Tolnai Népújság, 2003. június (14. évfolyam, 127-150. szám)
2003-06-02 / 127. szám
12. OLDAL KÉK TÜKÖR 2003. Június 2., hétfő ÜGYELETI NAPLÓ este 6-tól este 6-ig Frontális ütközés Két Opel típusú személygépkocsi ütközött vasárnap hajnalban, a 4-es főúton. Életét vesztette két személy; egy kisgyermeket életveszélyes állapotban szállítottak kórházba. A másik autóból ketten súlyos, egy személy könnyű sérülést szenvedett. A balesetet az okozta, hogy az 'gyík jármű eddig ismeretlen kból áttért a szemközti sávba, és telibe találta a másik, szabályosan közlekedő Opelt, mti Életmentő rendőr Egy nyolcéves kisfiút mentett ki a Tisza sodrásából egy szolgálaton kívüli rendőrtiszt. A rendőr beúszott a fuldoklóhoz, kivitte a körülbelül 30 méterre lévő jobb partra és elsősegélyben részesítette. A kisfiú és társa elszökött ilki lakásukból és kijelöletlen helyen fürdött. mti Füstmérgezés Füstmérgezésben meghalt egy idős asszony vasárnap reggel egy Vas megyei községben. A tűzoltókat hajnalban riasztották: a családi ház tetőszerkezete és egy melléképülete égett. A tűz feltehetően a raktárban keletkezett, a lángok a padláson keresztül terjedtek át a tetőszerkezetre.. Az idős asszony egyedül tartózkodott a házban, mti Halál a közúton Összeütközött egy osztrák és egy német rendszámú személyautó Mosonmagyaróvár és Hegyeshalom között. Az osztrák jármű szabálytalanul fordult ki a másik elé. Vezetője, egy ötven év körüli nő holttestét a tűzoltók csak feszítő-vágó segítségével tudták kiszabadítani. Ketten súlyosan, ketten könnyebben megsérültek, mti Motorosbaleset Autó oldalának rohant egy motor két utasával Szegeden, a Kálvária sugárúton, a motor vezetője súlyosan megsérült. A baleset akkor történt, amikor az autó meg akart fordulni az úttesten, a mögötte haladó, előzésben lévő motoros elé vágott. A motor vezetőjét eszméletlen állapotban szállították kórházba, utasa könnyebb sérülésekkel megúszta a balesetet. A személyautó sofőrje is megsérült, a mentők kórházba szállították, europress Fogat a csatornában Megvadult ló rohant bele foga- tostól egy vízzel telt csatornába Kalocsán. Az egylovas fogattal £gy helyi lakos állt meg a piactér előtt. A magára hagyott ló megriadt és a kocsival belefutott a Vajas-csatornába. A kocsi súlya lefelé húzta, percek alatt megfulladt. A fogatot és az állat tetemét a kalocsai tűzoltók emelték ki a vízből, europress Nyolc sérült Nyolc sérültje van annak a balesetnek, amely szombaton este történt a 75-ös számú főúton. A Zala megyei Bacsa és Zalaapáti között egy ittasan vezető osztrák férfi Citroen kisbuszával a nagy tempó következtében megperdült az úttesten, majd összeütközött egy Opellel. Az ütközés következtében az Opel az út széli árokba borult. A méntők három súlyos, és hat könnyebb sérültet szállítottak kórházba, x-press Álrablás Beismerték tettüket azok a szállodai alkalmazottak, akik március 3-án rablást színleltek a hajdúszoboszlói Délibáb Hotelben. A három fiatalember 14 millió forintnyi értéket (jórészt valutát) vitt el. A bűncselekmény profi módon volt megszervezve, a biztonsági őr saját magát lőtte lábon, és a megfigyelőrendszert is kiiktatták az elkövetők, europress ■ Vizsgálat a rendzavarások miatt Már a meccs alatt magasra csaptak a kedélyek FOTÓ: EUROPRESS Bíróság elé állítják a pénteki rendzavarás gyanúsítottjait. A kormány átfogó vizsgálatra készül az Üllői úti és a siófoki stadionban történt rendbontások nyomán. Budapest Gyorsított eljárás keretében állítják bíróság elé azt a hét