Tolnai Népújság, 2003. július (14. évfolyam, 151-177. szám)

2003-07-14 / 162. szám

A Következő oldalakon megtalálja részletes hirdetésünket pályázat a in kréd. ÉletMód Tolnai Népújság Bűnügyi térkép Elkészült a Magyarország bűneseteit ábrázoló rendőrségi térkép. 11. oldal Francia romantika A franciák már bizonyítot­ták, hogy ebből sok mindent képesek kihozni. 12. oldal 9. OLDAL Férfi öröm A férfinak nincs kínosabb, mint amikor szerelmesked­ne, de nem megy. 14.oldal Gelfand és a rutin győzött Jámbor Attila Európa-bajnok GYISM Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium a Sportpályák építése, létesítmények felújítása van Maratoni kajak-kenu Európa-bajnokság, Gdansk Borisz Gelfand látszólag elmereng, az izraeli azonban végig koncentrált A tapasztalat és a megfontolt­ság győzött az első Marx György-emlékversenyen Pak­son. A világ egyik legjobb ra­pidjátékosaként számon tar­tott izraeli Borisz Gelfand 6:2 arányban legyőzte Polgár Ju- ditot. A tervek szerint a ver­senyből hagyomány lesz, a jö­vőben évente megrendezik majd. A félidőben, vagyis két nap után Polgár Judit kétpontos hátrány­nyal állt Borisz Gelfand ellen a Marx György-emlékversenyen. A lemaradás négy partival a vége előtt tetemesnek tűnt, és az izra­eli nagymester bombabiztos játé­kát elnézve nem sok esély lát­szott rá, hogy összesítésben újra egyenlő legyen az állás. „Semmi vész, ma Jutka kettőt nyer, és máris minden rendben van” - mondta az optimista Pol­gár László a szombati folytatást megelőzően, ám az ötödik játsz­ma ott folytatódott, ahol a negye­dik abbamaradt. Ebben a parti­ban már egészen korán jött a hi­ba. A megnyitásban Polgár fel­cserélt egy lépést, aminek követ­keztében Gelfand minőséget nyert, azaz bástyát kapott futó el­lenében. A meccs ugyan tovább folytatódott, de az izraeli tökéle­tesen koncentrált, és az előnyt a végjátékban magabiztosan érvé­kapkodásban pontatlanul ját­szott, és kiengedte kezéből az előnyt. A végjátékban meg már Gelfand állt jobban, de végül nem tudta megszerezni a győzel­met, így a páros mérkőzésen elő­ször született döntetlen. Borisz Gelfand az utolsó két parti ered­ményétől függetlenül már meg­nyerte a versenyt. Az utolsó játéknapon az első játszmában Polgár Judit a fekete bábokkal döntetlen ért el, a má­sodikban a fehér sereget vezetve azonban - a folyamatos támadá­sok és győzni akarás ellenére - kikapott. Judit összesen egy győ­zelmet és két döntetlen ért el, míg Gelfandnak ötször sikerült felülkerekednie. Polgár Judit a verseny végén elmondta, hogy 1989-ben játszott először Borisz Gelfanddal, így nem volt ismeretlen ellenfél szá­mára. „A világ egyik legjobb sakkozó­ja. Tapasztalt, nagyon jól osztotta be az idejét és energiáját. Nekem viszont most nem sikerült jól gaz­dálkodnom az idővel - mondta Polgár Judit, aki azt is elismerte, hogy miután sehogy sem sikerült szépítenie, megesett, hogy pánik­szerűen követte el az újabb hibá­kat. Édesapja, Polgár László nem látja ilyen elkeserítőnek a helyze­tet. Juditnak az elmúlt egy évben a harmadik hely volt a legrosszabb eredmé­nye. Versenyről-versenyre nagyon sikeres volt, gon­doltuk, hogy egyszer meg fog tömi ez a sorozat, de remélem, hogy a követke­ző éve ugyan olyan sikeres lesz, mint az elmúlt két év­tized. Polgár apuka szerint az elmúlt négy napban két vi­lágklasszis ült asztalhoz, itt pedig már hajszálon múlik egy-egy győzelem. Juditra egy hónap múlva egy hasonló rapidmérkő­zés vár