Tolnai Népújság, 2003. március (14. évfolyam, 51-75. szám)
2003-03-01 / 51. szám
16. OLDAL ELET - STILUS 2003. Március 1., Szombat Olvastam - Láttam - Hallottam MAUTHNER ILONA Jobbkezesek és balkezesek Nem először hallgattam már végig, így a szemem sem rebbent, amikor férfi ismerősöm éppen szapulta az előttünk haladó gépkocsi vezetőjét: „jellemző a buta libára úgy vezet, mintha közben el akarna aludni”. Majd megelőztük és kuncogni volt kedvem, mert kiderült, hogy a „buta liba” egy középkorú férfi volt. Mondom, hozzászoktam az ehhez hasonló esetekhez. Egy másik nap reggelén a szokásosnál is hidegebb volt. Szegény Suzuki egy pöccintésre indult, de egy tapodtat sem mozdult a jeges parkolóból. Kétségbeesve néztem jobbra, balra, végre megpillantottam egy jó karban lévő férfit, na itt a segítség, örültem meg neki. Sajnos nem ért rá, nagyon sietett. A visszapillantóból láttam, ahogy egy másik kocsiból kipattant egy sportos, szolárium- barna leány, nagy gonddal összeállított eleganciával. Na, mondom, ez se az én emberem. Már az egész környéket sűrű benzingőz lepte el, amikor be kellett látnom, hogy a jégtorlasz túl magas, a nyári gumi pedig túl csúszós. Ekkor megkocogtatta a szoláriumos az ablakomat, segíthetek, kérdezte. Majd harmadszori nekifutásra legyőztük az akadályt. Félreértés ne essen, nem vagyok én feminista, még csak sértve sem érzem magam amiért a „köztudatban” kissé rosszabb a hölgyek vezetésbeli megítélése. Bizonyára van, akinek ez a tapasztalata, én csupán azt nehezményezem, hogy kár mindenkit egy kalap alá vonni, mert a férfiak között is van két balkezes és a nők között is két jobbkezes. Világító elefántok Fényszórókkal szerelnek fel Újdelhiben harmincegynéhány házi elefántot, hogy megelőzzék az indiai fővárosban miattuk előforduló éjszakai baleseteket. „Gyakran előfordul, hogy az elefántok éjszaka összeütköznek valamilyen járművel, s ezek a balesetek veszélyesek lehetnek az emberekre nézve” magyarázta Ások Kumar, egy természetvédelmi alapítvány munkatársa. Az újdelhi elefántok többsége a város folyója, a Jamuna partján legelészik. Az indiaiak hite szerint a szerencsét hozó állatokat rendszerint bérbe adják esküvőkhöz és más hagyományos ünnepségekhez. Indiában jelenleg mintegy 33 ezer elefánt él, közülük hatezer háziállatként. HAJNALI KELES- Nagyon nyúzottnak látszol, Rózsi! Mi van veled?- Hagyd el, ma hajnali ötkor fölkeltett a postás. De ebből már elegem van!- Ötkor? Tényleg pimaszság. És most bejelented a főnökeinél?- Nem, csak nem alszom vele többet. FÉLREÉRTÉS- Nekünk kerekes kutunk van...- Az a jó, mert oda tolják, ahová akarják. NANÁ! Köszméte meséli a barátjának, Kapornak: - Na, ami velem történt ma, hát tudod... azt nem kívánom a legnagyobb ellenségemnek sem.- Úristen, hát mi történt?- Ötösöm volt a lottón. SOROZÁSON Az újonc panaszkodik a sorozóorvosnak: - Kérem, én annyira asztmás vagyok, hogy alig kapok levegőt, ha csak fölmegyek az első emeletre.- Nem tesz semmit, alkalmas! Általában a földszinten harcolunk. ÚTLEVÉL- Uram, fáradjon be velem az épületbe. Az ön útlevele hamis.- Nem, hadnagy úr. Az útlevél valódi, csak én vagyok valaki más. A gitárzenekar hangversenye SZEKSZÁRD Jubileumi hangversenyt tartott tegnap a szekszárdi Liszt Ferenc Művészeti Iskola Ifjúsági Gitárzenekara, alapításának tíz éves évfordulója tiszteletére. A koncerten a zeneiskola egykori és mai növendékei, alapító és aktív zenekari tagok léptek fel Erősné Szőr Márta művészeti vezető irányításával. NETt hölgyek Jelentkezési laP Jelentkezzen játékunkra! Küldjön be magáról minimum 4, maximum 12 darab fényképet, melyeket szívesen viszontlátna lapunkban és a világhálón. A fotókat a kitöltött jelentkezési lappal együtt küldje elmünkre: Tolnai Népújság, Szekszárd, Pf: 71. A borítékra írja rá: »NETt hölgyek". (A képek megjelenés után szerkesztőségünkben átvehetők.) _________________________ Életkor: __________________________ Né v: ________ Te lepülés: ___ Ér tesítési cím: Telefon: (valamennyi kategória kitöltendő!) Nyilatkozat „Alulírott, jelen adatlap kitöltésével és jelen nyilatkozat aláírásával hozzájárulok, hogy a „NETt hölgyek" játékban az általam beküldött képek az Axel Springer- Magyarország Kft. (AS-M Kft.) által kiadott lapokban, illetve a lapok internetes oldatán megjelenjenek. Kijelentem, hogy a fenti adatok a valóságnak megfelelnek. A fényképeimmel, illetve személyes adataimmal kapcsolatban semmilyen anyagi ellenszolgáltatásra nem tartok igényt. Keit: Aláírás »8 éven aluli személyek esetében a felügyeletet gyakorló süllők (szül® aláírása is szükséges. Törvényes képviselőként hozzájárulunk gyermekünk