Tolnai Népújság, 2003. április (14. évfolyam, 76-100. szám)

2003-04-08 / 82. szám

4. OLDAL MEGYE» TÜKÖR 2003. Április 8., Kedd Egészségügyi maszkkal az üzlet előtt Megnyugtató nyilatkozatra várnak a fertőzéstől félő tüntetők SZEKSZÁRD Az úgynevezett Sars fertőzéstől - atípusos tü­dőgyulladástól - való félelem mozgatta azt a csoportot, melynek tagjai tegnap Szekszár- don egy újonnan megnyílt kínai üzlet előtt tüntettek. Áz egészségügyi maszkot viselő de- monstrálók szónoka, dr. Tóth Csaba a megye- székhely önkormányzatának Miépes képvise­lője hangsúlyozta: nem politikai indíttatás ve­zérli őt és önszerveződő társait, hanem a köz­tudottan Kínából elinduló kór miatti aggoda­lom. - Nem tudjuk, hogy Szekszárdon várha­tó-e megbetegedés, okoz-e veszélyt a helybe­liek számára egy-egy kínai bolt. Csak az új áruház reklámja jelent meg a város lapjában, de megnyugtató hír és nyilatkozat még nem látott napvilágot. Dr. Tóth Csaba erre tekintettel tisztelettel kérte Szekszárd polgármesterét, hogy széles­körű tájékozódás után nyugtassa meg a város és környéke lakosságát arról: veszélytől nem kell tartani. Lapunk megkérdezte a megszólított Kocsis Im­re Antalt, kíván-e tenni valamilyen lé­pést a képviselő által felvetett kérdés­körben. - Minden olyan ügyben, amely a lakosságot érdekli és foglal­koztatja, a polgármesternek kötelessé­ge és felelőssége lépni. Ebben az emlí­tett ügyben is ezt teszem, az ÁNTSZ- szel való konzultáció után a nyilvános­ságot értesíteni fogom - hangzott a pol­gármester válasza. Ugyancsak nyilatkozatot kért la­punk az érintett, új üzlet tulajdonosá­tól, Liang Li Xing úrtól, aki röviden csak ennyit mondott: - Az a vélemé­nyem, hogy az események hátterében a konkurencia húzódhat meg. -szá­A tizenegy demonstráló a kínai üzlet bejáratánál, elöl dr. Tóth Csaba fotó: bakó jenő Együtt minden sokkal könnyebb Az iparosok és az önkormányzat megállapodást kötöttek Példamutató kezdeményezést indított el a bátaszéki önkor­mányzat. A nemrégiben újjáalakult ipartestület tagjait be­szélgetésre hívta a város vezetése. Mind két fél reméli, köl­csönös előnyökhöz jut, ha egymás érdekeit figyelembe veszi. Bátaszék A napokban az önkor­mányzatnál találkoztak a helyi vállalkozók és Bog­nár Jenő polgármester az­zal a céllal, hogy egymás érdekeit megvitassák. Bátaszéken jelenleg közel 600 vállalkozó él és dolgozik, mun­kájuk jelentősen hozzájárul a vá­ros működéséhez. Az általuk befi­zetett helyi adók és az a tény, hogy alkalmazottakat is foglalkoztatnak, jelentősen befolyásolják a telepü­lés életét, egy olyan környéken ahol amúgy sincs sok munkalehetőség. Az önkormányzat nevé­ben Bognár Jenő fel­ajánlotta a segítséget a vállalkozókat érintő pályázatok megírásá­ban, s tervezik, hogy megalapítják „Az év kiváló vállalkozója” címet. Dózsa Pál János, a Bátaszéki Ipartestület elnöke elmondta, az egyesületük­ben a hagyományos iparoskor (la­katos, szerelő, cukrász, pék, festő­mázoló, stb.) kibővült kereskedők­kel, biztosítási ügynökökkel és ag­rárvállalkozókkal. A polgáraié ...... hi vatalban tett látogatás célja az vplt, hogy kölcsönösen előnyös egyezséget kössenek a várossal. Megállapodtak abban, hogy hama­rosan hirdetőtáblát helyeznek el melyen feltüntetik a helyi vállalko­zókat, elérhetőségüket. ígéretei