Tolnai Népújság, 2003. május (14. évfolyam, 101-126. szám)

2003-05-07 / 105. szám

4. OLDAL MEGYE» T Ü K Ö R 2003. Május 7., Szerda A cigány is legyen szép Tiszteletből futottak Rákóczim emlékeztek Szedresben Roma napok zajlanak a faluházban- Szükség lenne a pozitív roma azonosságtudatra, hogy a ci­gányok végre ne gyűlöljék magukban a romát, hanem büsz­kén vállalják cigányságukat, fizikai és kulturális szépségü­ket, úgy, mint a többségi társadalom tagjai a magukét - mondta Horváth Aladár, az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) elnöke a tegnap nyílott decsi roma napokon. Decs Decsi, bátaszéki és bátai cigány együttesek adtak műsort a rendezvénysorozat első felvo­násaként, Biczó Ernő decsi polgármester megnyitója után a helyi Faluházban, tegnap délután. A táncosok után dr. Hadházi Antal szociológus, lelkész, a cigánysággal kapcso­latos előadása következett. Mintegy negyven fős közönség hallgatta Horváth Aladár, az OCÖ elnökének előadá­sát. A politikus kijelentette: nem tartja alkal­masnak a cigányság képviseletére a jelenlegi cigány önkormányzati rendszert, amit azért hoztak létre, hogy a fontos döntésekbe a cigá­nyok ne szólhassanak bele. Mint mondta, a romák a többségi társadalomba betagozódva kívánnak élni, ennek nyomán az OCÖ is a társadalmi, politikai elkülönülés megszünte­tésért dolgozik, bár az átlag magyarok és a romák életminősége, kultúrája között óriási szakadék van. Horváth Aladár pozitívum­ként említette, hogy állami szinten megszűnt a „cigányozás”, és már az sem hivata­los álláspont, hogy a szegények ma­guk tehetnek a helyzetükről. Ugyanakkor sze­rinte a kormány komoly előrelépést nem tud felmutat­ni. A pályázati rendszer a teljesen leszakadt települé­sek számára nem jelent megoldást, hiszen nem csak Bátai táncosok az önerő hiányzik, hanem - mivel az értelmiség az ilyen helyek­ről elmenekül - a humán erőforrás is. Úgy vélte, a cigányságot éppolyan logika szerint kell felzárkóztatni a többségi társadalomhoz, mint ahogy Magyarországot az Európai Unió fejlettségi szintjére. FOTÓ: BAKÓ JENŐ A decsi roma rendezvény-sorozat első napja Kun Pál, ráckevei roma festő kiállításá­val zárult. A magyarországi cigányság életét és értékvilágát vászonra vivő festő munkás­ságát Bognár Cecil, a Faluház igazgatója mél­tatta. -ES­Internetre kerülnek az ítéletek Javítani szükséges a jogi tájékoztatáson A közvélekedéssel ellentétben tavaly Magyarországon az ügyek 86 százaléka egy éven belül lezárult, mondta tegnap Szekszárdon a Legfelsőbb Bíróság elnöke. A perek jelentős része a jogismeret hiányára vezethető vissza. SZEKSZÁRD Összbírói értekezleten értékelték tegnap a megye bíróságainak el­múlt évi munkáját. Az ezt követő sajtótájékoztatón dr. Lomnirí Zol­tán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke kifejtette, hogy hazánk Európai Uniós csatlakozása után nagyobb hangsúlyt kell fektetni a jogbizton­ságra. A szakszerű és hatékony igazságszolgáltatás alapkövetel­mény az unióban, mert e nélkül nem működhet megfelelően a gaz­daság. A külföldi befektetők a ha­zánkban tapasztalható negatívu­mok közt elsőként említették a jog­érvényesítés nehézségeit. Kiemelte, hogy a jogkereső kö­zönség kiszolgáltatottságát csök­kentené a hatékonyabb jogpropa­ganda, a jogok és kötelezettségek szélesebb körű megismertetése, s ebben a bíróságnak