Tolnai Népújság, 2003. március (14. évfolyam, 51-75. szám)
2003-03-25 / 70. szám
2003. Március 25., Kedd 5. OLDAL MEGYEI TÜKÖR Mondom A Magamét VENTER MARIANNA Segíts magadon! Megyénkben sok kistelepülés található, s ezek többségébe előbb- utóbb munkája révén eljut az újságíró. Falujárás közben számos értékes tapasztalatra lehet szert tenni, s ezek egyike az, hogy az egyforma adottságú települések nem egyformán boldogulnak. Az egyikben, ha szűkösen is, de mindenre jut, az iskolások táborozására, a nyugdíjasok kirándulására, készül járda, felújítják a hivatalt, s még sorolhatnánk. A másik, hasonló adottságú és nagyságú faluban meg mintha megállt volna az élet. Szinte azt érezi az ember, hogy jószerivel már csak azok maradtak itt, akiknek nincs más választásuk. Pedig nem lenne szabad feladni, legalább egy próbálkozást megér: alapítványt, egyesületet létrehozni, összefogni a tenni, változtatni, előrejutni akaró falubelieket, a fiatalokat, a gyerekeket. Megkeresni és megragadni minden lehetőséget, pályázni megállás nélkül, s akárhogy is, de „kipréselni” az önerőt. Pályázni nem könnyű, sok munkával jár, állandó készültséggel, figyelni kell, keresni a lehetőségeket, s bizony nem kis pluszt jelent megtanulni, hogyan készül a jó pályázat. Ráadásul az is előfordulhat, hogy csak évekkel később „érik be” a befektetett munka és energia. Mégis megéri, példa erre nem egy olyan falu - például Ozora, Decs, Báta, Őcsény -, amely az évek során akár száz milliós nagyságrendekben nyert pályázat útján pénzt beruházásra, rendezvények szervezésére, eszközvásárlásra, stb. A jó példát érdemes követni, s hallgatni a közmondásra: Segíts magadon, s megsegít az Isten! Megkérdeztük Olvasóinkat Ön szokott-e reggelizni? Pataki Rezső, Szekszárd: - Igen, szoktam reggelizni, véleményem szerint a reggeli nagyon fontos étkezés, az egész napot megalapozza. Általában négy szelet kenyeret eszem, kettőt felvágottal, egyet dzsemmel, egyet pedig mézzel. Legszívesebben tehát iszom hozzá. Kissné Hóner Magdolna, Sióagárd: - Reggel nem vagyok éhes, így reggelizni sem szoktam, legfeljebb narancslevet iszom. Általában az ebéd az első komoly étkezésem a nap folyamán, bár az is igaz, hogy a délelőtt során szívesen fogyasztok gyümölcsöt. Kubanek Miklós, Szekszárd: - Természetesen szoktam reggelizni, legtöbbször valamilyen péksütemény, felvágott és tea szerepel a reggeli menüben. Szerintem nem jó kihagyni a reggelit, szükség van rá az egészség és a jó közérzet miatt. Propszt Ivett, Szekszárd: - Változó a helyzet, vannak olyan napok, amikor nem vagyok éhes, így nem eszem reggel. Inkább hétvégén reggelizünk a párommal, akkor nem kell sietni, nyugodtabb, ráérősebb a nap. ______________________ ■ Előző kérdésünk: Ön szerint megérkezett-e végre a tavasz? Szavazóink többsége, pontosan 89 %-a szerint már itt a tavasz. MAI KÉRDÉSÜNK: Megkóstolná-e a strucchúst? Szavazhat az interneten: www.tolnalneptUsag.hu és SMS üzenetben: 20/454-36-64 Siralmas állapotban a templom Tizenhatmillió forint kellene a felújításra A kilencvenes évek elején felújították a református templo- A Nemzeti Kulturális Örökség mot, még Hatvani István lelkész úr elődje vezetésével, a falu Minisztériuma Egyházi Kapcso- lakóinak lelkes, közös munkájával. Rövid ideig szép is volt a latok Főosztálya időközben, a templom, ám a legnagyobb gondot, a szigetelés hiányát nem kormányváltás utáni átszervezé- oldották meg. Mára az épület, különösen a lábazata emiatt si- sek során a Miniszterelnöki Hi- ralmas állapotba került. vatalhoz került. A pályázati rendszer 2003. januárjától meg- GeRjEn változott - mondta el érdeklődésünkre Hóka Marianna a főosztály egyházügyi referense. A gyüle- Nem kevés pénz, legalább tizenötmillió forint kezetnek egyházi feletteséhez - ebben az esetben lenne szükséges a templom helyreállításához, a a Dunamelléki