Tolnai Népújság, 2003. július (14. évfolyam, 151-177. szám)

2003-07-17 / 165. szám

4. OLDAL MEGYEI TÜKÖR 2003. Július 17., Csütörtök ■ A leárazás nem minőségcsökkentés A szavatosság szabályai az ártól függetlenek Bár még csak a nyár közepén járunk, már javában tart az üz­letekben a nyári vásár. A mindenféle kedvezményes akciók közepette azonban nem árt óvatosnak lenni, mert még ma is gyakran kapnak olyan információt a vásárlók, hogy a csök­kentett árú termékre másképpen vonatkoznak a csere és a szavatosság szabályai. Tolna megye A nagy nyári akciós vásárlási láz közben, ha nem vagyunk elég éberek előfordulhat, hogy nem egészen úgy informálnak bennünket, ahogy azt kellene. A leárazott termékek túl­nyomó többsége ugyanis nem minőségi hi­bás, a kereskedő azért kínálja kedvezőbb áron, mert meg akar szabadulni a készlettől és a raktározás költségeitől. Márpedig ha az áru nem minőségi hibás, akkor ugyanazok a sza­bályok vonatkoznak rá, mint a teljes áron kí­nált készletre, azaz ruhanemű és cipő szava­tossági ideje 6 hónap. (A minőségi hibás ter­mékeknél változhat a szavatosság ideje, ám azt jól láthatóan jelezni kell, hogy az adott áru minőségi hibás és a vá­sárláskor a vevőnek adott blokkon is jelezni kell.) S ha már a minő­ségi kifogásoknál tar­tunk, a megyei fogyasz­tóvédelmi felügyelőség­től kapott tájékoztatás szerint gyakran fordul elő, hogy a minőségi kifogással megjelent vá­sárló ügyét az üzlet alkalmazottja a főnök tá­vollétére hivatkoz­va nem akarja elin­tézni. Márpedig a szabályok szerint az üzlet tulajdono­sának gondoskod­nia kell olyan sze­mélyről a boltban, aki érdemben tud intézkedni, nem lehet a vevőt elkül­dözgetni. Ha az ér­demben intézkedő személy a kifogást jogosnak találja, akkor vagy javítással, vagy cserével, vagy pénzvisz- szafizetéssel kárpótolja a vevőt. Ha a kifogás jogosságán vita van, akkor az üzletnek három munkanapon beül kötelessége elküldenie a kifogásolt árut szakvéleményezésre és minő­ségellenőrzésre a Fogyasztóvédelmi Főfel­ügyelőséghez, vagy más, erre jogszabály útján kijelölt intézethez, nem pedig a nagykereske­dőhöz, vagy a gyártóhoz kell fordulnia. vem A szabály az szabály Egyes olcsó áron ruhaneműt és cipőt árusító üzletekben azt a tájékoztatást adják a vevőnek - nem csak az akciós termékek esetében - hogy a szavatossági idő mindössze három hónap. A fent ismertetett szabályok minden üzletre vonatkoznak, füg­getlenül attól, hogy olcsóbb, vagy drágább árfekvésű a porté­kája. A fogyasztók bejelentést tehetnek ilyen esetben a me­gyei fogyasztóvédelmi felügyelőségnél, amely kivizsgálja az ügyet és szabálytalanság esetén bírságot szab ki az érintett üzletre. Ritkítják a füzest Harc Növény-egészségügyi okok­ból ritkítják a harci önkor­mányzat tulajdonában levő több, mint 6 hektáros füzest a Sió-partján. Mint azt Nagy János polgármes­ter elmondta, a szakhatóság en­gedélyével, a fák érdekében fo­lyó munka egyben a Sió-vízitu- rizmussal kapcsolatos jövőbeni tervek megvalósulását is szol­gálja, hiszen így a Sió-partján egy kellemes, tetszetős, ligetes terület alakul ki, ami pihenésre, kikapcsolódásra is kiválóan al­kalmassá válik. Hogy így lesz-e, arra éppen egy hónap múlva születhet válasz, hiszen augusz­tus 16-án horgász- és halfőző versenyt rendeznek a Sió-parti területen. -es­Emelkedhet a görögdinnye