Tolnai Népújság, 2003. június (14. évfolyam, 127-150. szám)

2003-06-21 / 143. szám

10. OLDAL KÉK TÜKÖR 2003. Június 21., szombat I ÜGYELETI NAPLÓ este 6-tól este 6-ig Tetten érték Betöréses lopáson kaptak egy 29 éves férfit Sümegen. Az el­követőt egy járőr fogta el, mi­után látta, hogy az üzlet ablaka be van törve. A tulajdonosnak 20 ezer forintnyi rongálási kára keletkezett, europress Tetem a fűben Egy 76 éves székesfehérvári fér­fi holttestét találták meg a bala- tonfűzfői állomás füves részén. A helyszíni szemle adatai alap­ján valószínűsíthető, hogy a férfi tüdőembólia következté­ben halt meg. europress Trükkös csalók Egy középkorú párt keres a rendőrség, mert a Balaton észa­ki partján több embert be­csaptak. A csalók azt állították, anyagilag megszorultak, ezért az ékszereiket árulják. Az át­adott ám azonban értéktelen volt. A pár egy szlovák rend­számú gépkocsival közlekedik. EUROPRESS Védett csigák Behozatali engedély nélkül akart behozni az országba hat­vannégy védett éti csigát egy szerbia-montenegrói férfi. A csomagtartóból, egy táskából kerültek elő a fagyasztott álla­tok; eszmei értékük 130000 fo­rint. A 47 éves csempész a bűn- cselekmény elkövetését el­ismerte. EUROPRESS Csavargó gyerekek Megtalálták azt a három kisgye­reket, akik Monorról, szüleiktől szöktek el. A11,12 és 14 éves gyermekeket a szülők kiérkezé­séig a mátészalkai gyermekott­honban helyezték el. europress Pert nyert Jogerősen pert nyert Palotás János a magyar állammal szem­ben, amelynek mintegy 700 millió forintot kell fizetnie a vállalkozó Postabank-rész­vényeiért a Legfelsőbb Bíróság ítélete szerint, mti Különböző ítéletek Bizonyítottság hiányában fel­mentett a jelentős értékre el­követett sikkasztás vádja alól egy szegedi ügyvédet a bíróság, ugyanakkor polgári perben hamis tanúzás miatt pénz- büntetést szabott ki rá. Az ítélet nem jogerős, mti Tettesek szabadon Az ügyészség helyezte szabad­lábra azt a három fiatalt, köztük a Kormányzati Ellenőrzési Hi­vatal egyik vezetőjének két fiát is, akiket egy lány megerőszako­lásával gyanúsítanak. A rendőr­ség szerint alapos a gyanú, hogy a társaság Pilisborosjenőn egy házban leitatott és megerő­szakolt egy fiatal lányt, mti Kevesebb zsebes Jelentősen visszaesett a zseb­lopások száma a fővárosban. Csökkent a külföldi, elsősorban román elkövetők száma, mi­után vízummentesen utazhat­nak be az Európai Unióba, és a nagyobb zsákmány reményé­ben ott követik el bűncselek­ményeiket - mondta Bartus Szilárd, a BRFK munkatársa, mti Súlyos baleset Egy súlyos, és egy könnyebb sérültje van annak a baleset­nek, amely Nemesapátiban tör­tént csütörtök éjjel. Egy 24 éves zalaegerszegi férfi autójával egy bal kanyar után letért az úttest­ről, és a jobb oldali útpadkára hajtott, majd többször megpör- dülve a vízelvezető árokba bo­rult. A fiatalember ittasan ve­zette az autót, és a biztonsági öve sem volt bekötve, akárcsak az utasának. A fiatal nőt súlyos, barátját könnyebb sérülésekkel szállították kórházba, europress FÁNAK ROHANT. Súlyos közlekedési baleset történt péntek reggel 6 órakor a 36-os úton, Nagycserkesz és Tiszavasvári között. Egy rakomány nélküli kamion tartott Tiszavasvári felé, és eddig tisztázatlan ok­ból leszaladt a padkára. A megbillenő teherkocsi több fát kitört, az egyiknek frontálisan nekiment. A so­főr súlyosan megsérült, de maradék erejét összeszedve segítségért telefonált.________fotó: pusztai Sándor Börtön a volt polgármesternek Két év nyolc hónapi börtönbüntetésre ítélte a Somogy Megyei Bíróság Francsics Zoltán volt íonyódi polgármestert. Hivata­los személy által elkövetett vesztegetés volt a vád. Kaposvár A fonyódi önkormányzat és egy pécsi székhelyű részvénytársaság 2001 novemberében hozta létre a Fonyódi Lakásépítő Kft.-t a kikö­tő területén lévő pavilonsor újjá­építésére. A beruházást hitelből kívánták megvalósítani, fedezetül a pavilonsor alatt húzódó önkor­mányzati telek szolgált volna. 