Tolnai Népújság, 2003. március (14. évfolyam, 51-75. szám)

2003-03-11 / 59. szám

10. OLDAL KÉK 2003. MÁRCIUS 11., KEDD ÜGYELETI NAPLÓ este 6*tól este 6-ig Leütötték az őrt Leütötték és kirabolták egy biz tonsági cég alkalmazottját egy pénzintézet hátsó bejáratánál Budapesten. A banknál két munkásruhát viselő ismeretlen férfi támadt a pénzszállító cég munkatársára. Az elkövetők hátulról leütötték áldozatukat, elvették szolgálati fegyverét és a nála lévő készpénzt, majd el­menekültek a helyszínről, mti Csempész pap Egy örvös papagájt és két nílusi ludat akart kicsempészni Ma­gyarországról egy 47 éves romá niai pap, akinek gépkocsijában határőrök találták meg a védett madarakat. A férfi ellen termé­szetkárosítás miatt indítottak eljárást, a madarak értéke meg­haladja a 30 ezer forintot, mti Megkéselte testvérét Megölte testvérét egy 37 éves férfi Pácsonyban. A testvérpár együtt italozott, majd össze­veszett. A gyanúsított egy zseb kést vett elő, és többször meg­szúrta az áldozatot, aki a hely­színen életét vesztette, mti Halálos baleset Egy ember életét vesztette Monor közelében, amikor két személygépkocsi összeütkö­zött. A tragédiát az okozta, hogy az egyik jármű áttért a szemközti sávba és belerohant a szembe jövő kocsiba. A sza­bályosan közlekedő autó sofőr je könnyebb sérüléseket szen­vedett. EUROPRESS Garázda nyugdíjas Garázdaság miatt indult eljárás egy 77 éves nyíregyházi lakos ellen. A nyugdíjas egy acélrúd­dal rácsapott szomszédjának udvarra beálló személygép­kocsijára. A tanúvallomások alapján az idős férfi az autóból kiszálló 21 éves férfit is meg­próbálta megütni, mert szerint az korábban megrongálta ko­csiját. EUROPRESS Üvegért ütöttek Őrizetbe vette a rendőrség azt a két fiatalembert, akik meg­vertek egy 44 éves férfit Nagykállón. A tettesek megállt tották a sértettet, és cigarettát kértek tőle, majd miután észre vették a kabátja alatt az üveg bort, azt is el akarták kérni. Mi vei a sértett ezt nem teljesítette a földre rántották és bántalmaz ták. A megvert férfi könnyű sé rüléseket szenvedett, europress Felgyújtott vagon Feltehetően szándékos gyújto­gatás miatt gyulladt ki a Szege di Vasútállomáson egy szerel­vény. A vasúti kocsiban senki nem tartózkodott, de a kár éléi a 4 millió forintot. A rendőrség rongálás miatt indított eljárást. EUROPRESS Zsarolók zsákmánya Összesen mintegy 200 millió forint értékű ingatlanokat és egyéb értékeket vettek el egy budapesti házaspártól, a zsaro lók megfélemlítették áldozatai­kat. A gyanúsítottak egymás között felosztották a zsák­mányt, így azok a saját nevükr kerültek. A rendőrség egy 37 éves férfit keres, aki rendszerű bizalmas üzleti kapcsolatot ép: ki áldozataival, europress Fiatalokat itatnak Rendszeres ellenőrzéseket tartanak a rendőrök ezentúl Szabolcs-Szatmár-Bereg megy* szórakozóhelyeken, mert az utóbbi napokban felderített bűncselekmények kapcsán fel­merült, hogy többször 18 éven aluliakat szolgáltak ki szeszes itallal. Ahol rajtakapják az üze meltetőt a szabálysértésen, ott eljárást indítanak, és akár a működési engedélyt is felül- vizsgálhatják. europress __________ TŰ KOR Busznak rohant a pénzszállító A buszvezető megpróbálta elkerülni az ütközést FOTÓ: LANG RÓBERT Menetrend szerinti autóbusszal ütközött egy kistehergép- kocsi a Somogy megyei Kaposfőn. A balesetben a furgon uta­sai súlyosan, a buszban négyen könnyebben megsérültek. ütközött. A furgon a jármű végé­nek ütközött. Mint kiderült, ez jó manőver volt, a mentőknek csak négy könnyebb sérültet kellett el­látniuk a busz utasai közül. A pénzszállító személyzetét a tűz­oltók csak