Tolnai Népújság, 2003. június (14. évfolyam, 127-150. szám)
2003-06-17 / 139. szám
7. OLDAL •ifiSIH 2003. Június ÍZ, Kedd A J Á NLA TOK GAZDÁKNAK Településről településre A Magyar gazdák felkészítése az uniós csatlakozásra előadás-sorozat tapasztalatairól kérdeztük a megyei agrárkamara titkárát, Halmosi Editet. Eddig 10 előadást tartottak Tolna megyében, és négy van még hátra. A tapasztalatok szerint a gazdák felkészültsége igen különböző, van aki meglepően tájékozott, de van akinek nincs sok ismerete az EU-ról, mondta a titkár. A nagy kérdés mindenütt az volt, hogy mi lesz az új intézményrendszerrel, milyen támogatások lesznek, miképpen áll a nemzeti támogatás ügye. Sokan kérdezték azt is, milyen feltételekhez köti majd a kormány a támogatást. Ugyancsak alapvető kérdésként merült fel, hogy milyenek lesznek az adatlapok, lesz-e olyan szervezet, amely segít e lapok kitöltésében. Az érdeklődés eddig jelentős volt, előadásonként 70-80 termelő jelent meg. Tolna megye mezőgazdasági adottságai igen jók. Éppen ezért gondot okoz, hogy az EU nem támogatja az intenzív gazdálkodást, amit segít, az például a biotermelés. A továbbiakban is szükség lesz szaktanácsadásra és ezen belül kiscsoportos foglalkozásokra is, ahol konkrét ügyekre lehet választ adni. ■ Agrártámogatások 2004-ben A mezőgazdaság hazai támogatási előirányzatának a csatlakozás évében el kell érnie a 300 milliárd forintot ahhoz, hogy az uniós mellett nemzeti támogatásokra is jusson, mondják a szakemberek. A számítások szerint, az EU-s agrártámogatások a csatlakozás első évében mintegy 120 milliárd forintot tesznek ki, amelyet a csatlakozási szerződés alapján - közvetlen támogatások esetében - további 80 milliárd forint uniós jellegű támogatással lehet Magyarországnak kiegészítenie. A jövő év május elsejei csatlakozást követően 4 hónap áll hazánk rendelkezésére ahhoz, hogy bejelentse igényét saját támogatásaira. Ezeket elvüeg csak beruházási, struktúrajavítási, foglalkoztatási, környezetvédelmi célokra lehet alkalmazni. A jövő évi költségvetésben reálisnak tekinthető a 300 milliárd forintos agrár- támogatási keret. Az idén 235 milliárd forint áll az agrártámogatási rendszer rendelkezésére, amiből a Sapard támogatások több mint 20 milliárd forintot tesznek ki. A csatlakozást követően a szakemberek szerint, a mezőgazdaságban egyrészt jelentős exportlehetőségekre, másrészt a kivitel szerkezetének kedvezőtlen változásával lehet számolni. Az integráció hatására növekvő gabonaárak a közvetlen támogatást élvező ágazat versenyképességét javítják, hogy az ugyancsak közvetlenül támogatott olajos magvakat termelők áttérjenek a gabona termelésére. Jelentősen csökkenhet a sertés- és baromfihús termelése az erős uniós konkurencia miatt. A szakemberek emellett a baromfihús-kivitel mérséklődésére számítanak, a sertéságazat exportja akár teljes egészében meg is szűnhet. Az állattenyésztés visszaesése mérsékli a takarmánygabona-szükségletet, ami ahhoz vezethet, hogy feleslegessé válik majd takarmánynövények ilyen irányú