kaptak arra is, ha Bátaszéken lesz olyan beruházás, melybe az ipartestület tagjai is be tud­nak kapcsolódni, s előnyben részesítik őket a pályázatok el­bírálásánál. Szóba került, hogy közösen kell fellépni az illegális-vállalkozókkal és az utcai árusokkal szemben, mert akik szabályosan, adóz­va végzik tevékenységüket, hátrányba kerülnek. Az ipar­testület vezetése és a polgár­mester megállapodtak, hogy ne­gyedévente találkoznak, amikor megbeszélik a teendőket. Dózsa Pál János elmondta: vállalták, hogy a helyi munkanélkülieket is foglalkoztatják a vállalkozók, ha erre az önkormányzattól némi tá­mogatást kapnak. mauthner Nincs összeférhetetlenség A bíróság megváltoztatta a testület döntését Paks Megváltoztatta a megyei bíróság a paksi képviselő-testület március 5- i döntését, amely Kovács Sándor és dr. Potoczky Iván képviselők összeférhetetlenségét állapította meg. A két lokálpatrióta képviselő így továbbra is a testület tagja. A testület március 5-i ülésén szocia­lista indítványra a Paksi Lokálpat­rióták Egyesületének két képvise­lője, dr. Potoczky Iván és Kovács Sándor, és két külső bizottsági tag, Száraz István és Szinger Ferenc összeférhetetlenségét állapította meg 9-8 arányban. Az indítvány szerint a képviselők vezető tiszt­ségviselői a Lokálpatrióták Egye­sületének, amely a Paksi Polgár cí­mű helyi lap kiadója, így a törvény értelmében nem lehetnek önkor­mányzati képviselők. Az érintettek jogorvoslatért a Tolna Megyei Bí­rósághoz fordultak. A bíróig vég­zésében megállapította, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztérium 2000-ben keltezett határozata alapján, hogy a Paksi Polgár kiadó­ja nem a Paksi Lokálpatrióták Egyesülete, így képviselői össze­férhetetlenség nem áll fenn. A tes­tület határozata jogszabálysértő volt, ezért azt a bíróság megváltoz­tatta - áll a végzés indoklásában. Dr. Potoczky Iván és Kovács Sán­dor a döntés kézhezvételét követő­en hangsúlyozták, a jövőben sem szándékoznak politikai indíttatású ügyekkel foglalkozni, hanem mint eddig, a város érdekében kívánnak munkálkodni. Rákosi Aki kimarad, lemarad Szekszárd A Parásztai Birtokvédő Egyesület szervezi a körzetben lévő tanyák villamosítását. A csatlakozni kívá­nók a mai napon és április 11-én, Szekszárd Szekszárd és térségének Európai Uniós esélyeiről esik szó a Szek­szárdi Vállalkozói Szalonban áp­rilis 9-én 18 órakor a Hotel Koro­pénteken, fizethetik be a hozzájá­rulást a Civil Házban, ma 8-16 órá­ig, pénteken pedig 8-12 óráig. Fel­világosítást az egyesület elnökétől, Szilágyi Károlytól kérhetnek a 06- 20-474-37-35-ös telefonszámon. ■ Három néma sziréna CANDY GROUP KFT. Pécs, Irgalmasok u. 5., Konzum Irodaház I. em. 113.; S 72/479-661,72/212-277/122,70/212-5683 Ügyfélfogadás: telefonon történő egyeztetéssel! KÍNÁLATUNKBÓL: LAKÁSOK:- Pécsett a 48-os tér környékén 147 nm-es, 4 szoba, hallos, két konyhás, felújítandó, I. emeleti polgári lakás, liftes házban eladó. I.ár: 20,6 M Ft- Pécs-belvárosi, II. emeleti, 75 nm + 33 nm galéria­szintes téglalakás eladó. I.ár: 18 M Ft- Pécs-belvárosi, XA. emeleti, felújított, 63 nm-es, erkélyes, 3 szobás panellakás eladó. I.ár: 9,7 M Ft.-Pécs, Megyeri téri IV/magasföldszinti, felújított, 2,5 szobás, 70 nm-es téglalakás eladó. I.