Tolnai Népújság, 2003. május (14. évfolyam, 101-126. szám)

2003-05-03 / 102. szám

4. OLDAL MEGYEI TÜKÖR 2003. Május 3., Szombat Vezetőváltás a horgászszövetségnél Az ügyvezető elnöki posztra Gecse Lajost választották a küldöttek A Horgászegyesületek Tolna Megyei Szövetsége tisztújító közgyűlést tartott Fadd-Domboriban. A tízéves szövetség fize­tett alkalmazottjaként dolgozó ügyvezető elnök eddig Szege­di László volt, őt most Gecse Lajos váltja ezen a poszton. Tár­sadalmi elnöknek dr. Vass Gábort, alelnöknek Antal Lajost választották a horgászegyesületek küldöttei. A korábbi és a frissen megválasz­tott ügyvezető elnökkel a szövet­ség szekszárdi székházéban be­szélgettünk.- Tíz éves a szövetség. Az ez idő alatt végzett munkáról, eredmé­nyekről beszámoló készült. Hogy fogadta a közgyűlés ezt az értéke­lést? - kérdeztük Szegedi Lászlót, a leköszönő ügyvezető elnököt.- A beszámolót és a mögötte lévő tíz éves munkát a küldöttek jónak ítélték, elfogad­ták. Azt hiszem, nem is kell szégyenkez­nünk az eredményeinkkel. Új egyesületek­kel gyarapodtunk, ma 46 horgászegyesület tagja a megyei szövetségnek. A megye hor­gásztársadalma egységesnek mondható, lét­száma 11-12 ezer fő között mozog évek óta. A rendszerváltást követő privatizációban, a vizek megszerzéséért folyó küzdelemben voltak sikereink, ku­darcaink, de Tolna megye mind a hor- gászvíz-ellátottság- ban, mind a fogási eredményekben az ország élvona­lába tartozik.- Ön nem is jelöltette magát ko­rábbi posztjára. Miért?- A szövetség csúcsszerve, a 13 fős intéző bizottság korábban úgy határozott, hogy fiatalítani kell a vezetésben. Én már nyugdíjas va­gyok néhány éve, így nem is indul­tam az ügyvezető elnökségért. Az intéző bi­zottságba viszont beválasztottak, tehát a szövetség vezetésében továbbra is rész ve­szek. Körülbelül fél évig egyébként még ma­radok félállásban a szövetség alkalmazásá­ban. Ennyi idő kell, amíg - közhasznú társa­dalmi szervezetről lévén szó - a szigorú sza­bályok szerinti átadás-átvétel, az új vezető jogosultságainak cégbírósági bejegyzése és egyéb hivatalos aktusok lezajlanak. Gecse Lajos László Az 55 éves szekszárdi vállalkozó sokféle szakké­pesítéssel rendelkezik: esztergályos, gépész- technikus, munkaügyi majd biztonságszervezöi, személy és vagyonőri szakképesítés, végül hor- gászvíz-kezelö, tógazda szakmunkás képesítést is szerzett. Korábban különböző szakszervezeti funkciókat töltött be, egy évig az MHSZ titkára volt, majd a rendszerváltás után egyéni vállalko­zó lett a vagyonvédelem területén. 1986 óta szervezett horgász, a Szekszárdi Horgászegyesület tagja, az egyesület felügyelő bi­zottságának elnöke.- Az ügyvezető el­nöki posztot főállá­sú alkalmazott­ként tölti majd be Gecse Lajos is. Mi­vel foglalkozott ed­dig? - kérdeztük az új elnököt.- Egyéni vállal­kozóként dolgo­zom az elektroni­ka és a vagyonvé­delem területén. A pályázatomat már eleve úgy adtam be, hogy megválasztásom esetén az egyéni vállalkozói státuszomat mellékfoglalkozássá alakítom át.- Megvalósult-e a fiatalítás az intéző bi­zottságban?- Úgy vélem, igen. Az egyesületek küldöt­tei négy ’új tagot választottak az IB-be, akik­kel az átlagéletkor alacsonyabb lett. Annak is nagyon örülök, hogy Szegedi László beke­rült, mert több évtizedes hatalmas tapaszta­latára a továbbiakban is szüksége van a szö­vetségnek. Hozzátenném még, hogy az or­szágos képviseletünk is erősödött, a MOI IOSZ-ban hárman képviselik megyén­ket: dr. Vass Gábor elnök, Antal Lajos alel- nök és Versánszki János (Tolnai HE).- Az elhatározott fiatalítás nyilván vala­miféle megújulási szándékkal párosul. Ön­nek milyen tervei vannak?