Tolnai Népújság, 2003. március (14. évfolyam, 51-75. szám)
2003-03-21 / 67. szám
SÍIÉI 2003. Március 21., péntek KÖR KÉP 3. OLDAL Az iraki háború hazánkat nem veszélyezteti Budapest A miniszterelnök részvételével tegnap, néhány órával az amerikai támadás megkezdése után, ülést tartott a nemzetbiztonsági kabinet. Az ország biztonságát, a magyar emberek, családok nyugalmát a tőlünk távol zajló háború nem veszélyezteti - jelentette ki Medgyessy Péter a nemzetbiztonsági kabinet és az úgynevezett kis kabinet csütörtök reggeli ülését követő sajtótájékoztatón. A miniszterelnök elmondta: a kormány a kötelező óvatosság alapján megtette azokat az intézkedéseket, amelyek a jövőben is biztosítják az ország nyugalmát.- Az ország és a lakosság biztonsága mindenek felett áll, és nem politikai és végképp nem pártpolitikai ügy - mutatott rá a kormányfő. Megerősítette: Magyarország nem részese a fegyveres konfliktusnak, nem visel háborút és a magyar \ormány nem küld magyar katonákat Irakba.- Bízom abban, hogy a béke Irakban hamarosan helyreáll, a tömegpusztító fegyvereket hamarosan felszámolják, s ennek alapján egy nyugodtabb, békésebb világban élhetünk majd - fogalmazott a kormányfő. Hozzátette: Magyarország szívesen közreműködik az új Irak felépítésében. Vélemények a konfliktusról LENDVAI ILDIKÓ (MSZP) rend kívül fontosnak tartja, hogy a kormány az első perctől kezdve a belpolitikai egység megteremtésén dolgozik. A frakcióvezető aláhúzta: nem ebben a helyzetben kell a pártoknak a választási csatáikat megvívniuk, ehelyett összefogással kell erősíteni az emberek biztonságérzetét. KUNCZE GÁBOR (SZDSZ) szerint a legfontosabb, hogy a háború minél rövidebb legyen és minél kevesebb áldozattal járjon. El kell kerülni a háborút kísérő humanitárius katasztrófát és gondoskodni kell a menekültekről, valamint a későbbi újjáépítésről. DÁVID IBOLYA (MDF) reméli, hogy a háború igazolni fogja az Egyesült Államok és szövetségesei szándékát és célját. A terror veszélye a levegőben van, és ez fokozottabb óvatosságot követel, de reméli, sikerül biztosítani azt, hogy ez a veszély elkerülje hazánkat. NÉMETH ZSOLT (Fidesz) szerint hazánk - ha katonailag nem is, de jogi és politikai értelemben - háborúban áll, mivel tagja a háborús koalíciónak. A képviselő felszólította a kormányt, hagyjon fel a közvélemény megtévesztésével, a Fidesz rágalmazásával, és intézkedjen az állampolgárok biztonságáról. VALKI LÁSZLÓ (jogász): A nemzetközi jog szabályai alapján formálisan ugyan hadviselő féllé válnak azok az országok, amelyek területüket, légterüket átengedik idegen harcoló repülőgépeknek, de Magyarország nem vesz részt az Irak elleni háborúban. ■ Uniós sportlehetőségek Budapest A csatlakozás után a magyar- országi sportintézményekbe nem fog áramlani a pénz, de nagyobb rendre mindenképpen lehet számítani a szervezettség területén. Az üzleti sportnak állami támogatók nélkül, más vállalkozásokhoz hasonlóan kell megélni, az utánpótlás-nevelés és az amatőr sport azonban már kaphat állami pénzeket; ebben egyetért Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai bizottság elnöke és Sárközy Tamás egyetemi tanár, ügyvéd. A magyar éremhozó sportok (kajak, kenu stb.) is állami támogatásra szorulnak, ezek nem tartoznak az úgynevezett látványsportok közé, mint például a labdarúgás, önállóan nem tudnának létezni. Schmitt Pál egy szakmai beszélgetésen tegnap kijelentette: egyelőre nem sokat vár az unióba való belépéstől sportvonatkozásban. A tiszta viszonyok kialakulását tartja valószínűnek, ami véleménye szerint máris győzelemnek tekinthető, mert Magyarországon a nemzetközi sportélet szabályait nem tartják meg. Aki a magyar sportlétesítmények felújítását EU-pénzekből képzelte el, az