is lehet szere­pe. Az a tapasztalat, hogy számos per forrása a jogban való járatlan­ság. Elmondta, hogy a Legfelsőbb Bíróság honlapján már ma is több száz iránymutató elvi döntés elér­hető, s hamarosan a Tocsik-ügy- ben hozott ítélet is olvasható lesz. Szólt még az informatikai fejleszté­sek jelentőségéről, a képzésekről. A bírák számára hamarosan hoz­záférhetőek lesznek az ítélkezés­hez, s annak gyorsításához szüksé­ges belügyminisztériumi, telek­könyvi, ügyészségi adatbázisok. A közvélekedéssel ellentétben tavaly Magyarországon az ügyek 86 százaléka egy éven belül lezá­rult. A Tolna Megyei Bíróságon lé­vő fellebbezéseknél a polgári és a gazdasági perek három hónapon belül befejeződtek. A közvádas büntetőügyek 96,5 százalékát is le­zárták. A munkaügyi jogviták 87 százalékát szintén három hónap alatt befejezték. Első fokon, ahol a tényállás felderítése folyik, a polgá­ri és a gazdasági ügyek 70 százalé­kában fél éven belül döntés szüle­tik, büntető ügyekben ez felmegy 80 százalékra. A szabálysértési ügyeknek pedig csak a 10 százalé­ka húzódik fél évnél tovább, a munkaügyi pereket pedig fél év alatt befejezik. ihárosi ibolya A Babits iskola arany minősítése A kórus remekül szerepelt a tatabányai fesztiválon A hagyományőrző énekesek SZEKSZÁRD A Magyarországi Német nemzetiségi - és német hagyományőrző - isko­lák énekkarainak, szó­listáinak II. Országos Fesztiválját Tatabányán rendezték meg. Ezen az országos minősítő ver­senyen részt vett a szek­szárdi Babits Mihály Ál­talános Iskola kamara­kórusa. Az éneklő cso­port tagjai voltak: Bischof Mercé­desz, Frank Zsófia, Hevesi Adri­enn, Hohner Anna, Kocsis Anna, Kulágin Anita, Mecseki Boglárka, PappDóra, Rúzsa Katalin, Stadler Viktória, Vida Enikő. Kreisz Ferenc, a Magyarországi Német Énekkarok Szövetségének elnöke a változatosan összeállított verseny után értékelte a produkci­ókat. Elmondta: a Babits iskola kisegyüttese magas színvonalon mutatta be a műsorán szereplő számokat. A sikerhez, az arany minősítés eléréshez jelentősen hozzájárult Keller Antal tanár úr, aki tangóharmonikán kísérte a ka­marakórust. A Babits iskola tanu­lói közül kiválasztott diákok nem­csak az intézménynek, a város­nak, de Tolna megyének is elis­merést vívtak ki. Felkészítő taná­ruk Naszladi Judit volt, a verse­nyen való részvételt segítette Pappné Kutas Annamária, az is­kola igazgatója és Gáli László, az Ifjú Szív Német Nemzetiségi Együttes vezetője is. __________■ Sze dres A szedresi Bezerédj István Általá­nos Iskola tanulói emlékfutással tisztelegtek a 300 esztendeje, 1703 május 6-án kezdődött, II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharc előtt. Az iskola valamennyi tanuló­ja lefutotta az emléktávot, amely éppen 1703 méter volt. Az emlék­futás csapatversenyében a 2/a. és a 3/a. osztály bizonyult a legjobb­nak. Az egyéni versenyben pedig a következő eredmény született: a 3- 4. osztályosok lányok közül 1. Kimiti Flóra, 2. Serfer Klaudia, 3. Petrovics Gréta. A fiúknál 1. Sztra- hia Dániel, 2. Véner István, 3. Novák Norbert. Az 5-6. osztályo­sok kategóriájában a lányok közül 1. Hajdú Sára, 2. Novák Rebeka, 3. Péter Alexandra. A fiúknál 1. Serfer József, 2. Karip István, 3. Varga Zoltán. A 7-8. osztályosok kategó­riájában a lányok közül 1. Bar- teczka Zsófia, 2. Balogh Ibolya, 3. Andics Beatrix. A fiúk közül 