Tolnai Népújság, 2003. március (14. évfolyam, 51-75. szám)
2003-03-06 / 55. szám
2003. MArcius 6., csütörtök 7. OLDAL Az óvodában minden nap gyermeknap Előkészítő-felzárkóztató csoport is működik az intézményben A decsi óvoda 1979-ben, a nemzetközi gyermekévben épült, a lakosság összefogásával. Azóta munkánkkal arra törekszünk, hogy e falak között minden év, s benne minden nap a gyermekek éve és napjai legyenek - kezdte az intézmény bemutatását Kapási Józsefné óvodavezető.- A nyolc csoportos épületben jelenleg hat óvodai és egy iskolai előkészítő-felzárkóztató működik. A fennmaradt nyolcadik termet tornaszobaként használjuk. A 2000. év szeptember óta társulással a sárpilisi tagintézménnyel bővültünk. Jelenleg a decsi óvodában 154 óvodás és Kapási Józsefné 13 előkészítős van, Sárpilisen pedig 23 gyermek jár óvodába. A gyermeklétszám összetételéből fakadóan az integrált nevelés meghatározó jelentőségű. A gyermekek eltérő szociális helyzete és képességbeli különbözőségei tették szükségessé, hogy a nevelési programunkat ennek megfelelően alakítsuk. A sokoldalú, harmonikus fejlesztés mellett a tevékenységek gazdag kínálatával kompenzáljuk a szociális hátrányokat. A nevelés keretein belül logopédiai és moz- gásfejlesztést, élőzenére néptáncfoglalkozást és egyéni képességfejlesztést végzünk. Ezen túl azon gyermekek számára, akik nagycsoport végére nem érik el az iskolakezdéshez szükséges fejlettséget, még egy év felzárkózató-fejlesztő tevékenységet biztosítunk. Az idei tanévben Decsen előreláthatóan az 58 tanköteles korú gyermekből 46 kezdheti meg tanulmányait, Sárpilisen pedig 11-ből öt-hat. A családi nevelés kiegészítéseként vállaljuk a gyermekek mindennapjainak színesítését. Különböző programokat - színházlátogatás, jótékonysági rendezvények, bálok, úszásoktatás, stb. - szervezünk. A szülőkkel való szorosabb kapcsolat kialakítása és az együttműködés céljából közös kirándulásokat szervezünk az ország közeleb- A játék minden időben csak jó lehet bi és távolabbi területeire. Óvodapedagógusaink szakmai igényessége és elhivatottsága a záloga annak, hogy az idejáró gyermekek jól érzik magukat, FOTÓ! BAKÓ JENŐ szívesen járnak az intézménybe. A szakmailag jól felkészült és lelkiismeretesen dolgozó óvónők és dajkák összehangolt munkája a biztosítéka annak, hogy településünkön a gyermekek valamint a magas számú sajátos szükségletű tankötelesek sikeres iskolakezdését el tudjuk érni. A gárda agilitását bizonyítja az is, hogy óvodánk évről-évre csino- sodik, szépül, eszközeiben gazdagodik. (69160) Tehetséggondozás, egyéni fejlesztés Figyelembe veszik a diákok egyéni sajátosságait A Decsi Általános Iskolába és Óvodába több mint félezer gyermek jár. Az iskolát, az ott folyó oktatási-nevelési munkát Kern László igazgató mutatja be olvasóinknak. Intézményünk, mint köztudott, közös fenntartású óvoda és általános iskola. Iskolánk tanulóinak döntő többsége Decsen él, 10 százalékuk a szomszédos kisközségből, Sárpilisről jár be. A gyerekek jelentős szociális és kulturális hátránnyal érkeznek intézményünkbe, rohamosan nő a cigány tanulók, a hátrányos helyzetű és veszélyeztetett tanulók létszáma. Az oktatás területén nagy hangsúlyt fektetünk a tanórai és tanórán kívüli készség- és képességfejlesztésre, fontosnak tartjuk az alapképzést kiegészítő tevékenységeket, foglalkozások szervezését, a tehetséggondozást, hátránykompenzációt, a differenciálás és az egyéni bánásmód figyelembevételével. A nevelés területén pedig a hatékony gyermek- és ifjúságvédelmi munkával párhuzamosan mind az óvodában, mind az iskolában fontosnak tartjuk - a gyermekek egyéni különbségeinek tiszteletben tartása mellett - az őszinte érdeklődésen és elfogadáson alapuló nevelői magatartást és a nagyfokú toleranciát. Az óvodai és iskolai létszám együttesen 510 fő. A gyerekek 44 százaléka a cigány etnikai kisebbséghez tartozik. Iskolánkban