Tolnai Népújság, 2003. július (14. évfolyam, 151-177. szám)
2003-07-09 / 158. szám
2003. Július 9., szerda-----------------«i* EG YE! TÜKÖR 5. OLDAL Mondom a magamét VENTER MARIANNA Munkahelyek és pályakezdők Tolna megyében a munkanélküliek közel 9 százaléka, szám szerint 1.018 a pályakezdő fiatal. Állást találni manapság bizony nem könnyű feladat, ezt mondják azok, akik több-kevesebb időt már eltöltőitek munkakereséssel. Legyen az ember bármilyen korú és legyen bármi a végzettsége, nincs könnyű dolga, ha el akar helyezkedni, de mégis, ha lehet ilyet mondani, a pályakezdőknek a legnehezebb. A főiskoláról, egyetemről frissen kikerült fiatalok többsége most kezd állás után nézni, sokan nem is egy, hanem két diplomával, több nyelvvizsgával indulnak munkahely-keresőbe, de egyáltalán nem biztos, hogy képzettségüknek megfelelő állást találnak majd: Sőt, könnyen előfordulhat, hogy a kevésbé „nívós" diplomával rendelkező társaik előbb célba érnek, mint ők. A szakemberek szerint ugyanis a munkáltatók nagy részét nem érdekli a megszerzett diploma minősége, sőt, egyes állásokban még a szakirányú végzettséghez sem ragaszkodnak. Az a fontos, hogy a jelentkezőjói bírja a stresszt, jól tudjon kommunikálni és kreatívan oldja meg a feladatait. Márpedig ezek többségében olyan adottságok, képességek, amelyeket nem tanítottak meg semmilyen iskolában. S íme az ördögi kör: hogyan is sajátítsa el ezeket a pályakezdő, ha nem talál munkahelyet, ahol megszerezheti, vagy megtanulhatja mindezt? Megkérdeztük olvasóinkat Ön szerint mi lesz a műtőblokkal? Már több, mint nyolc éve épül, épülget a Szekszárdi műtőblokk, de az átadás helyett pereskedés kezdődött. Megkérdeztük olvasóinkat, szerintük mi lesz a már eddig 5,2 milliárd forintba került műtőblokkal. Budai Péterbence Istvánná: - Azt remélem, hogy mielőbb elkészül, mert nagy szüksége lenne már a városnak, a megyének a műtőblokkra. Csodálkozunk, hogy eddig még nem sikerült befejezni. Rajos Judit: - Azt én is nagyon szeretném tudni, s lehetőleg minél előbb. A részletekről nem sokat tudok, de olyan véleményeket is lehet hallani, hogy tulajdonképpen nem is nagyon van szükség a műtőblokkra. Simon Lászlóné: - Azt írta az újság, hogy most pereskednek, de azért remélem, hogy előbb-utóbb megcsinálják, ha lesz rá pénz. Pécsi Sándorné: - Én azt hittem, hogy már működik, hiszen már olyan régen készen van az épület. Úgy. emlékszem, tavaly, vagy tavalyelőtt arról volt szó, hogy átadják, azt gondoltam azóta éz már biztosan megtörtént._______________________________________■ Előző kérdésünk: Valós veszélyt jelent e számunkra a Föld éghajlati változása? Vala mennyi szavazónk úgy vélte, hogy veszélyeket rejteget számunkra az éghajlatváltozás. MAI KÉRDÉSÜNK; Nyer« szakaszt Bodrogi a Tour de France-on? Szavazhat az interneten: www.tolnalnepuJeag.hu és SMS üzenetben: 20/454-36-64 Aszfaltláznyitány Szőlőhegyen Éjfélnél is tovább húzták a talpalávalót a táncolgató helybelieknek Az önkormányzati választások idején számos kritika hangzott el a mintegy kétszázhetven fős, hangulatos településrész, Dombóvár-Szőlőhegy lakosai részéről arra nézve, hogy az őket érintő fejlesztések elmaradoznak, pedig ez a viszonylag kívül eső rész is a városhoz tartozik. Az októberben alakult képviselőtestület tagjainál - úgy tűnik - nyitott kapukat döngetnek a szőlőhegyiek, hiszen észrevehető jelei vannak az itteni közterületek rendezésének. Dombóvár A közelmúltban fejeződött. be a kedvelt kirándulóhelyhez, a Nyergesi-tóhoz vezető út felújítása. A Gárdonyi utcában játszótér és Utcai kosárlabda pálya készült, a tisztaság megőrzését szeméttárolók is segítik. Megtörtént a szőlőhegyi buszmegálló felújítása is. A megszépült környezet protokolltól mentes, kötetlen átadása a múlt hét végén történt meg, a Szőlőhegyi Nap keretében. A kosárpályát a Szabó Loránd