Tolnai Népújság, 2003. április (14. évfolyam, 76-100. szám)
2003-04-12 / 86. szám
2. OLDAL VILÁG TÜKÖR 2003. ÁPRILIS 12., SZOMBAT Meglőtte magát a túszszedő Berlin A rendőrség viszonylag hamar véget vetett egy bankrabló buszrablásának. A „balszerencsés” tettes alig tízezer eurót zsákmányolt. A túszejtő akciónak egyetlen sebesültje maga a tettes, aki egy helyi rádió értesülése szerint véletlenül lábon lőtte magát. Péntek délelőtt a város egyik forgalmas bevásárlóutcáján, a steglitzi Schlosstrassén kiraboltak egy bankfiókot. Az egyik bankrablónak nyoma veszett, a másik hatalmába kerítette a 185-ös buszt. Bár az eltérítő egyórás kocsikázásra kényszerítette a sofőrt, a rendőröknek sikerült megállítaniuk és bekeríteniük a járművet. A sofőr elmenekült, és a bankrabló a legtöbb túszt szabadon engedte. Végül két utast tartott fogva, köztük egy egyenruhás rendőrnőt. A rendőrség szakemberei szóval tartották a fegyverest, majd egy alkalmas pillanatban néhány kommandós behatolt az emeletes busz egyik hátsó ablakán és ártalmatlanná tette a bűnözőt. MR Sikeres kommandósakció után a 185-ös járat Berlinben FOTÓ: EUROPRESS/EPA Hírek Csángóigények Újabb öt romániai csángó településen van igény, és látszik lehetőség arra, hogy beindítsák a magyar nyelv oktatását az állami általános iskolákban - hangzott el azon a megbeszélésen, amelyet Markó Béla RMDSZ-elnök folytatott a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének vezetőivel, mti Klánkapcsolatok Csedomir Jovanovics szerb miniszterelnök-helyettes cáfolta, hogy kapcsolatot tartott fenn a Zoran Djindjics meggyilkolásával vádolt zimonyi klánnal. A belügyminiszter szerint Jovanovics nem cimborája, hanem Djindjicshez hasonlóan célpontja volt a bűnbandának. A Vojiszlav Kostunica volt jugoszláv államfő vezette Szerbiai Demokrata Párt (DSS) alelnöke, Drágán Marsicsanin a minap közölte, hogy két évvel ezelőtt Jovanovics szabadította ki börtönéből a zimonyi bűnbanda első emberét, Dusán Szpaszoje- vics Siptart. mti Változó nyitva tartás A Bundesrat, a német parlament felsőháza pénteken jóváhagyta az új törvényt, amely szerint a boltok és üzletek június elsejétől szombatonként 20.00 óráig lehetnek nyitva Németországban. A Bundestag, a parlament alsóháza március közepén a kormányzó Szociáldemokrata és Zöld Párt többségi támogatásával már megszavazta a törvényt. A meghosszabbított hét végi nyitva tartástól a magánfogyasztás élénkülését és a stagnáló gazdaság ösztönzését reméli a német kormány, mti Elöl az MKP Ha Szlovákiában március és április fordulóján választásokat tartottak volna, akkor a Magyar Koalíció Pártja (MKP) mintegy két százalékkal több szavazatot kapott volna, mint a Vladimír Meciar vezette Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom- Néppárt (HZDS-LS). mti Újabb halottak Három újabb áldozattal 58-ra nőtt Kínában az atípusos tüdő- gyulladásban elhunyt betegek száma. A friss adatokkal kiegészült mérleg szerint Kínában 1314-re emelkedett a fertőzöttek száma, mti ■ Folytatódnak a fosztogatások Bevonultak Moszul központjába tegnap az első amerikai különleges egységek. Bagdadban a lakosság haragja egyre inkább a fővárost elfoglaló amerikai hadsereg ellen fordul, amiért a katonák nem akadályozzák meg a fosztogatásokat. Bagdad Az iraki fővárosban a megszálló szövetséges erők képtelenek feltartóztatni a fővárost elöntő fosz- togatási hullámot. A katonai szóvivők szerint a hadsereg „mindent megtesz” a rend helyreállításáért, de nincs elég embere a város felügyeletére. A fosztogatók már a bagdadi kórházakat sem kímélik, orvosi berendezéseket, köztük inkubátorokat visznek magukkal. Több kórházban az orvosok felfegyverezték magukat, a betegek pedig hazamennek. Jack Straw brit külügyminiszter kijelentette, hogy a térségben a jelenlegi káosz ellenére elégséges a szövetséges csapatok létszáma. A brit hadvezetés már el is kezdte a létszámcsökkentést. Az amerikai hadvezetés eközben 55 nevet tartalmazó listát állított ki a Szaddám Húszéin iraki elnökhöz kötődő és az országból szökni készülő, leginkább keresett iraki vezetőkről. Vincent Brooks dandártábornok közölte azt is, hogy az amerikaiak ellenőrzik a Szíriába vezető főutat. A katonai vezető nem