a volt világbajnok indiai Vishwanathan Anand ellen. A világrang­listán 10. helyen álló ma­gyar sakkozó reméli, hogy a most szerzett tapasztalatokat sikerül kamatoztatnia, és a mos­taninál jobb eredményt ér el, bár ő is, édesapja is úgy gondolja, a világ egyik legjobb rapidjátékosa, Anand nagyon erős ellenfél lesz majd. _________ (VIDA-FEKETE) nyes ítette. A hatodik összecsapás sem sikerült jól, igaz, ezúttal nem vereség lett a vége. Polgár jobban jött ki a megnyitásból, és a középjátékban is remekül irá­nyította a partit. Aztán jött az a fránya időzavar. Polgár a nagy A norvégjai világkupához hasonlóan a magyar kajakosok és kenusok fölényét hozta a Gdanskban rendezett maraton Európa-bajnokság. A mieink a szombati, egyesben megsz­erzett arany- és ezüstérem után vasárnap mindhárom páros versenyszámban a dobogó legfelső fokára állhatták fel. A csapatversenyt a felnőtteknél és az ifiknél egyaránt a magyar válogatott nyerte. A sikerekből alaposan kivették a ré­szüket a Tolnatext KKSC sportolói is, Barina József tanítványai egy arany és két ezüstéremmel fejezték be a kontinenstornát. Jámbor Attila a szombaton egyéniben megszerzett ezüstérme után - a tolnai klasszis mindössze egyetlen másodperccel maradt le a spanyol Busto mögött - vasárnap a dobogó legfelső fokára állhatott fel, mi­után a győri Saiga István társaként valamennyi ri­válisát maga mögé utasította a 36 kilométeres embert próbáló tá­von. Az ifik mezőnyében (a táv 21 km volt) induló Bartha Diána egyéniben állhatott fel a dobogó második fokára. Legyőzője az a Faldum Bereniké volt, aki koráb­ban hosszú éveken át dolgozott Tolnán a Barina házaspár irányítása alatt, s aki a tél folyamán igazolt át a bajai klubba. Ami a magyarok mérlegét illeti: a felnőtt nők mezőnyében szombaton diadalmaskodó Csay Renáta vasárnap párosban is aranyér­met vehetett át, miután Szonda Kornéliával alkotott formációjukat még csak megszoríta­ni sem tudták a riválisok. Ugyancsak a legfé­nyesebb medáliát akasztották a Csabai Edvin, Győré Attila kenu páros nyakába, akik hosszú évek óta egyeduralkodói a szakágnak. Jámbor Attila a szombaton egyéniben megszerzett ezüstérme után vasárnap párosban felállhatott a dobogó legfelső fokára Kajak-kenu - Raab Karcher Kupa vb-válogató, Szolnok Duplázott a Kozmann-Kolonics duó Meglepetések nélkül zajlott a Raab Karcher kupáért kiírt szolnoki vidékbajnokság, a kajak-kenusok első vb-válogató- ja, melyen szombaton az 1000, vasárnap az 500 és a 200 m-es finálékat rendezték. A kenu párosoknál a legerősebb a futamokat, amelyek a sprinttáv egységnek tűnő Kozmann természetéből adódóan szinte ki- György-Kolonics György (Atom- vétel nélkül szoros küzdelmet erőmű SE, Csepel) duó ^ mind ezer. mind ötszáz mé- magabiztosan nyert: előbbit több, mint öt, utób­bit közel két és fél másod­perces különbséggel. Az öt­száz méter fináléiban - csakúgy, mint szombaton 1000 m-en - az esélyesek di­adalmaskodtak: a kajako­soknál egyesben a remek formát mutató Vereckei Ákos, valamint Kovács Ka- _____ ^ ____ t1 :raratott magabiztos . 'U győzelmet, párosban pedig L ismét a Kämmerer Zoltán, FVgdhS ||L,3fr Veréb Krisztián, valamint a T í Szabó Szilvia, Bóta Kinga duó nyert. A .’