polgármester ötlete alapján elindított I. Dombóvári Aszfaltláz utcai kosárlabda bajnokság mérkőzései avatták fel. Már korán reggel melegítve „pumpálta” a labdát fiatal és idősebb az aszfalton. A mérkőzések és a két dobóverseny pedig folyamatos programot jelentett reggel kilenctől délután négy óráig. Korok szerinti kategóriában jelentkezhettek a kosarazni vágyók a négyfordulós bajnokság első menetére. A hagyományteremtő szándékkal elindított Aszfaltláz további fordulói kéthetenként, míg záróeseménye augusztus 20-án várja a szurkolókat. A bajnokság kategóriagyőztesei jutalmul ingyenesen vehetnek részt az augusztus 31- én megrendezendő dombóvári Adidas- Streetball versenyen. Tehát érdemes még nevezni... A kosárlabdával párhuzamosan egész nap üzemelő lacikonyhás és büfés mellé délután a légváras is kitelepült, „építményével” díjtalanul állva a legkisebbek rendelkezésére. Ez kicsalta azokat a környékbeli gyerekeket is, akik kizárólag a kosárlabda miatt még nem bújtak elő rejtekeikből. A sziesztázó közönség késő délutánra a borbarátokkal is kiegészült, akik egy része kóstolót hozott saját boraiból, más részük pedig egész egyszerűen csak ízlelgette a finom nedűket. Közöttük arról is folyt a szó, hogy borbarát Kosár jó! Főleg, ha a egyesületet kellene alapítani. Az ugrabugrálásba, spontán kosaraz- gatásba és borkóstolásba torkolló koraeste színfoltját a térzenét szolgáltató Dombóvári Művészeti Iskola fúvószenekara jelentette. A sötétedés előtt rázendítő szakcsi Gold Zenekar pedig éjfélnél is tovább húzta a talpalávalót a kellemes időben beszélgető, tánpálya és a meccs Dombóvár-Szőlőhegyen van colgató helybelieknek. A rendezvény szervezői - a polgármesteri hivatal és a Szövetség Dombóvárért Egyesület - hasonló eseményeket már korábban is rendezett közösen, és ezzel még, mint kiderült, korántsem puffogtatták el valamennyi töltényüket...________________________sz Összeszerelték a 2-es blokkot Oktatni fogják az üzemzavart Lekapcsolták a hálózatról a Paksi Atomerőmű 1-es blokkját a hét végén, hogy elvégezhessék a négyévenként esedékes, két hónapon át tartó nagy karbantartást; jelenleg a reaktor szétszerelése folyik - közölte Kocsis István vezérigazgató kedden sajtótájékoztatón Pakson. Paks A vezérigazgató beszámolt arról, hogy július 3-án és 4-én előbb 25, majd 50 megawattos teljesítménycsökkentést írt elő az országos rendszerirányító, a leterheléseket a hajnali órákban hajtották végre a 3-as és 4-es blokkon. Az április 10-11-i üzemzavar következményeit felszámoló munkálatokról elmondta: befejeződött a 2-es blokk összeszerelése. „Szó nincs energetikai termelésről, csupán a biztonságos munkavégzés, a jobb hűtési folyamat megteremtése érdekében hoztuk létre a zárt állapotot” - hangsúlyozta. A vezérigazgató közlése szerint folyamatban van a neutron fluxusmérő lánc bővítése, hamarosan további két mérőműszert szereznek be. A sajtótájékoztatón bemutatták azt az animációs filmet, amely a helyreállítás főbb mozzanatait szemlélteti leegyszerűsített formában. A víz alatti művelet során a reaktor melletti pihentető medencében elhelyezett her- metikus tokokat manipulátor emeli át a tisztító tartály mellé, majd a kar a tartályban lévő sérült fűtőelemeket a tokba teszi, bedugaszolja és visszahelyezi a pihentető tartályba. Amikor a tartály alján található cirkónium és nióbium törmeléket is szivattyú segítségével mintegy felporszívózzák, majd belehelyezik a hermetikus tokokba, a szerelőaknából leeresztik a vizet. Ezt követően sugármentesítik az aknát, majd a manipulátor az üres tisztító tartályt is kiemeli, hogy a radioaktív hulladék közé helyezze. Arra a kérdésre, hogy milyen veszélyt jelent a sugárzó fűtőanyag-darabokat ott tárolni, ahol a kiégett elemeket, a vezérigazgató közölte: nem jelent veszélyt, a hermetikusan lezárt tokok ugyanúgy átmeneti tárolóba