ára A fogyasztók kényesek: nem szeretnek köpködni A hamarosan beinduló export miatt várhatóan megáll a dinnye árának zuhanása, és a gyümölcs kilójáért akár ismét negyven-nyolcvan forintot kell majd fizet­nünk. A jelenlegi árak negatív rekordot döntöttek, az alacsony kereslet miatt ugyanis a termelők már akár nyolc-tíz forintért is túladnak árujukon. Tolna megye Érdemes szemügyre venni, mi­lyen utat jár be, és miképpen ala­kul a dinnye áfa, .míg eljut a fo­gyasztó asztalára. A termelők többsége nem szakosodott arra, hogy ők maguk értékesítsék az íz­letes gyümölcsöt, holott - állítják a szakértők - valójában ebben rej­tene a legnagyobb üzlet. Azonban ez a költségeik további emelkedé­sét jelentené, s ezt tőke híján a legtöbben képtelenek fel­vállalni. Éppen ezért - félve attól, hogy nyaku­kon marad - eladják a termést a nagykereske­dőknek, akik persze a le­hető legalacsonyabb áron akarnak vásárolni. Ez most esetenként tíz forint körüli összeget je­lent kilónként, ami a ter­melők szerint legfeljebb arra ele­gendő, hogy ne fizessenek rá a Mag nélkül, drágábban Szakértők szerint az évenként je­lentkező dinnye-ügy megoldását az jelentheti, ha a termelők csökken­tenék a korai érésű fajták ültetését, ugyanis az európai piacok mindig csak július vége felé lesznek elér­hetők. Ugyancsak előrelépést je­lenthet a mag nélküli dinnye ter­mesztése, amely ugyan a megszo­kottnál több gondozást igényel, azonban szinte korlátlan mennyi­ségben, és megfelelő áron értéke­síthető, és a várakozások szerint a jövőben még tovább is fokozódik iránta a külföldi kereslet. boltra, így hasznuk szinte egyálta­lán nincs. ■ Újra fizet a bányászkassza Kétezer volt bányász jut 1,1 milliárd támogatáshoz SZEKSZÁRD - PÉCS A bányaipari dolgozók önse­gélyező pénztára az utolsó ki­fizetések előtt áll, legalább is a mélyművelésű bányákat il­letően. Már folynak a tárgya­lások arról, hogy a Külfejtési Üzem bezárása okán újabb pénzeszközök kerülnek a pénztárhoz. A Bánya- és Energiaipari Dolgozók Szakszervezeü Szövetsége a '90- es évek közepén hozta létre önse­gélyező pénztárát. Tette mindezt azért, hogy kiegészítő ellátást nyújtson a bányabezárások miatt munkájukat vesztett bányászok­nak.- A pénztár már a 15. kifizetési csomagnál tart, ami annyit jelent, hogy várhatóan augusztus köze­pén 60 volt bányász kap összesen 25,5 millió forintot - tájékoztatta lapunkat a komlói területi iroda vezetője, Ferenczy Sándor. - A most aktuális kifizetés után a me­cseki medencében közel kéteze volt bányász jut közel 1,1 miilián támogatáshoz. Bár a kassza ürül, a kormán; érintett hivatalaival már folynak, tárgyalások a pénztár „feltöltésé ről”. A következő lépés ugyanis , pécsi Külfejtési Üzem megszűnte tése miatt esedékes. Még idén vár hatóan 80 dolgozótól kell megvál ni, míg a jövő évben a komlói irc davezető ismeretei szerint 250 kö rüli az a létszám, amely a külszíi bezárása után támogatásra vár.