Tolnai Népújság, 2003. június (14. évfolyam, 127-150. szám)
2003-06-03 / 128. szám
2003. Június 3., kedd MEG Y E I TÜKÖR 5. OLDAL Mondom a magamét VENTER MARIANNA Emberek és hangulatok Ismewsöm kél pici gyerekkel - az unokáival - utazóit rokttnlálo- gatóba, vonattal. A járatra helyjegyet is kellett váltani, s hogy minél kényelmesebben utazzanak, első osztályra kérte a jegyeket. Felszállás után jött a hidegzuhany: a helyükön már ültek, később kiderült, hogy nem csak ők jártak pórul, egy harmadik csapatnak is eladták ugyanazokat az ülőhelyeket. Megérteném, ha még mindig a kurblis telefonok idején járnánk, de a számítógépek világában furcsa, hogy kétszer is előfordul ugyanaz a tévedés. Másik ismerősöm, aki pedig igen béketűrő, alkalmazkodó természetű, egyre nehezebben viseli, hogy az üzletek jó részében - tisztelet a kivételnek - jobbára csak zavaró tényezőnek tekintik a vásárlót. Mint mondja, a bolt van a vevőért és nem fordítva, arról nem is szólva, hogy a mai világban igencsak illene megbecsülni a vevőt, hiszen egyre kevesebb a boltba „hordható" pénz. Lehet, hogy sokan egy kézlegyintéssel intézik el az ilyen és ehhez hasonló eseteket, mondván, ezek nem igazi problémák, pedig azok. A bosszúságok, modortalanságok sorozata elveszi a kedvünket, magunk is ingerültté, bosszússá válunk, amit aztán nem azokon vezetünk le, akik igazán megérdemelnék. A rossz közérzetű emberek pedig, akik úgy érzik, nem veszik őket emberszámba, rossz hangulatú, rideg világot, országot teremtenek maguk körül. Megkérdeztük olvasóinkat: • • On kit, vagy mit támogatna? Pankotai Ibolya, Székesfehérvár:- A környezetvédelem területén dolgozom, így bizonyára nem meglepő, hogy a természeti környezet védelmét, a természeti erőforrások és értéket megóvását és a fenntartható fejlődést támogatnám anyagilag, ha lehetőségem lenne rá. Götzné Ükös Renáta, Medina:- A beteg gyerekek gyógyítását, életük szebbé, könnyebbé tételét támogatnám. Annyi szörnyűség van a vüágban, s ezek közül is a legmegrázóbb a beteg gyerekek sorsa. Ha tehetném, minden esélyt megadnék nekik az egészséges, boldog életre; Hegyi László, Szekszárd:- A cserkészmozgalmat támogatnám, mert úgy vélem, a cserkészet pedagógiája alkalmas arra, hogy emberebb embereket neveljen. Támogatnám még a római katolikus egyházat, valamint a karitatív szolgálatokat, főként azokat, amelyek gyermekekkel és fiatalokkal foglalkoznak. Leposa Dezső, Szekszárd:- Annak örülnék, ha a szellemi és a fizikai környezetünk megtisztulna, szebb és emberibb lenne. Ezt a megtisztulást szívesen támogatnám. ■ Előző kérdésünk: Megkezdődik-e idén a gazdasági fellendülés? Szavazóink nem túl optimisták, 81,3%-uk nemmel voksolt. MAI KÉRDÉSÜNK: Megfelelően megbüntetik-e a randalírozó Fradi-szurkolókat? Szavazhat az interneten: www.tolnalnapuJsag.hu és SMS üzenetben: 20/454-36*64 Egyre többen próbálják ki a drogot A legveszélyeztetettebb a 14 és 18 év közötti korosztály Hamarosan itt a nyári szünet, a fiatalok jobban ráérnek, s gyakrabban járnak szórakozni is. Valószínű, hogy a kábítószerrel is könnyebben kapcsolatba kerülnek. Tolna megye Az illegális kábítószerek kipróbálása szempontjából a nyár, a vakáció, a diszkó nem veszélyesebb, mint a házibuli, vagy mondjuk a szilveszteri mulatság - mondja Kálóczi Andrea, a szekszárdi Rév Segítő Szolgálat vezetője. Ám az igaz, hogy a zenés, táncos szórakozóhelyeket gyakrabban látogatják azok a