Református Egyházkerület püspökét és fél méter magas lábazat szigeteléséhez, eb- kéhez - kell fordulnia, a kérést ő továbbítja a Miből kettő már rendelkezésre áll. Korábban a niszterelnöki Hivatal felé. Dunamelléki Református Egyházkerülettől kapott a gyülekezet kétszer fél-fél milliót, a Paksi Atomerőmű Rt. is adott háromszázezret, a többi a hívek adakozásából gyűlt össze. Ennyi pénzből azonban legfeljebb annyit lehetne tenni, mint jó tíz éve - a templom körbeáll- ványozásra és homlokzatának meszelésére lenne elegendő. Az önkormányzat is támogatja a felújítást, Molnár József polgármester elmondta, ha realitás lesz a munka megkezdése pénzzel és munkával is segítenek. Négy éve, a katolikus templom kisebb mértékű felújításánál éppen a polgármester kért ajánlatot a munkát elvégző cégtől, ők javasolták a problémának orvoslására azt a technológiát, amellyel véglegesen megoldhatnák a két és fél méter magasságú lábazat szigetelési gondjait. A felújítás során szükséges lenne a homlokzat védelme miatt az ereszcsatornákat, a párkányok fedéseit is cserélni. Pályázatot nyújtottak be tavaly márciusban a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumához. Választ is kaptak júniusban, miszerint a kérés jogos, a felújítás szükséges, ám a 2002-es pályázati keretből már nincs lehetőség a támogatásra és javasolták, kísérjék figyelemmel a 2003. évi kiírásokat. Hatvani istván lelkész a templom lábazata előtt A templom története 1870-71-ben épült, tornyát 1947-ben újjáépítették. Orgonája 1901-ben került Gerjenbe. Az eredeti három harang közül kettő van meg, súlyuk 348 és 80 kilogramm. A templom talpazatán az 1893-as árviz magasságát jelző tábla található. Az épület sajnos nem műemlék, „csak" helyi védelem alatt áll, ez is nehezíti a felújításhoz szükséges pénzösszeg pályázaton történő elnyerését. Hatvani István lelkész úr nem adta fel a reményt, ugyanazt mondja, mint két esztendeje, mikor a gondok napvilágra kerültek: Isten házáról van szó, akinek segítsége - ha hiszünk benne, ha nem - mindenkinek fontos és Ő valamilyen formában visszaadja őszinte adomáriyunkat. RÁKOSI GUSZTÁV Baka István, angolul Előfizetőket vár az életművet gondozó alapítvány Idén júliusban lenne 55 éves Szekszárd literátor fia, az 1995- ben elhunyt Baka István. A költő emlékét Szegeden is ápolják: a róla elnevezett alapítvány közreműködésével remélhetőleg még az idén megjelenik az a kötet, mely összes versét tartalmazza. Az alapítvány titkára, dr. Tényi Jánosné egy másik kezdeményezésről is tájékoztatta lapunkat. SZEGED-SZEKSZÁRD- A Szegeden működő Baka István Alapítvány előfizetőket gyűjt egy angol nyelvű Baka-válogatás megjelentetéséhez - közölte dr. Tényi Jánosné. - A könyv az észak-írországi Abbey Press kiadó gondozásában, Kabdebó Tamás szerkesztésében látja meg a napvilágot a jövő év január elsejéig. A fordítások nagy részét a legtekintélyesebb angol fordítói díj, a Wei- denfeld-díj tavalyi kitüntetettje, Peter Zollman készítette. Egy-két vers- sei jelen lesznek még John W. Wilkinson, Michael Longley és Bül Tinley is. A kötet 55-60 oldalnyi terjedelemben 33 verset fog tartalmazni. Az Alapítvány az előfizetőktől kötetenként 2000 forintot [vagy ennek megfelelő angol fontot) vár név és pontos cím megjelölésével július elsejéig az Alapítvány székhelyére - 6723 Szeged, Molnár u. 4. -, vagy számlaszáihára: OTP 11735005-20482547, Baka István Alapítvány. A költőt és az alapítvány munkáját egyébként honlap mutatja be az érdeklődőknek, a www.baka . szeged.hu címen. __________-száHír ek BÖLCSKE. Tolna megye kistérségi társulásainak találkozóját Bölcskén rendezik március 26-án, szerdán 10 órától a polgármesteri hivatalban. A rendezvényen Frankné dr. Kovács Szilvia, a megyei közgyűlés elnöke, dr. Brebán Valéria, a Tolna Megyei Munkaügyi Központ vezetője, Bohli Antal, a Tolna Megyei Területfejlesztési