2001 végén el is kezdődtek az elő­készítő munkálatok. A polgár­mester viszont többször is közöl­te a pécsi cég vezetőjével: a ha­szonból ő is szeretne részesedni 50 százalékos arányban, külön­ben megtorpedózza a beruhá­zást. írásbeli megállapodást kö­töttek, hogy Francsics „gazdasági tanácsadóként” dolgozik majd a pécsi cégnek, s ezért őt illeti a ha­szon fele. Ilyen tevékenységről azonban szó sem volt. Később a polgármester a nyereség előlege­ként 10 millió forintot kért, ám ezt nem kapta meg. A tárgyalás során Francsics elismerte, hogy aláírta a megállapodást, ám - mint mondta - nem gondolta, hogy vesztegetést követ el. Állítá­sa szerint nem ő kezdeményezte a megállapodást, mint ahogy 10 millió forintot sem kért. A bíróság nem fogadta el a vádlott véde­kezését: Francsics Zoltánt vezető beosztású, hivatalos személy ál­tal elkövetett vesztegetés bűn­tettében találta bűnösnek, ezért két év nyolc hónapi börtönbün­tetésre ítélte és három évre el­tiltotta a közügyek gyakorlásától. Az ítélet nem jogerős, jakab edit Prostitúcióra kényszerítették Három méterről figyelték a fogvatartók Igazoltatásakor bukkantak rá a rendőrök Siófokon a főváros­ból eltűnt lányra, akit - mint kiderült - fogvatartói prostitú­cióra kényszerítettek. A „rabtartó” házaspárt is sikerült elfog­niuk, ugyanis - könnyelműen - a siófoki kapitányság közelé­ben vártak a lány kiengedésére. Siófok A főváros XIII. kerületéből jelen­tették a 23 éves lány eltűnését, akit - mint később kiderült - a IX. kerületben raboltak el még má­jusban. Most Siófokon talált rá a rendőrség akciócsoportja egy iga­zoltatás során.- A két rabló cecei lakos, a lányt pedig - egy másik nőáldo­zattal együtt - egy sárbogárdi házaspár tartotta fogva - mondta Horváth Gyula, a siófoki kapi­tányság bűnügyi osztályának ve­zetője. - Sárbogárdról minden­nap Siófokra szállították este ti­zenegy óra körül, ahol a sétányon férfiakkal kellett pénzért közösül­nie. Ez napi százötven-kétszáz­ezer forintos bevételt hozott fog­vatartóinak. Olyan „szoros pórá­zon” tartották, hogy képtelen volt a szökésre. Az alkalmi partnerek­nek nyújtott szexuális szolgálta­tásait is - mintegy három méter­ről - folyamatosan figyelemmel kísérte a sárbogárdi páros. Fogvatartói annyira szemtele­nek voltak, hogy az igazoltatás során előállított lányért elmentek a siófoki kapitánysághoz is, hogy ott várják meg, amíg kiengedik. Csakhogy a lány elmondta az őt kihallgató rendőröknek, hogy va­lószínűleg most is az épület kör­nyékén lesnek rá. Pontos leírásá­nak köszönhetően el is kapták őket az épület előtt. Kihallgatá­suk után őrizetbe vették, majd előzetes letartóztatásba helyez­ték a lányt futtató házaspárt.- A vele együtt raboskodó má­sik lányt is felkutattuk - tette hoz­zá Horváth Gyula. - Ő is hasonló körülmények között tűnt el, és fogvatartóihoz hasonlóan maga is sárbogárdi lakos, keszthelyi zoltán Lövöldözés a nyílt utcán Autósok elleni támadások egy hónapban Június 3. - Ismeretlen tettesek megpróbálták elvenni egy taxis autó­ját. A sofőr segítségért kiabált, ezért megfutamodtak. Június 10. - Ismeretlenek kifosztottak egy balesetet szenvedett ka­miont az M1-es autópályán. A román állampolgárságú kamionsofőr figyelmetlenség miatt felborult járművével, majd segítségért indult. Az őrizetlenül hagyott kamiont a tolvajok feltörték. Június 13. - Megrongáltak egy rendőrautót Valkón. Az igazoltatni akaró rendőröket mintegy nyolcvanan rohanták le kapával, kaszával. Június 14. - Könnyebb sérüléseket szenvedett az a férfi, akinek au­tóját botokkal verte szét egy 20 fős társaság Salgótarjánban. A tettesek az autó tulajdonosát és feleségét is bántalmazták, majd a járművet és a kerítést is megrongálták. Kiraboltak egy 25 éves fiatal­embert Budapesten; a bűn- cselekmény során lövések is eldördültek. A tettesnek sike­rült elmenekülnie. Budapest Fegyverrel kényszerítette értékei átadására egy ismeretlen férfi azt a 25 éves fiatalembert, aki autójá­val éppen leparkolt a fővárosban. A rabló beült a sértett mellé az anyósülésre és megfenyegette a sofőrt. A fiatalember átadta érté­keit, ekkor a tettes kiugrott az au­tóból és elmenekült. A sértett ül­dözőbe vette támadóját, de nem sikerült lefegyvereznie. A rabló ugyanis megfordult és több lövést adott le fegyveréből, ezzel vissza­tartva a sértettet.