- A kormánnyal kötött megálla podás szerint a pénztárhoz legké sőbb 2005. szeptember végéig le hét igényt benyújtani, ugyanis en nek az évnek a végén az önsegé lyezés megszűnik - tette hozz, Ferenczy Sándor. - Mivel a pén: kevés, szigorodott a kifizetés is. I pénztár igazgatótanácsa legutóbl úgy döntött, hogy pótigényt csal az nyújthat be, aki bármilyen te vább-, illetve átképzéséről szóli bizonyítványához a befizetés csekket is mellékeli. deák cáboí Aszályban hajózni jó Külföldi vitorlázók a tavon Balaton A Balaton alacsony vízszintje még nem veszélyezteti a sze­mélyhajózást. Ugyanakkor az aszály okolható azért, hogy több a vitorlás. Ha júliusban sem hull csapadék a Balaton vízgyűjtőjére, akkor vár­hatóan kotorni kell a kikötőket. A Balatoni Hajózási Rt kikötőiben 1800 vitorlás és csónak számára alakítottak ki parkolóhelyet s ezek kilencven százaléka foglalt. S jel­zések szerint az Európai Unióhoz való csatlakozást követően még többen választják majd vitorlázá­suk helyszínéül a Balatont. Tény az utóbbi években egyre több kül földi települt át ide más európai ta vakról. A bérlőknek azonban je lenleg így is csak öt százaléka kül földi. Ugyanakkor a Balatonoi akár tízezer vitorlás is elférne, s rá adásul a kikötőépítés jó üzlet, i Balatoni Hajózási Rt. mindezt fel ismerve folyamatosan bővíti a ki kötőit; Siófokon, Balatonboglároi és Balatonszemesen is építkezés terveznek. Az idén várhatóai mintegy 650 millió forintot költ, részvénytársaság a kikötők fejlesz tésére, a beruházás fedezete , nemrég végrehajtott 1,2 millíári forintos alaptőke-emelés. czen Karbantartó képzés romáknak Koppány-völgye Vezetőképző egyetemistáknak Fadd-Dombori A Kaposvári Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem és a Bajai Eötvös József Főiskola alkotta Pécsi Regionális Szövetség hall­gatói önkormányzatai háromna­pos vezetőképzőt tartottak a Fadd-Dombori Ifjúsági Tábor­ban. A vezetőképző, s egyben találkozó célja az volt, hogy a tagönkormányzatok aktuális, legfontosabb problémáira kö­zös erővel találjanak megoldást, valamint felkészítsék magukat az EU-csatlakozás során felme­rülő feladatokra. A képzésen dr. Lénárd László, a PTE újonnan megválasztott rektora is tisztele­tét tette, valamint eljött Domboriba Barthel-Rúzsa Zsolt, a HÖOK elnöke. ■ Karbantartó képzést indít Tabon 15-20 roma bevonásá­val a Somogy Megyei Munka­ügyi Központ tabi kirendeltsé­ge a Koppány-völgyi falvak­ban élő cigányoknak. Vörös Tamás, a munkaügyi köz­pont tabi kirendeltségének meg­bízott vezetője elmondta: a me­gyei központ a közelmúltban in­dított a jövő év végéig tartó roma programot. Ennek célja a cigá­nyok munkaerő-piaci helyzeté­nek javítása. A program kereté­ben a tabi kistérséghez tartozó településekről mintegy 15-20 ro­ma bevonásával indítanak „Tele­pülés karbantartó” tanfolyamot. A három és fél-négy hónapos képzés augusztus végép, szep­tember elején kezdődik.- A képzés során a romák alap­fokú ismereteket szerezhetnek a kőműves, az asztalos és az egyéb karbantartó szakmákból - mond­ta Vörös Tamás. - Elvégzésével alkalmasak lehetnek a kisebb karbantartási munkák ellátására. A tabi kistérségből kilenc telepü­lés önkormányzata vesz részt a programban. Azok a helyható­ságok, amelyek részt vesznek a programban vállalták, hogy leg­alább egy éves időtartamra eb­ben a munkakörben foglalkoztat­ják a romákat. A közhasznú fog­lalkoztatáshoz a munkaügyi köz­pont a bér és a járulékok 90 szá­zalékát vállalja, míg a tíz százalé­kot a munkát biztosító önkor­mányzat ___________________■ Ak ik szembenéztek a szerencsével A Szerencsejáték Rt. június hó­napban lebonyolított "Nézzen szembe a szerencsével" jelmon­daté akciójának keretében ösz- szesen 23 db személygépkocsi és 51 millió forint készpénz került kisorsolásra. A nyeremények ün­nepélyes átadására július 12.