szurkolót, akiket rendzavarás szabálysértése elkövetésének alapos gyanújával vett őrizetbe a rendőrség a pénteki Ferencváros-Debrecen mérkőzés után - közölte Kökényesi Antal budapesti rendőrfőkapitány. Tájékoztatása szerint a rendőrség összesen tizenegy szurkolót vett őrizetbe: közülük ötöt a IX. kerületben rendzavarás, míg a VIII. kerületben négyet garázdaság, kettőt pedig rendzavarás elkövetésének alapos gyanújával. Medgyessy Péter támogatja azt a kezdeményezést, hogy a kormány indítson átfogó vizsgálatot az Üllői úti és a siófoki stadionban pénteken történt rendbontások kapcsán. Ezt a miniszterelnök kíséretében Oroszország és az Európai Unió csúcstalálkozóján Szent- pétervárott tartózkodó Gál J. Zoltán kormányszóvivő közölte. Tájékoztatása szerint meg kell vizsgálni, hogy a jogalkotásban vagy a jogalkalmazásban vannak- e hiányosságok. Gyurcsány Ferenc gyermek-, ifjúsági és sportminiszter bejelentette, hogy vizsgálatot kezdeményez a belügyminiszterrel, Lamperth Mónikával egyetértésben. Az MSZP ifjúsági és sportmunkacsoportjának álláspontja szerint a futballpályákon ismét bekövetkező erőszakos események rendkívüli veszélyt jelentenek a magyar sport jövőre. Ezért Bakonyi Tibor bizottsági elnök csütörtökre összehívja a parlament ifjúsági és sportbizottságának rendkívüli ülését. ■ Minden huszadik percben Budapest Minden huszadik percben ön- gyilkosság következtében hal meg valaki a világon - áll az Egészségügyi Világszervezet jelentésében. Egy most megjelent tanulmány szerint Magyarországon az utóbbi években stagnál az életüknek önkezükkel véget vetők száma. Magyarország 1979-1981 között még világelsőnek számított az ön- gyilkosságok gyakoriságát tekintve. Ebben az időszakban a statisztikák szerint évente 45 haláleset jutott 100 ezer lakosra. A sorban utánunk következő Dámában is mindössze feleannyi öngyilkosság történt, mint nálunk. A nagy fordulat 1984-ben következett be, és 2001-ig egyharmaddal csökkent a 100 lakosra jutó haláleset. A látványos csökkenésre a hazai szakemberek mellett világszerte felfigyeltek, a fordulat okait viszont a mai napig nem sikerült egyértelműen feltárni. Jóllehet a pszichiáterek szerint az önAZ ÖNGYILKOSSÁGOK SZAMANAK ALAKULASA HAZÁNKBAN (1980-2001) gyilkosság okai rendkívül összetettek, vannak, aki szerint a fordulat hátterében a kedvező politikai és gazdasági kilátások, a rendszer- váltás állt. A kilencvenes évek beköszöntél a remény korszakának is nevezik, annak ellenére, hogy számos, kifejezetten negatív - ön- gyilkosságra egyértelműen hajlamosító - változás is bekövetkezett: a munkanélküliség megjelenése, a létminimum alatti mindennapi élet, az egyre több válás, az alkoholizmus terjedése. A szakemberek megfigyelték, hogy mindezek hatására - az öngyilkossági arányok csökkenése mellett - egyre többen szenvednek a depressziótól. Az önkezükkel életüket kioltók aránya nálunk ma még más- félszerese Ausztriáénak. NEMETH ZSUZSA Tolnában történt KÉT SÚLYOS, EGY KÖNNYŰ SÉRÜLT. Szombaton, a kora esti órákban, a 6-os főút 120-as kilométerénél, egy a Paks irányába közlekedő személygépkocsi elé, a dunaszentgyörgyi elágazásnál, kikanyarodott egy autó. Hogy az ütközést a személygépkocsi vezetője elkerülje, elrántotta a kormányt, de így a szemközti irányból érkező IFA-val ütközött. A belesetnek két súlyos és egy könnyű sérültje volt, akiket a szekszárdi kórházba szállítottak. NÖVÉNYVÉDŐ SZERT LOPTAK. Egymillió-háromszázezer forint értékben loptak el ismeretlen tettesek növényvédőszert