cigány kisebbségi oktatás-nevelés folyik, melynek céljai többek között, hogy a tanulók ismerjék fel a kulturális gazdagság előnyeit, alakuljon ki bennük reális én-, kisebbség- és nemzetkép, valamint hogy ismerjék fel és utasítsák el az előítéletek és a kirekesztés formáit. Iskolánkat folyamatos korszerűsítés és fejlesztés jellemzi. A Comenius I. minőségfejlesztési modell kiépítését 2001. szeptemberétől kezdtük el, ettől a folyamatos fejlesztést, a folyamatszabályozás korszerűsödését, a szervezeti kultúra fejlődése mellett a partnerközpontú működés erősödését és a szolgáltató jelleg fokozódását reméljük. Jó kapcsolatot alakítottunk ki partnereinkkel, a szülőkkel, a fenntartóval, az intézmény szűkebb társadalmi környezetével. Mindezek szellemében az oktatás, a képzés, a nevelés területén a következőket tettük:- Előkészítő osztályt szervezNapsütésben a 6/b. osztály tünk az óvoda és az iskola közötti átmenet programjának kidolgozásával, a tanköteles korú, részképesség-problémás gyerekek fejlesztésére. Ők a bevezető év után sikeresen teljesítik az első osztály követelményeit.- A 2001/2002-es tanévtől kezdődően az alsó tagozatban emelt óraszámban művészeti, vizuális nevelés folyik. Ennek keretében sokféle tevékenységet próbálnak ki a gyerekek a rajzolás és a festés technikáján kívül, kerámiát formáznak, gyöngyöt fűznek, szőnek, fonnak, csuhából játékot készítenek. Ez a munka része annak a - 2002/2003-as tanévből elfogadott - népi hagyományápolási programnak, amely óvodától 8. osztályig rendszerbe foglalva épül be az intézmény nevelő-oktató munkájának folyamatába. Ugyanúgy, mint a márt több mint tíz éve órarendi kereten belül zajló rendszeres néptánc-okta- tásunka, amelyen minden alsós tanuló részt vesz, s amely néptánc-szakkör formájában folytatódik a felső tagozatosok körében is. Az alsó tagozatosok tánccsoportja rendszeresen részt vesz fesztiválokon, számos magyarországi fellépés mellett jártak már Franciaországban és Szlovákiában is. A népi hagyományápolási Kern László fotó: gottvald program része az idei tanévtől az évi három alkalommal szervezett Művészeti Napok rendezvénysorozat is. Szintén az alsó tagozat egy évfolyamán folyik már harmadik éve vállalkozási és gazdasági ismeretek tanítása a Junior Achievement Ala- • pítvány támogatásával.- Az alsó tagozatban elkezdett pedagógiai és szaktárgyi programoknak biztosított a folytatása a felső tagozatban. Kiemelt figyelmet fordítunk az idegen nyelv, a számítástechnikai ismeretek és a kommunikációs készségek fejlesztésére.- Az idegen nyelv oktatását a 4. osztálytól kezdjük. A német nyelv mellett a felső tagozatban angol nyelvet is oktatunk emelt óraszámban.- Az idei tanévtől a felső tagozat minden évfolyamán lehetőséget teremtettünk nemcsak az informatika oktatására, de az 5. és a 6. évfolyamon emelt óraszámban történő tanítására is.- Szakköreink legnagyobb része több éve folyamatosan működik (pl. kézműves, karének, futball, német, lövész, természetvédelmi), de a kínálat tanulóink és szüleik kérése alapján igény szerint alakítható. FOTÓ! BAKÓ JENŐ- A házi tanulmányi versenyek szervezésén kívül, tanulóink részt vesznek a környező iskolák között meghirdetett különböző tanulmányi és sportversenyeken, valamint az országos levelezős tantárgyi versenyeken is.- Az iskola diákönkormányzata színes programokat szervez a gyermekek számára. A tanévben lezajló rendezvények, versenyek, vetélkedők a szabadidő hasznos eltöltését szolgálják. A hagyományos programok (pl. osztályok között tanulmányi, tanterem-tisztasági és tanórai magatartásverseny, népdaléneklési és versmondó verseny, szecskabál, farsang, stb.) mellett a diákönkormányzat az idei tanévtől a Comenius I. minőségbiztosítási modell kiépítése során a tanulóink viselkedéskultúrájának fejlesztésére kidolgozott intézkedés terv szerint kéthavonta rendszeresen játékos „illemvetélkedőt” rendez. Ezen kívül kiállítás- és színházlátogatások is tarkítják mind óvodás, mind iskolás gyermekeink mindennapjait.