-én került sor a Bajai Népünnepély keretében. Tolna megyei játéko­saink igazán szerencsésnek mondhatják magukat, hiszen a megyében három gépkocsi is gazdára talált, akik közül ketten egy-egy Opel Corsa személygép­kocsit nyertek, egy dombóvári játékosunk pedig egy Citroen C3 típusú személygépkocsival lett gazdagabb. Nagy volt örömük, hiszen kettőjüknek nem volt gépkocsija, hölgy nyertesünk pe­dig régi autóját cserélhette le. Érdemes július hónapban is játszani, hiszen a megyében to­vábbi pénznyeremények vár­nak azokra, akik július 14 és au­gusztus 2. között játszanak az ötöslottón és nyeretlen átvételi igazolásaikat 1.200.- Ft érték­ben összegyűjtik és beküldik a megadott postafiók címekre. Ne feledjék: Bármikor bejöhet! PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Közlekedési Főfelügyelet főigazgatója pályázatot ír ki a Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Győr-Moson-Sopron, Tolna és Zala megyei Közlekedési Felügyelet igazgatói munkakörének betöltésére A munkakör Borsod-Abaúj-Zemplén, Győr-Moson-Sopron, Tolna és Zala megyékben 2003. október 15. napjától, Békés megyében 2004. január 1. napjától tölthető be. A megyei felügyeletek önálló jogi személyiségű költségvetési szervek, a székhelyük szerinti illetékességi területükön első fokú hatóságként járnak el a közutakkal, a közforgalom elől el nem zárt magánutakkal, a közúti jármüközlekedéssel, (a hajózással) és a vasutakkal kapcsolatos jogszabályokban meghatározott ügyekben. Az alkalmazás feltételei:- magyar állampolgárság,- felsőfokú műszaki (közgazdaságtudományi, állam- és jogtudományi) végzettség,- büntetlen előéletet igazoló erkölcsi bizonyítvány,- a közlekedés területén szerzett legalább öt éves szakmai gyakorlat. Előnyt jelent:- államigazgatási, költségvetési területen szerzett szakmai gyakorlat,- vezetői gyakorlat,- közigazgatási alap- és szakvizsga,- informatikai ismeret,- idegennyelv-ismeret, elsősorban angol, német, francia. Az igazgató jogállására, illetményére a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvényben a fő­osztályvezetői besorolásra vonatkozó rendelkezések alkalmazandók. A pályázat tartalmazza:- a pályázó jelenlegi munkahelyét, beosztását, munkakörét,- iskolai végzettségét, szakképzettségét, nyelvismeretét tanúsító okiratok másolatait,- részletes szakmai önéletrajzát,- a pályázónak az érintett megyei felügyelet vezetői beosztásával kapcsolatos (max. öt gépelt oldalban összefoglalt) szakmai elképzeléseit,- érvényes - 3 hónapnál nem régebbi - erkölcsi bizonyítványát,- orvosi igazolást,- 1 db fényképet. A pályázatoknak 2003. augusztus 15-én, 14.00 óráig kell beérkezniük a Közlekedési Főfelügyelet Humánpolitikai Osztályához (1066 Budapest, VI. Teréz krt. 38., levélcím: 1389 Bp. Pf: 102.) A borítékra kérjük ráírni: Pályázat. A pályázatokkal kapcsolatos kérdésekben felvilágosítást ad: Adám Terézia osztályvezető (telefon: 373-1418). A beérkező pályázatokat szakmai Előkészítő Bizottság értékeli és javaslatát - döntésre - a munkáltatói jog­kör gyakorlója elé terjeszti. A pályázatokat bizalmasan kezeljük, és döntés után - a pályázatot elnyerő személy kivételével - a pályázók részére visszaküldjük. -76783­I I I

Next

/
Oldalképek
Tartalom