termelése. Géptámogatási gondok Az uniós csatlakozás előtt egy évvel sokan éltek a pályázati lehetőséggel, gépeket vásároltak, ültetvényket telepítettek. Megyei körkép Az idén először géptámogatásokra is pályázni kellett, de ez nem riasztotta el a gazdálkodókat, mondta Bea József, a megyei földművelés- ügyi hivatal vezetője. A termelők többsége új kombájnt vett, korszerűsítette az addigi gépparkját, a kisebb traktorokat 120-180-200 lóerősre cserélte. Az idén a gépvásárlási pályázat a következőképpen zajlott: a gazdálkodó megegyezett a kereskedőkkel árban, gépben, majd beadta a pályázatát a megyei hivatalhoz. Ha a pályázatát elfogadták, akkor erről igazolást kapott a gazdálkodó, majd ezt követően megtörtént a vásárlás. A számlát visszaküldték a hivatalhoz, ahol „ferdecsíkos igazolást” adtak ki, rajta az ösz- szeggel, amit az adóhivatalhoz kellett beadni, és ők utalták a vissza nem térítendő támogatást, mely a teljes költség 25 százaléka. Eddig 250 gépvásárlás után (félmilliárd támogatási összeg) adta ki a hivatal a ferdecsíkos igazolást. Az ültetvények telepítésére is sokan kértek támogatást, első helyen szerepel a szőlő, ezt követi a gyümölcsös (kajszi, alma, körte, szilva, őszibarack, cseresznye, meggy, ribizli). Az építési támogatásokra 4 pályázatot a budapesti központba adtak be megyénkből, mert ezek 100 millió feletti bemházások, ületve élelmiszeripari termelést érintenek. A megyében bírálható pályázatok száma 42. Ezek többsége géptároló, halastó, magtár, gyümölcshűtő, fiaztató, szőlőfeldolgozó, palackozó. A sikeresen pályázók azonban nem üyen aszályos évre számítottak mint az idei, így főleg a szántóföldi növénytermesztőknek fáj,a fejük a törlesztés miatt. Az idén ugyanis (a betakarítást követően) meg kellene kezdeni a gépvásárlásra felvett hitelek (gyakran 20-30 millió forintról van szó) visszafizetését, de kérdés, lesz-e miből. A megkérdezett termelők többsége elmondta, már felkeresték a hitelt folyósító pénzintézeteket és szerencséjükre a , legtöbben segítőkészek. Igaz, nem is tehet mást a bank, hiszen mit kezdene a több száz erőgéppel, amit fedezetül elfogadott. így a pénzintézetek hajlanak a hitelek átütemezésére, amit az agrártárca is támogat. Kérdés azonban, hogy ennek mennyi lesz a kamatterhe. MAUTHNER _________AGRÁRTÁMOGATÁSOK MEGYÉNKBEN: ________ 20 02- ben: 525-en kaptak géptámogatást, ez 1,6 milliárd forint támogatási összeget jelent. 2003- ban: 443-an kaptak géptámogatást, ez 1,6 milliárd forint támogatási összeget jelent. 2002- ben: ültetvénytelepítésre 205 hektár szőlőre, 92 hektár gyümölcsösre és 48 hektár spárgára kaptak a termelők támogatást. 