- Nagy gondot fordítunk tanulóink egészséges életmódra nevelésére is. Intézményünkben a sporttevékenység összehangolására, szervezésére diáksportegyesület működik. Diákjaink az osztálykirándulásokon kívül rendszeresen és lelkesen vesznek részt a községi természetjáró egyesület országot megismerő túráin, kirándulásain is. Egy volt diák az iskoláról Szabó Ernő, aki jelenleg a Pécsi Tudományegyetem Köz- gazdasági Karának harmadéves hallgatója, így emlékszik vissza régi iskolájára. A Decsi Általános Iskola tanulója 1988. és 1996. között voltam. Tiszta szívvel gondolok vissza osztályfőnökömre, tanáraimra, osztálytársaimra. A tananyag elsajátításán kívül emberileg is sokat fejlődtem az ott eltöltött évek alatt. Osztálytársaimhoz hasonlóan sikerrel vettem a középiskolai felvételi akadályokat. Sokan közülünk gimnáziumba nyertek felvételt, majd különböző felső- oktatási intézményekben (jogi, építőmérnöki, agrármérnöki, közgazdasági, stb. szakon) folytattuk tanulmányainkat. A nyolcadik osztály után szakmát tanú- lók szintén becsülettel megállták a helyüket. Mindezt végiggondolva értetlenül állok a jelenség előtt, amit nap mint nap a reggeli vonatra várva tapasztalok: decsi diákok tucatjai készülődnek a városi iskolákba. Nem értem azokat a szülőká, akik szerint gyermekeik csak egy ottani iskolát elvégezve tudnak szembenézni a jövő kihívásaival. Miért élvez a szemükben előnyt a tömegképzés az egyénre koncentráló oktatással szemben? Szerintem ez utóbbi sokkal jobban segíti a diákok tehetségének kibontakozását, mint azt számos példa bizonyította és bizonyítja ma is. A cél: új iskola építése Egy szép új, korszerű és tágas iskola felépítése az egész falu ügye - mondja Biczó Ernő polgármester. Ahhoz, hogy megvalósuljon ez a régi és jogos álom, keressük a megfelelő anyagi forrásokat, mégpedig a szakminisztériumnál, pályázatok útján és megfelelő önerő biztosításával. Az új iskola megépítéséért az önkormányzat és a pedagógusok együtt küzdenek, s bízunk abban, hogy belátható időn bejül együtt örülhetünk az egész község újabb sikerének. Erről is, arról is Önbizalmat ad a siker A tantestület legidősebb tagja Gilicze Katalin tanítónő. Kati néni nem csak évtizedek tapasztalataival felvértezve tanítja az alsósokat, hanem a faluszerte nevezetes iskolai színházi előadások lelke és motorja. Ő és kolléganője, Némethné Dávid Magdolna mindig igyekeznek a gyerekek korának és tehetségének megfelelő darabot választani, ami lehet verses mese vagy próza. Ezt követi a szereplőválasztás, a szereptanulás és a próbák időszaka, hogy mindez a sok munka az előadásban csúcsosodjon ki. Persze nem lenne elég a gyerekek és a pedagógusok lelkesedése, kell a szülői munkaközösség segítsége, no meg az intézmény technikai dolgozóinak kitartása, akik lelkesen fúrnak-fa- ragnak, díszleteket készítenek egy-egy előadáshoz. A sokévi fáradozás gyümölcse, hogy mára takaros jelmeztár gyűlt össze, ami kitűnően használható az új darabokhoz. A tavalyi „szezonban nagy sikerrel vitték színre A békakirályfi című darabot, amelynek érdekessége, hogy a gyerekek és a pedagógusok közös munkája volt a szövegkönVv. Az idén, lévén elsősök a kis színjátszók, egyfelvonásos darabot mutatnak majd be, A tündérke papucsa címmel. Népszerű az informatika A decsi általános iskolában 5. osztálytól informatikát tanulnak a diákok. Viszonylag jól felszerelt az iskola, megvannak az alapgépek és a szükséges szoftverek, színes- és hagyományos nyomtató áll rendelkezésükre. Van Internet-hozzáférése is az iskolának, ezen keresztül tartják a kapcsolatot például a megyei pedagógia intézettel, tájékozódnák a pályázatokról. Az informatika tantárgy nagyon népszerű a gyerekek körében. Óvodai beiratkozás Iskolai beiratkozás március 24-27-ig, március 25-27-ig. A