fiatalok, akik életükben egyszer már kipróbáltak valamilyen illegális kábítószert. A kipróbálás ideje nem évszaktól függ. Ez Riasztó tendenciák ' Míg 1994-ben a megkérdezett 10. osztályos közép- iskolások 10 százaléka nyilatkozott úgy, hogy kapcsolatba került már a droggal, ez az arány 1999- ben elérte a 30 százalékot, amely megfelel az országos átlagnak. Szomorú és egyben elgondolkodtató adat: 2000-ben 12. osztályosoknál ismételték meg a felmérést, s míg a néhány évvel azelőtti első tesztnél 10 százalékuk ismerte el a droghasználatot, a második alkalommal már 50 százalék. nem jelenti azt, hogy nyáron nem kell odafigyelni gyermekeinkre. Jó, ha tudjuk, hogy hol, s kivel tölti szabadidejét, kik a barátai. Ha szórakozni megy jó, ha elérhető ő is és a szülő is. Annál is inkább, mert az illegális kábítószer-használat az egész családra hatással van. Magyarországon bűncselekménynek számit, a társadalom elítéli, megbélyegzi a használót, s környezetét. A szülőkben kialakul a szégyen, a bűntudat, a félelem, így a családtagok érzéseit, gondolatait, cselekedeteit is meghatározza a droghasználat. A kábítószerrel összefüggő bűncselekményeket három kategóriába sorolják, úgymint direkt-, indirekt- és következmény-bűnözés. Az első kategóriába a szer vásárlása és terjesztése, a második kategóriába a kábítószer megszerzése érdekében elkövetett bűncselekmények, míg a harmadikba a kábítószer hatása alatt elkövetett, illetve a kábító- szeres életmódból fakadó bűn- cselekmények tartoznak. Szakemberek véleménye szerint azokat, akik csak használják a drogot, nem kellene büntetni. Inkább minden segítséget megadni nekik, hogy megDrog-vádak a megyében Tolna megyében az elmúlt három év során 16 esetben emeltek vádat fiatalkorúak ellen kábítószerrel való visszaélés miatt. A legenyhébb büntetés, a megrovás 11 esetben fordult elő, míg a vádemelési eljárás elhalasztásáról 12 esetben döntöttek. szabaduljanak a szenvedélyüktől, ezt pedig nem segíti elő az, hogy az iskolából, vagy a munkából elbocsátják, a társadalom pedig kiközösíti, megbélyegzi. , Tolna megyében elsősorban a direkt kategóriájú bűncselekményeket követik el. Ezen belül különbséget tesz a jog a fogyasztói- és a forgalmazói elkövetés között. A fiatalok, azaz a 14-18 év közöttiek legtöbbször fogyasztják, illetve tartják a kábítószert. Akadt azért már példa a kereskedésre is, terjesztő-hálózatot lepleztek már le. A megyében csekélynek nevezhető a kábítószerrel kapcsolatos bűnözés, de figyelmeztető jel, hogy minden évben nagyjából megkétszereződik az esetek száma. Többségében enyhe fokúak a bűncselekmények, de van forgalmazás és van már oktatási intézményben történő értékesítés is. Egészségügy: hogy lenne jobb? A dombóvári kórházban másként értékelik a helyzetet A mai napig nincs egyetértés az egészségügy tervezett reformjával kapcsolatban a tárca és az egészségügyben dolgozók között. Az Egészségügyben Dolgozók Demokratikus Szakszervezete fenntartásainak nyomatékosítására az elmúlt héten még tüntetést is szervezett. Mi az üggyel kapcsolatban a Tolna megyeiek véleményét kérdeztük. Tolna megye- Miért demonstráltak a múlt héten Budapesten? - kérdeztük Váczi Orsolyát, az EDDSZ Tolna megyei titkárát.