2003- ban: 360 hektár szőlőre, 81,5 hektár gyümölcsösre kaptak a termelők vissza nem térítendő támogatást. Túlsúlyos sertések, Sok gazda panaszkodik, hogy a központi intézkedések ellenére sem hajlandók a húsipari vállalatok a túlsúlyos sertéseket a kialkudott 283 forintos áron átvenni. Mi ebben a helyzetben a teendő, kérdezték többen is. Az agrártárcánál kérdésünkre el- a minisztériumban bíznak benne, mondták, hogy a túlsúlyos serié- hogy hamarosan az új rendszer sek átvételéhez szükséges rendele- szerint veszik át ezek az üzemek is tek már megszülettek. A tárca ta- az állatokat. A tárca már elkészítet- pasztalatai szerint a feldolgozó- te a támogatási rendeletek módosí- üzemek többsége a május köze- tását, mely szerint amelyik húsipa- pén kötött megállapodást betartja ri vállalat eltér a megállapodástól, és megfizetik a megállapodásban semmiféle állami támogatásban foglalt átvételi árakat. Két nagy fel- nem részesülhet. Remélik, ezzel a dolgozó vállalat még nem vállalta a szabályokat be nem tartó céjgek is megállapodás kötelezettségeit, de kézben tarthatók lesznek. Uj EUáron alul kompatibilis árkövető rendszert is kialakítottak, amelynek alapján meghatározzák a magyar referencia-árat a közepes, U minőségű sertések felvásárlásához. A referencia-árat 5 uniós tagország átlagára alapján állapítják meg. Az U minőségű sertés kilójáért 230 forintot fizetnek a feldolgozók, emellett megkapják a termelők állatonként, minőségtől függően a 2000- 3000 forintos támogatást, valamint 15-20 Ft/kg minőségi felárat. Ez azt jelenti, hogy a megállapodásban rögzített árhoz hozzájutnak. ______Agrárhírek______ Eu rópai gazda Gazdák felkészítése az EU csatlakozásra címmel a megyében még megtartandó előadások ideje és helye: Tolnán június 16-án, este 18.30-kor, téma: GOFR növénytermesztés, gyógynövény termesztés, növényvédelem. Helyszín: Művelődési Ház. Nagydorogon június 16-én, 18.30-kor, téma: szőlő, bor és környezetvédelem, tejágazat helyszín: művelődési ház. Bátaszéken június 17-én, 18.30- kor a téma: sertés ágazat, állatvédelem, GOFR növénytermesztés. Helyszín: művelődési ház. Pincehelyen június 23-én, 18.30-kor, a téma: szőlő-bor ágazat. Szek- szárd június 24-én, 18.30-kor a téma: környezetvédelem, GOFR növénytermesztés helyszín: Szekszárdi Mg. Rt., Rákóczi u. 132. Önálló intézmény Károly Róbert Főiskola elnevezéssel, szeptember 1-től önálló intézményként folytatja az oktatást a gyöngyösi mezőgazdasági és gazdálkodási főiskola, mely eddig a gödöllői Szent István Egyetem karaként működött. Állatvásárok helye Környékünkön a következő településeken lesz állatvásár: június 21-én, szombaton Sárbogárdon, június 22-én, vasárnap Szekszár- don és Pécsen, Június 24-én, kedden, Pincehelyen. Francia tőkével Siklóson kíván közép-európai borászati hídfőállást kiépíteni az a francia cég, amelynek képviselői a héten már szerződéskötési szándékkal térnek vissza a dél-baranyai térségbe. A helyi borosgazdák többsége szívesen együttműködne a külföldiekkel, abban bízva, a franciák piacot, tő: két és kereskedelmi tapasztalatot hozhatnak a borvidékre. ■ Harkány legfrekventáltabb részén, 300 m-re a gyógyfürdőtől, 39 lakásos társasházban még 5 lakás leköthető. (Szoc.pol és hitel igénybe vehető.) Tel.: 06-70/2727-359 Pécsett, az Arany hegy alatt a Holló-dűlőben teraszos jellegű társasházakat építünk, igényes kivitelben. Érdeklődők jelentkezését várjuk. Tel.: 72/517-341 j A következő