény- és talajvédelmi szolgálat helyettes vezetője elmondta: nem csak az millimétert. A nagy mennyiségű csapadék a megye nagy részén a földbe beszívódott, de néhány helyen - így például Kakasdon - sártenger formájában elfolyt. Az eső életmentő volt, a huszonnegyedik órában érkezett, a kapásnövények, kukorica, napraforgó, cukorrépa fejlődésére még Felhőszakadás után sártenger Rég nem látott ítéletidő volt csütörtökről péntekre virradóra Kakasdon: 52,5 mm csapadék esett le villámlás és viharos erejű szél kíséretében mintegy két óra leforgása alatt. A felhő- szakadás következményeként a faluház környékét, az utat, a lakóházakat mintegy 300 méteres szakaszon iszaptenger borította el. Az iszap eltakarítását pénteken reggel a helyi önkormányzat és a Közútkezelő Kht. gépei és munkatársai végezték el, tájékoztatta lapunkat Illés Ferenc kakasdi polgármester. A falu első embere elmondta, hogy a községet felhőszakadáskor gyakran elönti a víz, az iszap. Az áldatlan állapotot csak övárok kiépítésével tudnák megszüntetni. A község vízkár elhárítási és vízrendezési tervének megvalósulása Illés Ferenc szerint csak pályázati pénzek segítségével lehetséges. Falusi jegyző szeretne maradni Szakmailag kihívás, a presztízs már más kérdés Dr. Varga Katalin azok közé a jegyzők közé tartozik, akiknek munkáját két településen is megbecsülik, lévén ő Sióagárd és Fácánkert körjegyzője. A fiatal, jogász végzettségű szakembert hivatása szépségeiről és árnyoldalairól kérdeztük. Sióagárd - Fácánkert- Nagyon unalmas a jegyzői pálya? Azért kérdezem, mert beszélgetésünk előtt azt mondta, nem tud majd sok érdekeset mondani.- Egyáltalán nem unalmas. Én nagyon szeretek jegyző lenni.- Mit szeret benne, és mi az, amit nagyon nem?- Szeretek az emberekkel foglalkozni, de nem olyan ügyek kapcsán, amikor kötelezni kell őket. Kellemetlen és kínos megbírságolni valakit például azért, mert szemetet égetett. De hát egyszeregyszer, ha muszáj, oda kell „csapni”, bár inkább az a jellemző, hogy figyelmeztetést adunk.- Van, akinek a jegyzőség a pályája csúcsát jelenti, és van, aki ugródeszkának tekinti.- Én^ falusi jegyző szeretnék lenni. Éppen nemrégiben hívtak máshová dolgozni, de úgy gondolom, hogy hiányozna ez a sokszínűség.- Es mi a helyzet ezen munka presztízsével?- Az egyik környékbeli polgár- mester azt kérdezte tőlem, hogy ha én nappali tagozaton végeztem a jogi egyetemet, akkor hogyhogy jegyző vagyok egy faluban. Az egyetemen is mindenki bíró, ügyész, ügyvéd akart lenni. Én a megyei gyámhivatalnál indultam, utána kicsit elkalandoztam a közigazgatástól. Az is jó volt, de visz- szavágytam.- Vannak települések, ahol a jegyzők politikai támadásoknak is ki vannak téve, máshol megbecsülik munkájukat. Úgy tudom, az Ön esetében ez utóbbi az igaz.- Ahol a dolgok általában politikai és nem szakmai alapon dőlnek el, ott a jegyzőt is megítélhetik politikai alapon. Ez elsősorban a városok specialitása. Kis településeken azért szerencsére ez még nem annyira jellemző, Sióagárdon és Fácánkertben egyáltalán nem.- A körjegyzőség Ön szerint kényszer, vagy előny?