ár: 13,5 M Ft- Pécs-kovácstelepi, 77 nm-es, 3 szobás, erkélyes, ll/magasföldszinti téglalakás, ház alatti garázzsal vagy anélkül eladó. I.ár: együtt 13,9 M Ft- Harkány, fürdőközeli, I. em.-i, 38 nm-es, extrás, erkélyes téglalakás, teljes modern berendezéssel, beép. konyhával eladó. I.ár: 8,5 M Ft- Siklóson, 3,5 szobás, IV/magasföldszinti, 82 nm-es, erkélyes, felújított, átalakított panellakás eladó. I.ár: 8 M Ft Családi házak:- Pécs, Bálics alsó szakaszán 250 nm-es, 3 szintes, extrás családi ház 900 nm területen, kétállásos garázzsal eladó. I. ár: 70 M Ft (Fiz. könnyítés megállapodás kérdése.)- Pécs, Búza tér környékén, kétszintes, 174 nm-es, nappali + am. konyha + étkező + 4 szobás, 6 éves családi ház eladó. I. ár: 26 M Ft- Pécs-rózsadombi, szerkezetkész, 225 nm-es, vállalkozásra is alkalmas, többgenerációs családi ház eladó. I. ár: 22 M Ft- Pécs, szigeti városrészén, 104 nm-es, 3,5 szobás + 1,5 szoba összkomfortos, kertkapcsolatos, alsó szintes családi ház, udvarában 72 nm-es, több célra is alkalmas, téliesített, újszerű épülettel, garázzsal, 834 nm parkosított területen eladó. I. ár: 30 M Ft- Pécs-bánomi részén 160 nm-es, 5 szobás, étkezős, 2 szintes, garázsos családi ház eladó. I. ár: 18 M Ft- Pécs-régi kertvárosi részén, két különálló családi ház, (80 +112 nm), egy telken, 450 nm területen eladó. I. ár: 27 M Ft- Pécs, Marx u. felső szakaszán kétgenerációs, 300 nm-es, 9 éves családi ház, dupla komforttal, kétállásos garázzsal, 850 nm területen eladó. I. ár: 26,5 M Ft- Pécs-belvárosában, irodaháznak, vállalkozásra is alkalmas, többgenerációs, 285 nm-es családi ház garázzsal, 650 nm területen eladó. I. ár: 49 M Ft- Pécs-kertvárosi, vállalkozásra is alkalmas 334 nm-es, 3 szintes (külön bejáratokkal) családi ház, garázzsal, 694 nm területen eladó. I .ár: 33 M Ft- Pécs, rózsadombi, 90%-os készültségű, 197 nm-es, 2 szintes, nagy nappali + am. konyhás, korszerű belsőjű családi ház, 479 nm területen eladó. I. ár: 28,5 M Ft- Pécs, Budai külvárosi, 190 nm lakóterületű, 17 éves, 3 szintes, 1 nappali + 4,5 szobás, 4 erkélyes, panorámás 17 éves családi ház, 552 nm területen eladó. I. ár: 28M Ft- Pécs, Hársfa u.-i, 92,6 nm-es, 2,5 szintes, 1 nappali + 2,5 szobás, felújított, garázsos, iker családi ház, 750 nm osztatlan közös területen eladó. I. ár: 16 M Ft- Pécs, kertvárosi, 160 nm-es, 9 éves, 2 szintes, 5 szobás, vállalkozásra is alkalmas családi ház, 24 nm-es, aknás garázzsal, 830 nm területen eladó. I. ár: 32 M Ft- Pécs, Szigeti városrészén 280 nm-es, 2,5 éves, kétgenerációs családi ház (130 nm-es tetőtere beépítésre előkészítve) 37 nm-es panorámás terasszal, kerti fürdőmedencével, kétállásos garázzsal 1326 nm területen eladó. I. ár: 50 M Ft- Pécs-Magyarürögi úton 170 nm-es, kétgenerááós családi ház, panorámás teraszokkal, parkosított, 2200 nm területen, 130 nm-es, földszinti, vállalkozásra alkalmas helyiségekkel, 4 állásos garázzsal, 30 nm-es raktárhe­lyiséggel eladó. I. ár: 40 M Ft- Pécs, Budai külvárosi részén, 3x100 nm-es lakás, (külön bejáratokkal, külön közművel), 3 garázzsal, 360 nm osztatlan közös területen eladó. I. ár: 56 M Ft- Pécs, József A. u.