Tolnai Népújság, 2003. június (14. évfolyam, 127-150. szám)
2003-06-18 / 140. szám
10. OLDAL KÉK 2003. Június 18., szerda TŰKOR ÜGY ESTE 6 ELETI NAPLÓ ■TÓL ESTE 6HG Halálos baleset Egy férfi életét vesztette, egy nő súlyos sérüléseket szenvedett abban a balesetben, amely Földes és Báránd között történt. A tragédiát az okozta, hogy a román rendszámú autó eddig ismeretlen okokból lesodródott az útról és egy fának ütközött, europress Abronccsal csaló Ismeretlen férfi ellen nyomoz a rendőrség, aki egy cég nevében gumiabroncsot rendelt, de az áruért nem fizetett. A tettes azt állította, hogy a több mint egymillió forintot átutalással rendezik, cserébe egy hamis bizonylatot adott át a károsultnak, europress Kétszer adta el Csalás miatt nyomoz a rendőrség egy 29 éves férfi ellen, aki kétszer adott el egy ingatlant. A férfi először nyolc évvel ezelőtt értékesítette budapesti ingatlanát, de mivel azt hivatalosan nem jegyezték be a tulajdoni lapra, egy éve az eredeti ár háromszorosáért ismét eladta, europress Milliós betörés Négymillió forint értékű ékszereket, műszaki cikkeket és készpénzt vittek el egy fővárosi lakásból. Az ismeretlen tettesek hengerzártöréssel jutottak be a helyiségbe, europress Késelő a nádasban A faluszéli nádasban fogták el azt a férfit, aki vasárnap késő este a nemesvitai falunapon megkéselte unokaöccsét. Az őrizetbe vett 52 éves tettes mellbe szúrta rokonát, mert megpróbálta elküldeni őt egy rendezvényről a botrányos viselkedése miatt, europress Visszatérő tolvajok Elfogták azt a két férfit, akik több mint 100 ezer forintot érő ékszereket loptak el szombaton egy pápai ékszerüzletből. A tolvajok visszatértek a boltba, de az eladó felismerte őket és értesítette a rendőrséget. Az egyik elkövető beismerte a bűn- cselekményt. europress Agyonvert nő Belehalt sérüléseibe az az idős komádi nő, akit otthonában bántalmazott egy ismeretlen tettes a múlt héten. A rendőrség halált okozó testi sértés miatt indított eljárást, europress Újabb őrizetek További két személyt vett őrizetbe a rendőrség a május 30- án lezajlott Ferencváros Torna Club-Debreceni Vasutas Sport Club labdarúgó-mérkőzés végén történt szurkolói rendbontás miatt. Ellenük csoportos garázdaság miatt indult eljárás, europress Anyjától rabolt Kirabolta anyját egy 38 éves komádi férfi. A tettes az elmúlt fél év alatt több alkalommal követelt pénzt a nőtől. Olyan eset is volt, amikor kést szorított anyja nyakához, illetve felfeszítette szekrényét. A férfit őrizetbe vették, a bűncselekmények elkövetését tagadja, europress Lelőtte magát Saját fegyverével lőtte főbe magát egy 33 éves férfi Balaton- fűzfőn, holttestét ismerőse találta meg. A férfi engedéllyel és szabályosan tárolt vadászfegyverével végzett magával, europress Gyerekbűnözők Tíz-tizenhárom éves fiúk raboltak ki egy pénzváltót Balaton- füreden. A két gyerek fellökte az egyedül lévő alkalmazottat és a pénztárból mintegy 600 ezer forintot zsákmányolt, majd elfutott, europress ____________■ Ké t teherautóval is ütközött Ebben az ütközésben a légzsák sem segíthetett FOTÓ: TOLNAI NÉPÚJSÁG/BAKÓ JENŐ Szembejövő teherautókkal ütközött össze egy Opel a 65-ös úton a Tolna megyei Harc és Zomba között tegnap délután. A személygépkocsi vezetője életét vesztette. Szekszárd Eddig ismeretlen okok miatt egy Opel Astra délután negyed háromkor áttért a menetirány szerinti bal oldalra. Ott összeütközött egy Mercedes teherautó bal elejével, majd megpördült és a teherkocsi