feszítővágóval tudták kiszabadítani. A jármű vezetője súlyos végtag-, társa szintén sú­lyos arc- és koponyasérüléseket szenvedett. mihályka SZABINA Idős embereket lopott meg Trükkös tolvajt ítélt el a bíróság Tolna Megye Idős embereket lopott meg a vádlott, akiknek ezt megelő­zően a bizalmába férkőzött. Ha két éven belül bármilyen bűncselekményt elkövetne, nyolc hónapra fog­házba kerülne. Tanulságos ügyben ho­zott ítéletet a Tolna Me­gyei Bíróság. A vádlott, egy több gyermekes asszony alkalmanként segített az idős házas­párnak. Rá is voltak szorulva a jóindulatára, mert már igen nehezen mozogtak. Éppen e miatt a vádlott tavaly egy februári napon kicserél­te a sértettek gázpalackját. Ezt megelőzően nem járt még a sértet­tek lakásában, ekkor azonban azt mondta, hogy éhes, s kért egy kis szalonnát. Miután bejutott a ház­ba különféle módszerekkel elterel­te az asszony figyelmét, s a szek­rényben tartott dobozból elemeit 120 ezer forintot. A vádlott az eljá­rás során mindvégig tagadott, a sértettek viszont egybehangzóan és életszerűen adták elő a történte­ket. Tanú is akadt, mert amikor a palackot az utcán biciklivel szállí­totta a vádlott szót váltott egy helybélivel, akinek elmondta, hogy kinek viszi a gázt. Az tanú azt is látta, amint az asszony be­megy a sértettek házá­nak udvarába. Egy má­sik idős embert is meg­lopott, ugyancsak ta­valy februárban. Ah­hoz a házhoz kulcsa volt, s az előszobából lopott el egy húsdarálót és két és fél kilogramm őrölt paprikát. Az utób­biból egy kilogramm­nyit még meg is talál­tak a lakásán. A bíróság, helyben hagyva az első fokú ítéletet az as­szonyt nyolc havi fogházbüntetés­re ítélte, amelynek végrehajtását két év próbaidőre felfüggesztette. A bíróság súlyosító körülmény­ként vette figyelembe, hogy az as­szony idős emberek jóhiszeműsé­gével élt vissza. Helyt adtak a pol­gárjogi igénynek is, ami azt jelen­ti, hogy 15 napon belül vissza kell adnia az ellopott 120 ezer forintot, kamatokkal együtt. ___________+ Tol nában történt KOCSMAI PERPATVAR. Verekedéssel végződött a perpatvar Bogyiszlón tegnap az egyik kocsmában. A dulakodásban egy férfi könnyebb sérülést szenvedett. Gyanús bankók, hamis ezres NÉHÁNY AZONOSÍTÓ JEGY domborulatok-, tapintással érzékelhető „H": bizonyos t/'szögből látható \ vízjel: a fény felé tartva látható sorszám: két bankjegynél nem lehet azonos fémszál BICIKLIKET LOPTAK. Faddon tegnap ismeretlenek eltoltak egy kerékpárt. A biciklit a gazdája rövid ideig őrizetlenül hagyta a tem­plom előtt. Szintén kerékpárt lovasítottak meg Szekszárdon is, egy udvarból. Ott egy MTB típusú bicikli tűnt el nyomtalanul. ZSEBESEK A VÁSÁRBAN. A dombóvári vásáron történt, hogy egy hölgy táskájából valaki elemelte a pénztárcát, amelyben személyes iratok és közel 20 ezer forint készpénz volt. Hasonló esetről tett beje­lentést egy másik személy: őt is ugyanott, és ugyanazzal a módszer- rel károsították meg egy órával később. _______________________■ Er őszak a lyukasórán Nyíregyháza Mohács - Pécs Információink szerint nem ki­zárt, akár jelentős mennyisé­gű hamis ezerforintos tűnt fel Mohácson, a busójáráson. Lapunk úgy tudja, főként játékautomatáknál használ­ták a gyanús bankjegyeket. A rendőrségre nem érkezett bejelentés, a Duna-parti város közelében azonban korábban már felbukkant egy hamisí­tott ezerforintos bankó. Úgy tudjuk, a gyanús fizetőesz­közökkel elsősorban a vendég­látóegységek játékautomatait vet­ték célba, és csak a gépek kiüríté­sét követően derült fény a machi­nációra. (A berendezések segítsé­gével elvben tisztára is lehet mos­ni a pénzt: pár „kör” után ugyan­is