- Fontos megjegyezni, hogy nem célzott a fiatalemberre a rab­ló - mondta az Europressnek Sanyibó Melinda. A Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügye­letese hozzátette: a rendőrök szemtanúkat keresnek, de pontos személyleírással rendelkeznek az elkövetőről. A rabló 18-22 év kö­rüli, 180 centiméter magas, feke­te, rövid haja van. A sajtóügyele­tes szerint egy késes taxistáma­dás kivételével hasonló támadás nem történt a fővárosban az utóbbi időszakban. europress Tolnában történt Autó az árokban, súlyosan sérült utassal Tegnap 7.20 órakor Dombodból Tolna irányába tartott egy személy- gépkocsi. A jármű letért az útpadkára, a sofőr elvesztette uralmát az autó felett, s a túloldali árokban kötött ki. A gépkocsi utasa súlyos sérülést szenvedett. Rotakapa és pénztárca Szekszárdon, egy nyitott garázsból valaki ellopott egy 35 ezer forin­tot érő rotakapát; a Bajcsy-Zsilinszky utca egyik irodájában pedig egy pénztárca tűnt el. A tárcában két bankkártya és némi készpénz is volt. Befeszítették a lakás ajtaját Ismeretlen tettesek a megyeszékhelyen, a Soós Sándor utcában befe­szítettek egy lakásajtót. Az egyik helyiségből készpénzt, ékszert tu­lajdonítottak el több mint félmillió forint értékben. Eltolták a biciklit Tolnán egy búvárszivattyú tűnt el nyomtalanul, Faddon és Szekszár­don is egy-egy mobiltelefon-lopásról tettek bejelentést a rendőrsé­gen, a Mátyás király utcából pedig egy kerékpárt toltak el illetéktelen személyek. _____________-______________________ ________■ A Syngenta Seeds a világ egyik vezető vetőmagvállalata Az NK kukorica és napraforgó hibridek Magyarországon is évek óta bizonyítják termőképességüket és megbízhatóságukat. Partnereinknek még jobb szolgáltatást, több támogatást kívánunk nyújtani, ezért tovább bővítjük értékesítő csapatunkat. Munkatársat keresünk a Dél-Dunántúlra ÉRTÉKESÍTÉS TÁMOGATÓ Elvárások: munkakörbe. •mezőgazdasági végzettség, szakmai tapasztalat, •széleskörű kapcsolatok az adott térségben gazdálkodó (elsősorban magán) termelőkkel, •jó kommunikációs és kapcsolatteremtő képesség, •vállalkozói igazolvány, saját gépkocsi, •értékesítési tapasztalat és nyelvismeret előnyt jelent. Amit kínálunk: •hosszútávú munkakapcsolat egy vezető nemzetközi vállalatnál, •versenyképes jövedelem, •költségtérítés (gépkocsihasználat, telefon), •változatos, önálló munka, •szakmai fejlődés biztosítása (tréningek). j§ A pályázatokat 2003. július 10-ig kérjük az alábbi elérhetőségek egyikére eljuttatni: postán: e-mailen: faxon: Ács Ildikó Syngenta Seeds Kft. 1535 Budapest, Pf. 772 ildiko. acs@syngenta. com 06 1 225-30-56 /#s%, • * l; W 1 x ♦ PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM Természettudományi Kar A Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kar Földrajzi Intézete a 2003/2004-es tanévben az alábbi szakirányú képzéseit indítja diplomások részére:- Turizmus szakirányú továbbképzési szak (4 félév) A végzést követően a hallgatók „Turizmus szakértő'' megnevezésű diplomát kapnak. Szakirányok:- egészségturizmus szakirány- örökség menedzser szakirány- borturizmus szaktanácsadó szakirány Tandíj: 80 000 Ft/félév A szakirány tandíja 30 000 Ft/félév (2 félév)- Európai Unió szakirányú továbbképzési szak (3 félév, szakirány elvégzése esetén 4 félév) A végzést követően a hallgatók „EU szakértő" megneve­zésű diplomát kapnak Szakirányok:- térségfejlesztési szakirány -foglalkoztatás- és szociálpolitika szakirány Tandíj: 80 000 Ft/félév A szakirány tandíja 30 000 Ft {1 félév) '^\)^litlíili^(táfiésjelentkezési lap kérhető: ^7Íb3-6ÖÖ/41t8^W vagy 4370 mellék / L ^ 7\VA /Jelentkezést határidő: 2003. augusztus 15. ■ *,<4' Wú. itt- ^ ..7 i ♦ \ J áéh­vr/ Ú?/ OO ______i„.fr........

Next

/
Oldalképek
Tartalom