mögött érkező pótkocsis IFA-val ütközött, amely alá szabályosan beékelődött. A személykocsi vezetője, egy 35 éves tamási férfi a balesetben olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette. Bár az Opel fel volt szerelve légzsákokkal, s azok kinyíltak, rendeltetésüknek megfelelően működtek, olyan erős volt az ütközés, hogy nem menthették meg a férfi életét. A holttestet a Tolna megyei tűzoltók emelték ki a felismer- hetetlenségig összeroncsolódott autóból. A tehergépkocsik vezetői sérülés nélkül úszták meg az ütközést. A baleset miatt a rendőrség a 65-ös utat órákra teljes szélességében lezárta. pAl Agnes Áldozatokért kopogtatnak Kérdezőbiztosok keresik a sértetteket A héten elkezdődött az első áldozatkutatás. Az Országos Kriminológiai Intézet a Széchenyi-pályázat megnyerésével tízezer fős reprezentatív minta alapján vizsgálja meg, hogy kik és miért válnak áldozattá, és hogy mekkora a látens bűn- cselekmények aránya. Budapest Magyarországon évente mintegy 300 ezer magánszemély ellen követnek el ismertté vált bűncselekményt - mondta Kó József, az Országos Kriminológiai Intézet szociológusa. Ez alapján csupán az emberek 3 százaléka válik áldozattá, ám valójában jóval több embert érintenek a bűncselekmények. Egy autólopásnál például hivatalosan csupán a tulajdonos válik áldozattá, pedig a károsult egész családja, a házastárs és a gyerekek is ugyanazt a veszteséget élik át. Ráadásul rengeteg a látens (rejtett) bűncselekmény, amelyeket nem jelentenek a rendőrségen. Kó szerint a nem jelentett estek gyakorisága nagymértékben függ a különböző bűncselekmény-típusoktól: a kisebb értékű lopásoknak csak töredékét jelentik, ugyanis sokan úgy gondolják, nem éri meg az utánjárás, vagy nem bíznak a rendőrök sikerében, esetleg úgy tartják, hiába van meg tettes, a kárt úgysem téríti meg senki. A legmagasabb a látencia a nemi erkölcs elleni bűncselekményeknél (akár 100-szor annyi lehet a rejtett, mint a jelentett bűncselekmény) illetve a korrupciónál, utóbbinál ugyanis minkét fél érdeke az, hogy ne derüljön ki a „turpisság”. A kérdezőbiztosok az áldozatkutatás során már a héten felkeresnek néhány kiválasztottat. Az előzetes eredmények őszre várhatóak, de a vizsgálatot csak jövő júniusban zárják le véglegesen. A vizsgálatokat a Gallup Intézet végzi, a cég közbeszerzési eljárás során nyerte el a munkát. A kutatás 80 millió forintba kerül, ebből 70 millió forintot a Széchenyi- program keretében biztosít az állam. A kérdezőbiztosok tízezer embert keresnek fel. A minta reprezentatív, az Országos Népesség-nyilvántartó Hivatal adataiból a kor, a nemek és a lakóhelytípusok arányait figyelembe véve véletlenszerűen választották ki a megkérdezetteket. A vizsgálat összesen 450 településen zajlik, a megkérdezettek valamennyien 18 éven felüliek. Kó szerint azok és akkor félnek a legjobban a bűncselekményektől, akiknek nem kellene. A legtöbben este tartanak támadástól, pedig nappal sokkal több a bűn- cselekmény. A legjobban az egyedül álló idős asszonyok és a kisgyermekes anyák félnek a bűncselekményektől, pedig a legtöbb bűncselekmény áldozata 25-35 év kÖZÖtti férfi. FARKAS MELINDA Eltűnt család nyomában Lapértesülések szerint többen látták a másfél évvel ezelőtt eltűnt tárnoki család egyik tagját, az illetékes rendőrkapitányság azonban még egyetlen bejelentést sem kapott. A Pest megyei településen 2002 januárjában rejtélyes körülmények között nyoma veszett három személyről azt feltételezték, hogy