elkérhető a személyzettől a be­dobott összeg ellenértéke - tehát nem feltétlenül a nyeremény el­érése lehetett csak a cél.) Még a napokban is volt olyan hangulat-karbarttartó hely Mohá­cson, ahol a korábbi tapasztala­tokból okulva a hamisított pénz­től való félelem miatt nem lehe­tett bankjegyeket használni a já­tékgépeknél, csak pénzérméket. Az esetről egyetlen bejelentés sem érkezett a rendőrségre. A Ba­ranya Megyei Rendőr-főkapitány­ság sajtóreferense azt mondta: a busójárást megelőzően a Duna- parti városhoz közel eső Som­berekén találtak egy hamisított ezrest. Egy ottani kereskedőnek szúrt szemet a bankjegy, és a rendőrséghez fordult. A nyomo­zás szerint a bankjegyet használó feltehetően Pécsett kapta a pénzt egy vásárlás alkalmával, és jó­hiszeműen adta tovább. A ható­ság vizsgálódik az ügyben. A sajtóreferens elmondta azt is, hogy a gyanús pénzek birtok­lóinak nincs bejelentési kötele­zettségük. Azonban ha ilyen ügy a rendőrség tudomására jut, minden esetben nyomozást indí­tanak, megpróbálják fellelni a bankó eredetét. Elvben ez akkor könnyebb, ha minél előbb a ha­tóság tudomására jut az eset, mert a hamisított bankjegy ke­vesebb kézen megy át, egysze­rűbb a forgalomba hozó nyomá­ra akadni. A hatóság minden esetben le­foglalja a hamis bankjegyet. Az ilyen fizetőeszköz tulajdonosa azzal is számolhat, hogy részle­tekbe menően érdeklődnek nála a nyomozók, miképpen jutott a pénzhez. Általában kártalanításra sem számíthat az, akinek lefog­lalják a.birtokában lévő hamis pénzt. Erre legfeljebb csak akkor kerülhet sor, ha a rendőrség meg­leli a hamisítót, és vele szemben polgári pert kezdeményez az eset kárvallottja. MÁTÉ BALÁZS Szemérem elleni erőszak miatt indított eljárást a Nyír­egyházi Rendőrkapitányság egy 27 éves férfi ellen, aki bántalmazott és megkötözött egy 17 éves diáklányt. A ko­rábban már hétszer büntetett fajtalankodót elkapták a rendőrök. Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság azt a 27 éves férfit, aki meg­erőszakolt egy diáklányt Nyíregy­házán - mondta lapunknak Fiüöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság saj­tószóvivője. A17 éves fiatal két ba­rátnőjével lyukasórán a helyi vasút­állomás presszójában iszogatott, amikor szóba elegyedett velük egy fiatal férfi. Az illető egy másik hely­re hívta szórakozni az egyik tanu­lót, aki elment vele; a sínek mentén gyalog indultak el. Két kilométerrel távolabb egy vasúti felüljárónál a férfi a gaz közé rántotta a lányt és a földre szorította. A diák ellenke­zett, de támadója megfenyegette, hogy kés van nála, amit szükség esetén használni fog. A férfi meg­erőszakolta a lányt, elvette ékszere­it, majd cipőfűzőivel egy fához kö­tözte. Az áldozat néhány perc alatt kiszabadította magát és értesítette a rendőrséget, akik még aznap el­kapták a férfit. A nyomozást segí­tette, hogy a vasútállomáson mű­ködött a térfigyelő rendszer. Fülöp Gergely szerint a felvételeken ugyan nem látszott pontosan az el­követő, az azonosítás során mégis hasznát vették. A rablás és más va­gyon elleni bűncselekmények mi­att már hétszer büntetett, 27 éves férfit a hajléktalanok melegedőjé- ben fogták el a nyomozók, nagy ed Bélyegügy: tíz megye érintett Szerbiában készültek a hamisítványok? Pécs Információink szerint a rend­őrség - amely hivatalosan nem nyilatkozik az ügyről - hat személyt vett őrizetbe a most már tíz megyét érintő illetékbélyeg-hamisítás kap­csán. Információink szerint a gyanúsítottak kihallgatása során felmerült, hogy a hami­sítványokat Szerbiában állí­tották elő. Amint arról korábban beszámol­tunk, februárban a pécsi ok­mányirodában