fenti nyilatkozatához: Aláírás Aláírás www.tolnainepulsag.hu A hangversenyen a több mint harminc gitároson kívül az intézmény más hangszerem - trombita, fuvola, cselló - játszó növendékek is közreműködtek. FOTÓ: BAKÓ JENŐ Lelőtték az emberevő oroszlánt Az afrikai Malawiban nagy nehézségek árán lelőtték azt a szökött oroszlánt, amely két hónap alatt öt embert ölt meg és rettegésben tartotta a helyi lakosságot. A tízéves ragadozót négy golyóval terítették le, tájékoztatott a malawi nemzeti parkok igazgatósága. Halála előtt az oroszlán két vadászt megsebesített, a férfiakat kórházba szállították, de nincsenek életveszélyben. Az állat olyan hatalmas volt, hogy tetemét nyolc férfi sem tudta megemelni. Az oroszlán 2002 decemberében. szökött meg a kasungui nemzeti parkból. További három oroszlánt még mindig keresnek. Az állatok szökése annak köszönhető, hogy vandálok rongálták meg a 110 kilométeres elektromos drótkerítést. ■ Még szavazhatnak a NETt hölgyekre! Gilicze Barbara (tetszési index: 6,82) Taksonyi Rita (tetszési index: 6,80) Bertalan Kata (tetszési index: 6,41) Lapunk internetes szépségversenyén, a NETt hölgyek játékunkban elérkeztünk a februári forduló végéhez. Március 3-án kihirdetjük a forduló győztesét, azaz a hónap NETt hölgyét, aki e megtisztelő cím mellett egy értékes díjat is nyer. Rengeteg szavazat érkezett a szép hölgyekre, eddig jóval több, mint harmincezren kattintottak a tetszési index skálájára. A pillanatnyilag vezető három hölgyet itt most ismét bemutatjuk. Vasárnap délután 5 óráig még lehet szavazni a legszebbekre, akár a sorrend is változhat az élen. Kattanjon ránk és szavazzon a NETt hölgyekre: www.tolnainepu.jsag.hu . m Érzelmes főnökök A fejlett országok többségében csaknem minden második nőnek hivatása van, de magasabb beosztásig csak nehezen jutnak el. Furcsa helyzet ez akkor, amikor világszerte az egyenjogúságról beszélnek, s a nők még sohasem voltak a munkára olyan jól felkészítve, mint napjainkban. Az egyetemeken a nők aránya negyven százalék körül van, ez óriási változás. Ennek ellenére például Németországban a középvezetők és vállalkozók között a nők aránya csak 5 százalék, a felsővezetőknek pedig csak 3 és fél százaléka a nő. Azok a nők, akiknek sikerült a ranglétrán felküzdeniük magukat, kénytelenek tudomásul venni, hogy teljesítményükét nem becsülik eléggé: az átlagos munkabérük jóval alacsonyabb, mint a férfiaké. Pedig a második műszak is őket terheli, ezen az egyenjogúság semmit sem változtatott. A nyilvánvalóan nagyobb megterhelés ellenére egyre több nő kíván élni az önálló karrier lehetőségével. Nyugat-európai vizsgálatok azt mutatják, hogy a 2000-es évek elején a munkaerőpiacon 250 ezer szakember és vezető fog hiányozni. A nők számára ez váratlan lehetőség, ami azt is jelentheti, hogy az új évezred elején egyre több nőt kell vezető állásban is alkalmazni. A korábban női gyengeségnek tekintett tulajdonságok értéke megnőtt, amióta Amerikából terjedőben van a modern, a jövőre is tekintő vezetés elve. Ez szükségszerűvé teszi, hogy a tipikusan női tulajdonságokat kiterjedten alkalmazzák. A soft management (szelíd irányítás) stílusa Európában is elkerülhetetlenül terjed. Vége annak az időnek, amikor mesterségesen szétválasztották az érzelmi és értelmi megközelítést. A feladatok megoldásakor a logikus gondolkodás elengedhetetlen, de teret kell adni az érzelmeknek is, vezetői szinten az emóció nélkülözhetetlen. ■ AKCIÓ HUSEGES ELŐFIZETŐINKNEK! Új előfizetési csomagot kínálunk régi előfizetőinknek, melynek keretén belül kedvezményes áron juthatnak hozzá kiadónk öt lapjához. Az előfizetési csomag az alábbi öt lapot tartalmazza: Tolnai Népújság + |jM| Tolnai Népújság + tempó + TVR Kéthetes + Választható ajándéklap • havonta 1990 Ft-ért! Azaz havi 1990 Ft-ért mindaz öt lapot megkapja, így havonta 1264 Ft-ot takaríthat meg. ■X ........................................... X...................................... Am ennyiben az előfizető vállalja, hogy legalább egy évig előfizetőnk marad, úgy az alábbi színes magazinok közül egyet egy évre ajándékba választhat: A választott magazin mellé, kérjük tegyen egy X-et! LQk°$kulÜ® 4 I 1 I I I I ■ I.J., ,1 ,.l—L .... I I J__L ír. szám Település I I I I 1 I I I Tolnai Telefonszám Vállalom, hogy további 1 évig előfizető maradok és a fenti összeg befizetését az általam választott előfizetési periódusban teljesítem. Számunk: Beküldési cím: spújság kiadója 71OO Szekszárd, Liszt F. tér 3. Pf. 71. 06-74/511-503 A kivágott szelvényt válaszborítékban kérjük visszaküldeni, vagy a kézbesítőnek díjbeszedéskor átadni! Tolnai Népújság A miénk