valószínűleg csalódni fog, az Unióban nincs ilyen alap, fejlődésüket vagy megszűnésüket majd a piaci viszonyok fogják eldönteni. Magyarországon a jövőben több lehetőséget kelfteremteni a testnevelésre, és átjárást biztosítani azok számára, akik iskolájukon kívüli sportágat választanak, míg évtizedek óta azon van a vita, hogy legyen-e testnevelés az iskolákban, és a felsőoktatásban egyáltalán nem kötelező a sport, hangzott el. A nyugati fiatalság egész életében tudatosan készül arra, hogy 70 éves korára is fiatal maradjon, Magyarországon még nincs ilyen, az egyetemi sportpályák többsége kihasználatlan. NAGY VAJDA ZSUZSA Sorsjegy lett a kacsabélyeg Budapest Sorsjeggyé lépett elő a kacsabélyeg. Lapunkban is megírtuk, hogy a Vadászati Kulturális Egyesület természetvédelmi bélyeget bocsátott ki, s ezzel kívánta támogatni egy civil természetvédelmi katasztrófaalap életrehívását, a magyar vadvilágot. Több hónapos huzavona után azonban a Szerencsejáték Felügyelet és a Pénzügyminisztérium sorsj egy- • nek minősítette a bélyeget - mégpedig azért, mert vásárlását azzal is kívánták ösztönözni a kibocsátók, hogy nyereményt ígértek. Ez volt az alapja a sorsjeggyé minősítésnek. A Vadászati Kulturális Egyesület (1038 Budapest, Hegesztő u. 8.) bejelentette, hogy emiatt nem tartja meg a március 28-ai ajándéksorsolást és - jogkövető magatartásuk bizonyítékaként - azoktól, akik sorsjegyként vették meg a bélyeget, visz- szaváltják azt, ha a sorszámozott kacsabélyegeket - pontos név és cím megjelölésével - elküldik az egyesület címére. A kacsabélyegeket - természetesen - továbbra is árusítják a vadász-horgász boltokban, illetve a megyei vadászkamarákban, s azok vásárlására számítanak, akik az eredeti célt kívánják támogatni - közölték a szervezők az Europress szerkesztőségével _________'________■ MAGYARORSZÁG mi vagyunk! Fotóztassa le magát Magyarországgal! Az egyedülálló esemény keretében at ország minden megyéjében egyid&eti fényképezzük le mindazokat, akik fontosnak tartják azt, hogy arcukat és mosolytáa? adják Magyarországhoz. Minden helyszínen a résztvevők megformálta alakra? jeleníti meg a megyét; a 19 fotóból végül összeáll Magyarország arca. Március 22-én 11 órakor az ország 19 megyeszékhelyén szeretettel várunk mindenkit! Ajándékozzon meg minket mosolyával, mert Magyarország mi vagyunk! Március 22-én találkozzunk Szekszárdon, a Sportcsarnoknál! s www.magyárorszagmivagyunk.net _________Hírek_________ Sz ili Moszkvában Az iraki válság az egyik központi téma volt azokon a tárgyalásokon, amelyeket Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke csütörtökön folytatott az orosz törvényhozás alsóházában, az állami dumában. Szili Katalint Ljubov Szliszka, a duma első alelnöke foga'dta a parlament moszkvai épületében, miután Gennagyij Szeleznyov házelnököt szerdán tüdőgyulladásos tünetekkel kórházba szállították. MTI Ügynöklista Csehországban csütörtöktől nyilvánosan hozzáférhető az egykori csehszlovák kommunista Állambiztonsági Hivatal (STB) ügynöklistája is. Az eddig bizalmasként kezelt adatokat a cseh belügyminisztérium internetes honlapján, illetve nyomtatott formában is közzétette. Nem hivatalosan ez a lista a kilencvenes évek elején jelent meg, amikor Petr Cibulka anti- kommunista aktivista néhány barátjával együtt négy folytatásban megjelentette a jegyzéket. A hivatalosan megjelentett lista több tízezer nevet tartalmaz, mti Határzár Az Önvédelem agrár-érdekvédelmi szervezet és politikai párt csütörtökön Lengyelországban eltorlaszolt több határátkelőt, köztük a magyar autósok és kamionok által is használt barwineki és chyznei lengyelszlovák, illetve cieszyni len- gyel-cseh határátkelőhelyet. A résztvevők a lengyel kormány gazdaságpolitikája