nagyon jó minő­ségű hamisított okmánybélye­gekre bukkantak. Később ugyan­ilyen bélyegek Sellyén is feltűn­tek, szintén az okmányirodában. Az üggyel kapcsolatban a nyo­mozás érdekire való hivatkozás­sal sem a rendőrség, sem az ille­tékes önkormányzatok nem kívántak akkor bővebb részlete­ket elárulni. Múlt héten először a Vas Me­gyei Bíróság tett feljelentést bé­lyeghamisítás gyanúja miatt, mivel egyes bírósági perekben szerintük hamis illetékbélyege­ket használtak fel. Az ügyben a szombathelyi rendőrség nyo­moz, további részleteket nem kö­zöltek. Lapunk úgy tudja, másik kilenc megyében is felbukkantak a hamisítványok, ahol ugyancsak nyomozást rendeltek el. Információink szerint a rend­őrség hat személyt vett őrizetbe a hamisítási ügy kapcsán. Értesülé­seink szerint a gyanúsítottak kihallgatása során felvetődött annak a lehetősége is, hogy a ha­misított illetékbélyegeket nem Magyarországon, hanem Szer­biában állították elő. máté Gyilkos gáz Miskolc Három holttestet és egy súlyos, életveszélyes állapotban lévő férfit találtak a rendőrök Mis­kolcon, egy családi házban; a halál oka feltehetőén szén-mo- noxid-mérgezés. A rendőrök - a szomszédok bejelentése után - a szén- és fatüzelésű házban ta­lálták holtan az 55 éves asz- szonyt, 33 éves fiát és egy idős férfit, akinek személyazonossá­gát eddig nem sikerült megálla­pítani. A mentők súlyos, élet- veszélyes állapotban szállították kórházba az asszony idősebbik, 36 éves fiát. Rendőrök, tűz­oltók, szakértők a helyszínen vizsgálódnak, az elsődleges megállapítások szerint szén- monoxid okozta a tragédiát. Legutóbb február végén Buda­pesten hatan haltak meg szén- monoxid-mérgezésben egy csa­ládi házban. MTI Szombat esti vandálkodás Kocs Tizenkilenc sírhely látta ká­rát két vandál - látogatásá­nak a Komárom-Esztergom megyei Kocs község temetőjé­ben a múlt hét végén: a falu katolikus sírkertjében már­vány emléktáblákat döntöt­tek le, fejfákat rángattak ki a földből, sírlapokat rongáltak meg, kővázákat törtek porrá. A helyszínen talált lábnyomok alapján arra a következtetésre ju­tottak, hogy középiskolás korú el­követők gyanúsíthatók a ron­gálással és a kegyeletsértéssel. Kerekes Győző rendőr őrnagy, a nyomozást végző tatai rendőr- kapitányság illetékese azt mond­ta: a vandál fiatalok nem sátánista összejövetelt tartottak, a bűn- cselekményben rasszista eleme­ket sem fedezett fel a hatóság. A nyomozás jelenlegi állása sze­rint a tinédzsereket vélhetően csupán a pusztítás vágya hajtotta tettük elkövetésekor. A fiatalok­nak a későbbiekben rongálásért és kegyeletsértésért kell felelniük. Az egyes nyughelyek rendbeté­telét a hozzátartozók polgári pe­res úton kérhetik. A helyreállítás költségét - síronként körülbelül 10-15 ezer forintot - ez esetben is a temetőben garázdálkodóknak kell majd megfizetniük. Pálfy Imre, a település polgár- mestere tegnap a helyszínen tájé­kozódott a történtekről. Mint mondta, több sírt a hozzátartozók szombat éjszaka óta már rendbe tettek. Tény, hogy hétfőn délelőtt mindössze két, szemmel látha­tóan megrongált állapotban lévő nyughelyét talált. Úgy gondolja: a vandál tettet az előtte a diszkóban szórakozó diákok követték el. I 4 I 4 * Reggel hét órakor egy Kaposvár felől érkező Volkswagen Trans­porter kistehergépkocsi - egy pénzszállító - eddig ismeretlen okokból áttért a másik oldalra és összeütközött egy autóbusszal. A menetrend szerinti járaton mint­egy negyvenen utaztak, többsé­gében iskoláskorú gyerek. A busz vezetője, hogy elkerülje a frontá­lis ütközést, félrerántotta a kor­mányt, és egy villanyoszlopnak

Next

/
Oldalképek
Tartalom