lakások közül választhat még a MAGNUM LAKÓPARKBAN Lakótér m2 terasz m2 kert m2 kulcsrakész szerkezetkész 50 (2 szoba) 7 . M Ft (bruttó) 10,90 M Ft (bruttó) 50 (2 szoba) 711,30 I 50 (2 szoba) 9515,48 14,48 1 98 (4 sz + E) 14 97 21,00 19.00 r 20.00 §j 98 (4 sz + É) 14 320 22,00 98 (4 sz + É) 1419,70 18,21 S GNOM Teremgarázs bruttó 1,5 M Ft e-mail: pentzoff@axelero.hu PENÍi SNQATLAmöZVZTÍTÖ *3*7 Pécs, Mohácsi út 16. Tel.: 72/315-821 A Panoráma lakóparkban 52,72 nm-es társasházi lakások és 95 nm-es sorházi lakások garázzsal leköthetők. Nyugati-IYIecsek zöldövezetében és Kertváros zöldövezetében épülő új sorházi lakások 56,70,87 nm nagyságban leköthetők! További információkkal és teljes körű hitelügyintézéssel (szoc.pol. áfa) várjuk irodánkban. x MU KETTŐ ~rr ÉPÍTÉSZÉT! és SZOLGÁLTATÓ BT. Pécs, Bartók B. u. 44. Nyitva: H-P.: 8,30-16 óráig Tel./fax: 72/333-451, 72/222-247, 20/3622-202, 30/316-8316 A KILÁTÁSSAL Pécsett zöldövezeti, ideális, D-Ny-i tájolású, nagy teraszos, panorámás, jól megközelíthető, zárt területen lévő 106 nm + garázsos sorházi ingatlanok leköthetők 225 000 Ft/nm ártól. Átadás: 2004. nyarán. Hitel és szoc.pol. kedvezmény igénybe vehető. Érd.: 30/217-0607 ___________________Ingatlanpiac____________________- Eladó Mohács mellett kb. 2300 nm-es, 45%-os készültségű épület j nagy területtel áruház, üzem stb. funkcióra alkalmas. Irányár: 39 M Ft- Eladó irodaházi funkcióra is alkalmas,330 nm-es családi ház Pécs Keszüi úton, jó helyen. Irányár: 35 M Ft- Boly, valamint környékbeli családi házak kedvező áron eladók. Érd.: Ingatlaniroda Boly, Hősök tere 1. Tel./fax: 69/368-480, tel.: 20/433-2552 w. Válasszon az Újhegyen - a Bor és a Barázda utca között- épülő lakópark sorházi, illetve 40-90 nm alapterületű lakásai közül! 72/510-333 20/325-4500 Ezen felül orvosi rendelők, patika, postahivatal, étterem és egyéb üzletek kerülnek kialakításra. Balatonyi B. és Társa Ingatlanközvetítő, Értékbecslő, Hitelügyintéző Iroda Telefonos bejelentkezés 72/242-670, 30/6500-749 Eladó:- Nagy L. kir. úti tégla, 4 emeletesben 3. emeleti 2 külön szobás gyönyörűen felújított lakás eladó. 10,2 M Ft- Eszék utcai 4 emeletesben 2,5 szobás, 59 nm-es felújításra szoruló, nagyon jó elosztású lakás eladó. 7,9 M Ft- Mohácsi sétálóutcában 5 éves, 90 nm-es I. em.-i tégla, gázos elegáns polgári lakás eladó. 16 M Ft- Orfűn nagyon jó nevű, jól bejáratott panzióvendéglő, gyönyörű területtel, úszómé dencével eladó. 55 M Ft- Barbakánnál lévő családi panzió, vendéglő, visszatérő vendégekkel, kellemes kerthelyiséggel eladó. 35 M Ft- Ürögi fasor utcai 100 nm, 3,5 szobás családi ház felújításra szorul, 383 nm területtel építési, bővítési lehetőséggel eladó. 16 M Ft- Faddon 18 éves, 100 nm-es, 3 szoba galériás, családi ház működő presszóval, kerthelyiséggel, szép területtel eladó. 16 M Ft- Oroszlón 140 nm-es, 40 éves szép családi ház, gyönyörű kerttel, kellemes környezetben eladó. 13 M Ft- Athinay úti garázssoron 13 nm garázs eladó. 