-i, vállalkozásra is alkalmas, 140 nm-es, 4 szoba + étkezős családi ház, 80 nm-es, külön bejáratú szuterénrésszel, 270 nm területen eladó. I. ár: 28 M Ft- Pécs, Bánomi részén 274 nm-es, 2 szintes, 19 éves, nagyon jó állagú, nagy nappali + étkező + 4 szobás, 2 garázsos családi ház, panorámás erkélyekkel, 700 nm, parkosított területen eladó. I. ár: 29 M Ft- Pécs, Makári részén, 340 nm-es, 3 szintes, 6 éves, korszerű belsőjű, extrás, belső medencés, szaunás, városi panorámás családi ház, 907 nm területen, kétállásos garázzsal eladó. I. ár: 69 M Ft- Pécs, Mecsek-oldali 3x2 szintes, szinteltolásos társasházban 170 nm-es, kétszintes, (2 nappali + 3 szoba + 2 félszobás, 3 fürdőszobás) nagy teraszos, (városi panorámás), 11 éves lakás, 3 állásos garázzsal eladó. I. ár: 35 + 6 M Ft- Pécs, Oiósi városrészén, 340 nm-es, 2 szintes, 9 éves, 2 nappali + 4,5 szobás, dupla komfortos, modern belsőjű családi ház, külső fürdőmedencével, 3 állásos garázzsal, 1330 nm panorámás, parkosított területen eladó. I. ár: 42 M Ft- Pécs, Mecsek oldali, 250 nm-es, 3 szintes, 1 nappali + étkező + konyha + 4,5 szobás, szaunás, dupla garázsos, 12 éves családi ház, 1470 nm területen eladó. I. ár: 55 M Ft- Pécs, Budai városrészén 250 nm-es, külső fürdőme­dencés, vállalkozásra is alkalmas, korszerű családi ház, parkosított területen eladó. I. ár: 50 M Ft- Pécs-nagypostavölgyi, 174 nm-es, egyszintes, 1 nappali + étkező + konyha + 3 szobás, dupla garázsos új családi ház, 835 nm területen eladó. I. ár: 27,5 M Ft- Pécs-málomi, kétszintes sorház eladó. I.ár: 20,8 M Ft- Hosszúhetényben 200 nm-es, 3 szintes, 16 éves, modern belsőjű, (nagy nappali + am. konyha + 4 szobás), egyedi fűtésű családi ház, garázzsal, 600 nm területen eladó. I. ár: 17,5 M Ft- Pécsújhegyen, 360 nm-es, többgenerációs, 1 nappali + 5 szobás, 2 konyhás, 3 fürdőszobás családi ház, kétállá­sos garázzsal, 1446 nm területen eladó. I. ár: 28,5 M Ft- Nogykozórban, 150 nm-es, 3 szintes, 5 éves, 1 nappali + 4 szobás, 2 fürdőszobás családi ház 1303 nm területen eladó. I. ár: 18,5 M R- Pécs-Szabolcson, új építésű, 80 nm-es, 2 szoba, hallos családi ház, kétállású garázzsal, szuterénrésszel, 610 nm területen eladó. Tetőtere megkezdett beépítésével bővíthető! I. ár: 15 M Ft- Nagykozárban, 220 nm-es, 2 szint + tetőteres, 6 szobás, jó állagú családi ház, 2 garázzsal, 750 nm területen eladó. I. ár: 19,5 M Ft- Somogy megyében, 270 nm-es, 18 helyiséges kúria, 600 nm-es melléképülettel, 4 pincével, 17 000 nm területen eladó. I. ár: 30 M Ft- Siklóson, belvárosi, 100 nm-es, egyszintes, 3 szoba, hallos, felújított családi ház, 446 nm területen eladó. I. ár: 13 M Ft- Pécs, Kovácstelepen, 170 nm-es, 2 szintes, dupla komfortos, 2 + 3 szobás, 2 konyha + 2 étkezős, 2 fürdőszobás, felújított családi ház, kétállásos garázzsal eladó. I. ár: 29 M Ft- Pécs-Patacson, 2 + 3 szobás családi ház, udvarában megélhetést biztosító, vállalkozásra is alkalmas műhely és raktárépületekkel, 1917 nm területen eladó. I. ár: 35 M Ft- Bogádon, 168 nm-es, 7 éves, 2 szintes családi ház (5 szoba + étkező + konyha), 796 nm területen eladó. I. ár: 17 MR- Kozármislenyben, 200 nm-es, 1 nappali + konyha + étkező + 4 szobás, 3 szintes családi ház, kétállásos garázzsal, 700 nm parkosított területen eladó. I. ár 31 M Ft- Kozármisleny újtelepén 230 nm-es, 1 nappali + • am.konyha + 3 szobás, 2 szintes családi ház, (kertkapcsolatos alsó szintje 2 szoba + konyhás lakrészként használható), kétállásos garázzsal, 1000 nm parkosított területen eladó. I. ár: 37 M Ft- Keszü újtelepén, 120 nm-es, amerikai stílusú, 1 nappali + am. konyha + 3 szobás családi ház, kétállásos garázzsal, 1049 nm parkosított területen eladó. I. ár: 29,5 M Ft- Harkányban, fürdőközeli, 84 nm-es, 4 szobás családi ház, udvarában 76 nm-es, vállalkozásra alkalmas melléképülettel, melléképülettel, 627 nm területen eladó. I. ár: 19,7 M Ft- Orfűn, 4 apartmanos családi ház eladó. I. ár: 19 M Ft- Orfűn, 267 nm-es, 3 szintes, 1 nappali + 3 szoba hallos, 3 fürdőszobás, igényes családi ház, garázzsal, 556 nm területen eladó. I. ár: 40 M Ft- Orfűn 150 nm-es, kétszintes (külön bejáratokkal), 3 éves, 1 nappali + 2,5 szobás, dupla komfortos, dupla teraszos, téliesített nyaraló eladó. I. ár: 17 M Ft- Harkányban, 59 nm-es, kétszintes, 4,5 szobás, téliesített, kiadásra is alkalmas nyaraló, 275 nm területen eladó. I. ár: 12 M Ft- Harkányban, ll/magasföldszinti, 32 nm-es, erkélyes, téliesített társasüdülő lakrész berendezéssel eladó. I. ár: 4,8 M Ft- Harkányban, fürdőközeli, lll/lll. emeleti, téliesített, 29 nm-es, erkélyes társasüdülő lakrész, teljes berendezéssel eladó. I. ár: 4,4 M Ft- Harkányban, fürdőtől kb. 400 m-re, 48 nm-es, ll/földszinti, 2 szobás, beép. konyhás, téliesített társasüdülő lakrész, átriumos, zárt előkerttel eladó. I. ár: 6,9 M Ft- Harkányban 10 fürdőszobás apartmanhoz, teljes berendezéssel, a fürdőtől kb. 600 m-re eladó. I. ár: 39 M Ft- Harkányban 12 szobás panzió, 3 szobás lakással, 800 nm területen, teljes berendezéssel eladó. I.ár: 68 M Ft- Harkányban 16 szoba + 2 apartmanos, 3 szintes hotel, berendezéssel, több társasági helyiséggel, 2900 nm területen eladó. I. ár: 85 M Ft céggel- Balatonlellén IX/magasföldszinti, 29 nm-es társasüdülő lakrész, berendezéssel eladó. I: ár: 4,6 M Ft- Balatonlellén IX/magasföldszinti, 29 nm-es társasüdülő lakrész, berendezéssel eladó. I. ár: 5 M Ft- Fonyódon, vízparti területen 18 nm-es (1 szoba, zuh. + wc + közi.) társasüdülő lakrészek, (egymás mellett akár több is), önálló területen 37, 57 nm-es tégla bungalók, új apartmanházban 42-45 nm-es üdülő lakrészek eladók. Ár: 3,4 M Ft, bungalók: 9,1 M Ft-tól, új apartmanok: 300 000 Ft/nm Telkek:- Pécsett, Mecsek-oldali, 935 nm-es, összközműves építési telek, megkezdett alappal, érv. ép. engedéllyel eladó. I. ár: 15,5 M Ft- Pécs, Tettye környéki, 1211 nm-es nyeles telek (30%-a beépíthető) eladó. I. ár 10 M Ft Egyéb:- Pécs, Tettyén 6900 nm-es, 1998-ban épített lakás + irodaépület, zárt, mediterrán jellegű, parkosított udvarral eladó. I. ár: 65 M Ft-Pks, K-i városrészén, ipari parkban üzemcsarnok épületek, belvárosban irodaépületek eladók. Pécsi lakásokat, családi házakat, belvárosi üzlethelyiséget keresünk ügyfeleink részére. Regisztráció díjmentes! Adatfelvétel a helyszínen, személyes közreműködés a hét minden napján. *527963­uchitechno MÉRNÖK! SZÖUSÁLTATÖ IRODA Zsinkó u. 7-9.sz. alatt épülő csendes belvárosi TÁRSASHÁZBAN 38-61-78 nm közötti lakások és garázsok eladók. Kulcsrakész ár: 230 000 Ft/nm 2003. év végi beköltözéssel. Hitelügyintézés! Érdeklődni: H-7622 Pécs, Liszt Ferenc u. 20. Tel./fax: (36 72) 333-684 Mobil: 06 20 9428-695 e-mail: architechno@axelero.hu- Pécsett, légkondicionált