kerülnek, mint a kiégett elemek. A TVEL és a Framatome ANP által benyújtott helyreállítási pályázatokra vonatkozó kérdésekre Kocsis István közölte: azokat most tanulmányozzák a szakértők, az árajánlatok egyelőre ismeretlenek, azokat lezárt boríték tartalmazza. „A szakértők elsősorban szakmai szempontokat vizsgálnak” - szögezte le. Kijelentette: az az elsődleges, hogy a biztonsági előírások szempontjából kielégítő legyen a műszaki tartalom, az anyagiak ilyen értelemben nem játszhatnak szerepet. Kocsis István szólt a WANO, az Atomerőműveket Üzemeltetők Világszövetségének július 2-4. között az atomerőműben tett látogatásáról is. A nemzetközi delegáció az áprilisi paksi üzemzavar eseményeit feldolgozza, és oktató programokkal kiegészítve átadja a szövetség tagjainak - fűzte hozzá. TOLNA. A tolnai Vöröskereszt alapszervezet, a Tolna-Mözsi Székely Baráti Kör és a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége tolnai csoportja a napokban közös siófoki kiránduláson vett részt. Ugyancsak nemrég rendezték a tolnai civü házban azt a vacsorával egybekötött fogadást, amelyen a Vöröskereszt alapszervezet által meghirdetett rajzverseny lebonyolításában közreműködőket látták vendégül. BÖLCSKE. Megkezdődött az egészségügyi centrum épületének külső felújítása. A homlokzat hőszigetelést, új vakolatot kap, a 2 millió 400 ezer forintos munka 30 százalékát az önkormányzat biztosítja, a többit a megyei területfejlesztési tanácstól pályázaton nyerték. Szintén a megyei területfejlesztési keretből készül az úgynevezett külső; iskola négy tantermében a padló felújítása, amelynek teljes költsége 3,9 millió forint. SZEKSZÁRD. A mozgássérültek Tolna megyei egyesülete július 17-én, csütörtökön, a harkányi gyógyfürdőbe szervez kirándulást. Jelentkezni Szekszárdon, az egyesület Dózsa György út 1. szám alatti irodájában lehet. ■ NYÁRI Május 15-étől augusztus 31-éig. Kettőt fizet, hármat kap! Érdeklődjön a felvételi irodákban! További információ: 74/511-534 'Kettő Tolnai Népújság hirdetés mellé egy Grátisz újság hirdetését kapja, melynek árát engedményként adjuk a számlából. Nép SUZUKI VARGA LÁNYOSOK: HASZNÁLT AUTÓK MÁR 10% ELŰLEGTŐL VAGY 35% ELŐLEGTŐL CASCO NÉLKÜL Típus Évjárat Futott km Eladási ár R Wagon R+1.3GLX5a. 2000 61.000 1.890.000 Wagon R+ 1.3 GL 2001 20.000 1.810000 Sedan 1.3 GLX/AC/PS 4a, 2001 40.000 1.790.000 Sedan 1.3 GLX 4a. 1996 36.000 1.150.000 Sedan 1.3GLX-C benz-gáz 1995 96.000 1.040.000 Sedan 1.3 GL 4a. 1993 113.000 920.000 Swift 1.3 GLX/16V 5a. 2001 32.000 1.860.000 Swift 1.3 GLX/AC 5a. 1999 29 000 1.580.000 Swift 1 3 GC 5a.. 2002 10.000 1.790.000 Swift 1.3 GC Cherry 5a.. 1998 37 000 1.220.000 Swilt 1.3 GC 5a.. 1997 147.000 950.000 Swift 1.3 GL 5a. 2001 12. 30.000 1.620.000 Swift 1.3 GL 5a. 1993 107 000 900.000 Swift 1.3 GL 5a. 1993 72 000 860.000 Swift 1.3GA5a. 1993 22.000 970.000 Swift 1.3 GA 5a. 1993 20.000 970.000 Swift 1.3 GLS 3a. 2000 18 000 1.400.000 Swift 1.0 GLX/AB 5a. 2000.12. 62.000 1.340.000 Swift 1.0 GL 5a. 2002 3.000 1.660.000 Swift 1.0 GL 5a. 2002 23.000 1 590.000 Swift 1.0 GA 5a. 1993 77.000 790.000 Swift 1.0 S 5a. 1995 82.000 890.000 Renault Laguna 1.8 1994 166.000 1.320.000 AC=légkondi, PS-szervokormány Figyelem! Mozgáskorlátozottak utalványát teljes értéken számítjuk be! Cím: 7759 Lányosok, az 57. sz út mellett. Nyitva: H-P.: 8-17, Szó. 8-14.30, Vas.: ZÁRVA _________________Tel.: 69/364-723, 69/364-723, 60/466-247 ____ Sz eretnél a megye egyetlen napilapjának hirdetési „csapatához” tartozni? Ha úgy érzed, hogy: 1 Jó kommunikációs készséggel K. Széles ismeretségi körrel (Szekszárd, Paks, Bonyhád, Dombóvár) Wk Ambícióval ■Bt, Tárgyalókészséggel rendelkezel, akkor pályázatodat várjuk a Kiadó címére: Tolnai Népújság 7101 Szekszárd, Liszt F. tér 3. Beküldési határidő: 2003. július 11. Jelige: „A mi lapunk” Tolnai Népújság A miénk