1. Kö­rösi Gábor, 2. Váli Roland, 3. Hajdú József. A győztesek emlékérmet kaptak jó teljesítményükért. ■ Sebességkorlátozás Kövesden Zárt ülésen döntöttek a kábeltelevíziós hálózatról Bátaszék Rövid, de annál tartalmasabb volt tegnap a bátaszéki testü­leti ülés, ahol a képviselők gazdasági kérdésekben hoz­tak döntést. Ismét Kiss István Lászlóné óvónő kapott bizalmat, határozatlan idő­re a képviselő testülettől. Pályáza­tával megnyerte a képviselőket, így ellenszavazat nélkül támogatták a megbízatását az óvodavezetői ál­lásra. Elfogadta a testület Bozsolik Róbert jegyző előterjesztését is, melyben a helyi adók technikai változására tett javaslatot. Eszerint a bátaszékiek hamarosan levelet kapnak az önkormányzattól, eb­ben az szerepel, hogy csoportos megbízás alapján lehetőséget ad­hatnak a bankjuk számára, hogy az év két napján - március 16-án, és szeptember 16-án - a helyi adók befizetésének időpontjában, az adott összeget minden külön meg­bízás nélkül „leemelnék” a bank­számlájukról. Ez az érintetteknek is kényelmes megoldás, az önkor­mányzat számára pedig költségek megtakarítását jelenthetné. Beszá­moló hangzott el a közterület-fel­ügyelet megalakulása óta (ez év ja­nuár elseje) tett intézkedésekről. A két közterület-felügyelő a város köztisztaságáért, a szemétszállítá­sért, illetve a kóbor ebek elszállítá­sáért felel. Elfogadták a képviselők azt is, hogy szükséges a Kossuth utcában három újabb autóbusz- megálló helyének a kialakítása. A pénzügyi és a városfejlesztési bi­zottságvéleményével egyetértettek a képviselők: Kövesdpusztán - hogy az utak állapotának a további romlását elkerüljék -, súly- és se­bességkorlátozást (30 km/óra) ve­zérnek be. Kitiltják a teherautókat is erről a területről (kivétel a célfor­galom). Végül üzleti titokra, gaz­dasági érdekekre hivatkozva még­is zárt ülés mellett döntöttek a képviselők, amikor a bátaszéki ká­beltelevíziós-hálózat helyzetének napirendjére került sor. Ennek fej­leményeiről később számolunk majd be olvasóinknak, mauthner Pályázatok „futószalagon” Külön részleg, idős embereknek Dombóvár Az önkormányzat hétfő esti rendkívüli ülésének második részében számos olyan pályá­zat benyújtásáról döntött a testület, melyek sikere esetén a tervezett fejlesztéseknek köszönhetően javul a város lakóinak komfortérzete. Az Országos Foglalkoztatási Köz- alapítványhoz huszonöt - hátrá­nyos szociális helyzetben lévő - állásnélküli 12 havi képzésére és alkalmazására ad be támogatási kérelmet a Jóléti Szolgálat Alapít­vány, melynek egymillió forintot biztosít az összesen 36,4 millió fo­rintba kerülő program megvalósí­tásához az önkormányzat. Az Egyesített Szociális Intézmény az igények jelentős növekedése miatt bővíteni kívánja egyik szolgáltatá­sát - a jelzőrendszeres házigondo­zást -, valamint külön részleget szeretne kialakítani a szellemileg leépült idős emberek ellátási fel­tételeinek javítása érdekében. Eh­hez a képviselőtestület sikeres pá­lyázat esetén 2,2 mülió forintot ad önrészként. Dombóvár fürdőváro­si arculatának továbbfejlesztése érdekében egy új díszkutat akar felállíttatni az önkormányzat, mely Móra Ágota keramikus alko­tását a Képző- és Iparművészeti Lektorátus 1,6 millió forintos segít­ségével vásárolná meg. A polgár- mesteri hivatal informatikai háló­zatának korszerűsítése 9,6 millió forintba kerül. A Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács tá­mogatását kérő pályázathoz 25%- os önrészt vállalt a települést irá­nyítótestület.