Iroda vezetője és Biczó Ernő, települési koordinációs tanácsnok tart előadást. SZEKSZÁRD. Az Erdélyi Magyarok Tolna Megyei Egyesülete és a Liszt Ferenc Művészeti Iskola közös szervezésében jótékonysági hangversenyt rendeztek hétfőn este Szekszárdon, a Művészetek Házában. Az est bevételét a dévai (Románia) Szent Ferenc Alapítvány által működtetett gyermekotthon lakóinak támogatására fordítják. BONYHÁD. Az Európai Uniós csatlakozás mezőgazdasággal kapcsolatos időszerű kérdéseiről tart tájékoztatót Zöldréti Attila az Agrárrendtartási Hivatal főmunkatársa, valamint az unió biztonságpolitikai kérdéseiről dr. Tóth Sándor politológus a művelődési központban március 26-án, 17 órától. Az előadásokat követően az érdeklődők feltehetik a témákkal kapcsolatos kérdéseiket. DOMBÓVÁR. Az önkormányzat gazdasági és városfejlesztési bizottságának szerda délután három órakor kezdődő ülésén többek között Gunarasfürdő jövőjéről, a Városi Tanuszoda további működtetéséről és egy közalapítvány létrehozásáról tárgyalnak a képviselők és a szakértők. SZEKSZÁRD-VÁC. A szék szárdi Liszt Ferenc Művészeti Iskola növendéke - Környei Miklós tanítványa -, a 6. osztályos Emmert Vanessa a Vácott rendezett IX. Országos Gitárversenyen, az 1. korcsoportosok mezőnyében 1. helyezést ért el. Ifj. Környei Miklós gitárjátékát az ugyanitt tartott országos konzervatóriumi versenyen a zsűri 2. hellyel jutalmazta. PAKS. Az ÁNTSZ Paks Városi Intézete az idén is meghirdette a Víz világnapja alkalmából rajzpályázatát diákok számára. A díjátadó ünnepséget március 26-án, szerdán 10 órakor rendezik a városháza nagytermében. DOMBÓVÁR. A Városi Kórház munkatársai kedd reggel fél nyolctól délután két óráig véradásra várják azokat, akik segíteni szeretnének embertársaikon. ■ • Játék és nevelés egy helyen Ami jó a babának, az jó a mamának A Baba-mama klub tagjai hetente találkoznak a Gyönki Művelődési Házban, hogy megismerjék egymást és tanácsokat kapjanak a gyermekneveléshez. Gyünk A gyerekek és szülők szívesen jönnek Hatodik születésnapját ünnepelte a községi baba-mama klub, amely 1997-ben alakult Bozsóné Tóth Bernadett és Dénes Andrea vezetésével. Az ötlet egy szekszárdi babaklubtól ered, amit Csupor Lászlóné vezetett. Később ő védőnőként Gyönkre került, és csatlakozott a kismamákhoz. Amikor a két alapító tag gyermeke kinőtt a csoportból, Csupor Lászlóné lett a vezető. A klub megszületése óta 78-80 gyerek fordult meg közöttük, beleszámítva a miszlaiakat, udvariakat, sőt azokat is, akik nagymama-látogatásra jöttek Gyönkre. Csupor Lászlóné a rendelőben is ajánlja a kismamáknak ezt a lehetőséget, így már arra is volt példa, hogy a kismama a babamama klubba járt tanácsadásra. Úgy véli, a gyerekeknek ezen korosztálya az, amely nem jár közösségbe, és itt sajátítják el a különböző viselkedési formákat, majd az óvodába egyidőben és összeszokott társaságként kerülnék be. Védőnőként szakmai tanácsokat tud adni az anyukáknak az aktuális problémákkal, például influenzajárvánnyal és védőoltásokkal kapcsolatban. A szülők tájékozottsága érdekében hívnak vendégelőadókat is, így többek között járt náluk gyermekorvos, fogorvos, gyermekpszichológus és nőgyógyász. Természetesen a gyerekek az előadások alatt is körbe veszik az anyukákat, és a közös játékokkal játszanak. Mind az anyukáknak, mind a gyerekeknek fontosak a közös élmények, a társaság és az itt elsajátított tudás. Merklné Lencse Piroska az elsők között volt, s ma már mindkét gyermekével jár a klubba. - A baba-klub segítségével korábban szocializálódnak, és könnyebben beilleszkednek az óvodai közösségbe - mondja. - Tudják azt is, hogyan bánjanak a kisebb gyerekekkel, hisz itt kisbabáktól egészen hat éves korig együtt vannak. 2003. MÁRCIUS 27-ÉnT megjelenő ÉPÍTŐIPARHOZ kapcsolatos hirdetéseit 30% KEDVEZMÉNNYEL ADHATJA FEL! További információ: 74/511-534 r