- Azért, mert ellenezzük az egészségügyi privatizációját, mert nem látjuk a hova tovább-ot, hogy mi lesz a magánosítás után a dolgozókkal, megmarad-e az állásuk, bérük, közalkalmazotti státuszuk. Az EDDSZ elvárja az országgyűlés elé beterjesztett törvény felfüggesztését mindadT. dig, amíg nincs meghatározva az egészségügyi ellátás állami rendszere, az ellátási struktúra. Amíg a kormány törvényben nem garantálja az egészségügyi intézmények, állami, illetve önkormányzati tulajdonban való maradását, amíg nem köt a társadalommal kö- zép-és hosszú távú szerződést az egészségügy konszolidálására. A magyar nép tragikus egészségi állapota ugyanis nem globalizált egészségügyet, hanem társadalmi összefogást, szolidaritást és nemzeti egészség-építő programot kíván, amiben az EDDSZ együttműködő partner szeretne lenni. Mindezeket a gondolatokat megfogalmaztuk egy petícióban, amit a csütörtöki demonstráción átadtunk Göncz Kinga államtitkár asszonynak, aki ígéretet tett arra, hogy újra fogják tárgyalni a kérdést. Közhasznú társaságként működnek A dombóvári kórház a megyében - és a térségben - egyedülálló módon évek óta közhasznú társaságként működik. Talán ezért van az, hogy dr. Kerekes Lászlónak, a Dombóvári Szent Lukács Egészségügyi KHT ügyvezető orvos-igazgatójának némiképp más a véleménye a tervezett privatizációról.- Mi az átalakulás során a dolgozók biztonságát a Kollektív Szerződésben garantáltuk, így nem érte hátrány őket, ugyanolyan feltételekkel alkalmaztuk va- lamennyiüket, mintha közalkalmazottak lennének. Az egyetlen, amit nem kaphattak meg, az a vasúti félárú kedvezmény, aminek jogszabályi akadálya volt.- Ön szerint akkor jó a törvénytervezet?- A törvénytervezet mindenképpen szabályozott viszonyokat próbál teremteni, ami jó. De az nem várható, hogy a jelenlegi alulfinanszírozott rendszerben a magántőke tömegesen be fog jönni az egészségügybe. A törvénytervezet szerint ugyanis egész intézményeket kellene átvennie a magántőkének az alulfinanszírozott egységekkel együtt, de mivel nem látszik a megtérülés, így szerintem nem lesz túl nagy a tolongás. Magyarországon egy csomó kórház kapott címzett állami támogatást a finanszírozási gondjainak enyhítésére az utóbbi időben, ami azt jelenti, hogy tíz évig ezekben az intézményekben többségi tulajdont nem szerezhet magánbefektető. Amelyik kórház pedig nem kért/kapott támogatást, ott amortizálódott a vagyon, milliárdos beruházásokra lenne szükség, amire nincs lehetőség, mivel a jelenlegi finanszírozási rendszer éppen csak a működtetésre elegendő pénzt biztosít az intézményeknek, de a beruházásra már nem. A legtöbb magyar egészségügyi intézmény belső tartalékait már régen kihasználta és most úgy működtetik, hogy talpon maradjon.- Ezek szerint szükség van az egészségügyben magánbefektetőkre?- Azt mindenki elfogadja, hogy az állam nem képes akkora összegeket az egészségügyre fordítani, amekkorát kellene, hogy forrásbevonásra van szükség, milliárdos beruházásokra, amiket nyilván a magánbefektetők fognak megtenni. F. KOVÁTS Hírek TAMÁSI. Csak az önkormányzat alkalmazásában álló köztisztviselők nem vállalhatnak tisztséget a Tamási Városért Közalapítvány kuratóriumában - így módosította a képviselő- testület a szervezet alapító okiratát. A kuratórium tagjának öt évre Feliinger Károlynét, Hintenberger Károlynét és dr. Pintér Tibort választották, az alel- nök Koppánné dr. Kertész Margit, az elnök Szemes Tibor lett. BONYHÁD. A Solymár Imre Városi Könyvtár a június 20-tól 23-ig megrendezendő Völgyégi Könyvfesztivál keretében akadályversenyt hirdet a Bonyhád városi választókerületek