______________-OR­Csuhébábukat készít a NETt hölgy Nem akarta elhinni, hogy ő nyerte a szavazást- Vasárnap este telefonált a német barátunk, hogy van-e ott­hon behűtve pezsgő, mert én nyertem a szavazást. - Te vic­celsz - mondtam, és csak miután felhívtam a szerkesztőséget tudtam elhinni, hogy én lettem a NETt hölgy - mesélte Herkovicsné Marosán Olga, a Népújság áprilisi internetes szépség-szavazásának győztese. A 35 éves Olga férje és nagyobbik lánya unszolására indult a verse­nyen. - Eleinte harminc-negyven százalékos esélyt adtam magam­nak, de amikor a szebbnél szebb, fiatalabbnál fiatalabb hölgyek megjelentek az újságban, akkor már csak 10 százalékosra taksál­tam a sanszomat.- Hogy fogadta a falu a győzel­mét?- Nagyon sok jókívánságot kap­tam, a polgármester asszony is gra­tulált, azt mondta, örül, hogy vég­re egy szakályi hplgy lett a győztes.- Úgy tudom azonban, hogy csak nemrég költöztek Szakályba. Erdélyből, Maroshévízről származom, 13 éve jöttem át Sza­badszállásra, ahonnan férjemmel és két kislányommal karácsony előtt költöztünk Szakályba. Mindig is ez volt az álmunk, egy paraszt­ház a Dunántúlon, ahol talán job­ban tudunk érvényesülni. Nem bántuk meg, itt már egy hét után sikerült beilleszkednünk, minden­ki jól fogadott, és mindenkivel jó a kapcsolatunk. A gyerekek is na­gyon jól érzik magukat.- Miként próbálnak boldogulni a dunántúli faluban?- Szabadszálláson román tol­mácsként dolgoztam a rendőrség­Olga a NETt hölgyeknek járó Népújság­ajándékokkal FOTÓ: BAKÓ JENŐ nél. Tamásiban már bejelentkez­tem a rendőrségen. Ezen kívül né­pi tárgyakat - szalmafonatokat, bá­bukat, például csuhéboszorkányo- kat - készítek. Férjem nehézgép kezelő és szerelő.- Mit gondol, megváltoztatja éle­tét ez a mostani siker?- Nem tudom pontosan, mivel jár ez a győzelem. Én mindenest­re érzek magamban annyi ambí­ciót és kitartást, amivel talán-ta- lán tovább lehetne lépni. Úgy tar­tom, hogy az a legfontosabb: min­denki vállalja a saját egyéniségét, adja önmagát. Jelentkeztem játé­kosnak egy Szombathelyen indu­ló valóságshow-ra. De nagy terve­im vannak a tanulás terén is: a gimnázium befejezése után mű­szaki főiskolára készülök. Felhívás A Szekszárdi Német Nemzetiségi Egyesület, a Tolnai Népújság és a Szekszárd Városi Sport és Szabadidőközpont I. Pünkösdi Vicefesztivált hirdet. A rendezvénysorozaton részt vehet bárki - korra és nemre való tekintet nélkül - aki befizet 500,- Ft nevezési díjat az OTP: 11746005-15416566-31450009 sz. bankszámlára. A verseny-zőknek maximum 3 perc alatt az alábbi kategóriákban kell egy-egy viccet mondania: Politikai • Állat • Vegyes Az előadott viccek nemzetiségi, etnikai, vallási érzelmeket nem sérthetnek. Nevezési határidő: 2Ö03. május 9. A zsűri a jelentke- zők számától függően selejtezőket rendez. A döntőbe - amelynek zsűri elnöke Antal Imre lesz, és amelyet a Szekszárd Városi Sport és Szabadidőközpontban a XIII. Pünkösdi Fesztivál keretében tartunk - 20 versenyző juthat. r *T Érdeklődni lehet: 74/315-733, Keresztes János igazgatónál S Díjazás: Közönségdíj • 1.50.000,-Ft • II. 40.000,-Ft • III. 30.000,-Ft V __________________________:___________: : __________y

Next

/
Oldalképek
Tartalom