- Nehéz ezt pár mondatban összefoglal­ni, így néhány fontosabbat emelnék ki. Szükség van szervezet-korszerűsítésre, kü­lönösen annak fényében, hogy hamarosan belépünk az unióba, s az uniós joggyakor­lathoz igazodnunk kell. Szeretném, ha a horgászok - mint természetszerető emberek - jobban figyelnének a jövőben a vízparti környezet megóvására, a természet védel­mére. Nagyobb hangsúlyt szeretnék helyez­ni arra, hogy minél több fiatal ismerkedjen meg a horgászat szépségeivel. Verseny- sportban elég jók vagyunk, de több horgász­versenyt szeretnék amatőrök, , műkedvelők számára. Szintén fontos cél a horgászati le­hetőségek bővítése, és kiemelt terület a hal- vagyon megvédése az orvhalászokkal szem­ben. De mindez csak néhány kiragadott gondolat a pályázatomban leírtak közül. Re­mélem minél többet sikerül majd a gyakor­latban is megvalósítanom. ______________________ - ÁRKI ­Ve rseghy kiállítás Verseghy Ferenc saját alkotásaival SZEKSZÁRD Verseghy Ferenc fazekas népi iparművész kiállítása nyílt meg szerdán Szekszárdon, a Babits művelődési ház kis társalgójában. A Szekszárdi Szlovák Kisebbségi Önkormányzat szervezésében nyílt meg Verseghy Ferenc faze­kas népi iparművész kiállítása. A Népművészet Ifjú Mestere, illet­ve a Népi Iparművész címekkel rendelkező Verseghy Ferenc Tolna-Mözsön lakik, de kerámiá­it ismerik az ország városaiban, valamint Ausztriában, Németor­szágban, Franciaországban és Hollandiában is, ahol már több kiállítása volt. Alkotásaiban tük­röződik, hogy a művész kedven­ce a habán stílus, de emellett szí­vesen dolgozik a fazekasmáza­kkal is. Kerámiái nem csak dísze­sek, de használati tárgyaknak is alkalmasak. A szekszárdi kiállítás május 14-ig várja az érdeklődőket. MAUTHNER Borút tábla áll a Deltánál A megyei műemlékvédelmi hivatalnak nem tetszett Az ország mind a 22 borvidékén táblák jelzik a borút állomá­sokat, illetve az adott terület bortermelő körzeteit. A Szekszár di Borvidéki Borút Egyesület a közelmúltban négy táblát helye zett el a saját körzetében, ezzel szeretnék a turisták és az át utazók figyelmét felhívni a kiváló minőségű szekszárdi borra. Szekszárd Szekszárd határában, a Sió kem­ping területén, (a Deltánál) he­lyezték el az egyik borút táblát. Nem a legszerencsésebb helyen, hiszen évek óta nem működik a kemping, így vélhetően kevesen állnak majd meg a borút táblánál is. Ferenc Vilmos, az egyesület el­nöke elmondta, eredetileg nem ide szánták az amúgy nagyon igé­nyes módon elkészített táblákat, hanem a város központjába, a Bé­la térre, de a megyei műemlékvé­delmi hivatal ezt nem engedé­lyezte. Arra hivatkoztak, hogy nem illik bele a környezetbe. Ed­dig négy településen Sióagárdon, Mórágyon, Őcsény- ben, Decsen - örömmel fogadták a borvidéket népszerűsítő táblá­kat. Várhatóan még az idén újabb településeken - Báta, Bátaszék, Harc, Zomba, Szentgálpuszta, Szálka - helyeznek el majd borút táblákat, melyeket PHARE támo­gatásból finanszíroz az egyesület. A tölgyfából készült táblákat Szollár Tibor fafaragó készítette, a mintasort egy kelta kőkoporsóról „vette át”. Ugyanis a kelták voltak az elsők, akik ezen a vidéken sző­lőt telepítettek. A borút táblákon a felirat: „Áldozz a pásztornak, igyál s élni fogsz!”