pontosította, hogy kik a keresett személyek, de szavaiból kiderült, hogy a névsor elején Szaddám Húszéin iraki elnök, valamint Muhammad Szaid asz-Szahaf tájékoztatási miniszter szerepel. Brooks szerint néhány iraki vezető esetleg életét vesztette. Az iraki hadsereg 5. hadteste pénteken Moszul térségében megadta magát az amerikaiaknak. A város nemcsak olajmezői, hanem légikikötője és rakétabázisa miatt is stratégiai jelentőségű. Az észak-iraki Moszul mellett Kirkuk is az amerikai különleges erők kezére került. A két város elfoglalását az amerikai középső parancsnokság szóvivője jelentette be. Egyelőre eldöntendő kérdés, hogy a magukat megadó irakiakat hadifogolyként kezelik vagy esetleg hazaengedik őket. A Fehér Ház bejelentetése szerint vége Szaddám Húszéin rendszerének, mert elvesztette Irak felett az ellenőrzést. A szövetséges erők azonban még mindig ellenál- lási gócokba ütköznek. ______■ Sz entpétervári csúcstalálkozó Schröder és Putyin egyetért az ENSZ kiemelt szerepével fotó: europress/epa Szentpétervár Francia-német-orosz csúcs- értekezlet helyszíne volt tegnap este az észak-oroszországi kikötőváros. Putyin elnök és vendégei - Schröder kancellár és Chirac államfő - a háború utáni iraki rendezés kérdéseit vitatták meg. E három ország szorgalmazta a legelszántabban az iraki konfliktus békés rendezését, ám erőfeszítéseik hiábavalónak bizonyultak. Párizs, Moszkva és Berlin most azt szeretné, ha a középkeleti ország újjáépítése az Egyesült Nemzetek Szervezetének vezetésével valósulna meg. A Moszkvában Bush amerikai elnök és Tony Blair brit kormányfő belfasti találkozója „ellencsúcsának” nevezett párbeszédet immár a harmadik alkalommal tartják meg az államfők. A hét elején valószínűnek látszott Kofi Annan részvétele is a találkozón, de az ENSZ főtitkára egy héttel elhalasztotta európai körútját. Schröder, Chirac és Putyin eszmecseréjére némi árnyékot vetett, hogy az amerikai védelmi miniszterhelyettes még a találkozó előtt kijelölte a három ország mozgásterét. Paul Wolfowitz felvetette, hogy Oroszország, Németország és Franciaország egyenlítse ki Irak adósságát. Olyan kölcsönök- ről van szó, amelyeket „éppen ezek az országok nyújtottak Szad- dámnak, hogy fegyvereket vásároljon és palotákat építsen magának” - mondta a politikus. Irak mintegy nyolc-nyolc milliárd dollárral tartozik Francia- országnak és Oroszországnak, s az adósság a nyolcvanas évekből származik, amikor Bagdad háborút viselt Irán ellen. Ebben az évtizedben azonban az Egyesült Államok is hathatós támogatásban részesítette a diktátor rezsimjét. A szentpétervári tanácskozásra utalva Wolfowitz különösen a francia magatartást bírálta, mert Párizs „végzetes” helyzetbe sodorta a NATO-t, amiért Chiracnak „viselnie kell a felelősséget”. A német szövetségi kormány jelenleg nem tervezi az iraki adósság' elengedését, igaz, a négymil- liárd eurós adósság törlesztése nem is várható Bagdadból - a köz- igazgatás összeomlása miatt. SIKE SÁNDOR A bízatom halála Rendkívüli szülői értekezletek sora jelzi, hogy az iskolák háza táján forrong valami. Ezek a gyűlések napirenden vannak azokon a településeken, ahol kénytelenek racionalizálni a közoktatás helyi intézményi rendszerét, mert ennek híján csődbe juthat az önkormányzat. Érdekek csapnak össze a szemünk láttára, nem is kis vehemenciával. A születőben lévő döntéseknek tanárok, szülők, gyermekek a majdani vesztesei. Vesztesek mindenképpen lesznek, hiszen az iskolák bezárását - jobb esetben az átszervezését - konkrét, személyeket érintő, nagyon kemény hátrányok szokták kísérni. Az igazi kérdés persze nem az, hogy kell-e bezárni, racionalizálni, átszervezni; sokkal inkább az, hogy melyik intézmény legyen az, amelyikkel szemben a fentebb listázott „galád- ságok” valamelyikét elkövetik. Szilárd egyetértés van abban, hogy amennyiben mi vagyunk az érintettek, akkor amit ellenünk szándékoznak tenni, nem más, mint a bűnök bűne, egyenesen az ördögtől való. Ennél a pontnál pedig már mit sem érnek a tetszetős érvek. És mit sem ér a valóság maga. Az érdekében sértett közösség nem képes belátni, nem láthatja be, hogy nincs igaza. Ő most épp elfogult. Úgy is mondhatnánk: sok szép szemét sűrű homály borítja. Normál