Tolnán, a mezőgazdasági szövetkezet Fácenkerti úti raktárából. MARÓ ANYAGGAL ÖNTÖTTÉK LE. Pakson, az egyik parkolóban maró anyaggal öntötték le az egyik személygépkocsit. A tulajdonos feljelentést tett ismeretlen tettes ellen. ELFOGTÁK A TETTEST. Simontornyán egy lakatlan házba tört be egy férfi, de ott nem talált semmi kedvére valót. A rongálási kár 20 ezer forint. Később a Kék ABC-be ajtóbetörés módszerével jutott be az illető, ahonnan 15 ezer forint értékben vitt el élelmiszert. Az elkövetőt a rendőrség elfogta. Autós ámokfutó Stockholm Ámokfutó száguldott át - a jelek szerint szándékosan - szombaton a svéd főváros sétálóövezetén, egy járókelőt megölt, huszonnyolc embernek pedig sérüléseket okozott. Szemtanúk beszámolói szerint a kétségbeesett járókelők kirakatüvegeket betörve igyekeztek oltalmat keresni az óránként több mint 100 kilométeres sebességgel száguldó autó elől. Egy rendőrségi szóvivő kész csodának nevezte, hogy nem történt még nagyobb baj. Mint a dpa német hírügynökség jelentéséből kitűnik, a férfi teljes gázzal hajtott be a sétálóutcába, és meg sem kísérelte, hogy kikerülje az embereket. Csak az utca végén állt meg, kiszállt, és azt állította: nem tudott uralkodni a járművén. A vezető ellenállás nélkül hagyta, hogy a rendőrök őrizetbe vegyék. Az utca nem messze van a királyi palotától, és a svéd főváros egyik turisztikai látványossága. Az eszeveszett száguldozás okai egyelőre nem világosak. A szemtanúk körülbelül 50 évesnek írták le a tettest, aki szerintük igen zavart volt. A férfi feltehetően nem állt alkoholos befolyásoltság vagy kábítószer hatása alatt. Egyelőre gyilkosság miatt indul nyomozás az ügyben - mondta egy rendőrségi szóvivő. A stockholmi rendőrség egy időre lezárta az óvárosi piacteret - elsősorban azért, hogy megnyugtassam svéd főváros lakóit. A huszonnyolc sérültön kívül sok embert kellett ápolni, mert sokkot kaptak az ámokfutó szá- guldása miatt._______________■ Zsarolás felsőfokon Budapest A rendőrségi jegyzőkönyveket lapozgatva szinte hihetetlen eseményekről olvashatunk. Az alábbi történet is ilyen. Egy kis törékeny, madárcsontú, közel hatvanéves ember lakásának egyik szobáját ki akarta adni albérletbe. Az újsághirdetésre az adott időben egy nő jelentkezett két méter magas, nehézsúlyú birkózóra emlékeztető férjével, aki tárgyalás helyett ráförmedt a hirdetőre:- Maga már telefonon is szexuálisan zaklatta a feleségem! Feljelentem a rendőrségen, ha nem fizet félmillió forintot, de előbb összeverem a hitvány testét. A félelemtől remegő emberhangfalakat adott a zsarolónak. A férj jobb híján ezt is elfogadta, de még hasba rúgta a főbérlőt. Két nappal később a férj további százezer forintot kért ismételt fenyegetések kíséretében. Az áldozat jobb híján lehozott a lakásból egy 60 000 forintot érő kristályvázát és 14 000 forintot. Az óriás később 16 CD-t, egy porcelánkészletet és egy centrifugát vitt el. Következő alkalommal éjfélkor jelent meg a lakásban a férj, és - mert másnap adták ki az albérletet - „kárpótlásul” 200 000 forintot kért. Biztosítékul elvitt egy arany Certina karórát, majd azzal búcsúzott, ha nem fizet, megcsonkítja, majd a Dunába öli a főbérlőt. Másnap a rendőrkapitányságon végre jegyzőkönyvbe került a páratlan eseménysor. A kárvallott elmondta, hogy azért csak az élet- veszélyes fenyegetés után kért rendőri segítséget, mert szégyell- te, hogy szexuális zaklatással vádolják. KOÓS TAMÁS Parlamenti bűnesetek Budapest A mentelmi jog Jelentése: a képviselők