2 M Ft Keresünk ügyfeleink részére panel- és téglalakásokat, családi házakat, építési telkeket, garázsokat, üzlethelyiségeket *605572* I - Hosszúhetényben épülő 70 nm-es és 140 nm-es. I új sorházi lakások leköthetők jé - Faddon. üdülőövezetben új építésű, nagy csaiádi ház eladó 17,5 M Ft Zj - Faddon összközmüves, 3 szintes családi ház jól bejáratott presszóval eladó 16 M Ft : - Kaposváron 52 nm-es. mélyföldszinti lakás megkezdett átépítéssel eladó 3,5 M Ft- Pécsett, a Rákóczi utón 70 nm-es, nem utcafronti, irodának is kiválóan alkalmas polgári lakás jó állapotban eladó 12 M Ft 5 - Pécsett, a Jurislcs M utcában felújított, 2,5 szobás lakás eladó 11,9 M FI I - Pécsett a Regina utcában IV/4 em.-i, . 2,5 szobás lakás felújított fürdőszobával, erkéllyel, egyéni hószigeteléssel eladó 8,5 M FI- Pécs-Vasason 3 szobás, összközmüves, téglagázfűtéses lakás garázzsal eladó 6,4 M Ft- Pécsett, a Melinda utcában 17 nm-es garázs I eladó 1,4 MR- Baranya szívében lévő kastélyszálló szomszédságában tóra néző, felújított parasztház új toldaléképülettel, nagyméretű építési telekkel eladó 16 M FI- Balatonboglár központiában 110 nm-es, földszinti üzlethelyiség a vízparttól 400 m-re található saroktelken álló úzletházban eladó, balatoni ingatlan beszámítható 220 000 Ft/nm I - Faddon. lovascentrum 25 fős apartmannal, irodákkal, angol boxos istállókkal eladó 30 M FI- Csopakon (Balaton északi partján) 120 nm-es. kétgenerációs családi ház. beépíthető tetótérrel. nagy kerttel, gyermekmedencével eladó 40MR ügyfeleink részére eladó lakásokat, családi házakat I keresünk. Korossy Ügyvédi Iroda Pécs, Rákóczi u. 39/d. 72/314-514, ill. 30/227-3911 ESC A LÓN 7621 Pécs, Mátyás király u. 1. Új társasházi lakások Pécsett ELADÓK- A történelmi belvárosban a Perczel és Kisfaludy u. sarkán a Nemzeti Színház mögött 94 nm, 71 nm-es lakások.- Az Alkotmány u. 75/1 sz. alatt 49 nm-es üzlet eladó Állami kedvezmények igénybe vehetők. lel.: 313-825,510408,72/215-331, ügyvédi iroda www.esialon.hu •snnr Pécs, Rákóczi út 24/26. I. em. 203. ..Iparosház" Tel.: 72/213-209 06/30/9476-331 Szolgáltatásaink: • ingatlanközvetítés (eladás, vétel, csere) • ingatlanforgalmi értékbecslés Eladó lakásokat, családi házakat keresünk ügyfeleink részére. Kaposvárott a Németh István fasori liftes társasházban épülő 39-103 m2-es lakások dädok! Tér és Forma Kaposvár Kft. Kaposvár, Szent Imre u. 14. Tel.: 82/512-350 Belváros közeli, most épülő 13 lakásos társasházban még 4 lakás eladó! Kulcsrakész áraink: 57 m2 3 szobás terasszal tárolóval 13,98 M Ft 67 m2 3 szobás terasszal tárolóval 16,6 M Ft 64 m2 3 szobás terasszal tárolóval 16,1 M Ft Pécs, Mohácsi út 16. Tel.: 72/315-821 ff e-mail: pentzoff@axelero.hu imATLANx<>zvfrr<Tó K*r Az idei nyarat saját nyaralójában töltheti Orfűn! A stranddal szemben 10 lakásos apartmanházban nyaralóegységek eladók. Kulcsrakész áraink: Pl. nappali/konyha, háló, fürdő/wc 38 m2 41 m2 44 m2 27 m2 terasz 18 m2 parkoló 1 db 1 db 1 db 1 db bruttó 9 M Ft 7,9 M Ft 9,3 M Ft 6,3 M Ft Pécs, Mohácsi út 16 I I NÍi ' TCAVtrttszverirő xrr Tel.: 72/315-821 Mobil: 20/9740-354