szituációkban még az ilyen feszült helyzeteket is megoldja a szakma, illetve az érdekek gondos egyeztetésének kimunkált metódusa. „Félig telt osztálytermekkel dolgozunk mi is, ti is. Nosza, üljünk le, egyeztessünk!” Valahogy így képzelhető el a dolgok praktikus intézése. Itt és most azonban nincs normál helyzet, ami aztán alapot teremt az oktatásügyön kívüli érdekek - például egy patinás épület megszerzésére irányuló törekvés, egy jó helyen lévő ingatlan utáni vágy - érvényesülésének. Elég, ha száz esetből kettő ilyen akad. Abba az eddig létezett bizalom hal bele elsőként. EGYETÉRTEK; 06-90-330-303 MÁS A VÉLEMÉNYEM: 06-90430-304 PAUSKA ZSOLT Balatoni blokád. A balatoni hajózási útvonalak lezárására, s egy kormány- rendelet bojkottjára szólítja fel társait „Róni” a legolvasottabb vitorlázó internetes fórumon. A többiek nem ellenkeznek, sőt... Jogászok, hajóépítők, tapasztalt sportolók sora kritizálja szakmai szempontból is a „harmincast” - március 18-ai megjelenése óta csak így nevezik egymás közt a szél és a víz szerelmesei a szóban forgó rendeletet -, a végrehajtásra kijelölt szervek pedig kapkodják a fejüket, hisz ők meg azt nem tudják, mit is kellene tenni a kialakult helyzetben. Mert helyzet az van, nem vitás. Amennyiben a kormányzat nem javít, a vízirendészet pedig megtartatja a paragrafusokban foglaltakat (ez a dolga, ugye), idén nyáron a szezon első felében alig lesz vitorlás a Balatonon. Sem magyar, sem külföldi, semmilyen. Olyan pedig, amelyre segédmotort szereltek, egyáltalán nem. A „harmincas” ugyanis nem mást ír elő, mint hogy a belső égésű motorokkal felszerelt kishajókra üzemeltetési engedélyt kell szerezni, ennek lehetőségét pedig vitorlafelület és lóerő arányához köti. Elfeledkezve arról, hogy a motorokat a vitorlázók eddig sem használhatták a nyílt vízen, kizárólag a kikötőkből való kihajózáskor és szükséghelyzetben (vihar előtti csendben vagy ha baleset történt, ilyenkor pedig egy erős és megbízható motor életet menthet). A rendelet meghozatalára tehát semmi szükség nem volt. Főleg nem környezetvédelmi okokra való hivatkozással, hiszen a harmincéves, olajat okádó Vetyerok, ha az arányszámnak megfelel, ezután is használható, míg a legmodernebb, környezetbarát segédmotor, ha átcsúszik a határon, március 18. óta már nem. Államigazgatási eljárásról lévén szó, határidők vannak, hét hatóság engedélyeit kell beszerezni, s ezek a szervek ráadásul sem kapacitással, sem nyomtatványokkal, sem elég idővel nem rendelkeznek ahhoz, hogy (az egyébként indokolatlan) módosítást a gyakorlatban alkalmazni tudják. Illetve egyetlen esetben azért mindez lehetséges: sok ezer sportoló és pihenni vágyó bosszantásával, és azon az áron, amit már említettem. Úgy, hogy idén nem nagyon lesz hajó a vízen. A blokádról szóló terv pedig akár valósággá is lehet. Megéri ez? EGYETÉRTEK: 06-90-330422 MÁS A VÉLEMÉNYEM: 06-90-330423 TELEFONÁLJON! Ma egyetért az itt közölt jegyzetek mondanivalójával és akkor is, ha nem. A véleményét meg is indokolhatja. Másokét pedig a 06-90-330-430-as telefonszámon meghallgathatja. A hívás dija: 180 Ft+áfa/perc+kapcsolási díj A telefonszám nem hívható rádiótelefonról, külföldről, nyilvános készülékről. ___________________ÁLLÁSPONT_____________________ Ön kiszolgáló könyvtár Becs A napokban megnyílt Európa egyik legmodernebb könyvtára, a bécsi Hauptbibliothek - írja a Compress. Az újításnak köszönhetően az olvasók maguk intézhetik a könyvek kikölcsönzését, illetve visz- szaadását. Mintegy 300 ezer könyvet, magazint és egyéb audio- illetve video-adathordozót láttak el különleges „lopásgátló” chippel. A könyvtárlátogatónak csupán annyi a dolga, hogy leveszi a polcról a kívánt könyvet, videokazettát vagy CD-romot, odasétál a kölcsönzőpultok egyikéhez, s ott beolvastatja mágneskártyáját. A rendszer regisztrálja a kikölcsönzés tényét, és egy igazolószelvénnyel felruházva útjára engedi a látogatót. A könyvtár működtetői napi átlagban mintegy 3500 látogatóval és személyenként 3,5 kikölcsönzött könyvvel számolnak. Az új rendszer a személyzet számára is megkönnyíti a kölcsönzés menetét. S az adminisztrációs munka csökkenésével a könyvtárosnak több ideje jut a látogatókra is. _____■