.OH m es döntök prog- I lantjában nemi csúszást I okozott a viharos időjárás, végül azonban egyórás ké- A Kozmann György (elöl), Kolonics György séssel sikerült lebonyolítani duó ezer és ötszáz méteren is győzni tudott hoztak. A kajakosok között egyesben - igazolva a papírfor­mát - Béé István nyert, a nőknél Paksy Tímea diadalmaskodott Szabó Sz. és Kovács előtt. Páros­ban a Kadler Viktor, Béé István és a Patyi Melinda, Paksy Tímea ket­tős győzött. A kenu egyesben Kolonics volt a leggyorsabb meg­előzve Malomsokit és a paksi Feil Imrét, a párosoknál pedig némi meglepetésre a Bozsik Attila, Ko­vács Gergely duó ért elsőként a célba.. Itt a Kozmann-Kolonics egység a Végh-Buzál (Honvéd) kettőssel holtversenyben a máso­dik helyen zárt. A szolnoki verseny az egyes és páros számokban szelektált, a né­gyesek majd csak a második válo­gatón, az augusztus elején sorra kerülő szegedi ob-n kerülnek elő­térbe. A válogatott jelölteknek mindkét viadalon vízre kell száll­niuk, amennyiben egy adott számban más-más győztes szüle­tik, akkor „szétlövés” dönt. Az olimpiai kvalifikációs világ- bajnokságot szeptember 11. és 14. között rendezik az egyesült álla­mokbeli Gainesville-ben, az 1996- os atlantai játékok pályáján. ■ Szakács duplázott a Dombóvár ellen Labdarúgás Felkészülési mérkőzés: Dom­bóvári FC-Rutin-Tamási 1-4 (0-2). Dombóvár, 100 néző. V: Bányai. Dombóvár: Bontovics- Hopp, Horváth Á„ Szabotin (Zrínyi), Farkas (Bán)- Steiger (Varga), Kovács, Sallai, Dűli- Fe­hér, Kása. Játékos-edző: Hor­váth Árpád. Tamási: Száka (Pék)- Kovács Z„ Juhász G. (Il­lés), Juhász L, Tóth T.- Magócs, Kovács R. (Kovács P.), Szakács, Herr- Ötvös, Ferenc (Béres). Já­tékos-edző: Molnár László. A dombóvári futballisták lábában még érződött a nyaralás utóha­tása, a Tamási jobban koncent­rált a mérkőzésre, így megérde­melt győzelmet ’aratott. G: Hopp, illetve Szakács 2, Tóth, Herr. inyri Összeállt a megyeválogatott _______Labdarúgás_______ Koráb ban már hírt adtunk róla, hogy a Tolna Megyei Labdarúgó Szövetség is meghívást kapott ar­ra a jubileumi labdarúgó tornára, melyet augusztus 2-án Somogy labdarúgásának 100. évfordulójá­ra rendeznek Nagyatádon. A szövetség a meghívást elfo­gadta, és a megyeválogatott ösz- szeállítására és felkészítésére Fiáth Tamást a Bátaszék edzőjét kérte fel. A tréner és segítője, Kniesz Mátyás már meg is ne­vezte azt a 18 játékost, aki pályá­ra léphet a jubileumi tornán. A keretben legtöbben, szám sze­rint négyen a Bátaszék együtte­sét képviselik, a bölcskeiek - köztük a gól­király Fejes Zoltán - és a dunaföldvári- ak 3-3 labda­rúgót adnak a válogatottnak. A csapatba csak azok a já­tékosok kerül­hettek, akik nem állnak eltiltás alatt, illetve nem folyik ellenük fegyelmi eljárás. A névsor, kapusok: Lukács László (Tamási), Molnár István (Dunaföldvár). Védők: Hauwas- ser Antal (Bátaszék), Surányi Zoltán (Ozora), Ledneczki Vik­tor (Bölcske), Kovács Róbert (Tamási). Középpályások: Ara­di Gábor (Dunaszentgyörgy), Rácz István (Bölcske), Berényi Szilveszter (Bátaszék), Albercz- ki Csaba (Dunaföldvár), Kalmár Ferenc (Kéty), Rikkers Péter (Rakasd), Péter Róbert (Báta­szék). Támadók: Fejes Zoltán (Bölcske), Farsang János (Duna­földvár), Krepsz Krisztián (Du­naszentgyörgy), Büttl János (Du- nakömlőd), Pankovics Róbert (Bátaszék). Az emléktornán a rendező somogyiak, és a tolnaiak mellett’ Baranya és Fejér, valamint két külföldi megye válogatottja méri össze erejét. A megyeválogatott július 29-én, kedden a 17.30-kor a Bátaszék ellen tartja a főpró­bát. ■ Sakk - Marx György-emlékverseny, Paks Polgár Judit hamarosan az indiai Anand ellen vív rapid páros mérkőzést fotóig gottvald károly

Next

/
Oldalképek
Tartalom