. Megkérdeztük a megyei mű­emlékvédelmi hivatalt: mi az oka annak, hogy Szekszárd belváro­sában nem engedélyezték a borút tábla felállítását, ott, ahol a turis­ták megfordulnak. Kérdésünkre elmondták: a népi ihletésű tölgy­fa tábla nem illik a polgári kör­nyezetbe. MAUTHNER Szollár Tibor, az alkotó és alkotása Iskola az erdő alján Utolérhetetlen szemléltető a természet Lengyel A nevelési, oktatási intézmé­nyek a környezeti nevelésben egyre gyakrabban élményt adó módszereket alkalmaz­nak. A tanulóknak vannak olyan csoportjai, amelyeknek emellett másfajta, nemcsak a tárgyi tudás elsajátítását te­szik élménygazdaggá. A né­hány napos erdei iskolák je­lentik számukra az utazást, a nyaralást is. A „Gyulaj” Erdészeti és Vadásza­ti Rt. Lengyelen, az Anna forrás­nál turisztikai és természetisme­reti központot alakított ki. Gyö­nyörű környezetben ideális fel­tételeket teremtettek erdei isko­lák szervezéséhez. Az étkezési és szálláslehetősé­gek mellett tanterem, tanári szo­ba, különféle oktatási eszközök, sportpálya, kézműves műhely segíti a pedagógiai munkát. A Ta­mási 2. Számú Általános Iskola 3. a. osztályosai öt napot töltöttek ebben a katedra nélküli „intéz­ményben”. Mint nevelőik - Tóth Attiláné és Gubiczáné Dörnyei Aranka - mondják, a gyerekek nagy része halmozottan hátrá­nyos helyzetű, akiknek ez a né­hány nap jelenti az utazást, a nyaralást.- Az ismeretátadásra rendkí­vüli lehetőségeket nyújt a turisz­tikai központot ölelő erdő. Ilyen­kor minden tantárgy központjá­ban a környezetismeret áll: ma­gyar órán az erdő fohászát tanul­ják, technikán állatnyomokat ke­resnek, s azokból gipszmintát öntenek, matematikán a felada­tok tréfás szövege állatokról, nö­vényekről szól. A szemléltetés pedig utolérhe­tetlen. A vízmosást, az eróziót, a talajrétegződést a természetnél jobban senki nem tudja megmu­tatni. Egy ilyen óra többet ér, mintha tanteremben húsz órát tanítanánk. Jó lehetőség nyílik az egészsé­ges életmód egyes elemeit is megmutatni tanítványainknak, nem is beszélve arról, hogy em­berként is sokkal közelebb kerü­lünk hozzájuk. _________________________________ -PÁL­Tis ztelt Olvasóink! 2003. május 13-tót a---------------- Tolnai Népújság INGYE NES HIRDETÉSI LAP n\ megújulva, keddi megjelenéssel, bővített terjedelemben j több mint 50.000példányszámban, a megye számos településén jut el minden háztartásba. | Olvassa, keresse, hirdessen benne! Forduljon bizalommal tanácsadóinkhoz! Felvilágosítás: 74/511-523 ^ . A Tolnai Népújság HIRDETÉSI TANÁCSADÓT keres. Szekszárd, Tamási, Paks, Bonyhád városok és körzetében Feladata:________ - új piacok megszervezése- üzletkötési stratégiák megvalósítása Az ideális pályázó: - jó kommunkációs és problémamegoldó készséggel rendelkezik- pozitív gondolkodású, kitartó, ambiciózus egyéniség-vállalkozói igazolvánnyal, szgk-val rendelkezik Amit nyújtunk: - korszerű munkakörülmények'- multinacionális cég háttere- versenyképes, teljesítménnyel arányos jövedelem Jelentkezni személyes találkozás időpontjának egyeztetéséhez a 74/511-SIO-es telefonszámon munkaidőben A Szekszárdi Német Nemzetiségi Egyesület, a Tolnai Népújság és a Szekszárd Városi Sport és Szabadidőközpont I. Pünkösdi Viccfesztivált hirdet. A rendezvénysorozaton részt vehet bárki - korra és nemre való tekintet nélkül - aki befizet 500,- Ft nevezési díjat az OTP: 11746005-15416566-31450009 sz. bankszámlára. A verseny-zőknek maximum 3perc alatt az alábbi kategóriákban kell egy-egy viccet mondania: Politikai • Állat • Vegyes Az előadott viccek nemzetiségi, etnikai, vallási érzelmeket nem sérthetnek. Nevezési batáridő: 2003. május 9. A zsűri a jelentke­zők számától függően selejtezőket rendez. A döntőbe-amelynek zsűri elnöke Antal bnre lesz, és amely et a Szekszárd Városi Sport és Szabadidőközpontban a XIII. Pünkösdi Fesztivál keretében tartunk - 20 versenyző juthat. Érdeklődni lehet: 74/315-733, Keresztes János igazgatónál j1 Díjazás: Közönségdíj • 1.50.000,-Ft • II. 40.000,-Ft • III. 30.000,-Ft

Next

/
Oldalképek
Tartalom