megölték őket. Érd- Nem rendelt el titkos nyomozást a másfél évvel ezelőtt eltűnt tárnoki család ügyében a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság - cáfolta az egyik napilap értesülését Papp Judit sajtószóvivő. Mihály István, az Érdi Rendőr- kapitányság vezetője nem kívánt reagálni erre a felvetésre. Arról viszont beszélt, hogy bár információk szerint többen látni vélték a nyomtalanul eltűnt családfőt, hozzájuk még nem érkezett ilyen bejelentés. Mint arról korábban már beszámoltunk: a család három tagjának 2002 januárjában veszett nyoma. Akkor a rendőrök vérnyomokat is találtak az eltűntek lakásán, de a nyomozás eredménye nem került nyilvánosságra. A 36 éves férfival együtt élettársa és annak hároméves kislánya is eltűnt. A helyszínen lövésnyomokat találtak, így akkor azt feltételezték, hogy a három személyt megölték. A lakásban volt egy nyolc hónapos kislány is, ám ő sértetlenül úszta meg a történteket. Szintén épségben maradt a nő nagyobbik gyermeke, aki iskolából hazatérve fedezte fel, hogy kishúga sír a lakásban, családtagjai pedig eltűntek. Az ügyben személyes szabadság megsértése miatt indítottak nyomozást, ám később megszüntették és csak államigazgatási eljárás keretében keresték az eltűnteket. Mihály István az Europress kérdésére válaszolva azt mondta: elképzelhető, hogy a családfő életben van, hiszen arra sincs bizonyíték, hogy megölték volna. A 36 éves férfi őrző-védő vállalkozást vezetett. A helybeliek szerint alvilági csoportokkal is kapcsolatban állt, az eltűnéskor a tárnokiak arról beszéltek, hogy leszámolás történt. Ennek ellentmond, hogy többen látni vélték a férfit különböző nagyvárosokban. Az viszont továbbra is kérdéses, ha ő életben van, akkor mi történt az élettársával és annak hároméves kislányával. EUROPRESS Tolnában történt Sok volt a baleset Igen sok közlekedési baleset történt az elmúlt 24 órában. A legsúlyosabb a 6-os főút 114-es kilométerénél, ahol két autó frontálisan ütközött. A balesetben egy budapesti férfi súlyosan megsérült. Bonyhádon egy autó felborult, az 56-os úton egy pótkocsis teherautó a szántóföldre hajtott, valamint több koccanásos baleset történt, de szerencsére ezekben nem sérült meg senki. Betondobálók Faddon egy udvarban álló kistraktorra betondarabokat dobáltak ismeretlenek. A kár 10 ezer forint. Áru-tolvajok Csikóstőttősön egy presszóból italt, dohányárut és váltópénzt vittek el a tolvajok. A kár meghaladja a 100 ezer forintot. Tettlegesség Két férfi szóváltása tettlegességgé fajult Dombóváron. Egyikük egy kemény tárggyal nyolc napon túl gyógyuló sérülést okozott a veszekedés másik résztvevőjének. Kórházi szarka A szekszárdi kórház ortopédiai osztályáról az orvosi szobából elloptak egy autóstáskát 80 ezer forinttal és a benne lévő iratokkal. Ajtókiragdosó Dombóváron egy étkezde ajtaját egy ismeretlen berúgta és ezzel 20 ezer forint kárt okozott. ■ Rendőrkézen a szatír pÉCS ~ lag gyorsan vette fel ruháit, figyelmeztette, ne siessen annyi- Számos bűncselekmény - kö- ra, mert még nincs kész. zöttük erőszakos közösülés - A rendőrség a jó személy- miatt volt már elítélve az a leírás alapján körözést adott ki szatír, akit a napokban fogtak ellene és a napokban el is fogta, el a városi rendőrkapitányság A 22-23 éves férfi korához nyomozói. Legutóbb a Hűl- képest gazdag múlttal rendel- lám fürdőből érkezett a be- kezik a nők molesztálása, bánjelentés, hogy ismét akcióba talmazása terén. Csak a Hullám lépett. fürdőben vagy 