és a mezőgazdasági import ellen tiltakoznak. Bejelentették, hogy a gépkocsikat kétórás várakozás után engedik csak tovább, mti Vasúti baleset Összeütközött csütörtökön a Hollandia délkeleti részén fekvő Roermond városa közelében egy holland személyvonat és egy belga tehervonat. A szerencsétlenségben egy ember meghalt, nyolcán súlyosan megsebesültek. A holland vasúttársaság közlése szerint a szerencsétlenség néhány száz méterrel a roermondi állomás előtt történt. Oka egyelőre ismeretlen. A súlyos sérültek közül kettő állapota válságos. Mintegy harmincra tehető a köny- nyebb sérültek száma, mti Vámemelés- Nagyon nem örülünk az intézkedésnek - kommentálta Németh Imre földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter csütörtökön azt a Románia által bejelentett intézkedést, miszerint július 1-jétől 20-ról 45 százalékra emelik a sertéshús beviteli vámját. A miniszter elmondta, hogy a magyar szakértők értékelni fogják, milyen módon is diszkriminálja a szóban forgó román intézkedés a magyar mezőgazdaságot, mti Az azbeszt ellen A lakótelepi azbesztvakolatok eltávolításáért demonstrált a Másik Oldal - Ökoszociális Mozgalom az Országház előtt csütörtök délelőtt. A transzparensekkel felvonuló tízfős csoport tiltakozását fejezte ki a rákkeltő anyaggal kapcsolatban, majd petíciót adott át Szili Katalinnak, az Országgyűlés elnökének címezve. Csuja László, a szervezet alapítója elmondta, hogy az országban 20 ezer lakásban 60 ezer ember az egészségét rontja közvetlenül az azbeszt, mti Elismerés Hajdú Mihály egyetemi tanár kapta az idén a Pais Dezsőéi ja Hajdú Mihály a magyar nyelvtudomány meghatározó személyisége. Fő kutatási területe a magyar névtan és dialektológia, mti ___________■ Eg ységes álláspontra van szükség Mádl Ferenc köztársasági elnök és Medgyessy Péter miniszterelnök- A köztársasági elnököt és az államfőt közös felelősség vezérli, hogy Magyarország polgárai biztonságban tudják magukat - jelentette ki Mádl Ferenc, a miniszterelnökkel tett közös sajtónyilatkozatában. A két államférfi beszámolt arról, hogy a politikai élet felelős személyiségei és intézményei mindent megtettek az ország biztonságáért. Budapest- Magyarország nem hadszíntér, ugyanakkor figyelembe kell vennünk, hogy a kialakult helyzet miatt az emberek bizonytalanok és félnek - jelentette ki Mádl Ferenc. Az államfő hozzátette: a társadalom joggal várja el, hogy a politikai élet felelős személyiségei és intézményei mindent megtegyenek az ország biztonságáért és ez a miniszterelnöktől kapott tájékoztatás alapján meg is történt. Mádl Ferenc sajnálatosnak nevezte, hogy a nemzetközi szervezetek, az ENSZ, az Európai Unió és a NATO nem tudott egységes álláspontot kialakítani. Reményét fejezte ki, hogy ezek a szervezetek hamarosan visszanyerik a hitelüket és a lefegyverzések visszakerülnek a hatáskörükbe. - Bízunk abban, hogy a háború hamar véget ér és a legkisebb szenvedéssel, a legkevesebb áldozattal jár - fogalmazott Mádl Ferenc, aki szerint Magyar- országnak humanitárius magaFOTÓ: EUROPRESS/KALLUS GYÖRGY tartást kell majd tanúsítania Irak irányában.- A magyar kormány mindvégig egységes álláspontot tanúsított az irald helyzettel kapcsolatosan - fogalmazott Medgyessy Péter. A kormányfő hozzátette: mai brüsszeli útja előtt egyeztetett Romano Prodival, az Európai Bizottság elnökével, akinek azt mondta: az iraki helyzet is tanúsítja, hogy Európában hiányzik a közös kül- és belpolitikai álláspont. A miniszterelnök ezért egy, az Európai Unión belül működő csoport felállítását javasolja, amely a közös gondolkodás intézményi hátterét alakítaná tó. Medgyessy Péter kifejtette: Magyarországnak gazdasági érdekei lehetnek Irak újjáépítésében. NAGY ESZTER DÓRA A i i 4 4