irodaház önálló lakással és kétbeállós garázzsal, családi | házas övezetben eladó 60 M Ft- Pécsett nagyméretű, 2 lakásos családi ház nagy kerttel eladó 15,9 M Ft I- Pécsett, a Rákóczi úton 70 nm-es, nem utcafronti, csendes polgári lakás jó állapotban eladó 12 m Ft- Pécs-belvárosában 100 nm-es, földszinti, irodának is kialakítható lakás eladó 16 M Ft- Pécsett, a Babits utcában 2 beállós garázs eladó 2,5 M Ft- Dombay tónál 2 emeletes nyaraló beépíthető tetőtérrel, szép kilátással eladó 6 m Ft- Szászváron nagyméretű családi ház, műhellyel, garázzsal eladó 15 M Ft - Csopakon (balaton északi partján) 120 nm-es, kétgenerációs családi ház, beépíthető tetőtérrel, nagy kerttel, gyermekmedencével eladó 40 m Ft - Zalaegerszegen polgári kúriává átalakítható családi ház garázzsal, nagy kerttel, beépíthető tetőtérrel eladó 40 M Ft- Balatonboglár központjában 110 nm-es, földszinti üzlethelyiség a vízparttól 400 m-re található saroktelken álló üzletházban eladó 220 OOO Ft/nm- Hosszúhetényben épülő 70 nm-es és 140 nm-es új sorházi lakások leköthetők gyfeleink r0sz0re elad lakosokat, családi hazakat keres nk. Korossy Ügyvédi Iroda P0cs, R/Ek czi u. 39/d. 72/314-514, ill. 30/227-3911 -sutm­i * - - mmm (2, GIENGER KFT. Épületgépészeti Nagykereskedés Áruválasztékunkból: Húsvéti óriási fürdőszobai berendezések akciója! Kevezménv: 25% KLUDI. est. 20% Bútor garnitúrák 20% HANSGROHE TUSPANEL 20% GEBERIT falbaépített WC tartály 20% ALFÖLDI MOSDÓK, WC csészék, bidék 20% KALDEWEI KÁDAK, zuhanytálcák 20% WC tetők 20% WC tartályok 15% GROHE est. Szerelőknek, viszonteladóknak árengedmény 'AvB« 7100 Szekszárd. Sárvíz u. 2. A] ez Jó fogás Tel./fax. 74/311-058 r .7(m6. (+Új Dunántúli Napló és Somogyi Hírlap) Telefon: 74/511-534 Pécs nyugati részén szőlő, gyümölcsös, 32 nm-es hétvégi házzal eladó. Érd.: 72/213-209, 30/9476-331 *528048* Pannon1 Ingsrthnközpont Péts, Alsóhovi u. 7. TeL 72/532-420,30/520-3702 • Ingatlanforgalmazás • Értékbecslés, újdonságként digitális fotókkal • Teljes körű hitelügyintézés Aktuális ajánlatunk:- Pécs-Fehérhegyen 80 +• 40 nm-es, felújított családi ház 17 M Ft- Pécs-Patacs, Gém utcában kétszintes ikerház fele, kerttel, garázzsal 27 M Ft- Pécs-Rózsadombon építési telek 7M Ft- Pécs, Anna utcai saroktelek felújítandó kis házzal 8 M Ft- Pécs, Felsővámház utcai, idén elkészülő társasházi lakások leköthetők- Kozármislenyben, új építésű csládi házak és sorházi lakások leköthetők Az Unióról a Szalonban na éttermében. A fórum vendé­gei: Halmai Gáborné országgyű­lési képviselő, dr. Halm Tamás a Magyar Közgazdasági Társaság­igazgatója és Kocsis Imre Antal Szekszárd polgármestere. ■ A Paksi Atomerőmű Rt. 30 kilo­méteres körzetében lévő sziréna­rendszer úgynevezett technikai morgatópróbája 98 százalékos si­kerrel zárult tegnap délután. A megyében lévő 146 berendezés közül három sziréna nem szólalt meg. A némán maradt szirénák Szárazdon, és Gyönkön nem tel- jesítették „kötelességüket”. ■ A helyi adók aránya A bátaszéki önkormányzat ösz- szes évi bevétele: 1 milliárd 919 millió forint. Ebből a helyi adók (kommunális, iparűzési, gépjármű, telekadó) összesen 84 millió 600 ezer forintot tesznek ki, ebből a gépjármű­adó mértéke: 16 millió 600 ezer forint.

Next

/
Oldalképek
Tartalom