lakóiból szervezett csapatoknak. Ez idáig négy önkormányzati képviselő - Filóné Ferencz Ibolya, Páll Gábor, Szekerczés Szilárd, Vaszari Tibor - jelezte, hogy kerületük indul a vetélkedőn. A többi képviselő is várja választóik jelentkezését. TOLNA-MÖZS. A mözsi I. István iskola szülői munka- közössége ma, kedden délután 6 órától rendezi hagyományos pedagógusköszöntőjét a mözsi művelődési házban. A diákok műsora után a szülők megvendégelik az iskola tanítóit, tanárait. ■ Egyeztetnek a Kisszékelyi- dombságról Az év folyamán végzi el egyeztetését a Környezet- és Természet- védelmi Minisztérium a természetvédelmi területnek javasolt Kisszékelyi-dombság kezelési tervét. A Kapos, a Sió völgye és a 61-es számú főút által határolt 2500 hektáros területet legkorábban 2004-ben nyilváníthatják védetté de élővilága már most is védelmet élvez. A dombság kiemelkedő értéke a kis békászósas, amelyből három pár fészkel rendszeresen. Kováts László, a Nemzeti Park tolnai tájegységvezetője elmondta: a terület a hazai védelemnél előbb kaphat nemzetközi védettséget, a Natura 2000 program keretében 2004. május 1-től a nemzetközileg is védett madárélőhelyek közé sorolják. Leértékelt megyei jogú városok Kimondták, hogy nem elsősorban a politikai ciklusoktól függ a fejlődés Elhibázott az öröklött és jelenleg is élő vidékfejlesztési politika. Nem lehet a nagyvárosok ellehetetlenítésével egy időben fejlődésről beszélni - hangzott el a Megyei Jogú Városok Szövetsége soros közgyűlésén. Dél-Dunántúl Amellett, hogy új országos önkormányzati érdek-képviseleti szervezet, a Magyar Városok Szövetsége létrehozásáról döntöttek, amitől hatékonyabb közös fellépést remélnek, a Megyei Jogú Városok Szövetsége közgyűlésének más üzenete is volt. A közgyűlés a kormány közigazgatási modernizációs elképzeléseivel kapcsolatban állást foglalt a kistérségekről, egyebek közt abban, hogy jelen formájában nem ért egyet a tervekben szereplő komplex társulással. Egyetértettek a hét önkormányzati régió létrehozásával, az önkormányzatok finanszírozása terén, a pénzügyi szabályozórendszer korszerűsítésében pedig elo- dázhatatlannak tartják a helyi adóreformot és a központi támogatási rendszer átalakítását. A 22 megyei jogú város képviselőjével megismertették az MTA Dunántúli Tudományos Intézete (DTI) felmérését a megyei jogú városok helyzetéről. A tanulmány előterjesztője, dr. Illés Iván kihangsúlyozta: a vizsgálatból egyértelműen kitűnik, hogy minden tekintetben hátrányban vannak, de az egyes városok fejlődése nem elsősorban a politikai ciklusoktól, hanem a földrajzi fekvéstől, a gazdasági helyzettől függ. A konkrétumokat nézve kitért arra is, hogy minden mutató tekintetében Pécs a sereghajtók között van. Dr. Horváth Gyula, a DT1 főigazgató kiegészítésében azt mondta, hogy a jelenlegi vidékfejlesztési stratégiát célszerű lenne egy, az Európai Unió rendszeréhez illeszkedő városfejlesztéssel egyensúlyozni, miután így több támogatási programból részesedhetnénk. Csabai Lászlóné, Nyíregyháza polgármestere azt fejtegette, hogy az önkormányzatokat érintő, gyökeresen új pénzügyigazdasági szabályozórendszer be- léptéig olyan támogatási rendszerekbe kell beépülni, amelyek némi biztosítékot adnak a fennmaradásra. 2003. JUNIUS 5-EN megjelenő, KÖRNYEZETVÉDELEMMEL kapcsolatos hirdetéseit jelentős KEDVEZMÉNNYEL ADHATJA FEL! További információ: 74/511-534 Tolnai Népújság A miénk I i t