- Az esetek többségében kényszerből jönnek létre a körjegyzőségek, mert jelentős állami támogatás kötődik hozzájuk. Ami Sióagárdot és Fácánkertet illeti, nem klasszikus körjegyzőségről van szó, hisz mindkét településen működik polgármesteri hivatal. Én mindenesetre élvezem, hogy két teljesen különböző településen, különböző habitusú polgármesterekkel, képviselőtestülettel dolgozom. A lakosság részéről pedig nem jelent hátrányt, hogy két falunak egy jegyzője van. -sDr. Varga Katalin Dr. Varga Katalin (sz. Molnár Katalin) 32 éves, a jogi egyetemet Pécsett végezte. Férje dr. Varga Péter, a szekszárdi rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetője. Flóra lányuk 10, Cecília 9 éves. Kistérségi uniós jövőkép Pályázatok a közös cselekvés jegyében A Paks-Dunaföldvár Térségfejlesztő Önkormányzati Társulás tegnap a dunaszentgyörgyi Trófea étteremben tartott ülést, amelynek legfontosabb témája a Paksi Atomerőmű Rt. által nyújtott támogatás felosztása volt. láshoz tartozó önkormányzatok. A fennmaradó öt és félmillió forintot közös területfejlesztési pályázatokra, szintén önerőként kívánják fordítani a tegnapi döntés szerint. A tervezett három pályázat egyikében közös arculat kialakíDunaszentgyörgy Az atomerőmű az idén 25,5 millió forintot biztosít a térség tizenhárom településének. (Paks nem részesül ebből az összegből, a várost más megállapodások szerint támogatja a PA Rt.) A kisrégió polgármes- ___ te reiből álló szervezet úgy döntött, hogy húszmilliót a lakosság lélekszámá- nak arányában osztanak fel. Az atomerőművel kötött megállapodás értelmében a pénzt pályázatok benyújtásához, önerőként használhatják fel a társulására nyújtanak be kérelmet, így a települések központjai, információs táblái egységes megjelenést kaphatnak. A másik pályázaton a már futó programokhoz kérnének pénzt, a harmadikon pedig egy olyan képzési program megvalósítását tervezik, amely során az önkormányzatok és intézményeik vezetői elsajátíthatják az uniós pályázatkészítés fortélyait, a térségi gondolkodás előnyeit. Rákosi fl KISTÉRSÉGI TÁRSULÁS ÁLTÁL TERVEZETT KÖZÖS PÁLYÁZATOK A megyei területfejlesztési célelőirányzatra: Várható támogatás: 3 millió Ft Szükséges önerő: 1 millió Ft A regionális térség és településfelzárkóztatási célelőirányzatra: Várható támogatás: 7-8 millió Ft Szükséges önerő: 2,5 millió Ft Az országos térség és településfelzárkóztatási célelőirányzathoz: Várható támogatás: 5-6 millió Ft Szükséges önerő: 2 millió Ft Hírek HŐGYÉSZ. Stefán Márta eddigi helyettes kapott megbízást a hőgyészi Hunyadi János Általános Iskola, Zeneiskola és Óvoda igazgatói teendőinek ellátására, mivel az önkormányzat által kiírt pályázat eredménytelen volt. A megbízás július 2-tól szól. DÚZS. Folytatják Dúzson a községháza felújítását a megyei területfejlesztési tanácstól pályázat útján nyert 1,7 millió forint segítségével. A hivatal rekonstrukcióját tavaly kezdték el, akkor az épület külső homlokzati részét újították fel ugyan csak pályázati pénz igénybevételével. Idén a községháza épületének belső rekonstrukciójára, nyílászárók javítására, valamint a tető felújítására kerül sor. A belső munkálatok elvégzéséhez az önkormányzat 850 ezer forint saját erővel járul hozzá. __________■ r ....................................................................- 1 Sz eretnél a megye egyetlen napilapjánál dolgozni? Ha úgy érzed, hogy: Jó kommunikációs készséggel Széles ismeretségi körrel (Szekszárd, Paks, Bonyhád, Dombóvár) Ambícióval Tárgyalókészséggel rendelkezel, akkor pályázatodat várjuk a K/adó címére: Népújság 7101 Szekszárd, Liszt F. tér 3. Fix bért + jutalékot kínálunk! Beküldési határidő: 2003. július 25. Jelige: „A mi lapunk” Tolnai Népújság A miénk \ faluház környékét, az utat, a lakóházakat mintegy 300 méteres szakaszon isjzap- tenger borította el fotó* bakó jenó aszály, hanem a meleg és a szárazság miatt egyre több területen jelezték a gyapottok bagolylepke újbóli megjelenését. Bölcske és Dalmand körzetében a napraforgóban, a kukoricában és a kiskertekben okoz egyre nagyobb gondot ez a kártevő, mauthner-f. kováts