10-12-szer fordult meg, ahol többször kevere- Az úszómester bejelentése sze- dett vitába fiatal lányokkal. Már rint „szeméremsértő magatar- többször büntették szemérem- tással riogatja a nőket” egy is- sértés, lopás, erőszakos közö- meretlen fiatalember. Ez azon- sülés miatt, ban konkrétabban kissé még ri- A város több más pontjáról, asztóbbnak minősült. buszokról, kollégiumokból is A férfi a fürdő öltözőjében érkeztek hasonló bejelentések, alsónadrágra vetkőzött és mi- amelyeket - tudtuk meg a váro- közben az egyik kabinajtó felett si kapitányság sajtóreferensé- leselkedve figyelte, amint egy tői, dr. Aranyné Bruck Ilonától- 14 éves lány edzését befejezve a nyomozás jelenlegi állása sze- öltözködik, önkielégítést vég- rint szintén a fiatalember szám- zett. Miután a kislány viszony- Iájára kell írni. ____________■ NY ITRAI AUTÓHÁZ Pécs, Szent fatála u. 5. Tel.: 72/270-027,2704)28 Használtautó R. M. Privilég; 1.9Dci, w. Ren. Laguna; 1.6/16V, w R1haRT;1A/16V,4xi2s.,ABS R. Meg. RT; 1.6,5 a., ki. Ren.Lag. RN; 1.8, ki, 5 a. Ren.Twi. Pack; 1.2,3 a. Ren. Safrane RN; 2.0, ki. Ren. Twingo; 1.2,3 a. Renault 19 RT; 1.9D, 5 a. Renault 19; 1.9D,4a. Renault Esp.; 2.0,6 sz. T. Car. E; 1.6/16 V, kom. w. VW Polo; 1.3,5 a. VW Golf III; 1.4,5 a. FiatPunto55 S; 1.1,5 a. Suz. Séd; 1.6/16V, 4 a., w. Opel Corsa; 1.2,5 a. Suzuki Sw.GL;1.0,5a. S. Sw.GLXSport;1J,5a Toyota Corolla; 1.80,4 a. Mazda 626; 2.01,5 a. Opel Kadett D; 1,6D, 5a. Kia Preg.;2.3D,tgMsz. Mázd. B 2200, tgk., 2 a., 4 sz. Daewoo Lubl.;2.SD,tgk. Fiat Ducato;2.5TD, tgk Ren. Express; 1.9D, tgk. Skoda PickUp; 1.3, b/g. '94 '93 '90 ’85 kínálata: ’01.oi 3.170E Ft ’98 2.390ER 01.o6l.950E Ft ’96, 1.580ER '94 1.450E Ft ’99 1.399E Ft ’93 1.170E Ft 970E Ft 820E Ft 699E Ft 399E Ft ’97 1.790E Ft ’95 1.299E Ft '94 1.230E Ft ’96.121.099E Ft ’96 1.045E Ft 990E Ft 799E Ft 720E Ft 650ER 470E Ft 179ER ’98 1.070E,sta ’95 1.050E*sfa '98.07 850E,áta ’93 790E Ft ’95.11 730E ’95 400E ’94 ’95 ’94 ’90 '90 ’82 NYITRAI AUTÓHÁZ Szekszárd, Pásztor u. 8. Tel.: 74/419-772,528-883 Használtautó R. Thal. RT; 1.4Í/16V, 4 a. R. Meg. Clas.;1.4e,4a. R.Twi. Pack; 1.2, 3 a. R.Twi. Benett.; 1.2,3 a. Renault 19 RN; 19D, 5a. Renault 19; 19D,3a. Cltr. XsaraSX;1.4i,5a. Citr. Saxo;1.5D,5a. Suz. Séd. GLX; 1.3,4 a. F.Duc.;1.9D, norm., zárt kínálata: '01.o5l.790E Ft ’98.011.590E Ft '96.111.230E Ft '96m1.190E Ft ’92.12 890ER '9305 750ER '99.011.780E Ft ’97.091-450E Ft ’94.12 850ER ’92 490E,sfa SZEMÉLYGÉPKOCSIK: Audi S8 4.2Q full extra 1998. 6 990 000 Ft Audi A6 2.5 TDI ABS, klíma, légzsák 1994. 2 390 000 Ft BMW 525 TDS ABS, klíma, 4 légzsák 1997. 4 290 000 Ft BMW 525 TDS ABS, klíma, légzsák 1993. 1 990 000 Ft BMW 3181 ABS, klíma, légzsák 1994. 1 990 000 Ft BMW 530 D bőr, xenon, klíma 2000. 5 490 000 Ft Jeep G. Cherokkee 5.2 LIM. 1995. 3 190 000 Ft Land Rover Freelander V6 bőr, klíma, ABS 2001. 5 990 000 Ft Opel Tigra 1.4 légzsák el. ablak 1996. 1 490 000 Ft Renault Clio 1.6 16V 3AABS, klíma, álufelni 2001. 2 590 000 Ft Renault Laguna kombi 1.9 DCI Dynamique 2001. 4 590 000 Ft Rover 416 SI ABS, klíma, légzsák 1998. 1 890 000 Ft Rover 620 Sl ABS, klíma, bőr 1999. 2 690 000 Ft Rover 251.4 ABS, klíma, 2 légzsák 2000. 2 690 000 Ft Suzuki Swift 1.3 GLS 3a el. ablak, el. tükör 1998. 990 000 Ft Suzuki Sedan 1.6 el. ablak, közp. zár 1993. 799 000 Ft Toyota Avensis ABS, klíma, 2 légzsák 1998. 2 290 000 Ft Hitel, használtautó-beszámítás, teiMÉK 7630 Pécs, Si Buzsáki út 1-3. Telefon: (72) 539-028