bizonyos védettséget élveznek a törvénnyel szemben. A parlament tagjai, csak az Országgyűlés hozzájárulásával, konkrétabban mentelmi joguk felfüggesztésével állíthatók bármilyen ügyben bíróság elé. Nem vonhatók felelősségre megbízatásuk gyakorlása során tett véleményük miatt (kivétel a becsületsértés és a rágalmazás), és csak tettenérés esetén lehet őket őrizetbe venni. A mentelmi jog felfüggesztését a legfőbb ügyész kezdeményezheti. Ezután az ügy az Országgyűlés mentelmi bizottsága elé kerül, és ha a testület a felfüggesztés mellett dönt, az Országgyűlés szavaz róla. A mentelmi jog fék függesztéséhez az Országgyűlés kétharmados többsége szükséges. Kisebbségvédelem 1990 óta egyetlenegy parlamenti képviselőt ítélt el a bíróság egy év felfüggesztett börtönbüntetésre - jogerősen - hűtlen kezelés miatt. Mentelmi jogát az Országgyűlés függesztette fel. Nem olyan egyszerű feladat bíróság elé állítani az országgyűlési képviselőket, a törvény ugyanis kimondja: a mentelmi jog felfüggesztésére kizárólag büntetőügyeknél van lehetőség, polgári jogi esetekben csak korlátozottan. A méntelmi jog területén éles az ellentét a magánvádas és közvádas eljárások között - mondta lapunknak az Országgyűlés mentelmi bizottságának egyik munkatársa, aki nevének elhallgatását kérte. Ebben a ciklusban 70-80 esetben érkezett kérelem képviselők mentelmi jogának felfüggesztésére magánvádas, főleg becsületsértési illetve rágalmazá- si ügyek miatt. Jelenleg három képviselő ellen folytatnak bírósági eljárást. Gedei József (MSZP) ellen közokirat-hamisítási per folyik, Mester László (MSZP) ellen jogosulatlan gazdasági előnyszerzés kísérlete miatt, Kosztolányi Dénes (Szövetség) ellen pedig ittas vezetés miatt folyik bírósági eljárás. A közelmúlt legemlékezetesebb mentelmijog-felfüggesztés- sel járó ügye Várhegyi Attila korábbi fideszes képviselő esete volt. Mentelmi jogát még 1998- ban függesztették fel, ám csak tavaly született jogerős ítélet hűtlen kezelés miatt. BARANYA RÓBERT A Magyarországon élő kisebbségek idén 24 esetben fordultak panasszal a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Irodához (NEKI). Tényfeltárás után az esetek felénél diszkrimináció tényét állapították meg az ügyvédek. Az esetek 90 százalékában romák számolnak be kisebbségi helyzetükből eredő megkülönböztetett bánásmódról. Az iroda keretén belül három főállású ügyvéd, egy ügyvédjelölt, két jogász és egy szociális munkás működik. A diszkrimináció tényének megállapítására amerikai modellt alkalmaznak: például roma és nem roma tesztelőket küldenek a bepanaszolt intézményhez. Egy kis településen élő lengyel csoport is kérte a kisebbségi jogvédő iroda segítségét, mert lakóhelyük felé fi vízhálózatot nem építették ki, az utat nem betonozták le. Tavaly 83 kérés érkezett a kisebbségek érdekvédelmi irodájába. A panaszok elemzése után két munkaügyi, három lakhatási, három személyiségi jogi, egészség- ügyi, kártalanítási és oktatási polgári pert indított a NEKI. Két bűn- cselekmény esetében vállalta el a jogi képviseletet: hivatali visszaélés és jogellenes fogva tartás miatt. Több mint két év letöltendő börtönbüntetést kapott az a két rendőr, aki egy roma asszonyt a lakásán felpofozott és fegyverrel fenyegetett. Az ítélethirdetés után a helyi rendőrség szóvivője személyiségi jogot sértően nyilatkozott; az ügy jelenleg a Legfelsőbb Bíróságnál van. Amint eldől, hogy milyen szinten tárgyalandó a jogsértés, az iroda tovább képviseli a sértettet. nagy vajda zsuzsa Budapest